uabooks.top

ILLYÉS GYULA

(1902-1983)

A XX. század magyar irodalmának egyik legnagyobb és legteljesebb életműve az Illyés Gyuláé. Költő, író, drámaíró és esszéista volt egy személyben. Illyés Gyula az, akit valaha a gráciák kedvencének neveztek - írta róla 1932-ben pályatársa, Németh László. Hat évtizedes írói pályáján számtalanszor vállalt kezdeményező szerepet. Az avantgárd áramában kezdett írni, majd a Nyugat köréhez és a népi írók mozgalmához tartozott, végül nemzeti költővé vált. Magyarság és európaiság nála szétválaszthatat-lan egységbe olvadt. Szinte minden műnemben jelentősét alkotott.

ÉLETÚTJA

Gyermekkora, iskolái • 1902. november 2-án született a Tolna megyei Rácegrespusztán, ahol apja, Illyés János dunántúli juhászdinasztia leszármazottja, uradalmi gépész volt. Édesanyja Kállay Ida, varrni tanult, és kitűnő színjátszó képességekkel rendelkezett. Illyés gyermekéveit a pusztán töltötte. Az elemi iskola első négy osztályát a pusztai iskolában, az ötödik osztályt Simontornyán végezte, miután a család ide költözött. Középiskolai tanulmányait 1913-ban a dombóvári gimnáziumban kezdte, majd 1914-től Bonyhádon folytatta. Szülei válása után 1916-ban édesanyjával Budapestre költöztek. Előbb a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumba járt, majd az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolában érettségizett 1921-ben. Ezután beiratkozott a budapesti egyetem magyar-francia szakára. Kapcsolatba került a baloldali diákmozgalommal, belekeveredett a hatalom számára nemkívánatos eseményekbe is. És bár beiratkozott az egyetemre, tanulmányait nem kezdte el: emigrált, mint oly sokan a hozzá hasonlóan gondolkodó ifjak közül. Tehát külső és belső kényszer, politikai ok és tanulási ösztön egyaránt szerepet játszott abban, hogy elhagyta az országot.

Párizs •. Több hónapos hányódás után, Bécsen, Berlinen és a Raj-na-vidéken át 1922. április 24-én érkezett Párizsba. Alkalmi állások után egy könyvkötőműhelyben dolgozott. Egy ideig a Sorbonne hallgatója volt. A város proletárnegyedében lakott, emigráns diákok, forradalmárok, munkások között tevékenykedett. Tehetségének köszönhetően csakhamar befogadta a francia avantgárd mozgalom: legfogékonyabb éveit az akkor induló szürrealista írók társaságában töltötte. Öt évet töltött itt. Saját bevallása szerint Párizs tett emberré! Tizenkilenc éves koromban tettem földjére a lábam, s huszonhárom éves voltam, amikor először elhagytam... Nekem az volt az eszmélés, aztán az eszmék kora. Hogy mi a szabadság: azt én ott ismertem meg. Hogy hogyan kell a szabadságért küzdeni, arra is ott kaptam leckét ... Es onnan láttam végig Európán ... Onnan láttam meg végre való helyén s valóságos helyzetében Magyar-országot. Szédítő és lelket próbáló pillanat volt. Párizs tett magyarrá! {Párizs felé, 1946)

Budapest *T926 nyarán amnesztia következtében tért haza. Előbb állást vállalt a Phoenix Biztosító Társaságnál, később a Nemzeti Bank sajtóreferense, majd újságíró lett. Déry Tibor és Kassák Lajos társaságában részt vett a Dokumentum című folyóirat szerkesztésében. 1928-tól a Nyugat állandó munkatársa, Babits baráti köréhez tartozott. Ekkor kötött egy életre szóló barátságot Szabó Lőrinccel. Jóban volt József Attilával is, aztán eltávolodtak egymástól.

1930-as évek elejétől a népi írók mozgalmának szervezője és elindítója lett. A társadalom általános demokratizálódásáért, a szociális gondok enyhítéséért, a nincstelen paraszti tömegek felemelkedéséért, az egész nemzet egységesebbé tételéért küzdöttek.

Házassága • Kétszer nősült. 1931-ben vette feleségül a gyógytornatanárnő Juvancz Irmát. A házasság válással ért véget 1938-ban. Második felesége, a már a József Attila életrajzból is ismert (Flóra-versek) pszichológus és gyógypedagógus, Kozmutza Flóra lett 1939-ben, akitől Mária nevű lánya született 1940-ben.

Magyar Csillag • Babits Mihály halála után, 1941-44-ben a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője volt. A német megszállás alatt bujkálni kényszerült. 1945 után a Nemzeti Parasztpárt képviselőjeként vett részt a közéletben. 1946-ban újraindította a Választ. 1945-49 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. 1947-ben hosszú nyugat-európai körutat tett. 1950-től visszavonult a politikai közszerepléstől. Helyzete felemás volt, tele állandó konfliktusokkal, bár őt tekintették ekkor a szellemi élet egyik vezéralakjának. Hosszú időn át nem jelent meg verseskötete.

Élete utolsó évtizedeiben igyekezett tudatosítani, hogy a magyarság egyharmada az országhatárokon kívül él, és ezért gátat kell vetni a szellemi szétszóródásnak a közös nyelv, a közös kultúra, a közös történelmi múlt eleven erejével. Amikor a kisebbségi sorban élő magyarság jogaiért emelt szót, azt sohasem más népek ellen irányuló indulattal tette. Mindig

hangoztatta: Nemzeti, aki jogot véd, nacionalista, aki jogot sért. 1983. április 15-én halt meg 81 éves korában Budapesten.

Illyés Gyula munkásságáért számos elismerésben részesült. Baumgar-ten-díjat: 1931, 1933, 1934, 1936-ban kapott. Többszörös Kossuth-díjas: 1948, 1953, 1970. 1950-ben József Attila-díjjal tüntették ki. A Francia Költők Társasága kétszer jutalmazta díjjal: 1966, 1978. Herder-díjat 1970-ben kapott. A Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjével 1977-ben és Rubinokkal Ékesített Zászlórendjével 1982-ben jutalmazták.

MUNKÁSSÁGA

Illyés Gyula pályaképét nagyon nehéz röviden megrajzolni, mert hosz-szú élete során rendkívül gazdag életművet teremtett. Mindhárom műnemben maradandó alkotások bizonyítják alkotóerejét. Műfaji skálája a mesétől az elmélyült esszéig terjed.

Irodalmi tevékenységében három alkotói korszakot különíthetünk el.

Lírája • Ifjú pályakezdőként hatottak rá az avantgárd irányzatok: az aktivizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus, de utólag ő maga is megállapította, nem volt igazán avantgárd alkat. Párizsból való hazatérése után gyors váltás következett be munkásságában, ami nemcsak az induló realista hullámmal függött össze, hanem egyéni sajátosságokkal is, s mindezt erősítette szembesülése a hazai valósággal. Véglegesen ez formálta realista és elkötelezett íróvá. Jórészt az uradalmi cselédség életének bemutatása volt a fő tárgya költészetének a 20-as évek végétől egy évtizeden át. Úgy beszélt a zsellérekről, béresekről, pásztorokról és parasztokról, hogy belülről láttatja, de kívülről nézi őket. Költészetében nagy szerephez jut a tájvers, az életkép és az elbeszélő költemény. Első verseskötete 1928-ban jelent meg Nehéz föld címmel. Friss, tiszta erő tört fel ezekben a versekben. Ezt követte 1931-ben a Sarjúrendek című kötet, amelyben beért és meghatározó életérzésévé vált a felismert költői feladat és a hovatartozás tudata. Búcsú ez az elszállt ifjúságtól és készülődés a férfikor tennivalóira.

A 30-as évek elején születtek elbeszélő költeményei: a Három öreg 1932-ben, a Hősökről beszélek 1933-ban és az Ifjúság 1934-ben. Tárgyias leírás és lírai személyesség jellemzi ezeket a darabokat.

A 30-as évek közepén hangjának közvetlenségét keserű irónia és merengő belenyugvás, itt-ott reménytelenség váltja fel. Magányos szembefordulása ez a korral. Ellenállás, melyet egy zárt és befelé forduló magatartás kemény formái védenek. Érthető ezért, hogy a Szálló egek alatt

(1935) című kötetében kifejezésre jutó életérzés tragikusabb színeződésű, a gyermekkori emlék költészete utolszor jelent meg.

A Rend a romokban (1937) című kötetében nagyobb részben az 1935 és 1937 között írott verseit gyűjtötte egybe. Ezek az évek mintázzák meg a töprengő, érvelő, vitázó gondolati tartalmú verstípust. Illyés lírája ebben a kötetben magasodott nemzeti költészetté.

1937 után költészetében is a csalódás, a kiábrándultság, a nemzeti felelősség egyre komorabb és végletesebb hangjai váltak uralkodóvá. Nem látott más kiutat, mint fegyelmezetten, munkával, okossággal túlélni a háborút, a fasizmust. Közvetlen programként inkább csak a megmaradást, a régi értékek megőrzését hirdette. A Külön világban (1939) és a Szembenézve (1947) című kötetek ennek fényében születtek, a szűkülő életről és a hűtlen jövőről vallott bennük. 1945 után verseskötettel nem jelentkezett, de egymás után jelentek meg az országépítést megéneklő versei: Megy az eke, Cserepezők, Honfoglalók közt.

Az 50-es évektől lírája a történelmi sors, az élet és a halál nagy kérdéseivel viaskodik. Verseinek gyűjteménye, a Válogatott versek (1952) és Kézfogások (1956) csaknem tíz évig váratott magára. Ezek a kötetek azt igazolják, hogy költészete az ötvenes években mennyit gazdagodott. Lírájának magvát tömörebb, zártabb, nagy gondolati izzású versek alkotják. Az utóbbi kötetben jelent meg az elmúlás, mint mélyről felizzó költői téma.

Utolsó költői korszakában, amelyet az 1961-es Új versek kötetétől számíthatunk, kimondva-kimondatlanul az irodalmi élet vezéralakjának tekintették, olyan írónak-költőnek, aki már életében klasszikussá vált. Újra hallatta hangját közügyekben. Jelentős verseskötetei még ebből az időből: Dőlt vitorla (1965), Fekete-fehér (1968).

Esszék, szociográfiák • Költészete és prózai munkássága nem járt külön úton. Úgyanaz foglalkoztatta prózaíróként is, mint költőként.

Első nagyobb szabású prózai műve a majd tízezer kilométeres Szovjetunió-beli utazásának élményeiről szóló Oroszország (1934) című könyve. 1935-ben a Válasz kezdte közölni, egy évvel később a Nyugat kiadója jelentette meg a szociografikus irodalom remekművét, a Puszták népét

(1936) . A művet társadalomrajzzá táguló önéletrajznak is mondhatjuk. Ügyanebben az évben jelent meg másik prózai fő műve, a Petőfi, életrajzi esszé költőeszményéről. Illyés műve életrajz és költői mű, emberi egyéniség és költészet egységét teremtette meg társadalmi, lélektani és irodalmi összefüggéseket felderítő elemzéseiben. Vezető gondolata Petőfi forradalmiságának megértése volt, s ebben Ady Petőfi nem alkuszik című tanulmányának örökségét vette át és folytatta.

1933-tól írta rendszeresen a kor legtöbbet vitatott kérdéseivel szembenéző írásait. Naplójegyzeteiben, a Magyarokban (1938) a tisztázás és az eszmei felvilágosítás szándéka vezette. Vizsgálta a történelmi és irodalmi múltat, a magyarság és a haza, a faj és a népiesség fogalmát. Esszéi egyetlen kérdés köré csoportosulnak: mit jelent magyarnak lenni, mi a magyarság?

A Lélek és kenyérben (1940) még a Puszták népében vállalt feladatot folytatta, egyesítve a szociográfiai és a modern lélektan teszt-módszerét. A Ki a magyar? (1939) című tanulmány eszmeisége a Magyarok eszmeiségéhez kapcsolódott. A Mint a darvak (1942) viszont a megbékítés ars poeticáját, a „néma tisztesség” erkölcsi magatartását, a lelkek szótlan morális forradalmát eszményítette. Ez a gondolat, széles körű társadalmi elemzésbe ágyazva már megjelent a parasztságnak szánt Csizma az asztalon (1941) című röpiratában is. Pályája törését jelzi, hogy ezekben az években fordítja Giono új-primitív mitológiát teremtő regényeit: Zeng a világ, 1939; Valaki a hegyekből, 1940; Örömmel élni, 1941; Sarjú, 1943. Ezek a regények a városból és a civilizált életformákból való kiszakadást, s a természetes, ősi állapotok utáni nosztalgiát sugallják.

A magyar nemzet sorskérdésével foglalkozott a Hajszálgyökerek (1971) című esszékötetében. A határon túli magyarság helyzetéről szól a Szellem és erőszak (1978) című kötete, ami évtizedeken át tiltott mű volt. Illyés Gyula alkotta szókép az „ötágú síp”, amely a különböző országokban virágzó magyar irodalom jelképe. A síp „ágai”: magyarországi, erdélyi (romániai), szlovákiai, vajdasági és nyugati magyar irodalom. Ma már hétágú sípról beszélünk, mert a burgenlandi (ausztriai) és a kárpátaljai magyar írók és költők alkotásait is számon tartják az óhazában.

Regényei • A történelmi számvetés igényéről vallott a Kora tavasz (1941) című regényében. Arra vállalkozott, hogy nemzedéke ifjúkorának, de a nemzet történetének is eltemetett rétegét, az 1918-1919-es forradalom idejét életre keltse. Folytatása a Hunok Párisban (1946), amelyben jellemző képét nyújtja a kivándorolt, emigrációba szorult magyar munkásság szervezeti életének. A húszas évek Párizsának, forradalmi fiatalságának, politikai és szellemi útkeresésének eleven, gazdag képe bontakozik ki. Önéletrajzi keretbe foglalt történelmi dokumentumregény a Beatrice apródjai (1979).

Drámái • Első drámája, A tű foka 1944-ből való. Az 1945 utáni korszakának legnagyobb vállalkozása történelmi drámaciklusa: ...magam elé tűztem drámasorozatban ábrázolni az új fogalmú hazafiság nagy magyar példáit. A jelen bemutatása előtt, mintegy annak bevezetőjeképp e példák évei: 1515, 1849, 1945 és egy sorsfordító pont a múlt század második feléből. Drámaíróvá válásának egyik fő indítéka, hogy a nemzeti történelem hőseinek színpadra állításával a közösségi-nemzeti érzés ébrentartója és a nemzeti tudat nagyhatású formálója lehetett. Itt elsősorban az Ozorai példát (1952), a Fáklyalángot (1953) és a Dózsa Györgyöt (1956) kell említenünk. Egyén és társadalom konfliktusát dolgozza fel a Kegyenc, a Különc és a Malom a séden. Mindhárom 1963-ban jelent meg. Megújította a népi komédiát: Tűvé-tevők (1953), Bolhabál (1966), Bál a pusztán (1972).

1. Az alábbi nevek milyen eseményeit, fordulópontjait idézik Illyés Gyula életének: Rácegrespuszta, Simontornya, Dombóvár, Bonyhád, Budapest, Párizs, Kozmutza Flóra? Állítsd kronológiai sorrendbe Illyés Gyula életének főbb mozzanatait! 2. Mikor jelent meg, és mi a címe első

verseskötetének? 3. Esszéiben és szociográfiáiban milyen kérdésekkel foglalkozott? Sorolj néhány címet! 4. Milyen regényeit ismered? 5. Sorold fel Illyés Gyula fontosabb drámáit! Miért írt történelmi témájú drámákat?

Ф 6. Illyés Gyula hat évtizedes pályáját bonts alkotói korszakokra! 7. Hogyan vélekedett Illyés Gyula az egységes magyar nemzetről és nemzeti irdalomról?

8. Mit jelent az „ötágú síp" szókép? Miért beszélünk ma már „hétágú" sípról?

Koszorú

Fölmagasodni

nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén néha a kíntól,

többször a béna dühtől, megalázott.

Elhagytak szellemeid.

Újra a fű közt, a gazban, az aljban.

Mint évszázadokon át a behúzott

vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem

fáj fejem aggjai közt. A

nádkúpban remegő lányok közt, mialatt

átrobogott a tatár. A

szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak néma ajak-mozgás mímelte a szót, mert hangot sem tűr a török, mert arcba csap ostor most mutatod meg,

most igazán - nekem is, mire vagy jó,

most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek

kőharapó erejét.

Összemosolygás nyelve; a titkon

össze-világló könnyek nyelve; a hűség

nyelve; a föl nem adott hit

tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság

(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság)

nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,

összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska

nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert

gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert

nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú

főnök előtt habogó veterán

nyelve; a rendőrőrsön azonnal

fölpofozott gyanúsított

mélyebbről fakadó tanúság-

tétele, mint Lutheré; kassai zúgárus, bukaresti cselédlány, bejrúti prostituált szüle-hívó nyelve; köpések-mosta, dühpírja-törölte orcájú fiaid közül egy, íme: szólni tudó más nyelveken is, hű európaiként mondandói miatt figyelemre, bólintásra becsült más népek előtt is: nem léphet föl oly ünnepi polcra, nem kaphat koszorút

oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád vinne, ne lábad elé

tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló

ajkad, fölnevelő

édesanyám.

Amit a műről tudnod kell

A nemzeti érzés, a közösségi tudat mibenléte Illyés Gyulát több műfajban is foglalkoztatta. Például a Hajszálgyökerek és a Szakvizsgán nacionalizmusból című esszéiben. Költőként pedig a Koszorú című versében vall a legszebben róla.

Keletkezése • A pusztáról a városba kerülő fiatal Illyés Gyula táj-szólásban beszélt. Egyik tanára ezért gyakran kigúnyolta. Az 1970-ben keletkezett vers azonban a költővé nevelő anyanyelvről, mint a nemzeti hovatartozást, egy közösséghez való legmélyebb kötődést egyértelműen meghatározó tényezőről és az emberré nevelő édesanyáról el nem feledkező művész alkotása. Műfaja: ódái vallomás. Témája az anyanyelv. Címe egyetlen névszó, a hála koszorúja, mely most az anyanyelvet illeti szépségéért, nemzetet megtartó erejéért.

Szerkezete • Három - egyre terjedelmesebb részből áll. Az első rész hét, a második tizenöt, a harmadik harmincegy sorból áll. Az egyre növekvő terjedelem egyre bonyolultabb mondatszerkezetet eredményez. Ezzel párhuzamos az indulatok fokozódása is. Legfeltűnőbb stiláris jegy, hogy különösen a második és a harmadik szakasz a felsorolások által bővül. A második hasonlatokkal, a harmadik birtokos jelzőkkel.

1. szakasz: az anyanyelv megszólítása: lobogó, de megalázott a magyar nyelv. Az első rész költői képei a fűz-metafora és a k/gyó-hason-lat- anyanyelvűnk jelenlegi állapotát fejezik ki.

2. szakasz: a múlt megidézése, a magyar nyelv szívóssága. Minden körülmények közt élő maradt. A második versszak hasonlatai a nemzeti múltból merítik képeiket - hogyan, kik által őrződött évszázadokon

át a magyar nyelv. Már a második szakasz végén visszavezet bennünket a költő a mába: most mutatod meg, / most igazán - nekem is, mire vagy jó, / most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek / kőharapó erejét.

3. szakasz: nyelvünk jelenlegi állapotáról és használatáról tár elénk ellentétes tartalmú és hangulatú képeket arról, hogy kinek mit jelent a magyar nyelv. A vers hangulati tetőpontján lép elénk a lírai én vallomásával. Az idegen nyelveket is beszélő, más népek előtt is megbecsült hű európai, ünnepelt, koszorús költő, aki azonban ezt a koszorút annak adja, akit megillet: a fölnevelő édesanyaként megszólított anyanyelvnek. Az anyanyelvé tehát az érdem, hogy fiai közül egy ily sokra vitte.

Alapgondolata, üzenete • A nemzet és az egyén életében is legalapvetőbb, legnagyobb érték az anyanyelv használatához való jog, ez alapvető emberi jog. Aki ezt megsérti, a legnagyobb bűn elkövetője. Erre az ellentétre épül a vers. Illyés önmagára is utal a műben, az anyanyelve iránti szeretetét, tiszteletét fejezi ki.

Hangulata, hangvétele • Olykor indulatos, máskor szelíd hangon szól. Megőrzi a műfajhoz illő patetikus hangot. Verselése: szabad vers, változó hosszúságú sorokkal és szakaszokkal. A gondolatritmus adja a szöveg ritmusát, de a ritmusba olykor az időmérték is belejátszik. A ritmust a költő mindig alárendeli a magyar nyelv hangsúlytörvényeinek: a névelőt háromszor is a sor végén hagyja, és a hangsúlyos névszóval kezdi a következő sort.

Érdekessége • Észrevehető a Himnusszal való párhuzam a 2. szakaszban, ahol a múlt eseményeit sorolja. Az anyanyelv története és sorsa egyúttal a magyarság története és sorsa is.

Puszták népe

(Részletek)

3

Nem saját életemről akarok itt rajzot adni; nem érzem semmiféle olyan magaslaton magam, ahonnan a mögöttem maradt táj képét akár gyönyörködtetőnek, akár iránymutatónak mondhatnám. Egy népréteg lel-kületét szeretném ábrázolni, ez minden törekvésem. Ha itt-ott mégis saját élményeimmel hozakodom elő, ezek az élmények csak magyarázó ábrák. Ami emléket feltárok, azért tárom fel, hogy rajtuk át próbáljak leereszkedni abba a mélyben fekvő, forró rétegbe, amely rettegve rejti gomolygó világát minden idegen tekintettől, még a tárgyilagos napvilágtól is, és amelyet, tapasztalatból tudom, ha megismerni, esetleg megismerhet is más, érteni csak az tud, aki belőle származott. Én még védeni is szeretném. Nem indokolatlan ez az érzékeny visszahúzódás. A puszták népe, ha csak egy csücskét megmutatná annak a különös rendnek, amelyben él, az egészet, saját magát is meg kellene tagadnia, ennek a rendszernek a szövevénye annyira ellentétben áll a fölötte uralkodó másik renddel. Meleg iszapfürdő ez a lenti réteg, felette idegen, fagyos szél süvölt. Aki

kiválik belőle, az kiválik egy-két év alatt, végig játszva lelkén és idegzetén a fejlődést az ember őslény korától mondjuk a viceházmesterségig, de aki benne marad, az kidugott kisujj át is dideregve rántja vissza. Vad világ az a fenti, föld kérgéhez hasonlóan kihűlt és megkeményedett elveivel és erkölcsével, amelyekben, elismerhetjük, alig van már élet, csak formájuk van. Veszélyes világ a maga törvényeivel, szokásaival, magán-tulajdonával, szerelmi életével, - ki ismerné ki magát azokban? Abba is születni kell. (...)

12

Harmadik szomszédunk lánya öngyilkos lett. Az életunt férficselédek rendszerint akasztással vetettek véget napjaiknak, a lányok és asszonyok kútba ugrással, más módot nem igen gyakoroltak, szigorúan őrizve még ezen a téren is valami illem hagyományát. A lány „feljárt” a kastélyba. Ezért ölte meg magát. A csirások húzták ki hajnali itatáskor. Amikor mi iskolába menet odaértünk, már ott feküdt a kút körül elloccsant víz finom jegén, amelynek vékony burka alatt a fekete göröngyök, szalmaszálak és trágyadarabok, mint üveg alá való ritka értékek ragyogtak s szivárványlot-tak. Ott feküdt nyitott szemmel, amelybe a jég apró tárgyaihoz hasonlóan egy riadt tekintet széttört révülete fagyott bele, nyitott szájjal, egy kicsit kényeskedően felvont orral, homlokán és szép arcán a hústláttató nagy horzsolásokkal, amelyeket zuhanásában ő maga, vagy a vízmerő vödörrel a csirások ejtettek, amíg a jégtáblák közt észre nem vették a téli virradat sötétjében. Mezétláb volt; csizmáját otthagyta a segédtiszt szobájában, az ágy előtt, amelyből egyszerre kiugrott, és egyiramban, nyílegyenesen a kúthoz rohant. Az istállókból, magtárakból odasereglett béresek némán, vállvonogatva álltak előtte egy-egy percre, amíg a segédtiszt, az, akinek a karjaiból a lány egyenesen a haláléba fordult, munkára nem kergette őket, nádpálcájával idegesen verve csizmája szárát, s a szokásosnál is durvábban üvöltözve, ami nyilvánvalóan szintén idegességéből következett. S amit a cselédek respektáltak is, mert meglepően az első szóra engedelmeskedtek, s ha távozás közben lopva hátratekingettek is, szemükből részvét és megértés sugárzott. A tiszt (nem tehetek róla, ha mindez úgy hangzik, mint egy, Eötvös képzeletén átszüremlett lovagkori rémregény) sápadtan keringett tehetetlenségének kalickájában a tetem körül; rángó arccal pillantgatott szét s hessegette fölöslegesen is az embereket, mint a prédáját féltő eb. Alacsony, kövérkés ember volt, látszott, hogy nem tér magához a felháborodásból; kegyetlenül becsapva érezhette magát. A lány megszegte a szokást, a dolgok rendes menetét, mert azon ugyan senki sem ütközhetett meg, hogy tegnap épp ezt rendelte magához (ezúttal részeg fővel, különösebb vágyai csitítására, ahogy később pletykálták) -a cselédek dolga nem az engedelmesség, minden körülmények között? Ezt a lázadást sem ő, sem a cselédek nem érthették meg. Ezért igazán nem kellett volna ilyen dologra vetemedni! A lány azonban azáltal, hogy meghalt, egyszerre egyéniség lett, kivált a közösségből. (...)

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • Illyés külföldi, párizsi tartózkodása során elhatározta, hogy a puszta egyszer majd bejárandó ősterület lesz számára. Hazatérése után módszeresen bele is fogott a szülőföld feltérképezésébe. A szegénység, a tudatlanság, az elnyomás nagyobbodott, vagy csak az én tekintetem lett élesebb? Egyre megy; a látvány kiáltó volt, hazugság lett volna minden szavam, ha nem arról beszélek, ami előttem van. így fedeztem fel szülőföldemet, a Dunántúlt, a magyarság dermesztő pusztulását...

A Puszták népét a Válasz kezdte közölni 1934-ben, és a Nyugat jelentette meg könyv alakban 1936-ban.

Műfaja • Nem lehet egy szóval meghatározni. Több műfaj jellegzetességei felismerhetők benne: legjobban a szociográfiáé, de a regényé, az önéletírásé is. Németh G. Béla úgy véli: A Puszták népe a vallomás műfajának egyik legmagasabb művészetű hazai megtestesülése, amely műfaj fölötte gazdag európai tárházában is a jelentősek közé tartozik. A cím egy kultúrtörténeti toposz: Pusztában bujdosunk, mint hajdan / Népével Mózes bujdosott - írta Petőfi A XIX. század költői című versben. A pusztában bujdosó, de végül megváltható nép képével szemben Illyés a pusztában élő, de megválthatatlan nép képét állította szembe. Petőfi felfogása szerint a puszta a szabadság birodalma, jelképe.

toposz - a közismert, közkinccsé vált, különböző korokon átívelő költői kép, írói fordulat, cselekményelem neve. A hozzá kapcsolódó érzetek is mindenkor rokon jellegűek: eső - bánat, fürdetés - múlttól való megtisztulás, tengerre bocsátott hajó - állam stb.

Illyés könyvében a puszták népe... kivétel nélkül cseléd, azaz szolga. Sőt majdnem rabszolga... A puszta lakójának nincs egy talpalatnyi földje, ahol megvethetné lábát, teljesen ki van szolgáltatva, a lázadás lehetetlen, és szökni hova is szökhetne?... - írta Babits Mihály.

Témája • A magyar falu életének feltárása, döbbenetes beszámoló egy népcsoport kiszolgáltatottságáról, pusztulásáról. A bemutatott témák: a pusztai emberek lelkivilága, a szülőföld leírása, a cselédek élete, az öregek sorsa a pusztán, a múlt feltárása, a pusztai élet rendje, a hétköznapok és ünnepnapok leírása, a munkabeosztás, a pusztán élők beszéde, sajátos nyelvhasználata, táplálkozási és egyéb szokások, a gyerekek nevelése, barátkozás és szerelem a pusztán, erkölcs, kultúra, iskoláztatás és az egyház szerepe, idegenek a pusztában, egészség és betegség, napszámosok, aratók, summások élete, jövedelme, a falvakba kerülő pusztaiak sora, a pusztán élők jövője, a kiemelkedők sora.

Szerkezete • Húsz fejezetre osztotta Illyés a művét. A húsz fejezet mindegyike a pusztáról, a pusztai nép életéről szól, de más nézőpontból. Az egyes fejezeteket csak számok választják el egymástól, de a tartalomjegyzék felvilágosít bennünket az egyes részek tartalmáról. Kétségkívül sok a személyes jelleg a Puszták népében, hiszen az író saját gyermekkorát és családja történetét mutatja be. Mégsem szabad csak valamiféle fejlődésregénynek és családtörténetnek tartanunk, mivel túl a saját személyes során és saját családjának történetén, művészi általánosítással másokról is szól. Valóban: a puszták népéről. Nemcsak azt mondom, ami velem történt, azt is, ami velem történhetett volna, mert társaimmal megesett - írta a 11. fejezetben.

Az elbeszélői nézőpont az előbbiekből következően kettős: egyszerre érezzük a személyességet és a tárgyilagosságot, a beleélést, sőt átélést és távolságtartást.

Cselekménye • A Puszták népének nem lehet „elmesélni" a cselekményét. Mindenki megtalálhatja benne azonban azt a néhány fejezetet, amely reá személy szerint a legnagyobb hatással volt. Ez mindenkinek saját döntése - a választás megkönnyítése érdekében mi is a magunk szubjektív válogatását tudjuk megadni. Persze választhatsz mást is.

2. fejezet: a Petőfi-élmény leírása: Hirtelen forró bizsergés öntött el, kifejezhetetlen boldog kéj, nemcsak lelki, de testi is. A vér arcomba ömlött; föl kellett állnom. Azt olvastam, hogy Petőfi, Petőfi Sándor évekig élt Sár-szentlőrincen, itt járt gimnáziumba ... Egy pillanat alatt megváltozott előttem Sárszentlőrinc, ragyogni kezdett, aranypor szállt rá. Talán már ekkor eldőlt a később (1936-ban) megírt Petőfi-könyv sorsa, hogy tudniillik meg kell írni.

3. fejezet: családtagjai közül legszebben anyai nagyanyjáról ír, akinek talán a legtöbbet köszönhette. Például azt, hogy kisgyermekként franciát tanulhatott a kastélybeli nevelőnőtől. Műveltsége, sokoldalúsága, gyakorlatiassága és szeretete készteti arra az íróvá lett unokát, hogy leírja a legszebb mondatot, amelyet valaha nagymamáról leírták, s ráadásul igaz is, Anyai nagyanyám lángelme volt.

8. fejezet: megdöbbentő tényeket sorol fel Illyés a pusztán uralkodó fegyelmezési módszerekről - a lehető legtárgyilagosabban. Arcul-csapásban a pusztai harminc-harmincöt éves koráig részesül - így kezdi a fejezetet, és éppen a száraz tényközlés az oka, hogy az olvasót is „arculcsapásként" éri e fejezet igazság- és valóságtartalma.

12. fejezet: a pusztai lányok kiszolgáltatottsága - egyenesen a középkori ius primae noctist (az első éjszaka jogát) idézi - Európában, a XX. század elején! Sőt, Illyés azt is tudja, hogy nem egyedül a pusztai lányoké: Valójában a pusztai lányok kiszolgáltatottsága csak annyival lehet nagyobb a városi szolgálólányokénál, gépírónőkénél, amennyivel elzártságuk és műveletlenségük.

Legvégül egy epilógus zárja a művet, melyben megírásának céljáról is olvashatunk: ...talán lesznek, akik megértik, miért született ez az írás, s tesznek is valamit azért, hogy ez a lét megváltozzon, jobbá váljon.

Stílusa • Realista, a műfajiságtól és az elbeszélői nézőpont változásától függő. Különböző stílusrétegek keverednek benne: publicisztikai, tudományos, köznyelvi, népies, anekdotázó. Szókincse gazdag, változatos, sokrétűség jellemzi.

Hangulata, hangneme • A fent említett műfaji változatosság miatt összetett, hullámzó: a patetikustól az ironikuson és szenvedélyesen át az objektívig minden megtalálható benne. Az objektivitás előtanulmányokat tükröző statisztikai adatokból a beiktatott dokumentumokon keresztül a megfigyelések pontos leírásáig terjed. Mindezekhez járul az, ami Illyés stílusára még különösen jellemző: az irónia - gyakran öniróniával társulva.

Alapgondolata, üzenete • Illyés bemutat egy világot, melyet jól ismer, hisz ebből a világból származik. Nagyszülei kora a kiegyezés időszakára, szüleié a századfordulóra, saját kora az 1930-as évekre esik. (1-5., 18., 19. fejezet emlékező, vallomásos jellegű.)

A leírások, elbeszélések, vallomások a személyes kötődésről tanúskodnak, szűkebb hazája iránti szeretetéről, ám nem marad el a kritika sem. A szegénységből, egyszerű, sokszor primitív életből fakadó bajokról is beszél, nem övezi romantikus pátosz a pusztai élet bemutatását. Minden, amit leír, az hiteles, hiszen személyes tapasztalatból fakad.

Ez az életmód, életforma tarthatatlan, s csak azok tudnak tenni a fejlődésért, változásért, akik ismerik, értik ezeket az embereket. Nem véletlen, hogy a mű végén külön beszél azokról a hozzá hasonlókról, akik kiemelkedtek a cselédek világából, hiszen övék a felelősség. Felelős ő maga is, hogy a jövő már más legyen.

1. Mikor írta Illyés Gyula a Puszták népe című művét? Milyen hatások érték, amelyek befolyásolták témaválasztását, szemléletét? 2. Mi a műfaja a Puszták népének? 3. Értelmezd a mű címét! 4. Hány részből áll? Milyen a mű szerkezete? 5. Sorolj fel néhányat a bemutatott témák közül!

6. Miért nem tekinthetjük családregénynek a Puszták népét? 7. Milyen az elbeszélői nézőpont a műben? 8. El lehet-e mesélni a mű cselekményét?

9. Milyen a mű hangneme? 10. Foglald össze a Puszták népe alapgondolatát!

ÖSSZEGZÉS • Illyés Gyula költő, író, de igazi műfaja nem a vers, nem is a próza, hanem a hódítás, a megértés. Megérteni a világot, hogy jobbá tehessük. Legszebben ő ír magyarul prózát, de sohasem szavak után kutat, hanem megoldások után. Ha megkérdezné valaki tőle, hogy milyen mozgalmakat, forradalmakat becsül: azokat, melyekről maradandó, nagy regényt lehet írni, vagy amelyek nagyobb darab kenyérhez juttatják a népet - töprengés nélkül az utóbbira szavazna. Illyés kihívóan nem a halhatatlanságnak dolgozik, hanem nekünk. Áruló lennék, ha csak író akarok lenni - ez a jelmondata. (Csoóri Sándor))

Irodalomelméleti ismeret

Irodalmi szociográfia • A 30-as években - némiképpen az avantgárd ellenhatásaként - Európa-szerte megnőtt az érdeklődés a valóság tényei iránt. Ebből egy úgynevezett tényirodalom vagy dokumentumirodalom bontakozott ki, amelynek egyik megnyilvánulási formája az irodalomban a szépirodalom és a tudomány határán elhelyezkedő szociográfia műfaja, mely általában egy településnek, társadalmi rétegnek - a társadalom egy szeletének, egy vidéknek, falunak, népcsoportnak vagy foglalkozási ágnak - a leírását adja. A tudományos vizsgálódás módszereit a szépirodalom eszközeivel egészíti ki.

A konkrét és pontos tényfeltáráson túl személyes elkötelezettség, publi-cisztikus-társadalomjavító szándék vezérli az írót. A legjelentőseb szociográfiák a népi írói mozgalom termékeiként születtek. Például: Illyés Gyula Puszták népe, Nagy Lajos Három magyar város, Erdei Ferenc Futóhomok, Kovács Imre Néma forradalom, A kivándorlás. Jelentős szociográfiai könyvsorozat a Magyarország felfedezése stb.

AZ IRODALMI ÉLET ALAKULÁSA A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN

A második világháború után gyors ütemben ment végbe a magyar társadalom átalakulása. Irodalmunk fájdalmas veszteségekkel érte meg az új korszakot, olyan írók váltak a fasizmus áldozatává, mint Radnóti Miklós, Gelléri Andor Endre, Sárközy György, Szerb Antal, Halász Gábor, Pap Károly és Bálint György. A 40-es évek második felének irodalmi életében a korábbi korszak írói: a Nyugat örökösei, a népi írómozgalom képviselői és a szocialista írók játszottak vezető szerepet. Hazatértek az emigráns írók, megjelentek a korábban betiltott művek. Az irodalmi élet sokszínű gazdagságát mutatták a folyóiratok: a „nyugatos” eszményeket követő Magyarok, a népieket képviselő Válasz, az avantgárd szellemében szerkesztett Kortárs, a szocialista Fórum és a fiatal írókat táborba gyűjtő Újhold, illetve Valóság.

Az irodalmi életben a kommunista írók vették át az irányítást. A társadalmi átalakulást súlyos politikai bűnök és törvénytelenségek kísérték, mindez 1956 őszére nemzeti tragédiához vezetett. A politika az irodalmi életet, sőt a létrejött műveket is befolyásolta: számos kiváló író hallgatásra kényszerült, az irodalmi művek nagy részét a sémákhoz történő alkalmazkodás jellemezte. A 60-as évek során a művészeti élet az irányzatok és az alkotó személyiségek szabadabb fejlődésének keretei között szerveződött újjá, tehetséges fiatal nemzedékek léptek fel, széles körű kulturális viták kívánták megoldani a felvetődő kérdéseket. Az új folyóiratok - a Kortárs, az Új írás, az Elet és Irodalom című hetilap, a világirodalmat közlő Nagyvilág, a katolikus értelmiséget képviselő Vigília — mozgalmas szellemi életet hoztak létre, a vidéki városokban is egész sor értékes folyóirat alakult. Az irodalmi közéletben nagy szerepet játszott a Magyar írók Szövetsége is.

Az új társadalomban új irodalom bontakozott ki, amely a hagyomány és az újítás szerves egységére törekedve ad képet a magyarság és az emberiség újabb keletű tapasztalatairól, felismeréseiről. Az új költészetnek Nagy László és Juhász Ferenc, továbbá Simon István, Kormos István, Váci Mihály, Garai Gábor, Fodor András és Csoóri Sándor a legeredetibb egyéniségei.

A Nyugat örököseiként a harmadik nemzedék tagjai, illetve az Újhold írói léptek fel. A harmadik nemzedék egyik legnagyobb költője Weöres Sándor.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára