uabooks.top

RÉGI KOROK ARANY OLDALAI

NÉMETORSZÁG

A NÉMET FELVILÁGOSODÁS.

HATÁSA EURÓPA FEJLŐDÉSÉRE

A német felvilágosodás a szabadság különleges szellemét hozta Európába, a népélet és a nemzeti gyökerek felé fordulást.

D. Csizsevszkij

Történelmi háttér. A XVIII. század Németországában a többi európai országhoz hasonlóan rendkívül bonyolult társadalmi-politikai körülmények között a felvilágosodás mozgalma vette kezdetét. A polgárság kialakulását a gazdasági visszaesés és az állam feudális széttagoltsága késleltette. A különálló kis fejedelemségekben lassabban haladt a polgári fejlődés. A birodalom nagyobb államaiban az uralkodók kezdtek erőteljesen beleszólni a gazdasági életbe, ugyanakkor a polgárság és a parasztság bármilyen jogtól megfosztott volt. Az ország távol volt a világkereskedelmi központoktól, amely nagyrészt elszegényedéséhez is vezetett. Mindez meghatározta a német felvilágosodás sajátosságait, a tényleges politikai, társadalmi cselekvés helyett a művészet és a filozófia vált a polgári tudat hordozójává, nem úgy, mint Angliában vagy Franciaországban. A német felvilágosítók történelmi, filozófiai, vallási és kulturális kérdéseket tanulmányoztak, követelményeket támasztottak az ország egységesítésére, a feudális széttagoltság felszámolására, a társadalmi egyenlőtlenség megszüntetésére, az egész emberi-

ség miatt aggódtak. A német felvilágosodás képviselőinek tragédiája tulajdonképpen abban rejlik, hogy egy lelketlen, emberiségellenes korban éltek, s ezzel szemben helyezkedtek el. Azonban a felvilágosodás képviselői olyan eszmét tudtak megfogalmazni, ami idővel az egész világot megragadta.

A német filozófiai gondolkodás fejlődését a felvilágosodás korában G. W. Leibnitz, H. Tho-masius, H. Wolf, J. J. Winckelmann, A. Baumgarten, G. E. Lessing, J. W. Goethe, F. Schiller stb. munkássága bizonyítja.

A német felvilágosodás szakaszai. A német felvilágosodás fejlődésében több szakaszt különböztetünk meg. Az első szakaszban (1720-1740) a racionalizmus eszméi és a társadalom ésszerű átalakításának szándéka volt uralkodó. Az irodalomban a felvilágosult klasszicizmus (J. Ch. Gottsched), a szatíra (Ch. L. Liskow), a barokkos költészet (J. Ch. Günther), a rokokó stílus volt a jellemző (F. von Hagedorn).

A felvilágosodás második szakaszaban (1750-1760) nemcsak a német felvilágosodás művészeinek irodalmi és filozófiai tevékenysége fokozódott, hanem kritikai cikkek, manifesztumok láttak napvilágot, melyekben új esztétikai elveket fogalmaztak meg. A valóság realisztikus ábrázolásának alapjai ekkor teremtődtek meg, kialakult a nemzeti irodalom, melyben az ország sürgető problémái és a nemzeti jelleg sajátosságai tükröződtek. G. Lessing és J. J. Win-kelmann művei jelentősen befolyásolták az irodalom és a kultúra fejlődését. A második szakasz kiemelkedő alkotói közt kell említenünk Friedrich Gottlieb Klopstockot és Christoph Martin Wielandot.

A harmadik szakasz (1770-es évek) a német felvilágosodás úgynevezett lázadó korszaka. Radikális szakítást jelentett a merev klasszicizmussal, mindenfajta kötöttséggel, a szabadság és a zsenikultusz jegyében. A korszak neve Sturm und Drang (Vihar és előretörés). Híveit nem a ráció vezeti, hanem az ösztönök és az érzelmek.

Az 1770-es évek elején több központja alakult ki ennek a mozgalomnak: Frankfurt, Strass-burg, Gottingen. J. W. Goethe, F. Schiller, J. G. Herder, G. A. Bürger korai munkássága is a Sturm und Dranghoz kapcsolódik.

A negyedik szakasz (1790-es évek) a weimari klasszika. A weimari klasszikát a német irodalom csúcsteljesítményének tartjuk. Középpontjában J. W. Goethe és F. Schiller állnak, akik Weimarban tevékenykedtek ekkor. A társadalom elavult konvenciói, a nyárspolgári erkölcs ellen lázadtak. Eszményképük a szabályokat megvető, a természetellenes béklyóitól megszabadult ember, az újat teremteni képes zseni volt. Irodalmi ideálokként az antikvitás lebegett előttük. A weimari klasszicizmust a filozófiai egyetemesség, a személyiség, a kultúra, a történelem és az egész világ problémáinak megértésére való törekvés jellemzi, útkeresés az ember belső képességein keresztül a világ diszharmóniájának leküzdésére. Az írók többsége a művészetben látta ezeknek a lehetőségeknek a megvalósítását. A XVIII. század végén Németországban kialakul a romantika, mely később, a XIX. században Európa vezető stílus-irányzata lett.

Tájékozottság. 1. Nevezzétek meg az európai felvilágosodás vezető eszméit! 2. Milyen sajátosságok jellemzik a német felvilágosodást? Hány szakasza ismert, és kik a képviselői? Olvasói tevékenység. 3. Olvassátok el, és elemezzétek J. W. Goethe a Vándor éji dala és a Tündérkirály, F. Schiller Ibükos darvai és A kesztyű c. verseket (választás szerint)! Mutassátok be a természeti képek szerepét! Emberi értékek. 4. Hallgassátok meg F. Schiller Óda az örömhöz (Örömóda) című Beethoven által megzenésített versét! Milyen demokratikus értékek fogalmazódnak benne? Szerintetek miért éppen ez lett az Európai Unió himnusza? Kommunikáció. 5. Véleményezzétek F. Schiller mondását: A szabadsághoz a szépségen keresztül vezet az út. A szépség a káoszból kivezető út lehetősége! Állampolgárok vagyunk. 6. Szerintetek miért tartották magukat világpolgároknak a német felvilágosodás képviselői? Modern technológiák. 7. Gyűjtsetek anyagot a net segítségével a német felvilágosodás kiemelkedő egyéniségeiről: G. E. Lessing, J. J. Winkelmann, F. Schiller, J. G. Herder! Fogalmazzátok meg vezető gondolataikat (3-5)! Környezet és biztonság. 8. A J. W. Goethe és F. Schiller által megfogalmazott társadalomátalakító programban mi a szerepe az antikvitásnak? Napjainkban van-e aktualitása ezekneka gondolatoknak? Az életre készülünk. 9. G. Lessing úgy vélte, hogy a művészet szépsége az élet szépsége, és a szépség legmagasabb formája az élő ember szépsége.!! hogyan vélekedtek? Mi a művészet célja?

Johann Wolfgang Goethe

1749-1832

Faust az emberiség jelképes megtestesítője... Faust végtelen, és ezért örök. Ő az örökösen jobbra törekvő, kereső, kutató szenvedő hősök történetének folytatója, akiknek a cél elérésének érdekében sok próbatételen kell átesnie.

Sz. Pavlicsko

Vannak olyan művek, amelyek nélkül elképzelhetetlen a társadalom élete. Ezek meghatározzák az emberiség fejlődését, és elsősorban a szellemi gazdagodásban nyilvánulnak meg. A kultúrtörténelem ilyen kiemelkedő eseményeként tartjuk számon Homérosz Iliász és Odüszeia című hőseposzát, Dante Isteni színjátékét és természetesen a Faustot, melyet a német felvilágosodás egyik legnagyobb alakja, J. W. Goethe adott az emberiségnek.

Johann Wolfgang Goethe 1749. augusztus 28-án született a Majna parti Frankfurtban jómódú polgári családban. Szülei nagy figyelmet szenteltek fiúk neveltetésének. Házi tanítók felügyelete mellett már kicsi korában elsajátította a görög, latin, olasz, francia és angol nyelvet. Az ifjú Goethe rendkívüli tehetség volt. 16 éves korában a lipcsei egyetemen, majd Strassburgban tanult, itt szerzett jogi diplomát. Tanulmánya ideje alatt ismerkedett meg a német felvilágosodás egyes képviselőivel, köztük J. G. Herderrel, aki rendkívüli hatással volt Goethe eszmei fejlődésére, néppel, nemzettel és művészettel kapcsolatos szemléletének formálódására. Strassburgban köréjük szerveződtek a Sturm und Drang hívei.

J. W. Goethe fő hivatása az irodalom volt. Ifjú kora óta a folklór és a természettudományok iránt érdeklődött. Úgy gondolta, hogy a művészetnek közelednie kell a természethez, és az embernek pedig bölcsességet és harmóniát kell tanulnia tóié. B. Spinoza filozófiájának hatására J. W. Goethében a természetről az az elképzelés alakult ki, hogy az örök univerzális egység állandó mozgásban van, és olyan titokzatos erő van benne, melyet az emberiségnek meg kell ismernie bármi áron. J. W. Goethe érett korszakában I. Kant, F. Schelbng és más gondolkodók filozófiája hatott rá.

Goethe sokoldalú volt, a tudomány számos területe érdekelte - filozófia, csillagászat, matematika stb. Különböző közfeladatokat is végzett, de íróként lett ismert. Korai alkotói korszakának egyik legjelentősebb darabja a Götz von Berlichingen (1773) című drámája. Götz von Ber-lichingen valóságos történelmi személyiség volt, nem sokban különbözött az akkori idők rablólovagjaitól és úton-állóitól. Goethe ideabzálta alakját, hogy mint egészséges jogérzékű, saját felelősségére cselekvő embert, az igazság bajnokát állíthassa szembe a császári tehetetlenséggel és a kiskirályok önkényeskedéseivel. Tragédiáját az okozza, hogy magányos kívülálló. A Götz formai szempontból is lázadásszámba ment: szakított a francia klasszikus dráma egységesítő követelményeivel, és a shakespeare-i

minta szerint lazán kapcsolódó jelenetek sorában, valamint a lutheri idők vaskos, erőteljes nyelvén adta elő a kalandos históriát. Goethét szerte az országban mint a német nemzeti dráma megteremtőjét és a nemzeti öntudat ébresztőjét ünnepelték. A mű megjelenése kiemelkedő esemény volt a XVIII. század német kultúrájában, a nemzeti irodalmat új horizontra emelte, a Sturm und Drang pedig vezető irodalmi mozgalom lett.

Az 1774-ben (1787) megjelenő Az ifjú Werther szenvedései című levélregény Goethe Sturm und Drang korszakának alapműve és a természetrajongásának lírai kifejezője, a szen-timentalizmus irányzatának legnagyobb sikere. A regény egy olyan fiatalemberről szól, akit erős érzelmek és sebezhetőség jellemez. Környezetéből őszinteségével tűnik ki. A Lotte iránti szerelem - a gyönyörű táj, a falusi idill, a természet, a nőiesség és az anyaság -, mindezek nemcsak a nagy boldogságot jelentik Werther számára, hanem a tragédiát is. Lotte alakjában J. W. Goethe saját élményeit, érzéseit, szenvedéseit örökítette meg, hiszen ő is reménytelenül szerelmes volt Charlotte von Buffba. Werther tragédiája egy olyan ember tragédiája, aki az erkölcstelen világban fuldoklik, kívülálló, nem találja a helyét.

A reneszánsz kultúra bölcsőjébe, Itáliába tett látogatásának élményeit dolgozta fel az Iphigénia Tauliszban (1786) c. tragédiában, a Római elégiák c. (1788) versgyűjteményben, a Torquatto Tasso (1789) c. tragédiában és egyéb műveiben.

Weimari korszakában Goethe számos balladát írt. Többségük a Schillerrel való versengés során keletkezett, témájuk régi és távoli forrásokból származik, melyek Goethe feldolgozásában mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek. A teljesség igénye nélkül néhány Goethe által írt ballada - A halász, Tündérkirály, A dalnok, A patkány fogó - is bizonyítja, hogy mesterien művelte ezt a műfajt is.

1796-ban fejezte be J. W. Goethe a Wilhelm Meister tanulóévei c. fejlődésregényt, melynek fő kérdése, hogyan juthat el a polgári átlagember azokból a kötöttségekből, amelyekbe beleszületik, a cselekvő élethez. Társadalombírálat is megszólal a regényben. A Nyugat-keleti díván c. verseskötete élete legboldogabb, legtermékenyebb alkotói periódusában keletkezett. Goethe szellemi rokonságot fedezett fel önmaga és Háfiz XIV. századi perzsa költő között, az ő maszkja mögé rejtőzve szólalt meg különféle keleti és nyugati versformákban és beszédmódokon. A kétszázötven verset tartalmazó ciklust egy öregkori szerelem, a Marianne von Willemerhez fűződő szellemi és lelki kapcsolat, a vele tett rajnai utazások ihlették. A versciklus átfogó képet nyújt a világról és az emberi lélekról. Hatem és Szulejka szerelmében az örök, természetes és gyönyörű élet ölt testet.

1809-tól dolgozott Goethe önéletrajzi regényén, a Költészet és valóságon, ahol a zsenivé válás folyamatát mutatja be. Az író személyes életének teljes valósága értelmeződik át költői üzenetté.

J. W. Goethe ifjúkori szerelme

Strassburgi tanulmányai során 1770 őszén J. W. Goethe megismerkedett Friederice Brion-nal, egy elzászi lelkész lányával. Az ifjúnak nagyon megtetszett a lány. Gyakran látogatott el Sessenheimbe, ahol a lelkészcsalád élt. A fiatalok ilyenkor sétáltak, csónakáztak, barátokkal szórakoztak... Ennek a szerelemnek állított emléket a Sessenheimi dalok (1770-1771) c. ciklusban. A szerelmes versek egyszerűségükkel, személyességükkel, érzéki szenvedélyességükkel a nagy Goethe-líra kezdetét jelzik. Goethe rajzokkal és festett szalagokkal küldte a verseket Friedericenek. A ciklus ismert darabjai közé tartoznak a Májusi ének, a Vadrózsa, a Viszontlátás és búcsú című versek. Ezek a versek teremtették meg a Sturm und Drang mozgalom esztétikájának alapjait, alkotójuknak pedig dicsőséget hoztak.

Egy újabb kései szerelem, a tizenkilenc éves Ulrike von Levetzow iránti váratlan és viharos szenvedély inspirálta utolsó nagy versciklusát, A szenvedély trilógiáját (1823). Középsó' darabja, a csodálatos Marienbadi elégia fájdalmas vallomás a lemondásról és búcsúzás az élettől. Szerelmétől elválni és lemondani róla a halált jelenti a költőnek: Én, istenek áldott kedvence nemrég, / elvesztettem a Mindent s magamat... (Szabó Lőrinc fordítása).

1831-ben tett pontot főművére, a Faustra is, amelyen egész életén át dolgozott. Minden korszaka nyomot hagyott rajta és a kétrészes világdráma végeredményben egész életének foglalata lett. Még a Sturm und Drang idejéből származott az Os-Faust, de a tragédiában a goethei életpálya egésze benne van, a weimari klasszicizmus, a szentimentalizmus, a felvilágosult realizmus és még a preromantika is. A drámai költeményt a művészi gondolkodás sokoldalúsága jellemzi, mely a felvilágosodás sajátos összefoglalójává vált, ugyanakkor új irányt nyitott a német és európai irodalomban.

J. W. Goethe 1832. március 22-én halt meg Weimarban. Barátja, Schiller mellé helyezték örök nyugalomra.

Faust. A megírás körülményei. Több mint hat évtizeden át dolgozott a Faust című drámán Goethe, mely életművének központi alkotása, leghatalmasabb műve. 19 éves korában kezdte el írni a drámát, amikor súlyosan megbetegedett. 51 éves korában újra elővette a kéziratot, amikor ismét megbetegedett, és a látását is elvesztette egy rövid időre. A drámai költeményt végül már idős korában fejezte be... Egy esztendő múlva, életének 83. évében meghalt. Röviddel halála előtt a következőket írta: Nincs hatalmasabb dolog az igazságnál. Nagyon örülök annak, hogy életemet az igazságnak szenteltem! A Faust első része nyomtatásban 1808-ban jelent meg, a második már a költő halála után, 1832-ben.

J, W. Goethe nagyon sokat dolgozott. A végleges Faustot más művek is megelőzték. 1773-1775 között írta meg Strassburgban a dráma első kidolgozott részét, ami Os-Faust néven ismert, melyben egy diák alakját formálja meg az író, aki elgondolkodik az élet értelmén. Az Os-Faustban a Sturm und Drang hívei közt oly népszerű két cselekményszál kapcsolódik egybe: a tudós-mágus Fausté, aki eladta lelkét az ördögnek, és egy fiatalemberé, aki elcsábít egy fiatal polgárlányt. Goethe művében ez a fiatalember lesz Faust, akit Mefisztó megfiatalított. A tragédiának ebben a részében a szerelem témája dominált, Mefisztó pedig inkább szemfényvesztő, Faust segítője és tanácsadója szívügyekben, nem a rossz és gonosz megtestesítője.

Az Ős-Faust nyomtatásban Goethe élete során nem jelent meg. A költőfejedelem halála után jelent meg száz évvel, miután megtalálták a kézirat másolatát. 1790-ben csak Faust első változatából közöltek részleteket.

Más munkái során J. W. Goethe művészi jellemeket, alakokat formált meg, melyek Faust összetett alakjának részét képezték. A Prométheusz című versben a költő a szellemi tudást és az alkotó személyiség nagyságát dicsőítette. A Götz von Berlichingenben az emberi természet erejét énekelte meg. A szabadságszerető lovag, Götz von Berlichingen alakját Goethe idealizálta, hogy mint egészséges jogérzékű, saját felelősségére cselekvő embert, az igazság bajnokát állíthassa szembe a császári tehetetlenséggel és a kiskirályok önkényeskedéseivel. Tragédiáját az okozza, hogy magányos kívülálló. Halálakor saját korát vádolja: A hazugság kora jő el, hatalma korlátlan. Ravasz gazemberek uralkodnak majd, az igaz emberek pedig hálójukban fognak vergődni. Ezekkel a szavakkal Goethe kora társadalmának üzent.

Egy másik fontos forrásmunkája a Faustnak Az ifjú Werther szenvedései című levélregény volt. F. Schiller szerint Werthernek hatalmas lekötetlen érzelmi energiakészlete van. Ez az érzelmi túltengés lassanként ellene fordul és őt magát emészti fel. Werther alakjában Goethe gondolatai tükröződnek az emberi lélek szorongásairól, az egyén belső világának végtelen megnyilvánulásairól. Ekkora érzelmi túláradásnak azonban nincs helye a világban.

Dr. Faust alakjában megtalálhatók J. W. Goethe önéletrajzi elemei is, a weimari államigazgatási tapasztalatok, és a környezetében megtalálható barátok, ismerősök főbb tulajdonságai -

F. Schilleré, J. G. Herderé, R. Wagneré, F. Schellingé stb. Faust alakjának megformálásában nagy hatással volt az Itáliában eltöltött idő is. Innen ered Faust antikvitás iránti vonzalma. De a német felvilágosodás képviselőjét is tisztelhetjük benne. Alakja ugyanakkor számos korszakhoz is kötődik, mert örökérvényű kérdések foglalkoztatják: az élet célját és értelmét keresi.

A mű problematikája. A tragédia filozófiai problémaköre: a világ lelki állapota, az ember és a természet viszonya, a kultúra szerepe az emberiség fejlődésében, az ember helye a földön, az emberi élet értelme, erkölcsi választása és mások. Faust alakja a tudás ellentmondásos természetét tükrözi, J. W. Goethe nézeteinek kétértelműségét. Felvilágosult, tanult emberként az író felismerte a tudomány nagy jelentőségét, de csak az emberiség érdekeit szolgáló tudományét: ellenkező esetben véleménye szerint „halott” tudássá válik. Faust nemcsak a tudományos tények és igazságok megismerésére törekszik, hanem a folyamatosan fejlődő világ lényegének, a létező dolgok szerves összefüggéseinek a megértésére is. Felvetődik a műben az önismeret, az egyén megismerésének a kérdése is.

A Faustban Goethe a világ egyetemes ábrázolására törekszik. Különböző helyszíneken történnek az események: föld, ég, pokol; szereplői közt nemcsak a valóságos történeti személyek, hanem a mítoszokból, a népköltészeti alkotásokból és a Bibliából ismert alakok is megtalálhatók, valamennyien cselekvő alakok; a tragédia ideje: múlt, jelen és jövő, vagyis maga az örökkévalóság. Ez teszi lehetővé, hogy Goethe az emberi lét, a természet, a világ és a tér egyetemleges kérdéseiről beszéljen.

Heinrich Heine szerint a tragédia főhőse az emberi lélek, amely a világ és önmaga erkölcsi alapjainak a megismerésére törekszik. J. W. Goethe az emberi személyiség szokatlan mélységeibe merült, felfedezte az emberi természet korlátlanságát, azt a képességét, hogy a világegyetem legrejtettebb titkait is megismerhesse. Ugyanakkor az író bemutatta az igazság megismeréséhez vezető út tragikumát is. Faust tragédiája az egész emberiség tragédiája önmaga és a világ megismerésének folyamatában. Mindezek ellenére J. W. Goethe magasztalja az emberi lélek erejét, mely felül tud emelkedni a hétköznapokon és az emberiség örök problémáin (jóság, szeretet, élet, munka, boldogság stb.) gondolkodik el.

Goethét gyakran kérdezték kortársai, hogy mi a Faust alapgondolata. Az ilyen kérdéseket értelmetlennek tartotta. Titkárának, J. P. Eccermannak mondta egyszer, hogy a Faustban bemutatott élet túlságosan változatos, összetett és nehezen illeszthető egy alapgondolat vékonyka szálához. Valóban, a tragédiában benne van a születés és a halál, az ifjúság és az öregség, a háború és a béke, a tudomány és a művészet, a férfi és a nő, a társadalom és a természet, a földi és az eszmei a filozófia széles skálája. A mű az egész emberiség sorsáról szól, az emberi létezés alapvető kérdéseire keresi a választ: mi a célja az emberi életnek, mit kell tenni ahhoz, hogy kibontakozhasson az ember egyénisége?

Előjáték a színpadon. Аз Ajánlásban J. W. Goethe a Sturm und Drang képviselőihez szól, amit az Előjáték a színpadon követ. A Költő, a vándortársulat Igazgatója és a Komédiás, noha ellentétes álláspontot képviselnek, mégis egy összetett mű esztétikáját fogalmazzák meg, melyben a földi lét komoly gondolata akár egy komikus helyzettel kapcsolódhat össze. A költő azt mondja: Inkább a mennyek csendjébe vezess föl, / a költő szent örömmel ott hévül, / hol szerelem s barátság lelki titkát / isten-kezek teremtik s gyámolítják (Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása itt és a továbbiakban is). A Komédiás a következőkkel egészíti ki: Csak bátran fel! Te adj útmutatást, / vesd el a képzelet minden koloncát, / működjék szenvedély, érzés, tudás / s, ezt jól jegyezd meg: egy adag bolondság! Mindhárman mást várnak a produkciótól.

Ki volt Faust?

Goethe Faust figuráját a XV-XVI. század fordulóján élt doktor Faustusról mintázta, aki egykor nagy mágus hírében állt. A reneszánsz kor jellegzetes alakja volt: tudós, varázsló, jós, mágus s vásári mutatványos egy személyben. A ponyvaváltozatban, amely már 1587-ben jelent meg Frankfurt am Mainban, Faust az ég és a föld titkait kívánta kifürkészni, az élet örömeit akarta megismerni. Céljai elérése érdekében szövetséget kötött az ördöggel. A reformáció szigorú vallásos hite szellemében ezért doktor Faustust csillapíthatatlan tudásvágy ösztönzi, ami már nem jelent kárhoztatandó bűnt. Pont ellenkezőleg, éppen ez a legfőbb erény, s Faust már nem lehet a pokol martaléka, az ördög áldozata. 1592-ben jelent meg Carlo Marlowe dramatikus feldolgozása Doktor Faustus tragikus története címmel. 1599-ben új adalékokkal bővült a Faust-legenda, melyet G. R. Widmann jelentetett meg Faust története címen.

J. W. Goethe Faustja, a doktor alakjának részletes kidolgozásában tér el, akinek a lelkében állandó harc folyik a jó és a rossz között. Goethe a világmindenség, a természet, az idő és kultúra középpontjába helyezi hősét. Az ősi legenda így világhírnévre tett szert.

A vitát végül az Igazgató zárja le: Nos, szűk deszkáinkon éld újra át / a Teremtés minden diadalát, / s vonulj, óvatosan loholva, / az égből földön által a pokolba! Azaz a darabban az ég, a föld és a pokol egyaránt jelen van. A háromféle embertípus, az elmélyülést, megrendülést kereső költő, a percnyi sikerre számító komédiás és a csak anyagi érdekekkel törődő igazgató beszélgetése goethei iróniával fejezi ki azt a gondolatot, hogy ugyanaz az alkotás más-más szempontból ugyan, de érdekelheti a legkülönfélébb embereket is. A vita a művészet céljáról és értelméről szól.

Égi prológus. A XVII-XVIII. századi barokk színházban az volt a szokás, hogy az előadást mitológiai vagy bibliai témájú prológussal nyitották meg, melyben megjelent az Úr és az angyali kar. Ok határozták meg az ember életének, sorsának alakulását. Az előhang (prológus) szereplői ezt követően a cselekmény további alakulásában nem mindig vettek részt, de a néző számára így is világos volt, hogy kik igazgatják a hősök sorsát. Az Égi prológus a tragédia szerves része. Az angyali kar a teremtést méltatja, Mefisztó kivételével, aki szerint a Földön más sincsen, csak bánat, az emberi lét értelméről vitázik az Úrral. Szerinte az ember élete nem áll másból, csak szenvedésből, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az Úr észt adott neki. Úgy véli, hogy az ember nem érett még meg arra, hogy ura tudjon lenni érzéseinek és eszének. Könnyen befolyásolható, erkölcsileg is gyenge. Az Úr azonban hisz teremtményében, szellemi nagyságában és állhatatosságában. Ez a rész a tragédia expozíciója. A továbbiakban Mefisztó fogadást ajánl az Úrnak, hogy ő, az ördög, képes arra, hogy bárkit (még Faustot is) megkísértsen, senki nem tud ellenállni neki. Az Úr átengedi Mefisztónak Faustot, de ezt abban a biztos tudatban teszi, hogy Faust vissza fog találni hozzá: Az igaz ember bárhogy is hibázik, / Nagyon jól tudja, mely az igazi út. A továbbiakban Faustnak komoly kihívásokat kell kiállnia. Mefisztó mindent megtesz, hogy bizonyítsa igazát, mert meggyőződése, hogy igaza van: Tanúja vagyok az emberiség nyomorúságának. Szerencsére Mefisztó nem jár sikerrel...

Faust megpróbáltatásainak kezdete: szerződés Mefisztóval. A tragédia első része (Éjszaka) a kiábrándult és meghasonlott Faust panaszos monológjával indul. Már minden tudománynak tudója, szerzett doktori rangot, címeket, mégis úgy érzi, hogy valójában semmit sem tud. Hogy az élet legrejtettebb titkait kifürkészhesse, a mágiához fordult, de ebben is csalódnia kellett. Nincsen se pénze, se vagyona, se hatalma. Az „élő természetről” ábrándozik, oda vágyik, abban a reményben, hogy lelki békéjét, egyensúlyát visszanyerheti. A tragédiában ekkor jelenik meg az egyik alapmotívum, a természet.

A Föld szellemének megidézésével sem elégítheti ki kíváncsiságát, tudásvágyát, ezért kétségbeesésében az öngyilkosságot fontolgatja, sőt élete is sivár, örömtelen. A húsvéti harangzúgás hatására nem issza ki a méreggel telt kelyhet. Boldog gyermekkori emlékek idéződnek fel benne, s ezek visszatartják a végzetes lépéstől. O, égi dal, csak zengj, zengj mindörökké! / A könnyem hull, vagyok megint a földé.

A sötét gondolatok után másnap reggel Faust más emberként ébred. Tudásszomjjal van tele, új felfedezések vágya űzi. Teljesen más érzésekkel üti fel a Bibliát, és János evangéliumát kezdi el fordítani édes anyanyelvére: Szól az írás: Kezdetben volt a szó. / Ki ád tanácsot? így aligha jó? - Faust önmagával polemizál.

J. Fei: Faust és Mefisztó a börtönben, 1848

Ekkor jelenik meg Faust előtt Mefisztó, aki korábban kutya képében mellé szegődött. Faust szeme előtt ölt emberi külsőt egy vándordiák alakjában, s közli, hogy ő Az erő része, mely / örökké rosszra tör, s örökké jót mivel.

A beszélgetés során Mefisztó fogadást ajánl az elfásult, kiábrándult tudósnak: teljesíti minden kívánságát, hűségesen szolgálni fogja az életben. A feltétel az, ha Faust megtalálja a boldogságot és az élet értelmét, akkor lelke Mefisztóé lesz a túlvilágon. A megcsömörlött Faust rááll az alkura, és vérével pecsételi meg a szerződést: Ha egyszer így szólnék a perchez: / Oly szép vagy, ó maradj, ne menj! - / Akkor bátran bilincsbe verhetsz, / Akkor pusztulnék szívesen...

Faust azért írja alá nyugodtan a szerződést, mert biztos abban, hogy nyughatatlan tudásvágyát semmi sem elégítheti ki.

Az ember és az ördög között megkötött szerződés indítja el a bonyodalmat a tragédiában. Mindkét szerződő fél akar valamit: Faust az emberi élet teljes megismerését, érzelmeket, új szellemi újjászületést akar, Mefisztó pedig az emberi lelket akaija megszerezni.

Faust próbatételei. Faust először a „kis világba”, a mindennapok, a közvetlen tapasztalás és az ésszel felfogható életbe avatódik be az élvezetek, a tivornyák által. Az Auerbach pincéje Lipcsében című jelenetben Faust a tivornyázókat visszataszítónak találta. Mefisztó a következőket mondta: Figyeld, az állat most miképp / s mily szépen ütközik ki bennük! Arról акаца meggyőzni Faustot, hogy az emberek gyakran engednek a csábításnak, feltörnek bennük állatias ösztöneik, Faustot ez nem elégíti ki. Az iszákosság egyáltalán nem az a szabadság és az a felemelő cél, amiről ő mindig álmodott. O egy magasabb értékért küzd, nem az elállatia-sodott létért.

A Boszorkánykonyha című jelenet fő problémája - az örök fiatalság megőrzése. Mefisztó a földi élvezetek felé csábítja Faustot. A boszorka híres fiatalító kotyvalékából akar egy pohárral Faust számára. De Faustot ez a lelketlenség taszítja: A szűk élethez nem fűlik fogam. A boszorkához, és magához a varázslathoz sincs sok kedve, de mégis megissza a varázsitalt. Megfiatalodik, de nem veszti el lelki lényegét, küldetését folytatja.

A tragédia első részének főbb jelenetei a tragikus Margit-szerelemnek szentelődtek. Mefisztó a szerelem próbatételében Faustot arról akarja meggyőzni, hogy az ember nem képes valódi érzésekre, hanem csak az élvezetekre törekszik. Hazugságra veszi rá Faustot, aminek következtében tulajdonképpen Margit tragédiája elkerülhetetlen. De a szerelmi történet drámai megoldása ellenére a szerelem erősebb, mint az ördög terve. Faust nagyon szerette Margitot, és ez az újfajta szerelemérzés megnyitotta előtte az egész világot.

Faust egy személyben Margit boldogságának és szenvedésének is a forrása, bár sokat ostorozza magát azért, hogy annyi bánatot okozott a lánynak. A tragédia első részének végén

Mefisztó ezen szavaira, hogy Elkárhozott!, érkezik a válasz a magasból Megváltatott! Vagyis bár Margit ezen a világon erkölcsileg elbukott, ennek ellenére számíthat a túlvilágon a megváltásra, az őszinte, igaz szerelemért, amit egymás iránt éreztek. Mefisztónak ismét nem sikerült meggyőznie Faustot, hogy a szerelem csak üres frázis. De Faust, sem a boldog pillanatokban, sem a kétségbeesésében, nem árulja el érzéseit, és nem dói be az ördög trükkjeinek.

A Boszorkányszombat és a Boszorkány szombat-éji álom című jelenetek a szórakozás és a felejtés próbái. Mefisztó el akarja terelni Faust figyelmét a lelki problémáiról úgy, hogy a sötét erők bűvöletébe próbálja bevonni. De Faust nem tudja elfelejteni Margitot és azt, amit tett. Megmarad önmagának, de lelke utazása tovább folytatódik...

Faust és Mefisztó. J. W. Goethe Faust és Mefisztó alakját szoros összefüggésben alkotta meg. Alakjukban az emberi lélekben és a világban folyó állandó harc hordozóit teremtette meg. Mefisztó megjelenése Faust irodájában és nem Wagnerében, nem véletlen. Végül is Mefisztó, a sátán, a gonosz megtestesítője, a tagadás szelleme, akinek lényegét a dialektika adja. Az ő feladata a műben az ember erkölcsi megpróbáltatása. Wagnert nincs értelme megkísérteni, mert ő hiányában van mindannak, ami Faustban megvan. Faust olyan személy, aki az élet célját és értelmét keresi a világban, ami érdekes kihívás a sátánnak. Mefisztó tisztában van azzal, hogy nem könnyű feladatra vállalkozott: az emberiséget nehéz elpusztítani: Pedig már mennyit eltemettem! / S mégis minduntalan örök, új vér kering. Felismerve, hogy nem tudja elpusztítani az egész emberi fajt, azt a célt tűzi maga elé, hogy az emberi lelkeket szerzi meg, ejti rabul. Faustot választja, mivel az ő lelkének a jó és a rossz egyaránt tartalma és mozgatója: Hányd el minden gondodat, / és e világba vesd magadl Mefisztó a sötét dolgozószobába invitálja így Faustot annak reményében, hogy megszerezheti a lelkét.

De Mefisztónak nem sikerült meghódítania az emberi lelket, és lesüllyesztenie az embert a lealjasult létbe. Faust nem hagyott fel az igazságkereséssel, nem állt meg a megismerés folyamatában, nem vesztette el emberi természetét, bár sokszor hibázott.

Faust és Wagner. A tragédia elején találkozunk Wagnerrel, Faust tanítványával éppen akkor, amikor a mesteren a teljes kiábrándultság hatalmasodik el. Wagner az örök diák, a hűséges követő, aki maga nem képes önálló gondolatokra, célok kitűzésére, szemben a darab főhősével. Képtelen megérteni a mesterét gyötrő gondolatokat, csak a kézzel fogható dolgok világosak számára, az elvont gondolkodás távol áll tóle.

Mefisztó - Margit - Faust

Mefisztó szerint a női szíveket ajándékokkal és bókokkal lehet meghódítani. Magabiztosan csavarja el a katonaözvegy Márta fejét, így mutatva példát Faustnak, hogyan kell Margittal viselkednie. Mefisztó minden korlát alól felmenti Faustot a gyönyör hajhászásában: Szeretnél, .../minden bimbócskátle-szakajtani;/hívén: nincs tisztesség s erény,/mit meg nem ejthet könnyedén./De mindennek határa van. De Faust őrlődik a magasztos, éteri szerelem és a testi vágy között. Tisztában van vele, hogy nem veheti feleségül Margitot, de azzal is, hogyha elcsábítja, akkor a lány élete tönkremegy. Mefisztó ráérez Faust kínlódására, természetesen neki az a célja, hogy rossz irányba befolyásolja Faustot. Végül sikerrel jár, Faust elveszíti az erkölcsi csatát önmagával, túlságosan kívánja a lányt, hogy le tudjon mondani róla. A döntés hát megszületett, elcsábítja a lányt, ami végül Margit tragédiáját fogja okozni. Mentségéül csak az szolgál, hogy igazán szerették egymást.

FAUST ÉS WAGNER: MESTER ÉS KONTÁR

Szempontok	Faust	Wagner
Tudomány	Alkotó, a tudományok tudója, aki elismeri azokat a tudományokat, melyek az emberiség létezésével kapcsolatosak. Megszállottan keresi az igazságot a tudományban és a való életben is akadályokat nem ismerve.	Kontár a tudományokban, szobatudós. Az ő valósága halott, a magas eszmék félelmet és nem érdeklődést váltanak ki benne.
A megismerés folyamata	A megismerés folyamatában felemelkedést és bukást is megélt, de semmi sem állíthatja meg őt az igazság kutatásának útján.	Meghajlik más véleménye, tapasztalata és elvei előtt. Fél a lelki megnyü-vánulásoktól.
Az élet értelme	Az élet célját, értelmét keresi, ezért lép ingoványos talajra is.	Úgy véli, hogy lehetetlen megtalálni az alapok alapját, az élet értelmének keresése ezért értelmetlen dolog.
A világhoz való viszonya	A végtelen és tarka világ megismerésére törekszik, aminek ő is része, állandó felfedezéseket téve benne.	A halott tudományokkal zárkózik el a világtól, nem érti azt és fél tőle.
Természet	A természet szépségét és bölcsességét csodálja, a harmóniát tanulja tóié.	Idegen számára a természet, nem látja benne az élet forrását.
Viszonya az emberekhez	Az emberekért dolgozik, nem határolja el magát tőlük.	Nem érti és nem is szereti az embereket, többre tartja magát náluk.
Viszonya a dicsőséghez	Nem elsődleges számára a dicsőség, csak az élet értelmének megfejthetetlensége érdekli.	Irigyli Faust sikereit, arról álmodozik, hogy a csőcselék dicsőítse.

A Faust második része. A Faust második része elvontabb az elsőnél. Faust a „nagyvilágba” lép. Az egész második rész középpontjában az emberiség lelki kultúrájának a megértése, és az élet értelmének a megtalálása áll, amire az emberek mindig is törekednek. Faust fokozatosan kiszabadul az egyéni lét korlátozottságából, és az emberi lelket cselekvésre késztető' szabad akarat, értelem, képzelet megtestesülése lesz. A szépség és a harmónia eszményképét Szép Helénában találja meg, de Faustnak nagyon hosszú utat kell ezért megtennie. Az átváltozások révén az emberi történelem és szellem egyre magasabb szféráiba kerül. Sajátságos hasonmása Faust alakjának a Wagner által lombikban előállított mesterséges ember, a Homoculos. Faust volt famulusa nem tudja kiszabadítani teremtményét a lombikból, bár az szabadságra, a világ megismerésére vágyik. Létezése azonban a társadalmon és a természeten kívül korlátozott. Hogy emberré válhasson, az emberiség fejló'désének minden lépcsó'fokát meg kell lépnie. Ennek elsó' foka, hogy a megrepedt lombik a tengerbe süllyed, s ott egyesülve a vízzel, a természetes fejló'dés útját járja be. Homoculos sorsa figyelmeztetés az egész emberiségnek: mindennek, ami emberivé válik, az emberi fejló'dés útján kell haladnia, csak így lehet megérteni az élet értelmét.

Faust és Heléna házassága - a nyughatatlan lélek és az antik szépség egységének jelképe, Goethe azon meggyó'zó'désének bizonyítéka, hogy csak az antik szépség és harmónia szövetsége által válhat egy társadalom emberivé. De ez a szövetség sajnos csak a képzelet világában létezik. Az isteni szépségű Euphorion (eeuforion), Heléna és Faust gyermeke a korlátokat nem ismeró' szabadságvágytól űzve repülni szeretne, de a mélybe zuhan. Halála véget vet a

Az ukrán művészek véleménye a Faustról

J. W. Goethe kitart azon álláspontja mellett, hogy az életet élni kell, az igazság iránti szeretetet, a jóságot, a meggyőződést és az emberek közötti végtelen jóságot lehetőség szerint pedig támogatni. (I. Franko)

Goethe Mefisztója végül is nem az a színpadi vörös Mefisztó, aki mindenki fölé helyezi magát és kineveti az embereket. A tragédiában mindig más, ellentmondásos, vonzó és visszataszító egyszerre... (H. Kocsur)

varázslatnak, Heléna elenyészik, követi fiát az alvilágba. Faust újabb útkeresése sikertelen volt, de a klasszikus szépségeszmény és a humanitás értékeivel gazdagodva tér vissza saját korába. A drámai költemény azt az utat mutatja be, amíg megtalálja a választ az emberi lét legalapvetőbb: szabad földön, szabad néppel, munkával alakítani a valóságot.

A második rész negyedik, ötödik felvonásában Faust az emberek életéért és szabadságáért küzd, tehát az emberiség javára tevékenykedik: ...szabadság, élet nem jár, csak azoknak, / kiknek naponta kell kivívniuk. Rá viszont a továbbiakban újabb megpróbáltatások várnak.

A befejezés kétértelműsége. Faust egy volt az emberekkel, óertük dolgozott. A mű vége mégis tragikus. Faust megvakult. Ennek ellenére sem hagyja abba munkáját: csatornát akar ásatni, hogy lecsapolja a mocsarat. A szabad nép látomása tárul lelki szemei elé: amikor Mefisztó már sírját ásatja, még mindig a jövő gondolata élteti. Mefisztó azt hiszi, hogy a halott Faust elszálló lelke a szerződés értelmében az övé lesz. hiszen utolsó szavai ezek voltak: E boldogító sejtelem miatt / Már most enyém a legszebb pillanat. Az égi hatalmak azonban magukhoz ragadják, hiszen még halála pillanatában sem állapodott meg, és mindig a többre, jobbra, az emberi lét teljességére törekedett. A mennyei megdicsőülés utolsó jelenetében Margitot is viszontlátja, aki a szerelem, a hűség és az irgalmasság megtestesítője, s aki szintén könyörög szerelmeséért. Goethe elgondolása szerint az emberi akarat képes uralni a létet, következésképpen képes önmagát megváltani.

A hős tragédiája ellenére a Faust utolsó jelenetei az emberiség himnuszának tűnnek. A misztikus kórus utolsó szavai is a mű jelképességére utalnak: Csak földi példakép / minden múlandó; / itt lesz a csonka ép / s megbámulandó; / mit nincs szó mondani, / itt végbe ment; / az Örök Asszonyt / vonz odafent. H. Kocsur ukrán fordító írta: A misztikus kórus a tragédia végén a nőiességet mint az élet őserejét magasztalja, melynek minden megnyilvánulása a lényegünkre hat.

Mefisztó és az Úr vitájára, amit az Égi prológusban olvastunk, a darab végén pont kerül, az ördögi terv meghiúsul. J. W. Goethe Faust lelkét a mennybe küldi, nem a pokolba. Ezzel azt fejezi ki, hogy az emberséges, humánus életeszmény csak hosszas, a démoni, értelemellenes világgal vívott küzdelem árán valósítható meg.

Faust a tragédia végén

Faust a tragédia végén már öreg ember, aki meghódította a természetet, terméketlen földeket tett termővé. Fiajói tengereken, óceánokon át szállították a világ minden részére az árut. Sikerei ellenére Faust sokat szenvedett, a Margit-szerelem tragédiával végződött. Nem tudta Helénát sem megmenteni Menelaosz büntetésétől. Közös gyermekük, Euphoroin élete is tragikusan végződött. Filemon és Baukis halálában is része van... A főhős tragédiák sorozatát tapasztalta meg, és megbánta, hogy szellemeket idézett, megértette, hogy csak az emberben lakozó belső erő az, aminek a segítségével meg tud szabadulni Mefisztótól. Egyre nagyobb energiát fektetett abba, hogy az emberiségért munkálkodjon. Megérti, miért is szenvedett olyan sokat: ...szabadság, élet nem jár, csak azoknak,/kiknek naponta kell kivívniuk.

Műfaji sajátosságai. Maga Goethe tragédiának nevezte művét. A tragédia (a drámai műnem egyik műfaja) olyan drámai műfaj, melyben a főszereplő, a tragikus hős többnyire vala-

mely nagy, nemes cél érdekében vállalja a harcot, de az ellenerőkkel való küzdelemben elbukik: bukása rendszerint a fizikai megsemmisülés, a halál. Ha ezeket a jellemzőket vesszük figyelembe, akkor a Faust tényleg a tragédia műfajába tartozik.

A Faust drámai költemény is, benne elmosódnak a dráma és a líra műnemének határai. Lírai drámának is szokták nevezni. Az ilyen művekben rendszerint az emberiség s a filozófia nagy, végső kérdéseivel foglalkoznak. Világdrámának, emberiségdrámának is mondják. Goethe szűknek érezte a prózaforma és a regény műfaji kereteit ahhoz, hogy az ember legfőbb kérdéseire válaszolhasson. Természet, ember és történelem egyetemes összhangjának érzékeltetlésére a „vegyes műfaj” a megfelelő, melyben nem a külsőséges drámai cselekmény a fontos, hanem a szereplők gondolatai, önmagukkal és környezetükkel folytatott vitája, melyben minden esemény a szereplőkben lejátszódó belső folyamatoknak van alárendelve.

A FAUST MINT FILOZÓFIAI TRAGÉDIA

1. Az ember és az emberiség szellemi életének problémái, az univerzum kérdései.

2. A rossz és a gonosz, az élet és a halál, a szerelem és a lét értelme kérdéseinek megértése.

3. Harmóniakeresés az egyébként disszharmonikus és káosszal teli világban.

4. A szépség, a gondolat, a természet, a szabad szellem kultusza.

5. A főhős alakja tragikumának meghatározója az emberi lét ellentmondásossága, a valóság megismerése.

6. Mély filozófiai háttérrel bíró művészi tartalom, az alakok és helyzetek sokoldalúsága.

FAUST (1730-1832)

Tragédia

(Részletek)

ELSŐ RÉSZ Első felvonás ÉJSZAKA

(Magas boltozati1, keskeny gótikus szoba. Faust az írópolc előtti székben nyugtalanul ül.)

FAUST

Ó jaj, a filozófiát, a jog- s az orvostudományt és - haj - a teológiát: mind buzgón búvároltam át.

S most mégis így állok, tudatlan, mint amikor munkába fogtam.

Címem magiszter, sőt több: doktor úr, s tíz éve már, hogy álnokul, orránál fogva vezetgetem egész tanítvány sere gém -s látom, semmit sem tudhatunk mi!

Ettól fog szívem elhamuhodni.

Bár jártasabb volnék egynémely gazoknál, orvos-, professzor-, írók-, papoknál.

Szorongás, kétely engem nem gyötörget,

s nem félelmes a Pokol, sem az Ördög

minden örömtól-fosztottságom innét:

nem hiszem, tudnék valamit is még,

s azt sem, hogy tanítani tudnám

az embert, térítvén s megjavítván.

Aztán meg se pénz, se vagyon,

se hír, se földi hatalom.

így élni már eb sem kívánna,

ezért adtam fejem a mágiára,

hogy szellem-száj, szellem-erő

nem egy titkát tárná elő,

s ne kelljen izzadván beszélnem

arról, amit nem értek én sem;

s miktől együtt van a világ, megismerjek minden csodát, s mint már titkos erőkre látó, ne legyek többé betűrágó.

O, vajha hánytorgásaim utólszor látnád, Holdvilág, te, ki oly sok éjfélen át tekingetél e polcra ím, majd könyvek és papír felett, orcád, bús társam, megjelent.

Ah, bár inkább hegy tetején járhatnék fényed szőnyegén, szállnék barlangba szellemekkel, vagy réten, ha fényed ott dereng fel, s a tudomány dohát ledobva éppé fürödném harmatodba'!

Jaj, ebben az elátkozott odúban meddig kuksolok?

Ide az ég szent fénye is festett ablakszemen esik.

Tetőig ér a könyvrakás, mit féreg rág s a por elás, s füstös papírlapok fedik falát a mennyezetig.

S a sok polc lombikkal tele: tudásom minden számszere s az ősök limloma kivált -világod ihol! Micsoda világ!

S aztán még kérded, hogy szíved melledben mélyen mért sajog?

S mik szegik életkedvedet, mily érthetetlen bánatok?

Az élő természet helyett, hová az Úr tett emberül, füst és penész az életed, csontváz, koponya vesz körül.

El innen! Tágas a világ!

Vedd Nostradamus nagy művét,

- merő titokzatos csodák -kalauzul ez nem elég?

Megösmersz csillag-útakat s ha Természet tanít, ne félj, erőd lesz, hogy megértsd magad: szellem szellemhez mit beszél.

Mit ér, ha szikkadt agyvelőd itt szent jeleket fejteget: körém, ti szellemek előbb, s ha hallotok, feleljetek!

(A könyvet kinyitja, s megpillantja a Makrokozmosz jelét.)

Hah! Már láttán is mily gyönyörűség szalad végig tüstént érzékeimben!

Az élet szent, ifjonti örömét érzem pezsdülni minden idegemben.

E jelt talán istenség irta le, bensőm zajgását csillapítja szegény szivem örömre nyitja, s rejtelmes hatóereje a létnek titkait mind megvilágosítja!

Isten vagyok? A fény kitölt!

lm, e világos, tiszta jelben

a működő Természetet láthatja lelkem,

s most értem meg csupán, mit mond a bölcs:

"A szellemek világa nyitva,

tenlelked zárt; szived meredt.

Fel hát, diák, s a hajnalpírba füröszd meg földi kebledet."

(Vizsgálja a jelt.)

Hogy átsző mindent az Egész!

Egyik a másban hat s tenyész!

S az ég erői itt hogy fel- s le szállnak, nyújtván aranyvedert egymásnak! Aldásárasztó suhanással csapatjuk égből földre szárnyal s mindent betölt harmóniával.

Mily színjáték! De jaj, az, semmi más!

Hol kaplak el, Természet, óriás?

Hol kebleid? Minden élet forrása, amelyen csügg a föld és a menny, szikkadt lelkem odaeseng -itatsz, buzogsz, s e sóvárgás hiába?

(A könyvet bosszúsan másutt üti fel, s megpillantja a földszellem képletét.)

De mily más módon hat rám ez a jel!

Közel vagy, Szelleme a Földnek; erőim, érzem, egyre nőnek; s testem, mint új bortól, tüzel.

Világba lépni kél bennem merészség, s viselni már a Föld kínját s örvendezését, magam viharokkal veretni, s kétségbe süllyedő hajón sem esni.(...)

MÁSODIK RÉSZ Ötödik felvonás

A PALOTA NAGY UDVARA

FAUST

(Kilépve a palotából, a kapuszárny mentén előretapogatózik.)

Mily gyönyör az ásócsörömpölés!

Kik parancsomra itt nyüzsögnek, megbékítik önmagával a földet, határt szabnak az árnak, és a tengert béklyóba verik.

MEFISZTÓ

(magában)

Bár gátjaid, töltéseid malmunkra hajtják a vizet csak; jóvoltodból nagy ünnepet csap a vízi ördög, Neptunus.

Bármit csináltok, vesznetek kell; mi összeesküdtünk az elemekkel, s fajtáddal pusztulásra jutsz.

FAUST

Felügyelő!

MEFISZTÓ

Jelen!

FAUST

Tüstént keríts

ezer és ezer munkást akármiképpen, buzdíts szép szóval és keményen, fizess, kecsegtess, kényszeríts!

Új híradást tőled naponta várok: mennyit haladt, mit ásatunk, az árok.

MEFISZTÓ

(halkan)

Ha jól hallottam én a hírt, nem árkot ásnak itt, de sírt.

FAUST

A hegy alatt mocsárvidék terjeszt ragályt zsákmányolt földemen; csapoljuk le poshadt vizét, az lesz csupán a végső győzelem. Millióknak nyitok tért, hol nem éppen

biztos a lét, de szabad és tevékeny. Zöld a mező s termékeny; ember, állat az új földön nyomban otthont találhat, s merész szorgalmú nép emelte gát szilárd oltalmában üthet tanyát.

Belül paradicsomi táj virul, künn peremig csaphat az ár vadul: betörni készen rontsa bár a töltést, közös igyekvés tömi be a tört rést. Igen! e nagy célért élek-halok csak, s elmém e végső bölcsességre jut: szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk, így él le itt majd, a veszély ölén, sok dolgos évet gyermek, férfi, vén.

Ha láthatnám a síkon át e nyüzsgést, szabad nép szabad honát, a pillanathoz esdve szólnék:

Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!

Nem mossa el megannyi miihó év halandó-életem nyomát. —

E boldogság sejtelme elragad, s már üdvözít a legszebb pillanat.

(Faust hátrahanyatlik, a lemurok elkapják, és a földre fektetik.)

MEFISZTÓ

O, kit kéj és öröm jól nem lakat tovább fut, csalfa képeket kutatva; ez a sivár, rossz, végső pillanat, szegény még ezt is megragadja. Kivel sehogy se bírtam én, a kor legyűrte, porba hullt a vén. Megáll az óra -

KAR

/ /

All! Ejfél se csöndesebb.

Lehull a mutató.

MEFISZTÓ Le; elvégeztetett.

KAR

Már vége.

MEFISZTÓ

Vége! mért mondjátok ezt?

E szó buta.

Vég és nemlétezés, a kettő egykutya.

Mire jó az örök Teremtés?

Hogy semmivé legyen minden teremtés? “Vége!” Mit értsünk az ilyen beszéden? Mintha sosem lett volna, annyi éppen, de mintha volna, körpályán forog.

Az örök Semmiség százszorta jobb. (...)

(Jékely Zoltán és Kálnoky László fordítása,)

Tájékozottság. 1. J. W. Goethe alkotó zsenialitása milyen ágakban nyilvánult meg? 2.Tárjátokfel a Faust megírásának körülményeit! 3. A műben olvasható ember és a sátán között kötött szerződésének mi a lényege? Hogyan valósult meg a szerződés, és mi lett az eredménye? 4. Hogyan értelmezte Faust a legszebb pillanat kifejezést a mű elején és végén? Olvasói tevékenység. 5. Olvassátok el kifejezően Faust első monológját! Milyen tevékenységi körökben ért el sikereket? Miért nem elégítik ki az eddig elért eredmények? 6. Keresd meg a műben azokat a részleteket, ahol: a) elégedetlen önmagával; b) újabb felfedezésekre törekszik! 7. Faust első monológja alapján fogalmazzátok meg, mi a célja! Keressétek meg a részletet! 8. Olvassátok el az első részben azokat a jeleneteket, amelyekben Mefisztó megkísérti Faustot! Hogyan történik: a) italozással; b) szórakozással; c) nőkkel; d) az örök fiatalság ígéretével? 9. Olvassátok el Faust utolsó monológját! Hogy gondoljátok, tényleg elérte azt, amit szeretett volna? Hogyan viselkedett és mit mondott Mefisztó a monológ alatt? Értelmezzétek! 10. Olvassátok el a Dolgozószoba c. jelenetet, és hallgassatok meg egy részletet Charles Gounod operafeldolgozásából! Hasonlítsátok össze! Emberi értékek. 11. Milyen hasznot akart hozni az embereknek Faust? Miben látta saját tevékenységének értékét? 12. Töltsétek ki a füzetetekben a Faust eredményei és hibái táblázatot! Kommunikáció. 13. Vitatéma: Ki győzött - Faust vagy Mefisztó? Állampolgárok vagyunk. 14. Ismerkedjetek meg I. Franko a Faivsf-fordításhoz írt előszavával! (І. Франко. Зібрання творів: У 50-ти т. - К., 1980.-Т. 26. - С. 155-160) Miben látja Goethe művének értékét? 15. Keressetek információt a Goethe-fordítókról! Egy általatok kedvelt fordításból válasszatok egy részletet, tanuljátok meg emlékezetből! Modern technológiák. 16. Keressetek információt az interneten Nostradamusról, kinek munkásságáról Faust is említést tesz az első monológjában! 17. Keressétek meg a makrokozmosz jelét, melyet Faust is meglátott a könyvben! Hogyan értelmezitek a makrokozmosz fogalmát? Szerintetek megismerte Faust a makrokozmoszt a tragédia végére? Alkotói tevékenység. 18. írjatok fogalmazást: a) Faust és Margit: szerelem és tragédia; b) Faust és Wagner; c) Faust és Mefisztó címmel (választás szerint)! Vezetőkés társak. 19. Vetélkedőre állítsatok össze kérdéssort a Faust c. tragédiáról! Vegyetek részt ti is a játékban! Környezet és biztonság. 20. Rajzoljátok meg Faust utazásainak térképét! Röviden foglaljátok össze, mik történtek vele útja során! Minden nehézséggel meg tudott a hős birkózni? Az életre készülünk. 21. Fogalmazzátok meg véleményeteket: Miben rejlik a tudás lényege? (a tragédia nyomán)! 22. Faust és Mefisztó alakjának többféle értelmezése, magyarázata ismert. Létezik olyan vélemény (D. Drozdovszkij és mások), hogy Mefisztó a sátáni gondolkodás megtestesítője, mert pragmatizmus és gyakorlatiasság jellemzi, Faust pedig cselekvő, tevékeny, tettrekész (apragmatikus) gondolkodású, aki a világmindenség megismerésére törekszik, s ezért is tudja legyőzni Mefisztót. Támasszátok alá, vagy cáfoljátok ezt a tézist! Ti hogy vélitek, melyik gondolkodás (pragmatikus vagy apragmatikus) jellemző korunk társadalmára?

FAUST A KORTÁRS FILMMŰVÉSZETBEN

A. Szokurov Faust c. filmdrámája (2011) J. W. Goethe azonos című világdrámája alapján készült, melyet rejtvény és talányként emlegetnek a kritikusok, mert a rendező a történetet szabadon kezeli, és a saját felfogása szerint interpretálja. A filmdráma német nyelven készült, a főbb szerepeket is német színészek játsszák. A rendező ezzel is minél közelebb akart kerülni az eredeti forrásokhoz. Az idő és a tér viszonya is sajátságos meglátású, nem a középkori Németországban játszódnak az események, hanem Goethe korában. Mesebeli finom hölgyek, mosónők, orvosok, katonák és mitológiai lények jelennek meg a filmvásznon. A főszereplők - Faust doktor, Mefisztó, Margit, Wagner - lényegesen eltérnek az irodalmi művek, képzőművészeti alkotások, zenedarabok és színházi előadások megszokott, hagyományos alakjaitól mind külső, mind belső tulajdonságaik alapján.

 

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni