uabooks.top » Világirodalom » Az ember és a lét értelmének keresése. A prózában a xx. század második felében
Інформація про новину
  • Переглядів: 9
  • Дата: 29-06-2020, 03:27
29-06-2020, 03:27

Az ember és a lét értelmének keresése. A prózában a xx. század második felében

Категорія: Világirodalom




AZ EMBER ÉS A LÉT ÉRTELMÉNEK KERESÉSE A PRÓZÁBAN A XX. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN

A SZÉPIRODALOM VEZETŐ IRÁNYELVEI a XX. század második felében

Körülöttem sötétség van, s én azon vagyok, hogy valamit meglássak benne.

A. Camus

A XX. század második felében a világot hatalmas iramú tudományos és műszaki fejlődés jellemzi, melynek vannak előnyei, de hátrányai is. Fontos esemény volt az 1960-as években a világűr meghódítása, mely arra is figyelmeztette az emberi fajt, hogy elgondolkozzon az emberi civilizáció sorsáról. Sajnos az emberiségnek nem sikerült minden gondot, vitás kérdést megoldani. A környezeti és nukleáris katasztrófa veszélye, az államok földrajzi határainak és társadalmi struktúráinak megváltozása, a globalizáció térhódítása és a politikai feszültségek növekedése a világban — mindezek meghatározták az akkori alkotók, művészek eszmei-esztétikai útkeresésének irányvonalát.

Intellektuális irodalom. A szépirodalmat ebben az időszakban az intellektualizmus (latin: intellectus - ’értelem, ész, felfogóképesség’, intellectualis - ’értelmi, észbeli, szellemi’) irányzatának megerősödése jellemzi. Minden olyan irodalmi áramlatot, stílust, műnemet, műfajt értünk alatta, melyekben az értelmi tényezők túlzottan hangsúlyosak az egyéb lelki tényezők, mint az érzelem, a képzelet rovására. A XX. század második fele irodalmának intel-lektualizálása az összetett filozófiai problémakörök (ember és világ, környezet és civilizáció, technika és kultúra, haladás és erkölcs stb.) megjelenésével és a lírai hősök, elbeszélők, szereplők önértő, önelemző hajlamával magyarázható. Az elképzelések és felfogások különbözősége a cselekmény mozgatórugójává lett. Az intellektualizmus határozta meg ebben az időszakban a példázat (parabola), a filozófiai regény, az eszmedráma, a filozófiai költészet műfajának fejlődését.

Egzisztencializmus. A háború előtt bontakozott ki, majd a második világháború után fejlődik látványosan az egzisztencializmus áramlata (latin: existere - ’létezni’). Ez egy modern polgári idealista filozófiai és irodalmi irányzat, az énfilozófia egy különleges változata. Képviselői egy modern lételméletet dolgoztak ki. Az egzisztencializmus a személyiség problémáinak előtérbe állításával kívánja meghaladni a korábbi filozófiákat, és a szabadságot választja központi kategóriának. Szabadnak lenni, egzisztenciának lenni annyit jelent, mint önmagunknak lenni, ezért az ember szabadságra ítéltetett (Sartre). Az ember, aki képes választani, önmagát választani, önmaga lenni, a semmi jegyében választja saját magát. Az irányzat előzményének a XIX. századi gondolkodó, S. Kierkegard bölcseletét tekintik. Az egzisztencializmus elmélete az első világháború utáni Németországban keletkezett (Martin Heidegger, Karl Jaspers) és a második világháború alatti és utáni Franciaországban teljesedett ki (Jean-Paul Sartre, Albert Camus). Heidegger úgy vélte, hogy az egzisztencia mindig a világban van, világban való létként valósul meg, a művészetet nem lehet elemezni, interpretálni, a művészetet át kell élni.

S. Kierkegard szerint a valóság egy műben mindig szubjektív és individuális, egy viszony, amely önnönmagához viszonyul.

Az egzisztencializmus a műalkotásokban a társadalmi és erkölcsi elméletekben csalódott intelligencia hangulatát tükrözi. Az írók megpróbálták megérteni az emberi élet tragikus visz-szásságainak okait. Ennek a filozófiai irányzatnak a képviselői határozottan állították, hogy egyetlen dolog, amit az ember ural - belső világa, a szabadság, amiben önmagát teremti meg, a szabad akarat. Kifejezői a francia irodalomban A. Camus, J.-P. Sartre, a németben - H. E. Nos-sack, A. Deblien, az angolban - A. Murdock, W. Golding, a spanyolban - M. de Unamono, a japánban - Abe Kóbó.

Antiregény. A XX. század második felében, az 1940-1970-es évek között egy új regénytípus, az anti- vagy ellenregény jelenik meg a modern francia regényirodalomban. Az ellenregény a regényírás hagyományos formáit - cselekmény, időrend, jellemábrázolás - tudatosan leromboló, semmibe vevő’ regénytípus. A kifejezést először J.-P. Sartre használta N. Sarruante Egy ismeretlen arcképe (1947) c. regényéhez írt előszavában. Ennek a műfajnak a képviselői (N. Sarruante, A. Rob-Grillet, M. Bútor, Cl. Simon) az emberi lét és sors példáit vagy az ember tudati és tudatalatti folyamatait mutatták be.

Mágikus realizmus. A XX. század második felében a világirodalomban egy új művészeti irányzat jelent meg, a mágikus realizmus, amelyben a varázslatos, mágikus elemek természetesnek, valószerűnek tűnnek fel. Ez a művészeti irányzat a XX. századi latin-amerikai irodalomban (A. Carpenter, Jorge Leal Amado, Gabriel García Márquez) került az érdeklődés előterébe, de egyes elemei fellelhetők például már F. Rables, E. T. A. Hoffman, Ny. Gogol, E. A. Poe vagy Bulgakov prózaművészetében is. A mágikus realizmus jellemzői: a lét értelmének kérdései, a valóság és az emberi természet megismerése mitikus formában, sajátos idő-szemlélet, amelyben az utódok az elődök életét személyes emlékeik körébe vonják, a fantasztikum beillesztése a való világba.

A realizmus új horizontjai. A XX. század második felében a hagyományos realizmus is fejlődik, de új sajátosságokkal gazdagodik. A külvilág egyetemes tükörképének felidézése helyett az emberi tudat egészére irányul a figyelem, a világnak csak azokat a rétegeit és részleteit mutatják, amelyeket ez a tudat ismer és megérteni képes (H. Böll. E. M. Remarque, V. Bikov,

N. Dumbadze stb.). Összetettebbé válik a mű felépítése. Gyakran használják az ellenpontozás elvét. Megváltozik az időszemlélet. Az író többnyire eltér a valóságos időrendtől, egyszerre több idősíkban mutatja be a világot, érzékelteti a különböző idősíkok egyidejű jelenlétét az ember tudatában (B. Paszternák, W. Faulkner és mások).

A realisták nemes törekvése az ábrázolásban az volt, hogy egyesítsék a különböző országok és népek történéseit az ókortól napjainkig. Az írók kötelességüknek érezték a nemzeti hagyományok helyreállítását, az emberek közötti bizalom, a természet és a világ közötti kapcsolatok visszaállítását (E. Hemingway, J. Kavabata, Cs. Ajtmatov stb.). A szépirodalomban a világban elveszett lelki eszmékhez való visszatalálás, az elidegenedés feloldásának és a tragikus lét legyőzésének a reménye fogalmazódik meg.

A modernség nagyjából a XX. század 60-as éveinek közepéig érvényesült, a 60-70-es évektől jelentkező posztmodern részben új látás- és gondolkodásmódjával elsősorban a modernségtől való elhatárolódásában határozza meg önmagát. Az átmeneti időszak válságának művészi megtestesülése, annak felismerése, hogy a társadalomban kaotikus erők működnek, a hagyomány megszokott rendje megbomlik, az újkori emberkép szertefoszlik.

Tájékozottság. 1. Mi a különbség a hagyományos és a mágikus realizmus között? 2. Az egzisztencialista írók milyen motívumokat és témaköröket dolgoztak ki? Olvasói tevékenység. 3. A XX. század második felének világ-irodalmából mit olvastatok eddig? Milyen problémákat vet fel az író az olvasott műben? Emberi értékek. 4. A második világháború után hogyan alakult a világban a társadalmi-történelmi helyzet? Milyen globális kihívások jelennek meg a művekben? Állampolgárok vagyunk. 5. Soroljatok neveket a XX. század második felének magyar és ukrán irodalmából! Röviden ismertessétek 1-2 alkotó életútját és munkásságát! Modern technológiák. 6. Nézzétek meg a neten a Pestis c. filmet (rendező Luis Puenzo, Nagy-Britannia-Argentina-Franciaország, 1992), mely A. Camus azonos című regénye nyomán készült. Milyennek ábrázolja a rendező az emberiséget és a világot? Környezet és biztonság. 7. Milyen veszélyek fenyegették a világot a XX. század második felében az írók szerint? Az életre készülünk. 8. Magyarázzátok meg Albert Camus következő kijelentéseit: addig senki sem lesz szabad, míg létezik a rossz; A történelemben mindig és elkerülhetetlenül eljön az az idő, amikor valaki azt meri mondani, hogy kétszer kettő az négy, halállal büntetik; Most már tudom: az ember nagy tettekre képes. Ugyanakkor, ha nem képes nagy érzelmekre, nem létezik számomra.

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK

Ernest Hemingway

1899-1961

...az ember nem arra született, hogy legyőzzék ... Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

E. Hemingway

Ernest Miller Hemingway 1899. július 21-еn született az Illions állambeli Oak Pariban. Kisfiúként nagyon szerette a rendkívüli hősökről szóló történeteket olvasni. Édesapja szenvedélyes vadász és halász volt, s fiát már kisgyermekként magával vitte. E tevékenységek a sporttal kiégészítve - futballozott, bokszolt - a felnőtt Hemingwaynek is szenvedélyeivé váltak. A középiskola befejezése után a Kansas City Star c. lapnál dolgozott riporterként.

Ifjúsága az első világháború ideje alatt telt. 18 évesen önkéntesként vonult be és az olasz frontra került. Az olasz Fossaltálnál súlyosan megsebesült, hosszú időt kórházban töltött. A következőket írta ekkor: Amikor lelkes ifjúként mégy a háborúba, a halhatatlanság illúziója vesz körül. Másokat ölnek meg, nem téged ...De aztán, amikor először sebesülsz meg komolyan, elveszíted ezt az illúziódat, s rájössz, hogy veled is megtörténhet bármi... Az ilyen tapasztalatok keményítették az író jellemét. A háború idővel az egyik vezető témája lett írói munkásságának.

Hosszas európai tartózkodás után visszatért az USA-ba és újságíróként dolgozott amerikai és kanadai lapoknál. Közben sorra írta elbeszéléseit, regényeit. Első sikerét a Fiesta. A nap is felkel (1926) c. regényével aratta, melyben a háború utáni „elveszett nemzedék” sorsáról ír.

A világhírt a Búcsú a fegyverektől (1929) c. regény hozta meg számára.

Sorra jelentek meg a ma már a világirodalom klasszikusai közé tartozó művei: Akiért a harng szól (1940), Vándorünnep (1964) stb. Hemingway nagyon kalandos életet élt, sokat utazott, részt vett afrikai vadászatokon, bikaviadalokon, több évig élt Franciaországban, Spanyolországban, Kubában. Benyomásait, újságírói tapasztalatait, spanyolországi polgárháborús élményeit foglalta novellákba, regényekbe.

1953-ban Pulitzer-díj at kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Betegségekkel bajlódva E. Hemingway 1961. július 2-kn főbe lőtte magát Idaho a/Zamban.

E. Hemingwaynek a Nobel-díj átvételére készített beszédéből

• Az igazi írónak minden műve egy új kezdetet, saját képességei határának túllépését kell hogy jelentse. Mindig olyan dologgal kell kísérleteznie, amivel más még nem próbálkozott, vagy megtette, de nem sikerült. Akkor, ha szerencséje van, sikereket ér el.

Az öreg halász és a tenger (1952). A becsületkódex. Hemingway szeretett hősei közé mindig az erős, kitartó és egyenes emberek tartoztak, kiket akár magáról is mintázhatott - katonák, vadászok, torreádorok, halászok. Ok testesítik meg Hemingway erkölcsi rendszerének fő tételeit: helytállás, becsület, bátorság, barátság, őszinteség, szerelem. Tetteiket az örök szellemi értékek irányítják, a becsületességük és bátorságuk a modern társadalom brutalitásával áll szemben.

Az élet értelmének kérdése. E. Hemingwayt mindig foglalkoztatta az emberi személyiség, az emberi lét problémája. Ki az ember? Miért születik erre a világra? Mi az értelme létének? Ezekre a kérdésekre keres választ Az öreg halász és a tenger e. kisregényében, melyet művészi parabolaként, példázatként is emlegetünk. Első látásra úgy tűnik, hogy Santiago élete szürke, unalmas, hétköznapi, nehézségekkel teli, mindezek ellenére legnagyobb öröm számára, hogy mindennap kimehet a tengerre. Élete fo célja nem az, hogy meggazdagodjon és dicsőséget szerezzen magának, hanem hogy harmóniában és nyugalomban élhessen együtt a természettel, a tengerrel. Boldog, hivatása az, hogy halász legyen, és többször is elmondja: Arra születtél, hagy halász legyél ugyanúgy, ahogy a hal is azért van, hogy hal lehessen. (Ottlik Géza fordítása)

Az ember és természet. Az öreg halász és a tenger c. kisregénynek két szintje van: a hétköznapi és egy szimbolikus. Az öreg halász alakját, személyiségének lényegi magját a személyes megérintettség formálta. A tömör, szűkszavú elbeszélés filozófiai általánosítások széles körével kombinálódik. Az ember és természet problémájának feltárásában az író azt hangoztatja, hogy az ember és a természet nem létezhet egymás nélkül. Közöttük örök ellentét van ugyan, mégis elválaszthatatlanok, mert létük egymástól függ. Különböző szemszögből láttatja Hemingway a természetet: egyesek (a turisták) számára - látványosság, ismeretlen elem, mások (egyes halászok és a falu lakói) számára - könyörtelen ellenség. Santiago álláspontja más, б együtt él a természettel, testvérének érzi azt, a tenger az egyetlen szabad hely a földön, jól ismeri azt, és csodálja végtelen szépségét.

Mivel a tenger szeszélyes és kiszámíthatatlan, nagy szerep jut a kisregényben a babonának, a jóslatoknak, a szerencsének, fontos helyet foglalnak el a halászok életében. A halászok amuletteket viselnek, különböző rituálékat hajtanak végre egy felsőbb hatalom jóindulatában bizakodva annak reményében, hogy szerencséjük lesz a halászatban. De az öreg Santiago más, б nem a szerencsében, hanem saját erejében és tudásában bízik. Hatalmas élettapasztalattal és -bölcsességgel a háta mögött tudja, hogy az ember képtelen mindent a befolyása alatt tartani. Csak saját magát tudja irányítani. Éppen ezért hálás mindenért, amit elért, amit megkap, s б igazodik a helyzethez. Amikor igazán nehézre fordul a helyzete, imádkozni kezd, s annak ellenére, hogy nagyon távol van a parttól, megnyugszik és biztonságbant érzi magát.

A múlt század megpróbáltatásai: az elveszett nemzedék

Az első világháború az emberiség történetének tragikus oldalává vált. A nagy veszteségek és a lelki megpróbáltatások, a fizikai és pszichológiai erők feszültségének, a bolygó fölött lebegő rettenetes veszély tudatosodásának kora volt. A frontokra került fiatalok kemény megpróbáltatásokkal szembesültek, melyekre nem álltak készen. S fokozatosan az ifjúi hév, a hazafiság és a remény a szebb jövőben kiábrándultságba és illúzióvesztésbe csapott át. Az elveszett nemzedék kifejezést először G. Stein amerikai író használta, és E. Hemingwayenek köszönhetően széles körben terjedt el. Azok, akik túlélték a háborút, élesen érzékelték a világban létező zűrzavart, és gyakran nem találták a helyüket benne. A kifejezés a XX. században alkotó amerikai írók egy csoportjára, az 1920-1930-as években alkotó írókra - Ernest Hemingway, Scott Fitzgerald, Ezra Pound, John Dos Passos, Sherwood Anderson, Waldo Pierce, Sylvia Beach, T. S. Eliot és másokra utal, akiknek az első világháborúban megélt szörnyűségek tapasztalata tükröződik műveikben. Az elveszett nemzedék képviselőinek munkásságát a társadalmi eszmékből való kiábrándulás, az örök erkölcsi értékek keresése, a lelki kiüresedés megjelenítése, a kilátástalanság és a reménytelenség érzése jellemzi. Nemcsak pontosan dokumentálták a nem éppen vonzó frontéletet, hanem a háború utáni világról is beszámolnak, melyben a kétségbeesés, a lelkiismeret hiánya, a háború által megnyomorított sorsok és a megromlott emberi kapcsolatoka mindennapok tartozékai.

Az ember próbája. Az öreg halász és a tenger c. kisregényben E. Hemingway egy kritikus, küzdelmes helyzetet mutat be, melyben a hős valódi énje nyilvánul meg. Nem véletlen,

hogy az öreg Santiago egyedül áll ki a hatalmas mar-linnal: egyedül kell megvívnia harcát annak érdekében, hogy elérje célját, elsősorban le kell győznie önmagát, fel kell ismernie saját gyengeségeit. Ez a belső harc és az öreg halász pszichológiai feszültsége képezi a történet alapját. Tehát a kisregényben két egymástól független hatalom ütközik össze: a természet erői, az elöregedés könyörtelen végzete és az ember belső értékei, makacs hősiessége.

A műben fontos szerepet játszanak a művészi részletek, a mindennapi események leírása. A szerző arra összpontosít, hogy hangsúlyozza, a legnagyobb eredmények mögött ott van a mindennapi munka, a fáradtság, a fizikai és pszichológiai kimerültség. És csak az, aki le tudja küzdeni az előtte tornyosuló akadályokat, érdemel jutalmat még akkor is, ha vereséget szenved. Santiagó-nak a legfontosabb díj nem a nagy hal kifogása (mások számára ez lehet pénz, dicsőség, győzelem a versenyeken, nyilvános elismerés), hanem győzelem önmaga felett, ragaszkodása saját erkölcsi értékeihez, még abban a pillanatban is, amikor már fel akarja adni: Az, hogy már ezerszer bizonyított, nem jelent semmit. Újra kell bizonyítania. És ez így megy minden alkalommal - mindig újra és újra; tehát az öreg soha sem néz vissza csak előre, s végzi nunkáját. Santiago magatartása azt sugallja, hogy az ember nem hátrálhat meg a kitűzött cél előtt, mert az leépülést és egy helyben állást jelent. Azok a megpróbáltatások, melyeket az ember hajlandó kiállni, segítik őt személyes fejlődésében.

Santiago viszonya a nagy halhoz kettős: szereti és szánja a mariint, de tudja, hogy meg kell ölnie, különben ő pusztul el. Párviadalukban a nagy hal bátran küzd az életéért. A horoggal a szájában olyan messzire vontatja ki az öreg halász csónakját a nyílt tengerre, amilyen távolságra más hal sohasem. Tiszteli a hal kitartását. 0 is kitartó, nagyon fáradt és álmos, de tudja, hogy nem alhat, mert a nagy hal sem alszik. Azzal tartja ébren magát, hogy visszaemlékezik hogy hajdanán, mikor még El Campeónak, bajnoknak hívták: 24 órán keresztül vetélkedett karlenyomásban a casablancai csapszékben a Cienfuegosból való, hatalmas termetű négerrel, a kikötő és a hajóműhelyek legerősebb emberével. (Most pedig a nagy halat tartja az orsó zsinórjánál fogva, közben csurog róla a verejték, annyira fáradt, hogy az ájulás kerülgeti, de a tudata éber.) Még részt vett néhányszor ilyen csapszéki versenyben, aztán visszautasította a kihívásokat, úgy vélte, hogy bárkit legyőzhet, ha úgy akarja, ugyanakkor jobb kezét nagyon megterhelte, ami nem tett jót a halászatnak. De feltételezhetjük azt is, hogy Santiago azért ha-

gyott fel a versenyzéssel, mert nem volt méltó ellenfele, aki legalább olyan erős, mint ő, vagy akár erősebb nála. A nagy hallal folytatott küzdelme lehetőség számára a bizonyításra, újra bajnok lehet.

Úgy véli Hemingway, hogy nehezebb a győzelmet megtartani, mint kivívni. A kisregényben lényeges életfilozófiai kérdésre keresi a választ: mi a teendő a győzelem kivívása után? Van-e értelme a létnek, miután minden akadályt legyőzött az ember? Az öreg halász példájával bizonyítja ezt a tételt Hemingway. Miután Santiago kifogta a nagy halat, a legnehezebb feladat még előtte volt: partra vinni a hét és fél mázsás mariint az undorító, vérszomjas cápák folyamatos támadása közben. Az öreg halász és a tenger két ellentétes, egymástól független értékrendet mutat fel. A külvilág embert megtörő hatalma együtt és egyszerre jelenik meg az ember legyőzhetetlen belső, erkölcsi szabadságával. Egyrészt létezik az elöregedés könyörtelensége, az életkor, amelyben az ember már igazán és végérvényesen salao, ami a legsúlyosabb szó a balszerencsés emberre. Másrészt, és ezzel szemben áll az elszántság, a kötelességteljesítés, s ennek boldogító tudata. yAz öreg Santiago a dolgok rendje szerint veszít, legyőzik. És természetesen mégsem győzik le: mert kitart, teljesíti a dolgát, helytáll sajgó fejjel, vérző tenyérrel, halálfáradtan, szigonytörésig. Bebizonyítja, hogy nem akármilyen öregember. A mariint felfalták a cápák, csak hatalmas fehér csontvázát sikerült a partra vinni, de az erkölcsi törvény azonban nem szenvedett csorbát, az öreg halász helytállva teljesítette feladatát. (Az első cápa megölése után mondja ki az öreg a mű szállóigévé vált gondolatát: De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni - a ford, megj.)

Az élet lehetőségei. Santiago nem kalandból öl, nem az ölés öröméért, nem élete megmentéséért, nem a halál leküzdésének vágyából. Azért öl, mert ez a dolga, hivatása; közben sajnálja is a gyönyörű mariint, testvérének érzi, akárcsak a tengert, a napot, a csillagokat, a madarakat, a delfineket. Élet és halál, élet vagy halál: ezek a filozófia legfontosabb kérdései a görög bölcselőktől Heideggerig. Santiago, a nagyon egyszerű, iskolázatlan öregember, aki az újságokból leginkább csak a baseball-híreket olvassa: nem retteg a haláltól, s nem foglalkozik örökösen a halállal. Öregember, érzi maga körül a leselkedő halált, de inkább a halálon inneni, még őrá váró dolgok foglalkoztatják. A kisregény befejezése szimbolikus értelmű: Santiago helytállva csendesen alszik el kunyhójában, s megbékéljen álmodik a tengerparton hancúrozó

oroszlánokról, tűnt ifjúsága távoli emlékéről, az idoléról, amikor még El Campeonnak, bajnoknak hívták. Santiago alakja a Jó világának, E. Hemingway becsületkódexének a megtestesító'-je - magabiztos erkölcsiségével, feladata végzésének példaértékével. Úgy tűnik, hogy legyőzték, de emberi méltósága megmaradt.

AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER C. KISREGÉNY SZIMBÓLUMAI

Szereplők, jelképek

(2 emberi szereplő van, de az író a jó és a rossz különféle változatait is megjelenítette)

Szimbolikus jelentésük

a tenger

a teremtés és a pusztítás, a jó és a rossz jelképe, a természet körforgásának beláthatatlan műhelye, mellyel az embernek összhangban kell lennie

Santiago, az öreg halász

a világmindenséggel bonyolult kapcsolatban élő ember

Manolin

a jövő, a nemzedékek közötti kapcsolat jelképe

a kardhal, a mariin

a természet, a szerencse jelképe, a küzdelem tárgya, Santiago sorsának részese

az afrikai oroszlánok

bátorság és szépség, álmok és ideálok

a mérgező medúza

vonzó, ugyanakkor taszító dolog

a cápák

a gonosz, a rossz képviselői, a sikeres embert el nem ismerő, bíráló társadalmat képviselik. Hemingway erkölcstana értelmében a leggonoszabbak, mert elorozzák más zsákmányát. Tolvajnépség

Tájékozottság. 1. Értelmezzétek E. Hemingway becsületkódexét! Hogyan jelentkezik ez Santiago alakjának megformálásában? 2. Keressetek példázatokat Az öreg halász és a tenger c. kisregényben! Olvasói tevékenység. 3. A kisregényben több kulminációs pont is van. Keressétek ki, és magyarázzátok meg, Santiagónak milyen jellemvonásai domborodnak ki! 4. Milyen színek dominálnak Az öreg halász és a tengere, kisregényben? Milyen alakok, események és érzelmek kapcsolódnak ezekhez a színekhez? Van-e szimbolikus jelentésük? 5. Gondolkozzatok el azon, miért hasonlítja össze Hemingway a mariint és a makócápát, Santiagót és a makócápát, Santiagói és a teknőst? Miben hasonlítanak, és miben mások ezek az alakok? Készítsetek táblázatot a füzetetekbe! Emberi értékek. 6. Értelmezzétek Santiago következő szavait: Most csak egyre kell gondolnom. Arra, hogy miért jöttem a világra! Hogyan tudhatja meg az ember, hogy miért is van a világon? Ki határozza ezt meg? Kommunikáció. 7. Vitatéma: Hogyan érjünk el sikereket az életben úgy, hogy közben ne veszítsük el embri méltóságunkat? Állampolgárok vagyunk. 8. Nevezzetek meg olyan irodalmi, történelmi, valóságos személyt, aki megfelel a becsületkódex elvárásainak! Választásotokat indokoljátok meg! Modern technológiák. 9. Keressetek rá a neten az amerikai baseballra! Milyen szerepe van a játéknak Hemingway regényében? 10. Hemingway kisregényének számos feldolgozása megtalálható a neten. Válasszatok egyet, nézzétek meg, és hasonlítsátok össze a könyvvel! Alkotói tevékenység. 11. írjatok fogalmazást Az én „nagy halam", hogyan jutottam el a nagy fogáshoz címmel! Vezetők és társak. 12. Csoportmunka. írjátok ki Az öreg halász és a tenger c. kisregényben található tengeri élőlények, madarak és állatok nevét! Lexikonok, enciklopédiák, a net segítségével keressétek meg fényképüket és főbb jellemzőiket! Hasonlítsátok össze Hemingway leírásával! Milyen szimbolikus jelentést hordoznak? Környezet és biztonság. 13. Hogyan viszonyul Hemingway a környzethez és a természethez? Az életre készülünk. 14. Mondhatjuk-e azt, hogy Santiago és Manolin - család? Válaszotokat indokoljátok meg! 15. Szerintetek miért éppen Az öreg halász és a tenger a címe a kisregénynek és nem: Az öreg és a hal, Santiago és a tenger. Az öreg és a fiú stb.? Mi a cím szimbolikus jelentése, nevelői szándéka? 16. írjátok ki a kisregényből azokat az aforizmákat, melyek hasznosak számotokra! Magyarázzátok meg!

E. HEMINGWAY TENGERE RAJZFILMEN KEL ÉLETRE

Az öreg halász és a tenger 1999-ben bemutatott orosz-japán-kanadai üvegfestéssel készült animációs film Alekszandr Petrov rendezésében és forgatókönyve szerint. A film a montreali Pascal Blais Stúdióban készült több kanadai, orosz és japán stúdió együttműködésével. A cselekmény Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger c. regényét veszi alapul. A film technikáját, amely üvegtáblára történő' pasztell olajfestés, a világon csak egy maroknyi animátor sajátította el. Petrov a festéshez fiaként az ujjait használta, kiegészítve különböző' ecsetekkel. A film 2000-ben elnyerte a legjobb animációs kisfilmnek járó Oscar-díjat, emellett számos más díjjal is jutalmazták, köztük az Ófudzsi Noburó-díjjal.

A filmen két évig dolgoztak Kanadában az IMAX-technológia alapján, melyet még 1967-ben dolgoztak ki kanadai filmrendezők. Az üvegtáblákat több szinten helyezték egymásra, mindegyiken lassan száradó olajfestéket használt Petrov. A képek négyszer nagyobbak voltak a

hagyományos A4-es papírméretnél. Az emberek, állatok és táj rendkívül realisztikusan van festve és animálva, de bizonyos jelenetekben Petrov a szerepló'belsó' gondolatait és álmait jeleníti meg vizuálisan. Az egyik ilyen jelenet, amikor a halász arról álmodik, hogy ó' és a mariin testvérek és együtt úsz-szák át a tengert.

Jelenetek Az öreg halász és a tenger c. rajzfilmből (rendező' A. Petrov, Oroszország-Kanada-Japán, 1999)

írjátok le az A. Petrov rajzfilmjében látott természeti képeket!

KOLUMBIA

Gabriel García Márquez

1927-2014

Az életet azok a napok fémjelzik, amelyek emlékezetesek, nem pedig az eltelt napok.

G. García Márquez

Gabriel Jósé de la Concordia García Márquez 1927. március 6-kn született Aracatacában a Karib-tenger térségében. Sokáig anyai nagyszülei és nagynénjei nevelték egyedüli gyermekként, mivel szülei 5 éves korában Sucrébe költöztek. Nagyszülei kiemelkedő személyiségek voltak, amelynek hatása megmutatkozott Márquez későbbi irodalmi tevékenységében is. Nicolás Márquez ezredes, az ezer napos háború (1899-1902) veteránja, sokat mesélt neki az ifjúságáról és a XIX. századi polgárháborúkról. Emellett cirkuszba és filmszínházba is járt vele. Nagyanyja Tranquilina Iguarán, akinek problémái voltak a látásával, szintén sokat mesélt neki. Emellett mágikus látomásai is voltak.

1947-ben a kolumbiai egyetem jogi fakultásának diákja lett, ügyvédi pályára készült, de hamarosan elcsábította az újságírás. Sokat utazott külföldi tudósítóként, járt Rómában, Párizsban, Barcelonában, Caracasban, New Yorkban és Mexikóban, közben elbeszéléseket, kisregényeket, regényeket, forgatókönyveket írt. Az olvasók figyelmét a Söpredék (1955) c. kisregényével keltette fel, majd ezt követték Az ezredes úrnak nincs, aki írjon (1961), a Baljós óra (1962), A pátriárka alkonya (1975), a Szerelem a kolera idején (1985), A tábornok útvesztője (1989) és más művek. 1972-ben munkásságát a Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díjjal jutalmazták, amit 1982-ben az irodalmi Nobel-díj követett a latin-amerikai kontinens életének és szembenállásainak bemutatásáért, amit maga Károly Gusztáv svéd király adott át neki.

Az ihlet mindig munka közben jön — tartotta G. García Márquez, aki alkotói munkásságához mindig nagyon felelősen és precízen viszonyult. Az ezredes úrnak nincs, aki írjon kéziratát például tízszer dolgozta át a könyv megjelenése előtt. Amikor pedig a Száz év magány c. regényén dolgozott, minden hivatali munkáját feladta, hogy az alkotásnak szentelhesse magát száz százalékban. Egyébként 2006-ban Aracataca város polgármestere azt ajánlotta, hogy változtassák meg a város nevét Makondóra, a Száz év magány c. regénynek tisztelegve. Sokan támogatták a javaslatát, a névcsere mégsem valósult meg, mert nem jött össze elég támogató voks.

G. García Márquez 2014. április 17-én halt meg Mexicóvárosban, de varázslatos szavai velünk vannak ma is. Művei rendkívüli szeretetet árasztanak a világ és az emberiség felé, új teljesítményekre ösztönözve bennünket, és arra, hogy higgyünk a csodákban, szépséggel töltsük ki a világot, még akkor is, ha az élet abszurdnak tűnik. Az író emlékeztet minket arra, hogy az ember képes a szárnyalásra ...

Mindig is úgy hittem, hogy mi, írók, nem a tehetségünk miatt lettünk írókká, hanem annál a szerencsétlen körülménynél fogva, hogy nem lehetünk mások, mint amik vagyunk, és hogy magányos munkánk se több viszonzást, se több előjogot nem érdemel, mint amennyit a suszter kap azért, hogy cipőt csinál. (G. García Márquez)

Öregúr hatalmas szárnyakkal c. elbeszélés (1968). A felnőtt világ gyer-mekszemmel. G. García Márquez a Az ezredes úrnak nincs, aki írjon (1961) c. kisregényével és a Száz év magány c. (1967) regényével vált ismertté. A nagy hírnév nemcsak örömöt okozott neki, hanem újabb feladatok teljesítésére is ösztökélte. Úgy érezte, változtatni kell a stílusán, módszerén, új témák felé kell fordulnia: Megértettem, hogy mássá kell lennem... De hogyan tegyem ezt? A nulláról kell kezdenem. Gyermekeknek szóló történeteket fogok írni. Az Öregúr hatalmas

szárnyakkal c. elbeszélés a Hihetetlen és szomorú történet az ártatlan Eréndiráról és lelketlen nagyanyjáról (1972) c. gyűjtemény részét képezi. Annak ellenére, hogy gyermeknovelláknak nevezi írásait, bennük komoly, az egész emberiséget érintő aktuális lelki problémákat boncolgat. G. Garcia Márquez az eseményekre gyermekszemmel tekintve mutatja be a felnőttvilág értelmetlenségét és alkalmatlanságát.

A földi világ lelki megpróbáltatásai. Az Öregúr hatalmas szárnyakkal c. elbeszélés cselekménye a tengerparton játszódik. Pelayo és Elisenda a vihar után egy koszos öregembert talál, aki nagyon beteg és elfáradt a viharral folytatott küzdelemben. Meg sem bír mozdulni a hátán lévő hatalmas vizes szárnyak miatt. Az összecsődült lakosok meggyőződése, hogy egy angyallal van dolguk. Öltözéke koldusra vallott. Feje kopasz volt, csak itt-ott éktelenkedett rajta egy-egy fakult hajcsomó, fogainak nagy része kihullott, s egyáltalán semmi magasztos sem volt benne, ahogyan ott feküdt: mint egy szánalmas, pocsolyába mártott dédapó. Nagy, mocskos, félig megkopasztott keselyűszárnyai pedig mindörökre megfeneklettek a sárban (Csuday Csaba fordítása itt és a továbbiakban is). Ez a groteszk figura inkább egy gyenge és tehetetlen lényre emlékeztet, mintsem Isten küldöncére. Erhetetetlen nyelven mormog, alkalmatlan a földi életre és már repülni sem tud. Mégis angyal ő - fáradt, beteg, a febsmerhetetlenségig koszos, de Isten hírvivője.

A faluban megjelenő angyal fantasztikus története lehetőséget nyújt az írónak arra, hogy a maga valóságában mutassa be a földi világot. A fantasztikum - sajátos kulcs a realitáson messze túlmenő képtelen eseménysorozat megjelenítéséhez.

Hogyan is fogadja a falu közössége az angyalt? Az öreg emberre hol úgy tekintenek, mint egy ismeretlen vadállatra, hol rabként, de egyesek magát az ördögöt látják benne. Az elbeszélésben az író az emberek, itt Elisenda és Pelayo gyakorlatiasságát hangsúlyozza. Hamar rájönnek, az öreg ember megjelenését a legcélszerűbben úgy használhatják ki, ha pénzt kérnek mindenkitől az angyallal való találkozás fejében. Ugyanakkor csak ételmaradékkal etették, a tyúkok folyton csipegették, a zarándokok otthagyott gyertyáinak illatától fuldokolt, egyesek pedig kővel dobálták. De az öreg türelemmel viselte a megpróbáltatásokat. Egyetlen esetben sikerült csak kihozni a sodrából, amikor izzó marhabillogot nyomtak hozzá, mert már órák óta nem mozdult, s így halottnak hitték. Almából felriadva, könnytelen szemmel felüvöltött a maga hermetikus nyelvén, verdesett néhányat a szárnyával, s ettől olyan tyúktrágya- és holdpor-ör-vényt kavart, amely nem származhatott evilági lénytől. S bár sokaknak az volt a véleménye, hogy inkább fájdalmában, mint dühében tette, ettől kezdve óvakodtak attól, hogy felbosszantsák, mert a többség megértette, hogy nem nyugalomba vonult szeráf lustálkodik itt, hanem egy világkatasztrófa pihen előttük.

Az egyedi stílus. A falu lakóinak ábrázolásában G. García Márquez a szatíra eszközeihez nyúl. A finom, jóindulatú humortól a maró irónián át a megsemmisítő szarkazmusig és groteszkig jut el. A falu a társadalom kicsinyített mása, mely megfeledkezett a kegyelemről és a könyörületességról. Még az egyház felkent szolgája is ahelyett, hogy az Isten küldönce és a földiek közötti megértést segítené elő, indulatosan és megvetően viselkedik a jövevénnyel. Mélységesen felháborítja az, hogy az angyal nem érti Isten nyelvét, és földi képviselőjét még csak üdvözölni sem tudja, és levelekkel bombázta a püspököt, a hercegprímást, hogy azok tisztázzák az angyal kilétét, mert szerinte ördögi lény.

Az angyal érkezésének híre hamarosan elterjedt a környéken, betegek érkeztek nagy számmal azzal az igénnyel, hogy gyógyítsa meg őket. De az öregúr nem tudja kielégíteni a látogatók igényeit: egy szegény asszony, aki születésétől fogva számolta a szívverését, és már kifogyott a számokból; egy jamaicai, aki nem tudott aludni, mert állandóan felriadt a csillagok zajára; egy alvajáró, aki éjnek idején felkelt, és szétszedett mindent, amit ébren fabrikált, és még sok más, kevésbé súlyos beteg. Pelayo és Elisenda boldogan sür-gött-forgott e zűrzavarban, melyet az angyal eget s földet rengető hajótörése okozott, és nem egészen egy hét alatt már megtöltötték pénzzel a hálószobákat, s a sorukra várakozó zarándokok oszlopa még a látóhatár másik széléig ért. Erre a részletre úgy tekinthe-

tünk, mint az embereknek szánt „intésre”, akik baj, gond esetén gyakran fordulnak Istenhez segítségért, de a mindennapokban megfeledkeznek a lelkiségről és az erkölcsről.

Az emberek figyelme egyre lankadt a szárnyas öregúr irányába, érdeklődésük inkább a vándorcirkuszosokra terelődött, akik a faluba hoztak és közszemlére tettek egy nőt, aki pókká változott, mert engedetlen volt a szüleivel. S itt nemcsak hogy kevesebb belépődíjat kértek, mint az angyalnál, hanem azt is megengedték, hogy mindenféle kérdéseket tegyenek fel a nőnek keserves állapotára vonatkozóan, sőt jobbról-balról megvizsgálhatta bárki, aki kétségbe vonta e borzalom valódiságát. A rémületet ébresztő, birka nagyságú tarantella-pók testen szomorú leányfej ült. Márquez pszichológia párhuzamának (az angyal és a póktestű leány) az a célja, hogy bemutassa mennyire közönyösek az emberek a szenvedésekkel szemben, csak a szenzáció, a szórakozás és a befolyó jövedelem érdekli őket.

Érett-e az emberiség a csodára? G. Garcia Márquez az Oregúr hatalmas szárnyakkal c. elbeszélésével bizonyítja, hogy az emberek még nem állnak készen a fennkölt isteni igazságok befogadására.

Egy angyal érkezett hozzájuk, őket pedig csak a pénzszerzés érdekli. Az író az általa alkalmazott ellenpontozással a társadalom abszurditását hangsúlyozza, ahol a kegyelem és az együttérzés ritkasággá vált. Ebben az erőszakos világban az angyal képtelen létezni, végül súlyosan megbetegszik, és senki sem tudja, hogy felgyógyul-e valaha. De a természet segít a szárnyas utazónak. Am nemcsak túlélte élete legnehezebb telét, hanem valósággal újjászületett, mire a nap kisütött. Néhány napig ugyan mozdulatlanul feküdt a kert legeldugottabb zugában, decemberre azonban szárnyain vastag és erős tollak nőttek, amolyan öreg madártollak, melyek azonban újabb öregkori kellemetlenségnek tetszettek inkább. Újra megtanult repülni, és nagy szárnycsapásokkal elrepült a tenger irányába. Ottléte azonban semmire sem tanította meg az embereket...

Az elbeszélésben két nézőpont ötvöződik: a romantikus-szimbolikus és a földi, mindennapi. Az író mesteri nagysága abban rejlik, hogy a részletekre nagy figyelmet fordítva egy rendkívüli eseményt valóságként ábrázol. Ötvözi a fantasztikumot és a mindennapi valóságot, egy egységes világ részeként, az élet hihetetlen és bájos kaleidoszkópjaként ábrázolva azt.

G. García Márquez úgy vélte, hogy csodákkal vagyunk körülvéve, viszont csak néhány ember képes ezek szépségét, eszmekincsét észrevenni. Hitt abban, hogy az emberek érdeklődését mitologizálással, mint az élet szerves összetevőjével lehet felkelteni: Ha arról adunk hírt, hogy elefántok röpködnek az égen, az emberek biztosan nem hiszik el. De ha azt mondjuk, hogy 425 elefánt száll az égen - biztosan mindenki az égre szegezi tekintetét.

Tájékozottság. 1. Milyen általatok olvasott művekben találkoztatok a valóságba ültetett mitológiai lényekkel? 2. Mi a szerepe szerintetek a földre érkezett angyalnak az Öregúr hatalmas szárnyakkal c elbeszélésben? 3. Melyik ábrázolás fontosabb az elbeszélésben - az angyalé, vagy a falu lakóié? 4. Bizonyítsátok, hogy az Öregúr hatalmas szárnyakkal c. elbeszélésben a mágikus realizmus elemei is megtalálhatók! Olvasói tevékenység. 5. Hogyan viszonyultak a falu lakói az angyalhoz? Mit szerettek volna tőle kapni? Értékeljétek tetteiket! 6. Szerintetek miért énekelt hajósdalokat a csillagos égbolt alatt az angyal? 7. Keressetek példákat a komikumra és a tragikumra az elbeszélésben! Mi a szerepük? Emberi értékek. 8. Szerintetetk mit kell tenniük az embereknek, hogy megtalálják a közös nyelvet az angyallal? Kommunikáció. 9. Vitatéma: Miért hagynak el minket az angyalok? Állampolgárok vagyunk. 10. Képzeljetek el a G. G. Márquez által megírt történetet a mi valóságunkban! Hogyan viselkednének honfitársaink? Modern technológiák. 11. Keressetek rá a neten az angyal szó fogalmának értelmezésére, szerepére a különböző vallásokban! Szerintetek milyen angyalt ábrázolt konkrétan Márquez az elbeszélésében? Keressetek olyan festményt a neten, amelyik megfelel a Márquez elbeszélésében szereplő általatok elképzelt angyalnak, vagy rajzoljátok le! Alkotói tevékenység. 12. Mi a véleményetek arról, hogy az angyal éppen Pelayohozés Elisendához érkezett? Ti mit tettetek volna a helyükben? Képzeljétek tovább a történetet, meséljétek el! Környezet és biztonság. 13. Szerintetek mit érezhetett a póktestű leány? Vajon az embernek egész életén keresztül bűnhődnie kell az egyszer elkövetett hibáért? Az életre készülünk. 14. Magyarázzátok meg a bullying szó jelentését! Hasonlítsátok össze a Márquez elbeszélésében történteket és a bullying szó értelmezését! Hogyan segíthetünk az erőszakot elszenvedett embernek?

JAPÁN

Kavabata Jaszunari

1899-1972

A szépség látványától a legnemesebb érzések -az irgalom és a szeretet kerítenek hatalmukba, s ezután az ember szó barátként hangzik.

Kavabata Jaszunari

Japán háború utáni irodalmának számos alkotása tele van aggodalommal az ember sorsának további alakulásáról a rohamosan fejlődő új technológiák világában, melynek hatására egyre távolabb kerül az ember a természettől és az évszázados hagyományoktól. Az 1950-es évek elején egyes művészek a múlt felé fordultak, és megpróbáltak választ találni Japán jövőjére vonatkozó kérdésekre. Különösen szembeötlő ez Kavabata Jaszunari műveiben. Hősei a múlt után nosztalgiáznak, megpróbálják újjáéleszteni a korábbi értékeket és eszményeket. Műveinek középpontjában általában Japán ősi városai - Kiotó, Kamakura és mások -állnak. A korunk pragmatizmusa elleni tiltakozás sajátos jelképeivé válnak, emlékeztetve a hagyományok megőrzésének szükségességére.

Kavabata Jaszunari 1899. június 11-én született Oszakában orvoscsaládban. Alig volt kétéves, amikor meghalt édesapja, egy esztendő múlva az édesanyja. Az árvaságra jutott gyereket nagyszülei vették magukhoz. Nagyapja halála után bennlakó tanuló volt egy középiskolában.

Bár eleinte festő szeretett volna lenni, írói tehetsége már korán megmutatkozott - diákköri írásai később az Egy 16 éves naplója (1914, 1925-ben jelent meg) címen jelentette meg, melyben őszintén ír egy kamaszfiú érzéseiről, aki sok emberi tragédia tanúja volt. Ekkor a klasszikus japán irodalom bűvöletében élt, a szélesebb körű világirodalmi tájékozódás még váratott magára. Gyerekkorától kitűnő megfigyelőképességgel rendelkezett, tanulmányozta az embereket. Munkáiban számos érdekes gondolattal találkozhatunk az őt körülvevő emberek együttérző-képességéről, önzetlenségéről, nagylelkűségéről. Az emberek figyeltek rám — írta Irodalmi önéletrajzában - és egy lettem azok közül, akik képtelenek megbántani vagy gyűlölni másokat.

íróvá válásában meghatározó szerepet játszott a klasszikus japán irodalom, a középkori eposzok a szamurájok hőstetteiről és becsületkódexéről. De a nyugati irodalom is érdekelte, elragadtatással olvasta J. Joyce, G. Stein, A. Strindberg, F. Dosztojevszkij, I. Turgenyev, A. Csehov műveit.

1920-ban a Tokiói Császári Egyetemen folytatta tanulmányait angol szakon. Diplomáját 1924-ben szerezte meg. Diáktársaival együtt a Sinto (Új irány) c. irodalmi lapot adták ki. Az egyetem befejezése után hamarosan a realista irányzattal szembeforduló „újfajta érzékenységű írók” iskolájának a vezetőjévé nőtte ki magát. 1924-ben barátjával, Jokomicu Riicsivel együtt megalapította az írói csoportosulás irodalmi lapját Bungei Sundzsú (Kortárs irodalom) néven.

Ebben jelent meg 1925-ben első jelentős műve, Az izui táncosnőé, kisregénye, mely a hagyományos klasszikus japán irodalom követelményeinek felelt meg. A mű megalapozta Kavabata világhírét. Az író 1931-ben megnősült, és feleségével Kamakurában telepedett le. 1948-ban jelent meg életművének talán legfontosabb darabja, a Hóország (1934-1947). A regény széles körű nemzetközi ismertséget hozott az író számára, aki többször kapott külföldi meghívást, az Egyesült Államokban előadókörutat tett, egyetemeken tanított. A japán PEN Club elnökévé, majd a nemzetközi PEN Club alelnökévé választották.

Az ezerdaru-minta (1951), A hegy hangja (1954), Az ősi főváros (1962) c. művekben Kavaba-ta az erkölcs és a szépség kérdéskörét tárgyalja, és a XX. század társadalmát akarja megóvni a lelketlenségtól, szívtelenségtől, kegyetlenségtől. Az előzó' nemzedékek aggodalmai és félelmei, erkölcsi és esztétikai eszméi adtak lendületet az írói küldetésének. Az a gondolat, hogy a múltat nem lehet eltörölni, hogy az továbbra is létezik, hogy „a régóta elhagyatott helyeken az elveszett idővel találkozunk”, különleges színt ad Kavabata Jaszanuri írói munkásságának. Biztos volt abban, hogy az időkapcsolat fennáll, s a múlt a jelenben létezik. Életfelfogása buddhista színezetű: a dolgoknak eredete és rendeltetése megfoghatatlan, s az egyetlen bizonyosság az önmagával játszadozó emlékezet.

Kavabata Jaszunari a XX. század egyik legjelentősebb prózaírója, művészetével betekintést nyújtott a japán gondolkodásmódba, 1968-ban első japán íróként megkapta a világ legrangosabb irodalmi díjának számító elismerést, az irodalmi Nobel-díjat, s ezzel egy izgalmas távoh irodalomra irányította a nyugati világ figyelmét. A hagyományos japán gondolkodás a világ egységét hangsúlyozza, azaz a világ belső és külső szemléletét egyszerre. A zen tanításainak (a buddhizmus egyik ága) értelmében, amit Kavabata Jaszunari is vallott, az elmélkedés lényege - a világ és a természet, a múlt és a jelen egységének érzése. Nagy szerep jut ebben a tanításban az intuíciónak, a belső megvilágosodásnak, a hagyományos logikai gondolkodás elutasításának. A japán művészetben gyakran használják a jodzu (utalás, célzás) módszerét, mely segít érzékelni azt, ami a szem és az elme által nem fogható fel, csak intuitív módon a szív érzékel.

1972. április 16-kn holtan találták dzuszii lakásában. A közhit szerint önkezével vetett véget életének, azonban ez vitatott. (Búcsúlevelet nem hagyott hátra, a körülmények nem egyértelműek.)

Az ezerdaru-minta (1951) c. kisregény. A teaszertartás - a mű fő szerkesztői elve. A teaszertartás, vagy más néven a Tea Útja, a csadó hagyományai, a középkori Japánba nyúlnak vissza. A tea Japánba a VII-VIII. században Kínából került be buddhista szerzetesek által, akik a meditáció alatt éltek vele. A zen-buddhizmus terjedésével a teivás tradíciója is meghonosodott Japánban.

A teaszertartásnak négy alapvető szabálya van: 1) harmónia (egyensúly, a világgal és a természettel való kapcsolat, a belső tökéletesség vágya); 2) nyugalom, béke (a nyüzsgés elkerülése, belső szemlélődés, koncentráció a dolgok lényegére és létezésére, az igazság keresése); 3) tisztaság (a testé, gondolatoké, érzéseké); 4) udvariasság (a partnerek tiszteletben tartása, ha részt vesznek a szertartáson), a múlt és az ősök, a hely és az ott lévő tárgyak iránt, melyeknek mindig van egy különleges jelentésük a teaszertartáson).

Noha egy, e célra megépített tatami-padlós szoba az általánosan elfogadott, ideális közeg a teaszertartáshoz, gyakorlatilag bármilyen helyiség, ahol használhatóak a tea előkészítéséhez, elkészítéséhez és felszolgálásához szükséges eszközök, szerszámok, és ahol a vendéglátó mindezt elvégezheti a vendégek jelenlétében, megfelelő hely lehet, például létezik piknikszerű teaszertartás is, amit házon kívül, a szabadban tartanak. A teaszertartáshoz használt felszerelések összefoglaló japán neve a csadógu. A csadóguk széles skálája megtalálható Japánban, különböző stílusokban, motívumokkal, hiszen az eseménytói és a szezontól függően különböző csadógut kell használni a szertartáshoz. Az összes eszközt és edényt különleges figyelemmel és gonddal kezelik. Mindet nagy lelkiismeretességgel elmossák minden egyes használat előtt és után, illetve tárolás előtt és után. A japánok

számára a teaszertartás az ősi elképzelések értelmében - összpontosítás, ez az önismeret és a rejtett igazság megközelítésének útja.

A teaszertartáshoz szorosan kapcsolódnak Kavabata Jaszunari Az ezerdaru-minta c. műve hőseinek konfliktusai és sorsuk alakulása. Valamennyiüknek végig kell járnia saját útját, hogy megismerje önmagát, a világot és az élet bonyolult kérdéseit.

Hagyomány a jelen tükrében. Kavabata Jaszunari szándéka a teaszertartás részletes leírásával az volt, hogy figyelmeztesse az embereket arra, hogy a modern kort az elszakadás a múlttól, a hagyományok túlzott leegyszerűsödése jellemzi. Képes-e a fiatal nemzedék megőrizni a hagyományokat? Milyen tettekre, és milyen következtetések levonására képes? Megérti-e szüleit, emlékszik-e nagyszüleire? Törekszik-e az önismeretre? Milyen világot épít maga körül? Ilyen fontos kérdéseket fogalmaz meg Kavabata Jaszanuri Az ezerdaru-minta c. kisregényben. A japán hagyományok és az új európai irányzatok összebékítésével is kísérletezett, szép példája ebbeli törekvéseinek ez a műve is.

Az ezerdaru-minta c. kisregénynek kevés szereplője van. Központi alakja a fiatal Nitani Kikudzi, aki korán árvaságra jutott, s egyedül kell boldogulnia az életben. Édesapja múltjából két idősebb hölgy van mellette, Kurimoto Tikako, a teaszertartás oktatója és Oota asszony. Kikudzi édesapjának egykori szerelmei ők, akik túlélték Mitani-sant. Mindez régen történt, de a női szívek még mindig kötődnek hozzá. A fiatal Kikudzi nem tud szabadulni attól az érzéstől, hogy az apjával való kapcsolatot az asszonyok jelenléte befolyásolja.

Idővel Nitani Kikudzi életében két ifjú hölgy is megjelenik: Inamura Jukiko és Oota Fumi-ko. Mindkettő nagyon kedves Kikudzi számára, de egyikükkel sem lehet boldog: Fumiko idő előtt meghal, Jukiko pedig elérhetetlen vágyálom számára. A fiatalok és az idősebb emberek, a múlt és a jelen láthatatlan láncként kapcsolódnak egymáshoz. Kavabata Jaszanuri szerint, bármennyire is próbál az ember menekülni a múlttól, szeretteitől, a családjától, mindig kötődni fog hozzájuk — legalábbis gondolatokban és érzésekben. És van-e értelme a menekülésnek? Lehetséges, hogy mindent át kell értelmeznünk, és arra kell összpontosítanunk, ami láthatatlan? Kikudzi és a hősnők a személyes kapcsolatok és érzések, az önismeret bonyolult útját járják be. De még a regény végére (egyesek számára az élet vége is) sem derül fény minden titokra, ami rejtve volt, az rejtély is maradt. Nem szükséges az élet minden titkát megfejteni.

A szellemi kultúra része a teáscsésze

A hagyományos teaszertartáshoz Japánban speciális eszközt és edényt használnak. A csésze a legfontosabb eszközök egyike a szertartáson. A piala-csésze, a tiavan, általában zöld színű, ebben főzik be a teát. A tiavan a családok legféltettebb kincsei közé tartozik, és generációról generációra hagyományozódik: selyemkendőbe csomagolva tárolják egy ládikóban, melyre rá van írva a története. Egyes tiavan nem csupán a teaszertartás része, hanem a japán fazekasság remekműve is, és a japán múzeumok kiállításain látható. A teáscsészék gyakran nevet is kapnak: a stílus vagy a mester neve után szokták elnevezni. Az ezerdaru-minta c kisregényben a szereplők a szino, karacui és őribe stílusú csészékből isszák a teát. Kb. 300-400 évesek, s a szereplők megörökölték elődeiktől. Hogyan viszonyulnak a fiatalok az örökséghez, megőrzik-e a teáscsészéket? Ez a kérdés nyitott maradt a regényben.

A japán szépségideál, és megjelenése a kisregényben. Európában a szépségeszmény az antikvitásból ered. Az európaiak számára a harmonikus, szimmetrikus és arányos formák azonosulnak a szép fogalmával. Japánban régóta egészen más elképzelések alakultak ki a szépségről. A japán ember mindig és mindenütt a természettel akar azonosulni. A természet, a szépség szeretete a klasszikus japán hagyomány öröksége. A szépség fogalmának kifejezésére a japánoknál többféle megnevezés létezik. Például a vabi - az egyszerűség varázsát, a dolgok valódi, belső finomságát részesíti előnyben szemben a díszessel, pompázatossal. A szabi - a

régmúlt idők, az ókor szépségét jelenti. Az idők folyamán a két fogalom összekapcsolódott és ma már vabi-szabiként használják. A változás folyamatát szépnek tartják, mivel a szépség a tudatosság változó állapota, amely a földi életben az egyszerűségben mutatkozik meg. A természet finom jeleinek felismeréséhez nyugodt lélekre és kifinomult szellemre van szükség. A szibujt - a mélység és természetes egyszerűség, a belső csendesség, a nem kifejezetten szép jellemzi. A mijabi eleganciát, kifinomultságot jelent a vulgaritással szemben.

A japán kultúra másik fontos fogalma a XII. században gyökerező japán esztétikai kategória vagy eszmény, a júgen, mely a műalkotásban a titokzatosság, bizonytalanság, borzongó érzés, elegancia, sejtetéses technika meglétét jelenti. A júgen jelzőként a középkori japán költészetben a versek mély, gazdag lelkivilágával és a világfájdalom érzésével, a költőnek a világtól való elvágyódásával hozható kapcsolatba. Fudzsivara no Tosinari mondta, hogy a júgen olyan, mint mikor az őszi holdról szóló versből kihalljuk a szarvas bőgését. D. Motokijo író a júgent az eleganciával, nyugalommal és belső elmélyüléssel azonosítja.

A zen-buddhizmus filozófiája szerint a szépnek hét ismérve van: fukinszei — nem szimmetri-kusság, szabálytalanság; kanszo — egyszerűség; koko — alapvető természeti erők; sizen - színlelés nélküliség, természetesség; júgen - rejtett báj és finomság; dacuzoku — szabadság, előítélet mentesség; szeidzsaku — nyugalom. Ezek az alapelvek a természetben is megtalálhatók, az emberi viselkedést és a jellemet szimbolizálják. Az erények másrészről a művészetek tiszteletében és gyakorlásában mutatkoznak meg. Ettől van az esztétikai ideálnak egy másodlagos jelentése is, amely áthatja a japán kultúra nagy részét.

A kisregény valamennyi női szereplője - az idősebbek és a fiatalok is - a szépség különböző aspektusait testesítik meg, mely a japán kultúrában a természethez és az élethez kapcsolódik. A történet elején Kikudzi visszaemlékezik arra a jelenetre, amikor nyolc- vagy kilencéves korában látta apja egyik szeretőjét, Kurimoto Tikakót, aki éppen egy nagy anyajegy körül vágta le a szőrszálakat. Ez a kép mélyen megrázta és undort váltott ki benne, ahogyan az apa viszonya is Tikakóval. De a japán esztétika értelmében az emberi test a természet része. És az élet bármilyen megnyilvánulása, még a testi hiba vagy a nem vonzó külső, nem akadályozhatja az ember boldogságát. Nem véletlen, hogy Kikudzi anyja és apja, amikor Tikakóról beszélgettek egy alkalommal, őszintén együttéreztek vele, s sajnálták, hogy nem lehet már családja.

Tikako alakja a tragédia homályába van csomagolva. Arról álmodott, hogy családja és gyermekei lesznek. De mégsem ment férjhez ... - gondolta Kikudzi. Tikako szerelmi viszonya Kikudzi apjával rövid ideig tartott, s a lány további életében csak cseléd maradt otthon. Első látásra úgy tűnik, hogy egy könnyűvérű nő, de a mélyen a lelkében olyan őszinte érzés lakozott, amiért kész volt elviselni bármilyen megpróbáltatást és erkölcsi megaláztatást. A titkolt és be nem teljesedett szerelem érzése meghatározta minden múltbeli és jelenbeli cselekedetét.

Amikor meghaltak a még ifjú Mitana-san szülei, Tikako gondoskodott róla. A japán kultúrához szorosan hozzátartozik a kötelességtudat (japánul giri). Ez erkölcsi szükséglet, mely néha arra kényszeríti az embert, hogy kötelességtudatból a saját érdekei ellenére cselekedjen. Az az ember, aki teljes felelősséggel végzi kötelességét, nem feledkezik meg az irányába tett jóról, tiszteletet érdemel. Tikako megfelel ezeknek az erkölcsi elvárásoknak, gondoskodik halott szeretője fiáról, de a köszönet, vagy a tisztelet apró megnyilvánulásával sem találkozhatunk az ifjú irányából. Sőt, Kikudzi a „gonosz erőkre” asszociál vele kapcsolatban (nem véletlen, hogy megjelenését patkányhangok kísérik). Tikako alakja tehát sokrétű: ő a magányosság és az észrevétlen szerelem szimbóluma (a szerelem és a remény jelképe a Tikako kertjében virító barackfa).

A teaszertartás alatt Tikako bemutatja Kikudzinak lányát, Inamura Jukikót. Azt szeretné, ha idővel összeházasodnának és Kikudzi szüleinek házában élnének. Mi a szándéka ezzel? Egyértelmű választ nem kapunk a regényben erre sem. Lehetséges, hogy így akarta kifejezni háláját Mitana-san irányába, vagy így akarta megóvni Kikudzit a modern világ kísértéseitől. De az is valószínű, hogy Tikako így fejezte ki vágyát a család, mint intézmény iránt. így vagy úgy, de Tikako, a teaszertartás tanítója, jelentős szerepet játszik az ifjú Mitana-san és

a regény többi szereplője sorsának alakulásában. Mintha teáscsészéket tologatna az asztalon, úgy irányítja az emberi sorsokat, s ezzel megszentségteleníti magát a teaszertartást és az élethelyzetek tisztaságát és természetességét. Ezzel magyarázható, hogy Kikudzi mindig szégyent és undort érez Kurimoto Tikako közelében. Kellemetlen érzéssel tölti el az a látvány is, ahogyan Tikako az apja teáházában gazdálkodik, megérinti az apa tárgyait, anyja ruháját veszi fel a takarításhoz. Egy korábbi esetet is felidéz Kikudzi, amikor Tikako őt és Fumikót használta fel arra, hogy apját rávegye a szakításra másik szeretőjével, Oota asszonnyal, holott nem volt ahhoz joga, hogy apja helyett hozzon döntést. Nem Tikako anyajegye vált ki undort az ifjúban, hanem az, ahogyan durván beavatkozik mások életébe. Gyakran gondol arra Kikudzi, ha megismerkedése Jukikóval nem Tikako közvetítésével történt volna, kapcsolatuk biztosan másképp alakul. De az élet megy tovább...

Inamura Jukiko — a kecsesség és a visszafogottság megtestesítője. Amikor Kikudzi először pillantotta meg a lányt, felfigyelt rózsaszín alapú fehér darvakat ábrázoló krepdesin sáljára. A darvak az ősi japán hagyomány szerint a boldogság, a remény, az ifjúság és szépség jelképei. Jukiko alakja körül mindig ragyog minden, mintha ő maga sugározná a fényt. A teaszertartás alatt például Kikudzinak úgy tűnt, hogy lány kezében vörös virág bontja szirmait, amikor az a selyem szalvétát fogta. Jukikóval kapcsolatos emlékei Kikudziban a tisztaság és a szépség iránti vágyat ébresztik. Az ifjú élete azonban a szülei nélkül nehezen alakul...

Templomok Kavabata Juszanari kisregényében

Kavabata Juszanari hosszú éveken keresztül a XII. században alapított Kamakura városban élt. A világ egyik legnagyobb Buddha szobra és számos buddhista templom, szentély is épült itt. Az egyik leghíresebb közülük a zen Engaku-dzi templom. Éppen innen indul Az ezerdaru-minta regény cselekménye. Kikudzi, a főhős a templomból indul arra a teaszertartásra, ahol megismerkedik azokkal az asszonyokkal, akik apja és az egész család életében meghatározó szerepet játszottak, és ugyancsak itt találkozik Jukikóval és Fumikóval, akik az ő sorsát alakították.

A zen a buddhizmus egyik ága, és mint ilyen, gyökerei mélyen Buddha tanításáig nyúlnak vissza, ami a megvilágosodás vagy betekintés kezdeti pillanata. Általában ezt a betekintést mélyítő, a mindennapi életben való alkalmazására irányuló gyakorlat követi. A szatori kifejezés a zen tanítás egyik alapfogalma. Két fajtája ismert - a kis szatori, a dolgok valódi lényegét tárja fel rövid időre, a nagy szatori - a lélek megvilágosodása.

A történet egyik legfontosabb pillanatában, amikor Oota asszony öngyilkos lett és Fumiko segítséget kért Kikudzitól, az ifjúnak „látomása" van, hirtelen egy izzó fáklya jelent meg az erdő felett az Ikegami Honmon-dzi templommal szemben (Tokió Óta kerülete). A hősnek úgy tűnt, mintha a Jukiko sálján lévő fehér darvak jelentek volna meg az esti égbolton, melyet behunyt szemmel is még mindig izzani látott. Vajon szatori-pillanat volt ez? Talán... Rövid vagy hosz-szú ideig tartott? Mit értett meg abban a pillanatban a hős? Ezen érdemes elgondolkodni...

A zen-filozófia szerint minden embernek Buddha természete van, tehát feladata ennek a természetnek a felismerése az „én" és a külvilág elválaszthatatlan egységének a feltárásakor.

Kikudzi apját a sors úgy hozta össze Oota asszonnyal, hogy férje a barátja volt. Amikor az hirtelen meghalt, Mitana-san barátja iránti tiszteletből kötelességének érezte, hogy segítsen az özvegynek és az árván maradt leánygyermeknek a nehéz időkben. A háború alatt ugyanúgy gondoskodott róluk, mint saját családjáról. A legrosszabb időkben is, amikor a túlélés volt az elsődleges feladat, amikor szünet nélkül bombázták Japánt, amikor mindenki éhezett és fázott,

az emberi sorsok szorosan összefonódtak, mint egy fa ágai. Kikudzi visszaemlékezett arra az esetre, amikor apja egy kevéske ételt vitt haza, majd kiderült, hogy azt Oota asszony lánya küldte. Kikudzi apját ő is óvva féltette, hazakísérte például egy légitámadás során.

A kisregényben Oota asszony a természetes és érzékeny szépség megtestesítője. Nem hiába vonzódott hozzá Kikudzi apja, s majd idővel érzelmi rezonanciát váltott ki fia lelkében is. Amikor a természet remekművet akart létrehozni, megalkotta Ootát - jegyezte meg a szerző. A húsz évvel idősebb asszonnyal nemcsak a szerelem kötötte össze, hanem a múlt is. Lehet, hogy a múlt szerelme? Kavabata Jaszunari regényében nem egyértelmű az események és a történések értelmezése. A fiatal Kikudzi Oota asszony iránti érzése őszinte és szenvedélyes volt: vele szabadon beszélhetett az apjáról, Tikakóról és mindenről, ami vele történt. Valószínűleg a hölgyhez fűződő kapcsolata azzal magyarázható, hogy a magányos és árva fiú így próbálta meg helyreállítani az apjával való kapcsolatot, hogy újra érezhesse azt a melegséget, melyet egykor az apja is érzett ... És valószínűleg Oota asszony is a múltban élt, a Kikudzival kapcsolatos érzelme a Mitan-san iránti szerelme megnyilvánulása volt.

Fumiko - ő is szépség egy másik, a szerény, mély, odaadó és áldozatkész szépség megjelenési formája. Fumiko megérti és együttérez az emberekkel. Átérezte és őszintén tiszteletben tartotta anyja érzéseit, szerette Kikudzi apját, és védte a felnőttek kapcsolatát. Fumiko emlékgyűrűt kapott Kikudzi apjától, ami a bátorság és erkölcsi kitartás jeleként értelmezhető.

Ugyanakkor Fumiko magára vállalja anyja minden bűnét. Folyamatosan Kikudzi bocsánatáért esedezik az apja és az anyja korai halála miatt. A tiszta és ártatlan lány a felnőttek hibái miatt szenved, szoros kapcsolatban áll a múlttal és felelősnek érzi magát mindazért, ami történt. De képes újabb bűnök miatt is felelősséget vállalni - a fiatal Kikudzi és Oota asszony kapcsolatáért, saját anyja haláláért, holott azért Tikako a felelős. O értesítette Oota asszonyt tévesen arról, hogy Jukiko és Kikudzi összeházasodtak, s a következőket mondta neki: Ne zavarjon! Fumiko azért is szenved, hogy nem tudta megállítani, meggátolni, meggyőzni az anyját. ... A halottak csak egyet akarnak - megbocsátást - véli Fumiko. Minden erejével azon van, hogy legalább Kikudzit megmenthesse akár saját ártatlansága árán is, s azután örökre eltűnjön az életéből... És amikor a férfi végre szakít Oota asszonnyal, kiszabadul a hölgy érzéseinek béklyójából, értékelni kezdi Fumiko mély emberségét, elveszti a lányt, aki új esélyt adott neki az élethez... Az elmúlt este után Kikudzinak eszébe sem jutott Fumikót valakihez mérni. Számára megmérhetetlenné vált. A sorsává lett. Ha korábban azt hitte, hogy Oota egyenlő Fumikóval, mostantól Fumiko Fumiko volt, senkihez sem hasonlítható. De Fumiko meghalt, és Kikudzi ismét egyedül maradt.

Kikudzi alakja. Kikudzi alakja, ahogyan a női szereplőké is, nem egyértelmű. Kavabata Janaszuri regényének szereplőit nem lehet a fekete - fehér, helyes - hibás kritériuma szerint értékelni. A japán író munkásságában az embert sokoldalúság és kiismerhetetlenség jellemzi. Sőt maga sem tudja, hogy milyen titokzatos oldalai vannak. Kikudzi nem tudta, hogy idővel furcsa dolgok fognak történni vele, nem is sejtette, milyen érzelmi megnyilvánulásokra képes... 0 haladó gondolkodású fiatalember, aki szülei halála után a maga belátása szerint él. Sohasem ismerte a teaszertartást és nem érdekelték a hagyományok. Semmi sem köti a szülői házhoz, meg akar szabadulni tőle. Aztán valami váratlan dolog történik. A teaszertartás és a vendégei hatására akarata ellenére hihetetlen kötődést érez apja, a múlt, az emberek sorsa iránt. Kikudzi új lapot nyit élettörténetében. Villanásszerűen jelennek meg előtte a múlt képei, melyek hatására fokozatosan megváltozik. A fiatalember, akit sohasem érdekelte elhunyt apja élete, sem az, hogy kit szeretett, melyik teáscsésze volt az övé, most úgy érezte, eljött a változás ideje, helyre kell állítani az elveszett kapcsolatokat, s a magánya is oldódik így.

Oota asszony és lánya, Fumiko néhány múltból származó varázstárgyat mutat neki, ami most sokat jelent Kikudzi számára. Még Tikako is, aki durván és közönségesen avatkozik az életébe, véletlenül olyan eseményeket mesélt el neki, amelyekre Kikudzi korábban oda sem figyelt volna. Régebben Tikako ellenszenvet és undort váltott ki benne, különösen, amikor anyja köntösében ténykedett a családi teaházban, ám később (már Tikako nélkül) maga megy oda, hogy fontos dolgokról elmélkedjen, és azért, hogy felidézze magában Jukako illatát, aki előző

nap Tikako meghívására járt ott. Másnak látja ekkor azt a költőt ábrázoló kis méretű képet, melyet apja annyira szeretett - a költő most felségesnek tűnt, s a képmás frissességet árasztott. Ráakad Kikudzi az apja teáscsészéjét rejtő ládikóra is, letörli a rászállt port, és a korábban Fumiko által odahozott csészét, Oota asszonyét és az apjáét egymás mellé teszi... Halottaink emlékét a szívünkben őrizzük. S ez életünk végéig így marad — mondta Kikudzi.

A magány és az elidegenedés érzését Kikudzi az apja múltjához köthető hölggyel, Oota asz-szonnyal fenntartott kapcsolata révén igyekszik legyőzni. Idővel Fumiko, aki ugyan a múlthoz is köthető, de inkább kortársa a hősnek, az új világot és új igazságokat nyitja meg számára. De a regény végére érve Kikudzi ismét egyedül maradt. Meghalt Oota asszony és Fumiko is... Jukiko elérhetetlen álom maradt számára, azt sem tudta, hol van, férjhez ment-e. Csak Kuri-moto maradt a nyakamon... - ezek a hős utolsó szavai a regényben, akit a sötét múlt mégsem engedett el. De tudjuk, hogy néha érzékelte a szatorit - a pillanatnyi lelki megvilágosodást, a többi még előtte van, mert az élet megy tovább...

Szimbólumok. Az ezerdaru-minta c. kisregényben nagyon sok kifejező szimbólum van. A hősöket körülvevő múltbéli és jelenlegi tárgyak nagy titkok tudói és összetett sorsuk hordozói. Már a regény kezdetén az Engaku-dzi templomban Tikako által tartott teaszertartás leírásában megjelenik egy őribe stílusú régi teáscsésze. Több száz éves, Ooto asszonytól került Kikudzi apjához, aki aztán tovább ajándékozta Tikakónak. S most ebben a csészében kínálja Jukiko a teát az ifjú Kikudzinak. így az őribe csésze a bonyolult múlt jelképe, ugyanakkor az emberi sorsok összekötője a jelenben.

A tárgyak rejtett varázsa

Japán egyik esztétikai elve a monono avaré, vagyis az elmúlás szomorkás érzése. Nagyon régen, a Tokugavi-korban alakult ki. Lényege az első pillantásra mindennapinak tűnő tárgyak mögött megbúvó mély jelentés értelmezésében rejlik. A japán kulturális hagyományoknak megfelelően a tárgyaknak nemcsak gyakorlati hasznuk van, hanem saját történetük is, emberi sorsokat kötnek össze, érzelmi vagy esztétikai élményt nyújtanak azoknak, akik használják vagy szemlélik őket. Különösen az avitt tárgyakat tisztelik a japánok, mert szerintük kapcsolatot teremtenek a nemzedékek között, ösz-szekötik a múltat a jelennel. Kavabata Juszanari Az ezerdaru-minta c. kisregényének ifjú szereplői a szülőktől örökül ódon házat, régi teáscsésze-készletet kapnak, de még nem fogják fel ezek értékét. Valószínűleg ezért követnek el annyi hibát életük során...

Több teáscsésze is megjelenik a kisregényben, melyeket a teaszertartáson használnak. Női és férfi, piros és fekete csésze - szino és karacu (Ooti asszony és Kikudzi apjának csészéje), melyeket gyermekeik őriztek külön-külön otthonukban, és évek múlva végre egymás mellé

kerülnek Kikudzi teaházában. Nemcsak a szülők szerelmének szimbóluma a két csésze, hanem Fumiko és Kikudzi kapcsolata kezdetének is.

A szino stílusú kerámiaváza Fumikóra és a Kikudzira is különös hatással van, mert Ooti asszony tulajdona volt. Halála után lánya, Fumiko az egyszerű, de tökéletes vázába piros rózsákat és fehér szegfűt tesz, és Kikudzinak küldi el. Azért adja Kikudzinak a vázát, hogy emlékezzen Ooti asszonyra. Az ifjú örül az ajándéknak, gyönyörködik benne és volt tulajdonosa halála után is kellemes melegséget érez, ha ránéz. Fehér rózsákat és törtfehér szegfűket rak a vázába. Miért is halt meg Ooti - a bűntudat vagy az olthatatlan szerelem miatt? Amikor Tika-ko meglátta a szino vázát Kikudzi házában, a halott asszonyra is mérhetetlenül féltékeny lett. Később Kikudzi már nem tett virágot a szino vázába, mert a szíve erősen kezdett el kalapálni, ha virág volt benne.

Ooti asszony teáscsészéjén nyomot hagyott a piros szájrúzs, ami különös hatással volt Kikudzira. Fumiko látva ezt, az ifjúnak ajándékozta anyja csészéjét. De arra kérte az ifjút (abban a levélben, melyet a szeme előtt tépett szét), hogy törje össze a csészét. Az együtt töltött éjszaka után Fumiko maga zúzta szét, csak négy cserépdarabot hagyott a kertben. Kikudzi megpróbálta összeragasztani, de egy darabka hiányzott, így felhagyott vele. Az égbolton ragyogtak a csillagok, s a szerelmes ifjú ezt gondolta: Értelmetlen dolog törött cserepeket összeszedni, amikor az égen ezernyi csillag ragyog... Fumiko lett az ő új ragyogó csillaga, sajnos csak rövid ideig...

A természet jelképei is megtalálhatók a műben. Ooti asszonyt például madárcsicsergés követi, Fumiko rózsa, szegfű és bazsarózsa illatú. Amikor Fumiko és Kikudzi a szülőkre emlékeznek, környezetükben vörös és fehér oleánderek virítanak. Jukiko alakja Kukidzi képzeletében a sárga levendulával, a napsugár játékával, a hajnalcsillaggal azonosult. A gránátalma szerény és lágy virága, melyet a szobalány a háromszázéves szárított dinnyevázába helyezett, Kikudzit az örök és röpke élet kombinációjára emlékezteti. Kikudzit az író egyik leírásában az apai ház kertjének hátterében mutatja be, mely elvadult, a gazdája által elhagyott volt. Ez a kert jelképesen része Kikudzi sorsának és jellemének is.

Tájékozottság. 1. Tárjátok fel a japánok szépségről alkotott elképzelésének lényegét! 2. Az ezerdaru-minta c. kisregény szereplőiben a szépségnek melyik fajtáját ismeritek fel? 3. Hogyan kötődnek a múlthoz a hősök és a hősnők? Olvasói tevékenység. 4. Keressetek részleteket a könyvből arra, amikor az ifjú Kikudzi a) magányos; b) szerelmes; c) undorodik; d) megvilágosodik; e) együttérez; f) határozatlan! Magyarázzátok meg! 5. Nevezzétek meg azokat a természeti jelenségeket, amelyek Kikudzi és a hősnők alakjához kapcsolódnak! Értelmezzétek a kisregény természet-szimbólumait! Emberi értékek. 6. Melyek azok az értékek, melyeket Kikudzi eleinte nem értékelt, csak idővel jött rá jelentőségükre? Kommunikáció. 7. Vitatéma: Mi a szépség, mit tekintünk szépnek és ízlésesnek?Állampolgárok vagyunk. 8. Értelmezzétek a hagyomány, a hagyományok feladása, vulgarizálás, hagyománytisztelet fogalmakat! Az ezerdaru-minta c. kisregény melyik hőséhez köthetők ezek a fogalmak? 9. Milyen nemzeti hagyományok élnek környezetetekben? Hogyan viszonyultok ezekhez? Modern technológiák. 10. Keressetek rá a neten a japán teaszertartásra! Készítsetek prezentációt! Magyarázzátok meg, mi a szerepe ennek a szertartásnak a kisregény szereplőinek életében, jellemük formálódásában! 11. Kikudzi a teaházban egy szodacu miniatúrát pillantott meg Ki no Curajuki költő képmásával. Szerintetek miért éppen őt említi az író? Keressetek rá a neten! Alkotói tevékenység. 12. Fumiko Kikudzi szeme láttára tépi szét a korábban megírt levelét. A regény ide vonatkozó részlete, a szereplők párbeszéde alapján írjatok levelet a lány nevében! Vezetők és társak. 13. Csapatjáték: Miről „mesélnek" a tárgyak? Készítsetek rajzokat a tárgyakról! Mi a szerepük a hősök életében és jellemük formálódásában? Például: köntös, gyűrű, szino csésze, karacu csésze, őribe csésze, a csésze tárolására szolgáló ládikó, vörös és fehér rózsa, őribe korsó (váza), piros sál stb. Környezet és biztonság. 14. Mire figyelmezteti Kavabata Jaszunari Az ezerdaru-minta c. kisregényével a kortársakat? Aktuálisak-e ezek az intések napjainkban? Az életre készülünk. 15. Meséljetek egy olyan régi tárgyról, melynek érdekes története van, és szorosan kötődik egy családtagotokhoz vagy rokonotokhoz!

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni

 




^