uabooks.top » Magyar irodalom » SZEMELVÉNYEK A KORTÁRS MAGYAR IRODALOMBÓL
Інформація про новину
  • Переглядів: 75
  • Дата: 19-06-2020, 04:52
19-06-2020, 04:52

SZEMELVÉNYEK A KORTÁRS MAGYAR IRODALOMBÓL

Категорія: Magyar irodalom




Változások a kultúrpolitikában • A „puha diktatúra” éveiben a -60-as évektől - a nyugati emigránsok kivételével az addigi perifériára szorított vagy bebörtönzött szerzők (Déry Tibor, Zelk Zoltán) nagyobb része megjelenési lehetőséghez jutott, amelyet azonban továbbra is a hatalomhoz való viszony határozott meg. Nemcsak a „szocialista esz-meiségű” művek láthattak napvilágot, hanem olyan más gondolkodást, poétikai irányt közvetítő alkotások is, amelyek nem ütköztek közvetlenül a fennálló politikai rendszerrel. Mivel az irodalmi programok irányzattá szerveződését (társaságok, csoportok, folyóiratok, fórumok létrehozását) meggátolták, a folyóirat-kiadás nem szerveződhetett az irányzatok mentén. így a folyóirat-alapításban és -kiadásban mesterséges, regionális vagy nemzedéki elvek érvényesültek.

Az irodalom szerepének megváltozása • A 70-es évektől az irodalom szerepe megváltozott. A politika és az újságírás egyre inkább eleget tett olyan társadalmi szükségletnek, melyekkel korábban az íróknak, költőknek kellett foglalkozniuk. Mivel nem kellett közéleti feladatok megoldásával is foglalkozniuk, több idejük maradt arra, hogy művészetükkel érvényesülhessenek. Ugyanakkor nemzedéki váltás is végbement, s az új nemzedék másként látta az élet és az irodalom kérdéseit, összefüggéseit. Szükségszerűnek látszott az irodalmi jelrendszerek megújítása is.

Új szemléletű korszak • Fokozatosan és gyökeresen megváltoztak az irodalmi tudat és az írói szerep eszméi és eszményei, s velük együtt az esztétikai értékhangsúlyok is. Az irodalom gondolati kultúrája elmélyültebb lett, megváltozott a szemléletmód, nyitottabbá vált és felerősödött a világirodalom hatása is. A nemzetközi szakirodalom által jelölt különböző módszerek, a neoavantgárd, a posztmodern kerültek előtérbe.

A szemlélet megváltozásának döntő mozzanata abban a poétikai-szemléleti gesztusban van, amely elhárítja azt az illúziót, mely szerint a valóság közvetlenül is megragadható, megnő a jelentősége a szövegszerű megalkotottságnak, a jelszerűségnek, annak, hogy az irodalmi mű önmagát igazoló nyelvi struktúra.

A líra • A 70-es években posztmodern törekvések is megjelentek a lírában. Ezt mutatja a konkrét költészet, az antilíra lehetőségeivel való próbálkozás vagy a széttört vers módszerének feltűnése. A kortárs magyar költészetben a fordulat Tandori Dezső (1938-2019) fellépéséhez köthető, de mellette hamarosan feltűnnek mások: Oravecz Imre (1943), Petri György (1943-2000), Orbán Ottó (1936-2002), Ágh István (1938-), Szepesi Attila (1942-2017) stb. Tehát, a 70-es években a hagyományos líraisággal és versszerűséggel szemben a mindennapiság kerül be a lírába, amivel egy sajátosan antipoétikus költészet teremtődik. A változás legfeltűnőbb eleme a hagyományos értelemben vett lírai hős, a küldetéses szerepvállalás megszűnése. A költők számára a költészet szakma.

Széppróza és dráma • A 70-es években jelentkező epikusaink nagy többsége a regényírás megújításának igényével lép fel. írásmódjuk és ábrázolás-technikájuk túlhaladta a nemzedéki vallomásosság első korszakának epikai formáit, és olyan új jelszerűséghez közeledett, amely távol állt már a valóságleképző epika hagyományaitól. A próza a metaforikus formák felé közeledett (utalások, jelképiség, stilizáltság, példázat), ugyanakkor megtartotta a klasszikus modernség egészelvűségének és az én lényegi tartalmának gondolatát (Mándy Iván, Ottlik Géza), felszámolta a folyamatos történetszerűséget (mozaikosság), és a montázs, illetve a szövegköztiség (intertextualitás) szövegalkotó elvét juttatta fokozottan érvényre (Mészöly Miklós). A példázatszerűség megteremtésével megkérdőjeleződött a realisztikus ábrázolásmód, és így többértelművé vált a jelentés (Déry Tibor, Örkény István). Az új nemzedékhez tartozik Nádas Péter (1942), Hajnóczy Péter (1942-1981), Esterházy Péter (1950-2016), Bereményi Géza (1946), Spiró György (1946) és mások. Műveikre a korszerű időkezelés, a mozaikszerű szerkezet, a művek nyitottsága jellemzők.

Az a változás, ami a szépprózában megmutatkozott, a drámai műnemben is megújhodást hozott. Ebben nagy szerepe volt a külföldön jelentkező, közvetlen hatásra törő látványközpontú színház és a lengyel dráma (Gombrowicz, Rózewicz, Mrozek) megtermékenyítő hatásának is. A legjelentősebb szerzők - Spiró György, Kornis Mihály, Nádas Péter -elutasítják a, jól megcsinált” darab eszményét, s kérdéssé teszik a történet elmondásának lehetőségét. Színműveikben megszűnik tehát az egységes, saját magával azonos cselekmény, felbomlanak a színpadi történés tér és időviszonyai is.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára

 





^