uabooks.top

MÁRAI SÁNDOR

(1900-1989)

A magyar polgárság írójaként számon tartott Márai Sándor már a 30-as években egyike nemzedéke elismert íróinak, mégis, második és végleges emigrációjától tudatosan és következetesen kiiktatták a kultúrpolitikusok műveit a hazai szellemi életből, s nevét is haláláig alig ejtették ki. Nemcsak emigráns létének és következetes bolsevizmusellenességének köszönhető ez, hanem annak is, hogy ő volt a létező valóságos és elképzelt ideális magyar polgárság legkövetkezetesebb irodalmi képviselője

ÉLETÚTJA

Gyrmekkora, ifjúsága • Kassán született 1900. április 11-én Márai Grosschmid Sándor néven. Szepességi német családból származott, apja tehetős ügyvéd és városi tanácsnok volt Kassán. Az ifjú Márai Kassán, Eperjesen, Gödöllőn és Budapesten végezte középiskolai tanulmányait, később Budapesten előbb a jogi, aztán a bölcsészkar hallgatója lett. 1919-ben Lipcsében tanult újságírást, majd ismét bölcsészhallgató lett Frankfurt am Mainban és Berlinben, de oklevelet nem szerzett. Közben német lapoknak dolgozott, köztük volt a Frankfurter Zeitung, a kor egyik legrangosabb újságja.

Házassága • 1923-ban feleségül vette a Kassáról érkező Matzner Ilonát (1899-1986). Még abban az évben Párizsba utaztak, és hét esztendőn keresztül éltek ott. Közben 1926-ban hosszabb utat tett a Közel-Keleten az Újság című lap megbízásából.

Budapesten • 1928-ban költöztek haza. Ekkor kapcsolódott be az irodalmi életbe. Sokat írt, egyike lett a legismertebb szerzőknek. Szemléletmódja liberális, politikai nézetei is határozottak, de nem csatlakozott egyetlen irodalmi irányzathoz sem. Mindennél fontosabbnak tartotta a szellemi függetlenséget. Ebbe is Kosztolányi örököse volt, akinek halála után a Pesti Hírlap állandó tárcaírója lett. Hitler hatalomra jutása és a németországi események azt a meggyőződést keltették benne, hogy a polgári liberalizmus halálos sebet kapott.

1945 után bizalommal figyelte a változásokat, de hamarosan a kommunisták részéről egyre gyakoribb és egyre közönségesebb támadások érték, a németek szövetségesének nevezték őt, aki az egyik legkövetkezetesebb

antifasiszta szerző volt. Könyveinek bezúzása után pontosan látta, hogy íróként halálra ítélték, ezért 1948-ban végleg elhagyta Magyarországot.

Emigrációban • Előbb Svájcba utazott, majd két évig Olaszországban élt, végül New Yorkban telepedett le. Az 1956-os események nagy reményekkel töltötték el. Münchenbe repült, onnan akart hazajönni, de a szovjet csapatok már akkor bevonultak Magyarországra. Minden reményét elveszítette, hogy hazatérjen. 1957-ben amerikai állampolgár lett. Feleségével és fogadott fiával 1979-től a dél-kaliforniai San Diegóban élt. A 80-as években már lehetővé vált, hogy könyveit Magyarországon is kiadják, de ő nem járult hozzá műveinek megjelentetéséhez. Megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig műveinek kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Utolsó éveit teljesen magányosan, visszavonultságban töltötte, miután 1986-ban felesége és nemsokára fia is meghalt. Szegényes körülmények között, egyre betegebben tengette életét. Bár tudott az itthoni változásokról, egészségi állapota miatt már szó sem lehetett a hazatérésről. 1989. február 21-én önkezűleg vetett véget életének. Hamvait kívánságára a Csendes-óceánba szórták. Egyidős volt a századdal. 1990-ben a Magyar Köztársaság posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazta.

MUNKÁSSÁGA

Első írói korszaka • Márai írói szemléletének kialakulására mindenekelőtt Kosztolányi Dezső és Thomas Mann munkássága volt kiemelkedő hatással. Mannal 1935-ben személyesen is találkozott.

Első verseskötete Emlékkönyv címmel 1917-ben Kassán jelent meg, ezt követte négy évvel később az Emberi hangok című versgyűjtemény, amely szintén Márai szülővárosában látott napvilágot. 1922-ben Kassán Panaszkönyv című novelláskötettel jelentkezett, majd 1924-ben már Bécs-ben látott napvilágot A mészáros című bűnügyi történet. Ebben az időszakban több fordítása is megjelent, melyek közül kiemelkedik Schnitzler Szavak komédiája című műve, melyet magyarul 1920-ban publikáltak Budapesten.

Az első olyan könyve, amelyet a későbbiekben is magának vallott, az Istenek nyomában (1927) című, közel-keleti tapasztalatairól beszámoló útirajza. Némi fenntartással figyelte ezt az ősi világot, melyet fokozatosan a maga képére kezdett formálni az elgépiesedő civilizáció. Sok vonatkozásban szinte előrevetítette Márai a Közel-Kelet mai helyzetét.

A zendülők (1930) című regénye a világháborúról és a kamaszkorról szól. Mindkettő kilépés a bizonyosságból a bizonytalanságba, a rendből a zűrzavarba, elmozdulás, melynek következtében a bensőséget otthon-talanság váltja fel. Az író egymás tükörképeként értelmezi a felnőttek háborúját és a kamaszok céltalan játékait.

Egy magyar fiatalember hányódásait mutatja be a háborút követő zűrzavarban az Idegen emberek (1930) című kétkötetes regény. Az emig

ráns életérzés idegenségét jeleníti meg Márai. Következő regénye A sziget (1934), majd fő műve szintén ebben az évből a felvállaltan önéletrajzi ihletésű Egy polgár vallomásai. A következő években Márai nagyfokú termékenységgel írt. Kiváló forma, arányérzék, finom, hajlékony nyelv, remek atmoszférateremtés jellemzik alkotásait. 1937-ben jelent meg A féltékenyek című regénye, melyben élesen elválnak egymástól az idő különféle síkjai: a történelmi és a személyes, az egyéni. Fontos szerephez jut itt a végzet, az eleve elrendelés, valamint a Biblia. Mély beleéléssel kelti életre Krúdy világát a Szindbád hazamegy (1940) című regényében. Casanova bolzanói kalandjait meséli el a Vendégjáték Bolzanóban (1940).

Márai már ekkora kialakította a maga jellegzetes előadásmódját, melynek lényege az egymást követő monológokból álló párbeszéd. Ezt a regényírói technikát mesterien alkalmazta A gyertyák csonkig égnek (1942) című művében. 1943-ban, a II. világháború alatt kezdte írni másik jelentős művét, a Naplót, amelyen élete végéig dolgozott, és amely végül több kötetnyire terebélyesedett ki. Részben már az utókorra tekintve értelmezte saját művészetét, szembeszállva a tömegkultúrával, a reklámmal és a giccsel, különös erővel fogalmazva meg életének vezérgondolatát: a művész sosem lehet áruló. Naplói nem életrajzi eseményeket rögzítenek elsősorban, hanem szellemieket és még inkább azok reflexióit. 1946-ban Medvetánc címmel jelent meg karcolatgyűjteménye, melyben a maga módján megpróbálta visszaállítani a fogalmak értékrendjét. 1947-ben adta ki a Sértődöttek című regényét, amelynek harmadik kötetét bezúzták. Ebben a regényében Márai az írók felelősségére utal, szerinte csak az írók menthetik meg Európát, mert csak az írók képesek titokzatos kapcsolatot létesíteni az anyanyelvvel, a nemzettel és a legyőzhetetlen művészettel.

Márai Sándor az erőszakos hatalommal szemben a színpad szavát választotta, hogy védje az egyén, a szabad emberi társulás jogát és méltóságát. Első drámája a Kaland 1940-ből. A kassai polgárok (1942) című drámája a polgárerkölcs himnusza. Gyönyörű, képekben gazdag nyelven szól a polgári tisztességről, a városhoz, a munkához, a feladathoz hű magatartásról. A gyertyák csonkig égnek című regényből is készült drámaváltozat. Márai első korszakában írt művei megteremtették a folytonosságot Kosztolányi, Krúdy és a harmadik nemzedék írói között.

Második alkotói korszaka • Az emigrációban írt regényeiben elsősorban azt vizsgálta, milyen az, amikor egy világkép összeomlik. Regényvilágának központi motívumai: a rosszat az emberiség kezdettől fogva magában hordja, és csak a mítosz sugárzásában vagy a művészetben oldhatja fel. A tiszta, nagy eszméket a hétköznapi élet megcáfolja és bepiszkítja, de ezeket leküzdhetjük a virtuális világban: a Béke Ithakában (1952), San Gennaro vére (1965), ítélet Canudosban (1970), Rómában történt valami (1971), Erősítő (1975), Judit... és az utóhang (1980) című műveiben. A Harminc ezüstpénz-ben (1983), élete utolsó regényében a kiemelkedő tehetség és a tömeg kapcsolatának kérdésével vívódott.

A háború utáni évek tragikus magyar történéseinek hiteles krónikáját nyújtja a Föld, föld című emlékezésbe öltöztetett esszésorban. Válogatott verseit és hangjátékait A delfin visszanézett (1978) című kötetben gyűjtötte egybe.

Két drámát is írt ebben a korszakában: Egy úr Velencéből (1960) és a Jób.... és a könyvét (1982).

1. Milyen kapcsolatban vannak Márai Sándor életével az alábbi helynevek: Kassa, Budapest, Frankfurt, Párizs, Berlin, Svájc, Olaszország, New York, San Diego? 2. Melyek Márai Sándor főbb regényei?

3. Melyek Márai Sándor naplói? Miért jelentősek? 4. Hogyan vall művészi céljáról egyik naplójában? 5. Mi a központi motívuma regényvilágának az emigrációban? 6. Említs néhány regényeimet ebből a korszakból! 7. Mit teremtettek Márai művei a Nyugat első és harmadik nemzedéke között?

1. Nézzétek meg a 2005-ben készült Mária Sándor utolsó éveit bemutató játékfilmet! Benyomásaitokat vitassátok meg!

Egy polgár vallomásai

Keletkezése • Márai Sándort országos hírű és divatos íróvá életének fő műve, az Egy polgár vallomásai tette. Hosszabb ideig készült rá, izgatta a vállalkozás, hogy szülővárosáról, gyermekkoráról, első élményeiről könyvet írjon. Nagy hatással volt rá Thomas Mannon kívül Oswald Spengler A Nyugat alkonya című műve, amely szerint a polgári világrend és a kultúra a végéhez közeledik. Márainak sem voltak illúziói a polgári léttel kapcsolatban, ennek ellenére mindvégig kitartott a polgári eszményrendszer mellett. A nehézségek ellenére sem tagadta meg írói, mégpedig a polgári írói hivatástudatot, és csak addig becsülte meg a polgárt, amíg az alkotásra is képes volt, és nem kizárólag az értékek megőrzésére. A polgárság írójaként kötelességének tartotta, hogy megörökítse a polgárság világát, a polgárság által teremtett értékeket: Aki ma ír, mintha csak tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára ... tanúságot arról, hogy a század, amelyben születtünk, valamikor az értelem diadalát hirdette,... s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát. A regény két kötetből áll. Az első, önmagában is megálló kötet a magyar széppróza legnagyszerűbb remekműve közé tartozik, a második kötet műfaji tekintetben is különbözik tőle, és esztétikai szinten is alább esik. 1934-1935-ben írta a regényeket.

Műfaja • Emlékirat, önéletrajz, vallomás, de az első részben társadalomrajz is van. Típusát tekintve életrajzi, nevelődési, fejlődési regény. Címe utal a legszemélyesebb epikai műfajok egyikére. Témája: a polgári magatartás és a kulturális hovatartozás kérdéseinek tisztázása, az író-polgár vallomása arról, mit jelent a XX. század elején polgárként írni és gondolkodni.

Szerkezete • Két részből áll.

I. kötet: az író kitöréséről, emberré válásáról szól.

1. A ház és lakói, a lakás, a város.

2. A család, az ősök, a rokonok.

3. Az iskola, a tanárok, a fiúk.

4. Az elbeszélő lázadása, az első pesti tanév, 1914 nyara.

II. kötet: az elszakadási vágy hiábavalóság, mert a múlttól elszakadni nem lehet.

1. Keret: utazás Párizsba. Németországi évek. Leipzig, Frankfurt.

2. Németországi évek: Berlin. Házasság.

3. Párizsi évek. Olaszországi hónapok.

4. Utazások: Damaszkusz, London, Genf. Hazatérés Budapestre, egzisztenciateremtés. Az apa halála.

Az egyes részek 11-12 fejezetre tagolódnak, igen arányosan: egy-egy fejezet általában 3-4 könyvoldalnyi.

Elemzés, értelmezés • A két kötetből álló regény a magyar vidéki polgárváros, Kassa életéről, az író családjáról és a maga ifjúkori eszmé-lődéséről, Európa-járásáról és hazatéréséről, íróvá éréséről rajzol tablót. Márai azonban nem csak saját életútját, saját családját rajzolja meg, egy réteg helyzetének, kultúrájának és magatartásának változásait is bemutatja. Mindezt olyan módon jeleníti meg, hogy a megjelenítő - örökségén, környezetén, kapcsolatain - keresztül szembenéz saját emberi lényének, értékrendjének és céljainak kérdésével.

Az első kötet a szülői ház minden részletre kiterjedő bemutatásával kezdődik. Márai állóképszerűen írja le gyermekkora legfontosabb helyszíneit és a mindennapi eseményeket. Szigorú erkölcsű, német származású családban nő fel, ahol mindennek megvolt a rendje. Folyékonyan beszél németül, bár anyanyelve magyar, s büszke arra, hogy németségüket őrző ősei milyen nagy számban vettek részt a 48-as magyar szabadságharcban. Családjának bemutatásával megismerheti az olvasó a polgárságon belüli tagoltsággal, a szorgalmas mesterember-polgároktól a feladatukat értő hivatalnok-polgárokon át a széles tájékozottságú polgári értelmiségig. A biztos kiérlelt tudás, szerény, de nem szegényes életvitel, az alkotó munka szeretete jellemzi ezt a réteget. Tulajdonképpen bizonyos nosztalgiával jeleníti meg az író a polgári világot, az életideált, de ehhez a nosztalgikus érzéshez mindig társul egy határozott távolságtartás is. Közeli s távoli rokonainak bemutatásakor is megfigyelhető bizonyos beleélés, de elhatárolódás is. Például Dezsőt, aki mészárosnak állt, meleg humorral rajzolja, Ernőt, a nagy zenészkarrierről álmodozó lokálzongoristát groteszk tragikummal, Zsüli tantit, a regényírót gyönge iróniával mutatja be. Gizellát, aki a folyamőrrel megcsinálta a szerencséjét, bohózati tréfával, a szélhámos ezredesfi Bercit megvető szatírával, a paptanár harcát a gyerekek szeretetéért borzongóan érzelmes megértéssel, a híres jogtudós nagybácsi szuverenitását csodálva, megértve, megítélve és elhárítva mutatja be. A kamaszodó fiú (Márai) látja a társadalmi igazságtalanságokat, az úri-polgári lét különállását, ösztönös rideg önzését is. A cselédekkel

együttérez, felháborítja kiszolgáltatottságuk: ...minden emberi méltóságon esett sérelem megaláz minden embert. De neki e megaláztatáson túl semmi baja, mégis fellázad, előbb az iskolai lelkiatya, majd a szülői ház ellen. Tizennégy éves korában elszökik otthonról, napokig vándorol, bujkál, míg a riasztott csendőrök el nem fogják. Erről a kitörési kísérletről, az emberré válásról szól az első kötet. Ezt a gyermekkori szökést elemezve Márai eljut az általánosításig: Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám, nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni; szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarabb érzem otthon magam, mint polgárok között. Később megszokta ezt az állapotot, az állandó otthontalanság természetes volt számára, az egyedüllétben, a magányban érzi magát szabadnak.

Márai átélte és megörökítette egy olyan nemzedék sorsát, mely el-tömegedésével, hatalombirtoklásával elkényelmesedett, eltompult, el-tunyult, alig akadtak már céljai, és elképzelései megvalósítása érdekében semmit sem tesz. Vagyis máris rálépett a hanyatlás útjára. Márai sajnálja a régi polgári közösségek széthullását, de tudja, hogy ez a világ a teljes individualizáció (az egyéniség bálványozása) felé halad, vagy pedig a tömeggé süllyedés felé.

A második regény 1923-ban folytatja a történetet. A néhány kimaradó év eseményeit Márai A zendülők című regényében írta meg, amelyet később a Garrenek műve címét viselő regénysorozatába illesztett bele. Az Egy polgár vallomásai második kötete a polgárság céltalanságát mutatja be, amit az első kötet zárójelenetében történtek, valamint az azután következő események váltottak ki. A háború immár mindenkiből kiölte a lelkesedés, a tenni akarás csíráját is, és eluralkodott a bizonytalanság. A fiúk lopnak és hazudoznak, az ő viselkedésük pontosan érzékelteti a magyar társadalom, ezen belül is elsősorban a polgárság állapotát.

A második regény az igazi nevelődési, fejlődési regény, mert arról szól, miként formálódik egy polgár a XX. században a külső és belső erők hatására, s mindenféle ellenkező előjelű hatás ellenére miként válik képessé arra, hogy rátaláljon arra az útra és hivatásra, amelyen, és amely-lyel önazonosságát érezheti és kifejezheti, azaz felnőtté, íróvá, polgárrá, európaivá és magyarrá válhat. Az íróvá formálódás esztendeiben folyamatosan foglalkoztatja az elbeszélőt az élet és az irodalom kapcsolata. Az ifjú újságíró az életet kereste, a szenzációt, az érettebb alkotó már úgy gondolta, hogy az élet az író számára gyanús anyag, s csak módjával, preparált állapotban lehet felhasználni belőle valamit. Az írás - egy életmód. Hosszú évekig tartott, amíg egy belső hang hatására eldöntötte, hogy szépíró lesz. Az írást erkölcsi magatartásnak tekinti annak ellenére, hogy látja Az irodalom elvesztette erkölcsi hitelét... Az író nem avatkozhat többé a kor szándékába, meghallgatták, megtapsolták s elfeledték, mint a mutatványos produkcióját. Az, hogy polgárnak született nem anyagi előnyöket jelent számára, hanem szellemi és erkölcsi értéket lát benne.

A mű zárófejezete egyértelműsíti, hogy 1933 a mélypont: a fasizmus hatalomra jutása véglegesítette a XIX. századi fejlődésívű és biztonságtudatú rend felbomlását. Aki ma ír, mintha tanúságot akarna tenni egy későbbi kor számára... tanúságot arról, hogy a század, amelyben születtünk, valamikor az értelem diadalát hirdette. Az utolsó pillanatig, amíg a betűt leírnom engedik, tanúskodni akarok erről: hogy volt egy kor és élt néhány nemzedék, amely az értelem diadalát hirdette az ösztönök felett, s hitt a szellem ellenálló erejében, amely fékezni tudja a csorda halálvágyát.

Az igazi polgár mindig európainak tartja magát, s amikor az elbeszélőnek végre sikerül igazán európainak éreznie magát, rádöbben, hogy választott hivatását igazán csak szülőhazájában és anyanyelvén gyakorolhatja, hazajön, végérvényesen vállalva ezzel magyarságát.

A mű záró részében összefutnak a fejlődésregény szálai: az elbeszélő íróvá lett, európaivá, magyarrá, öntudatos polgárrá és édesapjának halála után végérvényesen felnőtté is.

Alapgondolata • Az Egy polgár vallomásai ékes magyar nyelvezettel íródott, egyes szám első személyben. A könyvek történésvezetése nem lineáris, az író gyakran csapong a gyermekkor emlékei között. Az egyes felelevenített emlékeket viszont nem minősíti, nem állít fel sorrendet közöttük, valamennyi szerves részét képezi az egésznek. Márai Sándor nagymestere volt a környezetleírásnak, a külsőségek ábrázolásának, ami még tovább növeli a kötet olvasmányosságát. Az író célja ezzel a művel azonban nem elsősorban a szórakoztatás, hanem a polgári értékekre való figyelemfelhívás, a hivatás melletti végleges elkötelezettség, az örök humanista értékek őrzése és mentése.

1. Mit tudsz az Egy polgár vallomásai című regény keletkezéséről?

2. Kik hatottak Márai Sándorra? Nevezd meg Thomas Mann művének a címét! 3. Hány részre tagolódik a regény? Van-e különbség a két

könyv között? 4. A könyv címe joggal foglalja-e magában a vallomás megjelölést? 5. Saját életútja mellett melyik réteg helyzetét rajzolja meg Márai Sándor? 6. Sikerül-e az elszakadás a főhősnek a polgári életideáltól?

Ф 7. Értelmezd: bensőséggel, nosztalgikus együttérzéssel jeleníti meg Márai a polgárságot, de ehhez mindig társul egy határozott távolságtartás! Miért?

1. Fogalmazd meg, mit jelent az európaiság mai világunkban?

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’tekkel mik vagyunk Por és hamu vagyunk Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.

Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...

Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat

Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” - már nem az, ami volt Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt És megértették, ahogy a dajkaéneket A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek T о 1 d і-t olvasod és azt feleli, oké A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:

„A halál gyötrelmei körülvettek engemet”

Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon A tested is emlékezik, mint távoli rokon Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat...”

De már tudod: igen, lehet... És fejted a vasat Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már. Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?

Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?

Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?

„Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet. Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.

Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek Még azt hiszed, élsz?... Nem, rossz álom ez is.

Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...”

Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...”

S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten...” Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”

Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért? Vagy: „Rosszabb voltam mint e z e k?...” Magyar voltál, ezért. És észt voltál, litván, román... Most hallgass és fizess. Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz. Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet A radioaktív hamu mindent betemet Tűrd, hogy már nem vagy ember і 11, csak szám egy képleten Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég

Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat.

Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,

És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk.

Látjátok^ feleim, szenetekkel, mik vagyunk íme, por és hamu vagyunk.

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • Az életrajzból tudjuk, 1948 után Márai Sándor emigrálni kényszerült. Nem tudta elfogadni a Magyarországon akkor megjelenő új rendszert. Az állandó otthontalanságban az irodalomban talált otthonra. A megváltozott világban egyedül érezte magát. Nem csoda, hogy megfogalmazódott benne a Nincs más haza, csak az anyanyelv gondolata. Az emigráns életérzés hiteles megszólaltatása, a hazátlanság és kivetettség nagy vallomása a Halotti beszéd című verse. 1950-ben írta Olaszországban, a Nápoly melletti Posillipóban. A vers A delfin visszanézett című kötetben jelent meg.

Műfaja • Címe utalás a műfajra és az első magyar nyelvemlékünkre, valamint Kosztolányi Dezső költeményére. Témája: az emigráns lét keserveinek summázása. Megrendítő hatásának titka talán abból sarjad, hogy a gyász mindig erősíti a közösséget, s az emigráns lét eleve gyászos, hiszen valójában jövőtlen.

Szerkezete • Keretbe foglalja a művet a Halotti beszéd néhány szava. A gondolatok egyetlen tömbbe sűrűsödnek. Három gondolati egységre tagolódik a 67 sor.

I. egység: a hazájától messze élő költő emlékei jelennek meg, s ezzel párhuzamosan a változás: mindez már csak az emlékekben él, minden széthullóban, elmúlóban van. Utal a magyar kultúra jeles darabjaira, szimbólumaira.

II. egység: az emigrációban élők sorsa jelenik meg: otthontalanná, idegenné válnak. Itt már nemcsak önmagáról, nemcsak a magyarokról van szó, hanem más népek fiairól is, akik hasonló sorsra jutottak. Eltűnik kultúrájuk, eltűnik egyéniségük, életük. Felemészt mindent az idegen kultúra, s ez nem rendszerfüggő. Ez a szerkezeti egység szorongó félelmet sugall.

III. egység: a költő magatartási modellt javasol: tűrni kell a sorsot, mindent el kell viselni: Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet. Ezzel együtt jelennek meg személyes emlékei, így kanyarodik vissza a kiinduló ponthoz.

Alapgondolata, üzenete • Márai Sándor versében a széthullás, a szétszóródás veszélyeiről vall. Halotti beszédet ír, mely nem egy emberért, hanem kultúrákért, nyelvekért, emberek ezreiért szóló rekviem.

Különös fájdalom számára a magyar nyelv silányulása, az idegen befolyás (keleti és nyugati egyaránt) erősödése, az egyes ember személyiségének eltűnése. Kritikusan ír a világban létező mindenféle diktatúráról. Az emigrációban élő ember minden fájdalma, keserűsége, emléke, az elveszett otthon utáni sóvárgása benne van ebben a műben. Elődök, kortársak, művészek jelennek meg soraiban: Arany, Rippl-Rónai, Bartók, Babits, Krúdy, Kosztolányi: ők mindannyian mi vagyunk, a mi életünk, a mi kultúránk, a mi anyanyelvűnk.

Felhangzanak a Szózat sorai is, de a válasz már lemondó, nyoma sincs Vörösmarty reményeinek. A diktatúrák árnyékában, az emigrációban élő ember már nem hisz semmiben, mindenképpen személyiségváltásra kényszerül: vagy nyelvet és hazát cserél, vagy belezuhan az emlékeibe, s egy álomvilágban él. Az írónak kivételes a szerepe, az anyanyelv őrző papjaként elmondhatja a halotti beszédet. Ma is aktuális gondolat rejtőzik a versben: anyanyelvűnket, kultúránkat van mitől félteni: az erős idegen hatás jelen van mindennapjainkban is.

Hangulata, hangneme • A fent leírtak miatt keserűség jellemzi, a fájdalom hangján szól a költő. Reménytelen, céltalan, lemondó. Kérdései, felkiáltásai vádként hangzanak, indulata egyre fokozódó, míg a végére a lemondás teljesen le nem csillapítja. Nyelvi kifejezőeszközök: kijelentő, kérdő, felkiáltó és felszólító mondatok egyformán jelen vannak a versben, ez is jelzi a szerző feszültségét, indulatait. Ugyanezt jelzik az elhallgatások, a kihagyások is. Váltogatja a mi, a tegező és az önmegszólító te nyelvi formáit, s e kétféle te hullámzása is különös feszültséget teremt. Alakzatok: felsorolás, halmozás, anafora, költői kérdések. A költői képek közül hasonlat, megszemélyesítés, metafora, jelzők találhatók.

Versformája, verselése • Egyetlen tömbből áll, de felfedezhető benne a Szózat verselési formája - versszakokra tagolás nélkül: 14 szótagos sorok, míg a Szózatban ez két sorban 8/6 tagolással van. Páros rímelésű. Stílusa: meghatározóak az idegen szavak, a töredezett mondatok, az idézetek - ezek adják egyéni stílusát. Retorikai felépítettségű: kijelentés - kérdések - válaszok, megszólítások, felszólítások jellemzik.

1. Milyen életérzésnek ad hangot Márai Sándor a Halotti beszéd című versében? 2. Mikor, és hol írta? Mi a témája a versnek? 3. Milyen a vers szerkezete? Milyen gondolati egységekre tagolható?

Ф 4. Foglald össze, miről ír a versben Márai? 5. Hasonlítsd össze Márai és Kosztolányi versét! 6. Keresd ki a műből azokat a sorokat, ahol Vörösmartyt és Tompa Mihályt idézi!

II 7. Mi a véleményed az egyre jobban terjedő sms-rövidítések alkalmazásáról az írott nyelvben? Hatással van-e az amúgy is hiányos helyesírás-tudásotokra?

1. Szerinted anyanyelvűnket fenyegeti-e ma az elsilányosodás veszélye?

ÖSSZEGZÉS • Jelentős alkotóink közül nemcsak a leghosszabb, de a legkülönösebb életút is Márai Sándoré. Világképét a XVIII—XIX. század nagy eszményei formálták, de látta a szellemi élet, az irodalom szerepének térvesztését. így vált irodalmi íróvá: a szakmájába, a megalkotandó életműbe menekült, s ezzel Kosztolányi Dezső mellett és után korai képviselője lett a homo aestheticus eszményének.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára