Інформація про новину
  • Переглядів: 376
  • Дата: 29-06-2020, 02:18
29-06-2020, 02:18

Modernizmus

Категорія: Tankönyvek magyar » Világirodalom





Попередня сторінка:  Régi korok arany oldalai. Németország
Наступна сторінка:   A modernizmus és az avantgárdizmus ki virágzása a XX. századi Eur...

MODERNIZMUS

A MODERNIZMUS ESZTÉTIKAI ÉS VILÁGNÉZETI ALAPJAI,

MŰVÉSZETI ÚJÍTÁSAI

A modernisták a bonyolult világ megjelenítésének lehetó'ségét keresték, és az ember újfajta meglátását hozták.

Jósé Ortega у Gasset

A XIX. század vége - a XX. eleje a mélyreható változások idó'szaka a világirodalomban és a kultúrában. Ezek az átalakulások elsősorban a művészet alapvetően új értelmezésével voltak kapcsolatban, és annak az emberi léttel való összefüggéseivel. A művészet ezután már nem követi szolgalelkűen az élet eseményeit, felszabadul a társadalmi függőség alól, fő ismertetőjelévé a művészi önkifejezés szabadsága és a megújulni vágyó alkotóművészet útkeresése válik. A XIX-XX. század fordulóján megváltoznak a művészeti formák is. A romantika és a realizmus háttérbe vonul és átadja helyét az új stílusirányzatnak - a modernizmusnak. Az irodalmi modernizmus (majd az avantgárd) a későbbiekben annak a lelki fordulatnak az esztétikai megnyilvánulásává alakul át, amely uralkodni fog a szellemi-kulturális életben egészen a XX. század utolsó harmadának a végéig. A XIX. század második felében - a XX. század elején a művészetre A. Schopenhauer, F. Nietzsche, A. Bergson és S. Freud filozófiai nézetei voltak óriási hatással.

A. Schopenhauer esztétikája. Arthur Schopenhauer (1788-1860) - német idealista filozófus. Fő műve A világ mint akarat és képzet 1819-ben jelent meg, de igazán népszerűvé csak a XIX. század második felében vált. Legfontosabb tétele, hogy az ember nem más, mint az akarat megtestesülése. Mivel az akarat örökös hiányból fakad, mert a kielégített vágy mindig újjabbat szül, az ember sorsa állandó szenvedés. A filozófus úgy vélte, nem küzdeni kell, hanem éppen ellenkezőleg: lemondani a küzdelemről, szemlélődő magatartást kell felvenni. Erre csak kivételes egyéniség képes.

A. Schopenhauer az emberi természet három szintjét különbözteti meg: magát az embert (vagyis a személyiségét: milyen az egészsége, ereje, szépsége, vérmérséklete, erkölcse, esze), milyen anyagi javakkal rendelkezik, és hogyan látják őt mások. Azonos körülmények közt nevelkedve, az emberek felnőttként mégis más társadalmi helyzetbe kerülnek. A világ, amiben az ember él, attól függ, hogyan értelmezi azt, azaz gondolkodásmódjától. Ebből kifolyólag a világ lehet szegény, unalmas, közönséges, vagy éppen ellenkezőleg - gazdag, szépséggel és boldogsággal telt. A képzelet, Schopenhauer szerint, a művészet legfontosabb eszköze. A filozófus az intuíció elsődlegességét hirdette az akarat megfigyelésének folyamatában, a valóságos élet helyett az esztétikai elképzeléseket tartotta lényegesnek.

F. Nietzsche elmélete. Friedrich Nietzsche (1844—1900) német filozófus és író - az élet filozófiája elnevezésű bonyolult és ellentmondásos bölcseleti elképzelés megalkotója, több eredeti gondolat szerzője a művészet lényegéről, a kultúra történetéről és az emberről általában. Elméletének fő kategóriája maga az élet. Véleménye szerint az Isten egy kitalált foga-

lom, ami ellentmond a lét értelmének, ami az egyetlen realitás, nélkülöz minden anyagiságot és a kozmikus törvényszerűségek megnyilvánulási formája.

A filozófus előre vetítette egy nagy világválság eljövetelét. Az egész nagy európai kultúra a vesztébe rohan. A hanyatlás okát a hit meggyengülésében, a pesszimizmusban, és az erkölcsi értékek semmibevételében látta. A világ végzetes helyzetét Nietzsche szembe állítja az emberrel. Meghaltak az istenek, egyedül az ember maradt életben -írja, megénekelve az emberfeletti ember (Ubermensch) kultuszát, aki meghódítja a földet, természetet és a társadalmat. Az Isten létezésének tagadásával Nietzsche meghirdette az ember fensőbbségét, aki erős, büszke, biztos az erejében, amitől a jövője függ. A filozófus tagadta az ész logikáját a valóság megismerésében. Csak az erős jellemmel és lélekkel rendelkező ember képes megismerni a világmindenség titkait, és megfékezni a társadalomban uralkodó káoszt. Minden megengedett! - tűzte ki a jelszót, mivel úgy gondolta, hogy az egész világnak az ember életét kell szolgálnia, az ember pedig megtehet mindent, amit a lelke akar. Az életről és az emberi egyéniségről szóló nietzschei gondolatok elősegítették annak a nagy lelki fordulatnak a kezdetét, amely hatással volt a művészet fejlődésére és a modernizmus kialakulására. A modernizmus követői elfogadták F. Nietzsche elméletét az emberi élet sokoldalúságáról, értékességéről, az egyéniségről, mint a világmindenség központjáról, abbeli céljáról és képességéről, hogy új világot tud teremteni, a racionalizmus elutasításáról, valamint olyan megismerési formák felkutatásáról, melyekkel jobban megérthető az emberi lét.

Henri Bergson intuitívizmusa Henri Bergson (1859-1941) intuitívizmusa szorosan összefügg F. Nietzsche filozófiájával. Az intuitívizmus (latin intuitivo - képzelet, szemlélődés’) olyan filozófiai irányzat, amely abból indul ki, hogy az életet csak egy magasabb rendű képesség, az intuíció segítségével lehet megismerni. Az alkotói képzelet nyitottabbá tesz a világ felé, támogat abban, hogy jobban megértsük annak értékeit.

A legnagyobb tudás, a filozófus szerint, a személyes élmény és az intuíció. A művészet pedig ennek a világnak a megértése. Ugyanis a művészi képzelet alapja nem más, mint az emberi lélek, ami egyedi és megismételhetetlen. Bergson az érzelem, intuíció (élményszerű beleolvadás) fontosságát hirdette. Olyan új esztétikai formák keresésére szólította fel kortársait, amelyek képesek ábrázolni az emberek érzelmeit és érzéseit. H. Bergson eszméi nagy hatást gyakoroltak a modern költészetre.

S. Freud pszichoanalízise. Sigmund Freud (1856-1939) osztrák orvos, a pszichoanalízis tanának és módszerének a kidolgozója. A lelki folyamatok okainak vizsgálata során arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet anyagi tényezők segítségével megmagyarázni a tudatot és a tudatalattit. A lelkivilágot külön kategóriaként kezelte, amely az anyagi körülményektől függetlenül létezik és sajátságos pszichikai erők mozgatják, melyek az ember tudatán túl találhatók. Freud véleménye szerint a személyiség lelkére igazi végzetként olyan változatlan konfliktusok nehezednek, amelyek az élvezetek iránti vonzalommal és a tudatalatti vágyakkal vannak összefüggésben. Az emberi lélek örök konfliktusával magyarázta a filozófus az erkölcs, a művészet, a vallás, az állam és a jog fejlődésének lényegét. A művész elmerül fantáziájának világában, hogy ott találja meg az örömöt Miután az író felismeri saját érzelmi konfliktusát, akkor lép a lélek és a világ gyógyulásának útjára. Ebből a szempontból Freud úgy tekintett a művészetre, mint az emberek lelki gyógyulásának eszközére és a társadaloméra is általában. S. Freud elmélete nagy hatást gyakorolt a modernizmus íróinak esztétikai útkeresésére. Freudnak a tudattalannál kapcsolatos gondolatai több avantgárd irányzat kialakulását is befolyásolta, többek között a szürrealizmusét.

A FILOZÓFIAI ELMÉLETEK HATÁSA A MODERNIZMUSRA

1. A világ katasztrofális helyzetének felismerése és annak szükségszerű megismerése új (nem racionális) módszerekkel.

2.

Az alkotó intuíció képes a lét titkaiba behatolni.

3.

A legfelsőbb tudás nem a tudomány, hanem a művészi alkotás.

4.

Az ember olyan akaraterővel rendelkezik, hogy képes új világot teremteni, ami eltér a meglévő' külsó' világtól.

5.

A vüág az emberi képzelettől, kreativitástól függ.

6.

A tudatos és tudatalatti összetett pszichikai folyamatok a művészet tárgyát képezik.

A modernizmus esztétikai előfeltételei. A korai modernizmus előfutárai az irodalomban a romantikusok voltak. A modernizmus világnézete ott rejtőzködött magában a romantika természetében, amelytől a korai modern alkotók átvették a valóság valóságának elutasítását, a lélektelen világ szembeállítását a lélek erejével és a független személyiség művészetével, a művészek alkotói szabadságának a meghirdetését, a művészet szimbolikus természetének a fejlődését, egy új művészi valóság megteremtését.

Az emelkedett világhoz vezető romantikus útkeresés, annak szembeállítása a szürke hétköznapokkal, a lelki világ lényegének megértésére való törekvés és a fennkölt eszmék univerzumában történő elmerülés elősegítették a modernizmus megjelenését. Erről tanúskodik Charles Baudelaire (1821—1867) francia író, költő munkássága, aki a késő romantika képviselője és a modern költészet megteremtője volt. A Romlás virágai (1857) című művében a romantika hagyományai a lelki értékektől megfosztott világ tagadásában, a szabadságszerető

hősök alakjának megteremtésében nyilvánulnak meg, akik a költő alkotói függetlenségét személyesítik meg. A költő verseit jellemző kontrasztok poézisa szintén a romantika hagyományaiból eredeztethető. Versei azt az ellentétet fejezik ki, ami a költő életének és költészetének a lényege: a romlottságból a művészet virágait fakasztotta: együtt emlegetve Istent és a sátánt, a jót és rosszat, a testit és lelkit. A környező valóságot szemlélve a költő megpróbálta kideríteni a tárgyak és jelenségek rejtett tartalmát, létrehozni köztük a kapcsolatokat, amelyek segítenek megérteni a világ legmélyebb összefüggéseit. A modern költészet kialakulásának ékes példája a Kapcsolatok c. verse, melyben a hangok, a szagok és a színek egyetlen képpé állnak össze.

Az ukrán modernizmus kialakulásának jellegzetességei

Az ukrán modernizmus kialakulására nemcsak a nyugat-európai filozófiai és művészeti irányzatok voltak hatással, hanem a honi hagyományok is, többek között Hrihorij Szkovoroda szív filozófiája. Az ember egyedüli igaz része a szíve - írta a filozófus -, amit csak Isten ismerhet, mint lelkünk legmélyebb bugyrainak lényegét, erejét. Szívünk nélkül halott árnyékai vagyunk önmagunknak. A szív filozófiája а XIX-XX. század fordulóján vált különösen aktuálissá az európai életfilozófiák filozófiarendszere hatása alatt. Ukrajnában a modernizmus а XX. század elején honosodott meg M. Voronij, Olekszandr Olesz, M. Kocjubinszkij, M. Hviljovij, M.Zerov munkásságának köszönhetően.

Más költők alkotói útkeresései а XIX. század második felében szintén előkészítették a modernizmus megjelenését. Több alkotói közösség, irányzat, iskola, csoport alakul ekkor, melyek a tiszta művészet követőit egyesítették soraikban, akik hittek a maradandó és szép értékekben, függetlenül a mindennapok szennyétől és káoszától, a csőcselék akaratától (ilyen volt a francia Parnasszus csoport és az orosz tiszta művészet iskolája). A romantikus próféta dalnokok átadják a helyüket az irodalomban a mester-poétáknak, filozófus-

poétáknak és az esztéta-poétáknak. A szemlélődést felváltja a plasztikus leírás, majd pedig a hősök lelkivilágának a különleges ábrázolása, ami értékesebb a valóságnál. A XIX. század végén az ukrán költészetben is megjelenik a modernizmus, amiről Leszja Ukrajinka és I. Franko munkássága is tanúskodik.

A XIX. század végén az irodalmat az útkeresések sokfélesége jellemzi. De sok művészt a szépség iránti szeretet, az ember szellemi létének és a világ megismerésének a vágya egyesítette, ami a modernizmus kialakulásához vezetett.

Modernizmus - fordulat a művészetben. A modernizmus (a francia modern, a ’jelenhez tartozót’ vagy ’nem régit’ jelent) azoknak a XIX. század végi és XX. századbeli polgári irányzatoknak az összessége, amelyek különösen a hagyományos formák széttörésével próbálták megteremteni a szerintük korszerű művészetet. A XIX. század 60-70-es éveiben alakult ki Franciaországban (Ch. Baudelaire, P. Verlaine, A. Rimbaud, S. Mallarmé). Nem sokkal később elterjedt Belgiumban (Ifjú Belgium csoport), Lengyelországban (Ifjú Lengyelország csoport), Oroszországban (A. Blok, I. Annenszkij, V. Brjuszov, A. Ahmatova, В. Paszternák, 0. Mandelstam), Ausztriában (R. M. Rilke) és más országokban is. Végül a XX. század irodalmának egyik meghatározó stílusirányzatává vált.

A modernizmus megjelenése arról tanúskodott, hogy gyökeresen megváltozott az ember szerepe a művészetben. Az alkotók figyelme ekkor az egyén belső világának bemutatása felé irányult. Az ember az irodalmi-képzőművészeti alkotások fontos szereplőjévé vált. Érzései, benyomásai, tapasztalatai magukra vonták a modern művészek figyelmét, akik az egyént a legfőbb értéknek nyilvánították a földön, az emberi tudat megismerését pedig a modern művészet elsődleges kihívásának. Az emberi személyiség lelki fejlődése ekkor fontos tényezővé válik, a világegyetemben pedig ellentmondásossá és védtelenné. A művészeti alkotások hősei már nem a kor tipikus alakjai, hanem a társadalom lelki tüneteinek a hordozói, a valóság érzelmi hangvillái is.

A XX. század egyik legjellemzőbb sajátossága a különböző művészeti ágak kölcsönhatása egymásra. Például Pablo Picasso metaforikus festményei nagy hatással voltak Guillaume Apollinaire, Paul Éluard, Blaise Cendrars sajátos művészi vonásaira; az impresszionista festők megihlették Paul Verlaine, Arthur Rimbaud, Knut Hamsun, Olekszandr Olesz, M. Voronij művészetét; Auguste Rodin szobrai pedig lelkesítőleg hatottak R. M. Rilke verseire. A kubisták esztétikája hatott Gertrude Stein, V. Majakovszkij, Guillaume Apollinaire kompozícióinak nyelvezetére, a filmes montázs módszer pedig James Joyce, Marcel Proust tudatfolyam regényeire.

A modern művészet a műalkotást független, tökéletes világnak tekinti, melynek saját értéke van. A művészi kifejezés új formáit és lehetőségeit keresik, melyek a régi, a hagyományostól eltérőek és képesek megfelelő módon kifejezni a XX. század valóságát, s benne az embert. Persze ehhez új nyelvet, új kifejezőeszközöket, új szerkezeti tecnikákat, új ábrázolásmódot, új művészi eszközöket is keres. Valóságos forradalmat jelentenek a művészetben Paul Cézanne, Pablo Picasso festményei, Guillaume Apolhnaire, Thomas Stearns EHot, Rainer Maria Rilke versei, P. Gyagiljev, Vsz. Meierhold, Lesz Kurbasz színdarabjai,

Joseph-Maurice Ravel, Igor Sztravinszkij zeneművei, David Griffith, Szergej Eisenstein, Olekszandr Dovzsenko filmjei.

A művészek egyre több figyelmet szenteltek a világnézeti kérdéseknek, megpróbálták meghatározni a személyiség helyét a világmindenségben, az emberiség erkölcsi fejlődésének általános törvényeit, a civilizáció fejlődésének morális tényezőit. Felbecsülhetetlen a jelentősége F. Nietzsche, Henri Bergson, S. Freud eszméinek. Gyakran az írók is filozófusokká váltak. Műveikben a művészet összefonódik a filozófiai gondolkozással (V. Rozanov, Jean-Paul Sartre, Albert Camus, Roland Barthes).

A művészeti forradalom idején megjelent még egy fontos ismertetőjel, amely nagyban meghatározta a XX. század kulturális fejlődését. Ez az analízistől a szintézisig vezető út a kompozíció, a nyelv és tartalom struktúrájának minden szintjén. A több témakör feldolgozásának elvét al-

kalmazzák az irodalomban, bátran keverednek benne az idősíkok és helyszínek. Ez a szintézis elősegítette a szubjektív és az objektív világ egységben látását, annak megértését.

A modern művészetben fontos szerepet játszik a mitologizálás. A mítoszok segítségével próbálják az írók megérteni a világ fejlődésének logikáját, megfejteni az emberiség lelki fejlődésének titkait, létrehozni a lét univerzális modelljét.

A modern alkotók műveiben a figyelem az ember belső világára és a lét örök problémáira összpontosí-tódott. Megpróbáltak túllépni a realizmusra és naturalizmusra jellemző konkrét és történelmi dolgok ábrázolásán, azaz az emberiség erkölcsi fejlődésének egyetemes törekvéseit akarták feltárni.

A világ modern művészetére jellemző a folytonos útkeresés a tartalom és a forma tökéletesítésének terén, az olyan hangsúlyozott stílus, amely nemcsak az egyénit és jelenlegit, hanem a fejlődés általános irányzatait is képes ábrázolni. A modern művekben szervesen kiegészítik egymást a tudatos és a tudatalatti, a földi és a kozmikus történések, amelyek mindenekelőtt lélektani síkon zajlanak az ember lelkében, aki elsősorban az örökkévalóság szemszögéből akarja megérteni léte értelmét.

A MODERNIZMUS FŐ SAJÁTOSSÁGAI

1.

Új művészi valóság létrehozása, mely eltér a valóságostól, művészi kísérletezések (irodalmi) az új valóságban.

2.

Különös figyelmet fordít az ember belső világára.

3.

Előtérbe helyezi az alkotó megérzést a világ megismerésében.

4.

Az irodalmat olyan legfőbb tudásnak tekinti, amely képes feltárni a személyiség legbelsőbb valóját és lélekkel megtölteni a világot.

5.

A misztifikációra és a tudatalattiban történő elmerülésre való hajlam.

6.

Az ember nem a kor tipikus alakja, hanem a társadalom lelki tüneteinek a hordozója.

7.

Bátor kísérletezések a forma, poétika és a nyelv területén.

8. A művészet és a filozófia egymásra hatása, különböző művészeti ágak kölcsönhatása.

9.

A mítosz a világ megismerésének lehetősége.

10.

Örök eszmék kutatása, amelyek képesek megváltoztatni a világot a szépség és a művészet törvényei alapján.

A MODERNIZMUS KORSZAKAI

Korai modernizmus

(a XIX. sz. utolsó harmada és az 1910-es évek)

Érett modernizmus, avantgárd

(1910-tól a XX. sz. utolsó harmadáig)

Impresszionizmus, szimbolizmus, neoromantika

Akmeizmus, imagizmus, egzisztencializmus

Az ukrán modernizmus sajátosságai

Ukrajnában a modernizmusnak megvoltak a maga sajátosságai. Az ukrán írók, költők a művészet esztétikai követelményeit úgy érvényesítették, hogy közben nem feledkeztek meg az író szerepéről az ukrán nemzeti folyamatokban. A nemzeti tényező fontos szerepet játszott az ukrán modernizmus kialakulásában, ami meghatározta helyét a XX. század világművészetében.

Korai modernizmus. Azon korai modern irányzatoknak a gyűjtőneve, amelyek a XIX. század utolsó harmadában jelentek meg és megelőzték a modern művészet végérvényes kialakulását (a szimbolizmust, impresszionizmust, szecessziót). A korai modernizmus először utasítja el a lét életszerű ábrázolását. Az írók fő témája az esztétikai problémák feldolgozása lett. A történet fejlődését a lelkiekben gazdag és független személyiség gondolatai, benyomásai, tudata határozzák meg, ami a későbbiek során megtisztul a meséléstól és az önmagunkra való összpontosítás, az önmegfigyelés síkjába megy át. A korai modernizmus nem követte a XIX. század realizmusának és naturabzmusának a hagyományait. A romantikát azonban nem utasította el, hanem épp ellenkezőleg, felhasználta annak alapértelmezéseit. A romantikától a korai modern művészek átvették a tökéletlen valóság elutasítását, a lelketlen valóság szembeállítását a lélek és a művészet erejével, az ellentétek és elletmondások költői megnyilvánulását.

Érett modernizmus. Később az írók szakítottak a régi, hagyományos és részben kiüresedett formákkal, értékekkel, sőt tartalmakkal. Az 1910-1920-as években a modern művekben (F. Kafka, M. Bulgakov, R. M. Rilke, G. Apolbnaire, A. Ahmatova, В. Paszternák, M. Hviljovij, H. Koszinka és mások) a szintézis poétikájának tendenciája figyelhető meg, a lényeget pontosan tükrüzve a modern világ valóságát és benne az embert ábrázolják.

A modernizmus és az avantgárd összefüggése. A francia eredetű avantgárd szó eredetileg katonai kifejezés volt, jelentése: ’előőrs’. А XX. század első évtizedeiben létező művészeti irányzatok összefoglaló neve. Szembefordulnak a fennálló polgári társadalommal, a társadalom átalakítását célozták meg. Valamennyi irányzat arra törekedett, hogy egy alapelvet állítson szemléletének középpontjába, erre az alapra építse fel a világértelmezésnek azt a kísérletét, amely aztán a művészi formát meghatározza. Merész kísérletezések jellemzik: műfaj, stílus, kompozíció, az elvonatkoztatás, a képzettársítás, új költői nyelv, amelynek logikája eltér a megszokott mindennapi használattól. Az orosz futurizmus, a német expresszionizmus, a francia szürrealizmus stb. ékes bizonyítékai ennek. А XX. század első felében végérvényesen kialakultak az avantgárd fő vonásai: a személyiség belső problémái iránti figyelem, az ember és a művészet értékének a hirdetése, az idő és tér szétválasztására tett kísérlet. Művészi megnyilvánulásaikat sokan nem értették, de vitathatatlan, hogy sokat tettek a művészet megújításáért. Csak néhány név G. Apollinaire mellett V. Majakovszkij, M. Szemenko, G. Trakl és mások.

Az avantgárd egy dinamikus, nyitott mozgalom volt, amely különböző művészeti hagyományokat és stílusokat vegyített. A mozgalom első nagy fénykora а XX. század tízes éveire tehető, második hulláma, a húszas évek - a szürrealizmust kivéve általában lehanyatlottak az egyes irányzatok, a harmincas évek végére gyakorlatilag lezárult történetük. Ami a második világháború után, főként a hatvanas években jelentkezett, az már a neoavantgárd, majd a posztmodern.

Tájékozottság. 1. Vázoljátok a modernizmus fejlődése különböző korszakainak sajátosságait! 2. Határozzátok meg a romantika és a modernizmus közötti hasonlóságokat és különbségeket! 3. Milyen filozófiai eszmék hatottak leginkább a modernizmus fejlődésére? Olvasói tevékenység. 4. Olvassátok el Baudelaire Kapcsolatok c. versét! Miért tarják ezt a verset a modernizmus programversének? 5. Emlékezzetek vissza korábbi olvasmányaitokból P. Verlaine, A. Rimbaud verseire, H. Ibsen, B. Shaw és M. Maeterlinck drámáira! A modernizmus milyen jeleit ismertétekfel a művekben [egy választott mű példáján)! Emberi értékek. 6. Milyen új elképzelések születtek az emberről és a világról a modernizmusnak köszönhetően? Kommunikáció. 7. Állítsatok össze A modernizmus, az emberiség szellemi kultúrájának forradalma c. előadáshoz téziseket! Állampolgárok vagyunk. 8. Határozzátok meg az ukrán modernizmus sajátosságait, nevezzétek meg képviselőit! Modern technológiák. 9. Az internet segítségével készítsetek prezentációt a modernizmus képviselőiről az irodalomban, képzőművészetben, zenében, színházban (választás szerint)! Az életre készülünk. 10. Szerintetek mi a különbség a romantikus, a realista és a modern stílusban alkotó művész között? Milyen az élethez, az emberhez, a világhoz a hozzáállásuk? Melyik áll hozzátok közelebb?

A XX. SZÁZAD ELEJÉNEK MODERN PRÓZÁJA

Az akkori idők alkotásai gyakran önéletrajzra emlékeztetnek — nem csupán az írójára, hanem az egész nemzedékére, akik a nagy remények és csalódások, a katasztrófák korában éltek.

K. Sahova

A szó művészetének új irányait a XX. század elején Európában F. Kafka, James Joyce és Marcel Proust írásai határozták meg. A modem epika nélkülük elképzelhetetlen. A valóság realisztikus ábrázolása már nem elégítette ki az írókat, figyelmük egy másik valóság, a belső, a kimondottan személyes felé fordult. Olyan regények, elbeszélések, esszék stb. születtek, amelyekben lehetőség adódott a szabad tudatfolyam-áramlás folyamatának bemutatására, mely az ember énjének mélyen lakozik.

Tudatfolyam-áramlás. A kifejezést a XIX. században használta először William James amerikai pszichológus, filozófus, az amerikai funkcionalista pszichológia alapító atyja. James azt hangsúlyozta, hogy az egyén a saját tudatosságát mindig folyamatosnak, szünet- és törésmentesnek, illetve osztatlannak érzi, amely nem aprózódik fel kis darabokra. A tudattartalom folyamatosan változhat, de mi zökkenőmentesen, megszakítás és szünet nélkül jutunk egyik gondolattól a másikig, egyik észleléstől a másikig. James szerint a gondolat áramlik; innen a tudatfolyam kifejezés.

L. Tolsztoj, J. Conrad, H. James, J. Meredith pszichológiai prózájának eredményeit felhasználva az európai írók a XX. század elején egyre jobban elmélyültek az egyén belső világának a bemutatásába, s a tudatfolyam-áramlás írói technikáját használták a valóságmegjelenítés módszereként. A tudatfolyam-áramlás „irodalmi iskolájának” fénykora az 1910-1930-as évekre tehető és J. Joyce, M. Proust, W. Woolf és mások munkásságában teljesedett ki. Az ember összetett lelki világának a bemutatására az emlékezést, belső monológokat, a gondolatok szabad áramlását, képzettársításokat, lírai kitérőket alkalmaztak. A módszer tehát a szabad gondolattársítás, az asszociáció, ahogy a képek szeszélyesen, irányítatlanul kapcsolódnak egymáshoz.

James Joyce (1882-1941) ír költő, író, kritikus, a modem próza egyik atyja. Műveiben az egyén feszült lelkivilágát, a lelki jelenségek alig észrevehető rezdüléseit mutatta be, árnyaltan érzékeltette a társadalom rétegeinek egymáshoz való viszonyát, az idősíkok egybemosódá-sát. A Dublini emberek (1914) c. gyűjteményében az 1903-1905 között írt elbeszélései vannak. Az írónak az volt a szándéka, hogy bemutassa a társadalom „lelki bénultságát” és benne az ember tragikus sorsát válság idején. Igazán népszerűvé az Ulysses (1922) megjelenése után vált. A modern irodalom legjelentősebb műveként tartják számon. A regény híres az úgynevezett tudatfolyam-áramlás írói technikájáról és kísérleti prózájáról. Szándékosan sok paródiát, utalást és könnyen összekeverhető hasonló hangzású szavakat használ Joyce.

Marcel Proust (1871-1922) francia regényíró, esszéista és kritikus, akit leginkább mint Az eltűnt idő nyomában című regény szerzőjét ismernek. A regény első része, a Swann 1913-ban jelent meg, nem aratott nagy sikert, csak később értékelte újra a kritika, és az irodalmi modem próza példaképévé tette. Proust szerint a művész feladata a tudatalatti emlékezetből kiszabadítani a megszokás eltakarta örök értékeket. 1909-ben teájának és kekszének (a madeleine-süteménynek) íze idézte fel benne a gyermekkort. Sorra megjelentek előtte regényhősei, s elkezdte Az eltűnt idő nyomábant.

A regény főhőse Marcel, aki sokban hasonlít az író gyerekkori önmagára, objektummá és szubjektummá téve azt az impresszionizmus elveinek megfelelően: A tudat - minden, A valóság kritériuma a benyomás, A világ olyan, amilyennek érezzük. Ez ad lehetőséget az írónak arra, hogy ne csak elmesélje egy kisfiú életét, hanem bemutassa az egyén lelkiállapotának változását az idő múlásával, összekapcsolja a múltat a jelennel, a valóságot a képzelettel, az igazit a vágyottal.

Bárhogyan is változik az elbeszélő élete, mindig visszatérnek gyermekkori emlékei. A cselekmény lazán összefüggő fonalát az író napi élményei alapján feltámadó emlékei teszik szövevényessé: Combre városkája, szomszédolása hol Swannékhoz, hol Guermantesékhez, a gőzölgő tea illata, a süteményé, a fák leveleinek susogása stb. Tehát Proustnál az események nem feltétlenül lineáris rendben, ok-okozati viszonyban követik egymást, hanem ahogy a narrátornak eszébe jutnak a múlt történései. A cselekmények nem a külső időben, hanem a belső tartamban játszódnak. Az emlékek pedig újabb emlékeket hívnak elő. Mindazonáltal megfigyelhető a lineáris rend is, hiszen a regény - sok kitérőn át - a gyerekkortól az idős kor felé halad.

Proust a flaubert-i szűkített regényfogalmat újra kitágítva mindent belezsúfolt, amit kora elé tárt. Lélekelemző módszere, laza szerkesztése a két háború közti dekadens, formabontó irányzatok forrása volt, hatására kibővültek az irodalom nyelvi és szerkezeti eszközei. A képek szabad asszociáció révén kapcsolódnak, emlékek, futó érzések, benyomások, jelentéktelen részletek tűnnek fel. Az élet felszínének fényeit és árnyékait senki sem ábrázolta nála gazdagabban, ez is az impresszionisták rokonává teszi. A történetben fontos szerepet kap a szerelem, a homoszexualitás, a féltékenység, a flaubert-i Érzelmek iskolájának továbbvitele, az érzések önnön ellentétükbe fordulása, a sznobság - a kultúra egyik létrehozója, a felső rétegek életének kritikus bemutatása. A szépség is emlékezés: a tárgyak, a nők, a zene azért szépek, mert emlékeztetnek valamire. Nem a világot tárja fel, amelyen keresztülment, kifelé nézve, hanem emlékezetét, befelé nézve, amint a világ keresztülszűrődött rajta.

Franz Kafka (1883—1924) német nyelvű író munkásságában szintén az erkölcs és kultúra pusztulását, az egyén elidegenedését és magányosságát mutatja be, aki kilátástalan helyzetében fulladozik. Ezt bizonyítják művei, Az átváltozás (1912), A per (1925), A kastély (1926).

J. Joyce Giacomo c. esszéje

Főhőse maga a szerző (James olaszul Giacomo). Ez biztosítja annak a lehetőségét, hogy az egyén lelkiállapotát különböző nézőpontból mutassa be - kívülről és belülről, hogy beszélgessen önmagával. Önéletrajzi adatokat közöl, de oly mértékben általánosít és értékeli át a dolgokat, hogy az írás filozófiai felhangot kap. Az író saját kora lelki problémáinak a kifejezőjévé válik, önéletrajza csak apropó az emberi élet értelméről szóló gondolatoknak, az ember felemelkedéséről és bukásáról, reményeiről és csalódásairól, a művészetről, önmaga helyének megtalálásáról a világban. A szerelem története fokozatosan alakul át a lélek történetévé, az önmegismerés vágyává, és önmagán keresztül -az élet megismerésére. Giacomo - alkotó, erkölcsös ember, belső világa határtalanul gazdag. Az esszében J. Joyce modern szemléletének alapjai fogalmazódnak meg, melynek értelmében az emberi természet legyőzhetetlen és sokrétű, felülmúlhatatlan teremtőképessége egy új, mesés világ létrehozására, mely más mint a lelkiekben korlátozott valóság. A mű szerkezete töredékes, Joyce a tudatfolyam-áramlás technikáját alkalmazta. A főhős tudatában összekapcsolódnak a megfigyelések, észrevételek, gondolatok, emlékek, a hallott párbeszéd-részletek, kultúr-reminiszcenciák (visszaemlékezés egy ismerős vagy másra emlékezető helyre), idézetek különböző művekből. Az idő az esszében csak a valódi szerelem történetében behatárolt, máshol nem. A hős a cselekmény során összetett lelki fejlődésen megy keresztül, s végül megérti, a legnagyobb érték az, ha szeretünk akkor is, ha viszont nem szeretnek; ha élni akarunk, még ha az élet értelmetlennek is tűnik; ha alkotunk a gátló körülmények ellenére is; ha szabadok maradunk a korlátozott térben és közegben is. A„szociális felszabadulást" váró „üres beszédű, fecsegő tömeget" ironikusan ábrázolja az író, és szembeállítja velük a hős lelki erejét.

Tájékozottság. 1. Hogyan értelmezitek a tudatfolyam-áramlás fogalmát? 2. Mivel magyarázható az ilyen témájú és szerkezetű művek megjelenése? Olvasói tevékenység. 3. Magyarázzátok meg az impresszionista stílus kifejezést! Hozzatok példákat főbb jellemzőire M. Proust Az eltűnt idők nyomában c. regény alapján! Jellemezzétek a főhőst! Keressetek impresszionista stílusú kifejezőeszközöket! 4. Olvassátok el J. Joyce Giacomo c. esz-széjét! Az egyetemes kultúra milyen motívumaira találtok utalást benne? Emberi értékek. 5. Szerintetek milyen értéket hordoznak a tudatfolyam-áramlás technikájával készült művek? 6. Hogy gondoljátok, miért emlegeti a Giacomo c. esszében az író Schakespeare címerét? Mit takar ez a szimbólum? Kommunikáció. 7. Értelmezzétek J. Joyce a Giacomoban megfogalmazott kijelentését: Ha engem szeretsz, akkor szeresd az esernyőmet isi Azéletre készülünk. 8. J. Joyce szerint lelkileg szabad az ember igazán csak a belső világában lehet - az érzelmek szférájában, az Istenhez való viszonyában, a művészetben,Ti hogy gondoljátok? Véleményeteket osszátok meg!

NÉMET NYELVŰ PRÓZA

Franz Kafka

1883-1924

A háború a görbe tükrök labirintusába vitt be minket. Egyik téves eszmétől a másikhoz csapódunk. Hamis próféták és sarlatánok a boldogság filléres receptjével csak befogják fülünket, betakarják szemünket, és mi a görbe tükrök miatt egyre gyakrabban zuhanunk egy sötét szakadékba, mintha nyitott aknába esnénk.

F. Kafka

Franz Kafka 1883. július 3-án született Prágában német nyelvű zsidó családban. Apja, Herman Kafka jól menő" áru- és ruhakereskedő volt, anyja, Julie Löwy a gyerekek nevelésén kívül besegített férjének az üzletben. A szülők nagyon sokat dolgoztak, hogy gyermekeinek megfelelő körülményeket biztosítsanak. Emiatt a gyerekek sokat voltak a szülők nélkül. Összesen hatan voltak testvérek, közülük Franz volt a legidősebb. Két öccse, Georg és Heinrich még csecsemőként, Franz hétéves kora előtt elhunytak, három húga Gabriele, Valerie és Ottilie sokat betegeskedtek. Mindezek kihatottak Franz jellemének fejlődésére. Mindig magányosnak és kirekesztettnek érezte magát, szülői szeretetre, törődésre vágyott, de ők az üzlettel voltak elfoglalva, nem törődtek fiúk lelki világával. Kafka rossz viszonya apjával, melyről Levél apámhoz című, több mint százoldalas művében ad tanúbizonyságot, innen eredeztethető. A műben kifogásolja édesapja tekintélyelvűségét és nagy igényeit. Édesanyja, ezzel szemben, csendes és félénk volt, és jelentős hatást gyakorolt fia műveire.

Az általános iskola után, a szigorúan klasszikus irányú állami német nyelvű gimnáziumban tanult, majd Prágában a Német Károly Egyetemen (Deutsche Karl-Ferdinands-Universitáten) szerzett jogi diplomát 1906-ban. Ügyvédként dolgozott egy balesetbiztosító társaságnál. 1911 végén sógorával közösen indították el az első prágai azbesztgyárat. Kafka nagy lelkesedéssel fogott munkához, de aztán rájött, hogy a munka csak az írástól veszi el idejét.

F. Kafka világnézetének formálódására a családi atmoszféra mellett az európai XIX. század végi - XX. század eleji társadalmi-politikai helyzet volt nagy hatással. Az általánosan érzékelhető feszültség, az első világháború előszele, a háborús helyzet, a forradalmi mozgalmak - mind együttesen Kafka nemzedékében félelmet és nyugtalanságot keltettek. Kafka menekülési útvonalat az irodalmi alkotó munkában talált.

1902. október 22-én ismerkedett meg Max Broddal, akivel életre szóló barátságot kötött. Az irodalmi körökben Brodot tehetséges újságíróként és kritikusként tartották számon. Később ő lesz Kafka első életrajzírója.

1911-1912 között írta meg az Amerika c. regény első változatát, 1912-ben Az átváltozást. 1913-ban az Arcadia almanachban, melyet Brod szerkesztett, jelent meg nyomtatásban Az ítélet c. elbeszélés. Első elbeszéléskötetete 1912-ben látott napvilágot Szemlélődés címen. A per c. nagyívű regényén 1914-ben kezdett el dolgozni. Utolsó regénye, A kastély csonkán maradt ránk, Kafka nem fejezte be.

Élete utolsó esztendeit súlyos betegsége árnyékolta be, a tuberkulózis a tüdejét támadta meg. Az ausztriai kezelés sem hozta meg a remélt javulást. 1924. június 3-án a Bécs melletti kierlingi szanatóriumban hunyt el. Június 11-én helyezték örök nyugalomra Prágában.

Kafka munkásságában testesülnek meg az európai szépirodalom új elvei - a tudatfo-lyam-áramlás, az egzisztencializmus, expresszionizmus, szürrealizmus, mágikus realizmus stb. O lett a a XX. század elején a világ szellemi útvesztőinek és az emberi léleknek a kifejezője -írta Max Brod.

Az átváltozás c. elbeszélés. A megírás körülményei. 1912. november 17-én, vasárnap a biztosítási ügynök F. Kafka az ágyon hevert, s a következőt képzelte: ő bogár számtalan lábbal és tanácstalanul fekszik, mert nem tud felállni. F. Bauernek még aznap levelet küldött, melyben azt írta, hogy még ma papírra kell vetnem egy rövidke történetet, mely mostanában állandóan bennem motoszkál.

/

Az 1912-es esztendőben több szörnyű katasztrófa is történt. Április 15-én elsüllyedt a Titanic a fedélzetén több mint 1500 emberrel. Októberben elkezdődött az első balkáni háború, mely Európa több országa közötti konfliktusforrássá vált, és elővetítette az első világháborút. A társadalmi elégedetlenség is egyre fokozódott. F. Kafka ekkor egy biztostótársaságnál dolgozott. Nappal hivatalnok volt, este pedig író. Ez a kettős élet borzasztó volt számomra, melyből kiútat csak a téboly jelenthet — írta Kafka.

Az átváltozás c. elbeszélésben semmilyen történelmi eseményről nem esik szó, az írónak mégis sikerül a nyugtalanság, a bizonytalanság, ehdegenültség és védtelenség érzését felidézni az emberben, aki az élet bonyolult labirintusából keresi a kiutat.

A borzasztó élet metaforája. Különleges művészvilágot ábrázolt Kafka műveiben - abszurdot, érthetetlent, borzasztót. Ami a művekben történik, nincs rájuk logikai magyarázat, de az olvasó átérezheti az erkölcs romlásának, a lelki kapcsolatok megtörésének, a káosznak és a félelemnek a meglétét. Az átváltozás ékes példája az író metaforikus világszemléletének. Az elbeszélés alapjául az utazó ügynök, Gregor Samsa meghökkentő csótánnyá történő átváltozása szolgál. Egy reggel arra ébred, hogy bogárrá változott. Fokozatosan veszíti el emberi tulaj-

Prága F. Kafka idejében

F. Kafka születésének idején Csehország az Osztrák-Magyar Monarchia kötelékébe tartozott. Prágában többnyire németek, csehek és zsidók laktak ekkor, a társadalmi és kulturális viszony kissé feszült volt. Valamennyi hivatalos intézményben a Monarchia embere volt vezető pozícióban. Német színház, német egyetem, a Károly Egyetem (Európa egyik legrégibb egyeteme) működött, mely két részből állt: a német nyelvű és a cseh nyelvű részből. F. Kafka a német nyelvűben tanult. Az első világháború idején Csehországban hadiállapotot vezettek be, eltörölték a gyülekezési szabadságot. A feljelentések, letartóztatások, gyilkosságok abban az időben a lakosság mindennapjaihoz tartozott. Mindezek ellenére lassan ébredezni kezd az ország, a csehek nemzeti-felszabadító mozgalma bontakozik ki, ami 1918-ban a Cseh Köztársaság megalakulását eredményezte (első elnöke T. Masaryk lett). F. Kafka szemtanúja volt Európa átszabásának, az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésének, a prágai németek háttérbe szorításának. Prága rossz irányba változott. A zsidók helyzete egyre rosszabbodot.

Kafka Prága óvárosi részében élt, szűk utcáival, titkos átjáróival, mocskos udvaraival, zajos boltjaival... Bizonytalanok a lépéseink és a pillantásaink is. Mindentől megrezdülünk és rettegünk... Ez az idő óceánjának hepehupás feneke, ahol mint egy álomban, mi úgy leledzünk - írta Kafka.

donságait, beszédkészségét, változik undorító bogárrá, amitói mindenki irtózik - apja, anyja, húga. Nem mintha átváltozása előtt különösebb figyelemmel lettek volna irányába, de most teljesen elutasítják, meg szeretnének szabadulni tóié. Végül Gregor, a csótány elpusztul, megszabadítva így a családot egy gondtól.

Első olvasatra úgy tűnik, hogy fantasztikum elemeit alkalmazta Kafka az elbeszélésben. Legnagyobb ellenzője ennek a felfogásnak maga az író volt. Az átváltozás a világ és a lelki folyamatok sajátos metaforája, amit az író nem szokványos módon tálalt az olvasó elé. Az elbeszélésben nem az átváltozás a lényeg, hanem az emberek hozzáállása a metamorfózishoz. Meghökkentő, hogy maga Gregor meg sem lepődik, meg sem riad fizikai átváltozása közben. Egyetlen dolog nyugtalanítja, hogy elkésik a munkahelyéről. Hozzátartozóit eleinte aggasztja Gregor állapota, de rövid időn belül a szülei megfeledkeznek arról, hogy ő a fiúk, húga pedig arról, hogy a bogár a bátyja, aki eddig az eltartójuk volt. A család eltávolodik tőle, nem érzik át a helyzetét. A cég megbízottját is, aki meglátogatja a családot, csak az foglalkoztatja, hogy Gregor helyére gyorsan szerezni kell egy új munkaerőt.

Samsát saját fizikai átváltozásánál jobban aggasztja, hogy a családjából teljesen hiányzik az együttérzés irányába. Eddig ő gondoskodott róluk, lakást bérelt, pénzt gyűjtött húga kon-zervatóriumi tanulására. Azt hitte, hogy otthonukban a béke, csend, megértés, egymás támogatása a legfontosabb, de a valóság egészen más. Samsa átváltozása a családi kapcsolatok igazi voltát mutatja meg. Az apja bánik vele a legkegyetlenebbül: dobálja, visszazavarja a szobájába, bezárja. Húga, Grete eleinte súlyos betegként kezeli bátyját, de idővel börtönőrévé válik, ami különleges megelégedettség érzésével tölti el. Anyja, aki igazából nagyon szerette fiát, csak

Az elmaradt esküvők

1912. augusztus 13-án F. Kafka Prága óvárosában a Skarlupka utcában meglátogatta barátját Max Brodot, hogy megbeszéljék a Szemlélődés c. gyűjtemény kiadását. Brod vendégei közt volt egy fiatal berlini lány, Felice Bauer. Kafka rögtön beleszeretett. Szerelmüket sok száz levélváltás bizonyítja. Felicétől több mint 500 levelet kapott Kafka. Kétszer voltak jegyesek, de egyszer sem jutottak el az esküvőig. F. Kafka attól félt, hogy a házasság gátolni fogja őt írói tevékenységében.

1919- ben Kafkának megvolt a harmadik eljegyzése, egy szegény és tanulatlan szobalánynyal, Julie Wohryzekkel. Bár ketten béreltek egy lakást, és az esküvő időpontját is kitűzték, sosem házasodtak össze.

1920- ban kezdett intenzív kapcsolatba Milena Jesenská cseh író-újságíróval. Ő volt Kafka műveinek első cseh tolmácsolója. Kapcsolatuk rövid ideig tartott, bár Milena élete végéig szerette Kafkát. (A rawensbrücki koncentrációs táborban halt meg 1944-ben.)

1923- ban a Balti-tenger melletti Graal-Müritzben vakációzott Kafka, itt ismerte meg az ortodox zsidó családból származó 25 éves óvónőt, Dora Diamantot. A lánynak a zsidóüldözések miatt el kellett jönnie Lengyelországból. Kafka, hogy kiszakítsa magát családja befolyása alól és az írásra koncentrálhasson, Berlinbe költözött Dórával, aki vele maradt

1924- ig, a költő haláláig. Mindenben támogatta Kafkát, s minden erejével azon volt, hogy települjenek át Tel-Avivba. De a költő halála keresztülhúzta ezt a tervet. Én szenvedésre és magányra vagyok ítélve, az élet nem adott nekem más választást - olvasható Kafka naplójában.

ritkán megy be hozzá, fél a látványtól és képtelen megvédeni Gregort az apja kegyetlenkedéseitől.

A hős eltorzult Énjét rendkívül érzékenyen érinti a környezete. Samsa bogárként abban reménykedik, hogy valakit csak érdekel majd, hogy eszik-e, hogy hogy érzi magát, aztán fokozatosan elfogadja a rab szerepét, azon igyekezve, hogy ne okozzon semmilyen kellemetlenséget családjának. A bogár emberibb volt az embereknél.

Az abszurd világ. Nagy jelentősége van a műben a művészi térábrázolásnak. Samsa szobája saját börtönévé változott, eleinte üres dobozzá, majd a kacatok raktárává és a halál színhelyévé. Mozogni a bogár csak egy zárt körben tudott.

Az ablakon túl a szürke égbolt egybefolyt a szürke földdel, és senki sem tudja kiszabadítani Samsát a saját börtönéből, a családja sem akar segíteni. F. Kafka elbeszélésével azt akarja velünk közölni, hogy a valós világ, amelyben élünk látszatra teljesen rendben van, a valóságban pedig kegyetlen és borzasztó. A kisember sorsa senkit sem érdekel. Be van zárva saját problémáinak körében, és csak a halál szabadítja ki lelki börtönéből. A családon belüli viszonyok is szétrombolódnak, Kafka szerint az emberek mindenütt nyomorultak, nincs köztük egyetlen igaz, odaadó ember sem. A való világban eltolódik minden erkölcsi, társadalmi és még az időkeret is.

Az átváltozás c. elbeszélésben Kafka összekapcsolja az álmot a valósággal, a valóságot a fantasztikummal, a konkrétat az elképzelttel, a tudatost a tudatalattival. Gregor Samsa de-lírálását képtelenség értelmezni ugyanúgy, mint a világ abszurditását, ahova a hős került. Az író úgy véli, hogy a világra nincs magyarázat, elveszítette lelki fejlődésének logikáját és célját. Az ilyen világ pusztulásra van ítélve, mert az ember is vele vész.

Az ember-elképzelés. Gregor Samsa alakja az emberi elidegenedés metaforája. A vele megtörtént szörnyűség azonnal az emberi világ szélére sodorta. Fájdalma, testi-lelki sérülése, melyre senki sem figyel oda, beteggé teszi. Száját a kulccsal sértette fel, amikor megpróbálta kinyitnyi a zárat, lábát az ajtónyitáskor törte el. Hogy nem fogadta el az ételt, arra senki sem figyelt fel, s ezzel halálra ítélte magát. Halálát is a takarítónő vette észre. A teljesen lapos és kiszáradt testet lapátra seperte és kidobta a szemétbe.

Az elidegenedés problémája nem a hős átváltozásásával kezdődik. Kafka azt sugallja, hogy az emberi létet a fajdalom és a magány szövi át. Még a családon belül is megszűnnek a lelki kapcsolatok. Gregor Samsa családjában mindenki saját magával volt elfoglalva. Egyetlen dolog hozta őket össze, a pénz. A külvilágban az ember ugyanúgy kirekesztett, mint a családban. Munkahelyén egy hatalmas mechanizmus csavarja volt csupán. Nem voltak barátai, nőkkel csak alkalmanként találkozott. Végül Samsa egyedül, védtelenül maradt a világban.

Az elidegenedés problémáját, mely Samsa tragédiájához és halálához vezetett, Gregoron kívül a családja is megtapasztalja. Grete még nem fogja fel, de ő is egyedül van ebben a világban. Csak a bátyja értette meg zeneszeretetét, szülei nem. Gregor még bogár létében is érzékeli a zene szépségét. Amikor Samsa meghalt, a család megkönnyebbülten lélegzett fel. Életüknek egy kényelmetlen korszaka zárult le, és elkezdődött egy új. De az apa, miközben sétálni indulnak, s örülnek a szabad életüknek, azt kéri lányától és feleségétől, hogy ne taszítsák el őt maguktól... Miután megtagadta a fiát, valószínűleg, megfordult a fejében, hogy ő is lehet kirekesztett.

Szimbolikus értelmű, hogy a bogár pusztulása után, az író már nem apáról, anyáról és húgról beszél, hanem úrról, úrhölgyről és lányról. Ezzel utal arra, hogy a családi viszonyok

javíthatatlanul megbomlottak. Nemcsak Gregor Samsa esett át szörnyű átváltozáson, hanem az egész társadalom.

Groteszk. Az átváltozás c. elbeszélésben az író groteszk látásmódot alkalmaz azzal a céllal, hogy megteremtse az abszurd világot és ábrázolja az ember és az emberiség lelki átalakulását. A groteszk esztétikai minőség a komikumnak az a fajtája, amelyben a legszélsőségesebben ellentétes elemek egybefonódása kelt nevetséges hatást. Az egyik elem minden esetben valamely riasztóan torz, rút vagy félelmet, borzalmat keltő vonás, amely másfelől mulatságos, kedves, bájos vagy kicsinyességével komikus elemekkel ötvöződik. Az európai irodalomban a XIX. században nagy hagyománya volt a groteszknek, gondoljunk csak Ny. Gogol és E. T. A. Hoffmann műveire. Hőseikkel ugyanolyan furcsa dolgok történtek, mint Az átváltozás Msével. F. Kafka kívülállóként, tárgyilagosan, minden túlzás nélkül számol be az események menetéről, s pontosan ez a túlzásmentesség erősíti fel végletekig a groteszk hatást.

Műfaji sajátossága. Az átváltozást egyes irodalomtudósok novellának nevezik. A novella rövid terjedelmű, zárt szerkezetű kisprózái alkotás. Egységes cselekmény, kevés szereplő, lélektani és társadalmi motiváció jellemzi. Gregor Samsa átváltozása sajátságos szellemi próbatétel, de nemcsak az ő számára, hanem a családjának és az egész világnak is. A család elbukik. A hős úgy hal meg, hogy nem érzi a felé áradó szeretetet, emberséget. A család és a világ pedig lassú lelki haldoklásra van ítélve. Az átváltozás körülöttünk és bennünk történik - írta F. Kafka.

F. Kafka könyvei a tiltólistán

Napjainkban F. Kafka művei nélkül elképzelhetetlen a XX. századi Európa irodalma. Élete során kevés könyve jelent meg nyomtatásban. Végrendeletében arra kérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el kéziratait, de szerencsére ő nem teljesítette a végakaratot. Röviddel F Kafka halála után Brod hozzálátott a kéziratok rendezéséhez, az életrajz megírásához és gyűjtemények összeállításához. Ám számos ok miatt elég nehezen ment ez a munka. 1930-1940 között Prága, egész Csehország, és Európa nagy része is német megszállás alatt volt. A zsidó nemzetiségű művészek alkotásait a megsemmisítés veszélye fenyegette. Kafka hagyatékát rejtegetni kellett. 1939-ben Brod emigrációba vonult, és vitte magával barátja műveit is. A második világháborút követően Európa keleti része újabb megszállás, a szovjet, alá került. Csehország a Szovjetunió politikai befolyása alatt állt, F Kafka művei így ismét tiltólistára kerültek. A prágai tavasz (1968) idején Csehországban megindult az érdeklődés Kafka művészete iránt. Az ébredező demokráciának, a szabadságnak a bevonuló szovjet csapatok vetettek véget. 1991-ig tartott ez az állapot, így F. Kafka alkotásai hosszú ideig indexen voltak az egész szocialista táborban. A Szovjetunió és a szovjet rendszer szétesése után (1991) Kafkát ismét szabadon olvashatja minden érdeklődő. A prágai új zsidó temetőben az ottani zsidó közösség Franz Kafka síremléke mellé Max Brodnak, a barátnak, életrajzírónak, kiadónak emlékoszlopon állíttatott hálájuk jeléül, mert megmentette az utókor számára Kafka alkotásait.

Polírozott gondolat

• Műveiben a közönségestől eltérő abszurd, hihetetlen, értelmetlen világban történnek az események, amit azonban sok kapcsolat fűz a hétköznapok valóságához. Nem magyarázza a világot, hanem újraalkotja, egy abszurdnak tetsző képben jeleníti meg (D.Zatonszkij).

AZ ÁTVÁLTOZÁS (1912)

Elbeszélés (Részletek)

Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő' paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme eló'tt.

„Mi történt velem?” - gondolta. Nem álmodott. Szobája, e szabályos, csak kissé szűk emberi szoba, békésen terült el a jól ismert négy fal között. Az asztalon kicsomagolt posztóminta-gyűjtemény hevert szanaszét — Samsa utazó ügynök volt -, fölötte pedig ott lógott a kép, amelyet nemrég vágott ki egy képes folyóiratból, és foglalt csinos, aranyozott keretbe. Egy hölgyet ábrázolt szó'rmekalapban és szó'rmeboával - feszes tartásban ült, alsókarja egészen eltűnt nehéz szó'rmemuffjában, amelyet a szemlélő' felé nyújtott. (...)

Gregor hiába kérlelte, kérését apja meg sem értette, hiába forgatta alázatosan a fejét, apja csak még nagyobbakat dobbantott.

A szoba másik végében, noha hűvös volt az idó', anyja felrántott egy ablakot, és messzire kihajolva kezébe temette az arcát. Az utca és a lépcsóliáz között eró's léghuzat támadt, a függönyök fellibbentek, az újságok zizegni kezdtek az asztalon, néhány lap lerepült a földre.

Az apa könyörtelenül szorongatta Gregort, és közben, mint valami vadember, sziszegő'hangokat hallatott. Igen ám, de Gregornak még semmiféle gyakorlata nem volt a hátrálásban, és bizony igen lassan haladt. Ha legalább meg tudott volna fordulni, mindjárt a szobájában lett volna, de félt, hogy az időrabló fordulás közben apja elveszti türelmét, és kezében a bot minden pillanatban azzal fenyegetett, hogy halálos csapást mér Gregor hátára vagy fejére.

Végül mégsem maradt más választása, mert rémülten észrevette, hogy hátrálás közben még az irányt sem tudja tartani; és szüntelenül szorongó oldalpillantásokat vetve apjára, a lehető' leggyorsabban, valójában azonban igen lassan fordulni kezdett.

Apja talán észrevette jó szándékát, mert nem zavarta tovább, só't botjának végével itt-ott még irányította is messziről a körbefordulását. Csak közben ne adott volna ki olyan elviselhetetlen sziszegő' hangokat! Gregor egészen megzavarodott ettől. Már majdnem teljesen megfordult, amikor még egyre a sziszegésre figyelve eltévesztette az irányt, és egy darabon visszafordult. Mikor aztán végre szerencsésen fejjel eló're az ajtónyílás elé került, kiderült, hogy teste szélesebb, semhogy könnyűszerrel átférhetne rajta.

Apjának jelenlegi állapotában természetesen véletlenül sem jutott eszébe, hogy esetleg a másik ajtószárnyat is kinyithatná, s így megfelelő' átjárót biztosíthatna Gregornak. Az volt csupán a rögeszméje, hogy Gregornak, amilyen gyorsan csak lehet, a szobájában kell lennie.

Semmiképpen sem nézte volna el azokat a körülményes előkészületeket sem, amelyekre Gregornak szüksége lett volna, hogy fölegyenesedjék, és esetleg így jusson át az ajtón. Ellenkezőleg, mintha semmi akadály sem állna Gregor útjában, egyre nagyobb lármával hajtotta, és úgy tetszett, mintha a hang Gregor fölött már nem is egyetlen apáé volna; ennek fele sem tréfa, gondolta Gregor, és lesz, ami lesz - benyomult az ajtónyílásba.

Teste féloldalt felemelkedett, ferdén a két ajtószárny közé került, egyik oldala sebesre hor-zsolódott, s a fehér ajtón csúnya foltok maradtak utána, és hamarosan be is szorult, mozdulni sem tudott többé, lábacskái az egyik oldalon reszketve lógtak a levegőben, a másik oldalon pedig fájdalmasan odanyomódtak a padlóhoz - és ekkor, valóságos megváltásként, apja jó eró'sen belérúgott a hátsó felébe, és Gregor vérzó' testtel messze berepült a szobájába. A bottal még becsapták az ajtót, aztán végre csend lett. (...)

Gregor csak alkonyaikor ébredt fel nehéz, ájulásszerű álmából. (...) Egyelőre még ügyetlenül tapogatózva csápjaival -értéküket csak most kezdte felbecsülni - lassan odacsúszott az ajtóhoz, hogy megnézze, mi történt ott. Bal oldala mintha egyetlen hosszú, kellemetlenül feszülő sebhely lett volna, két sor lábacskájára szabályosan sántított. Egyik lábacskája egyébként a délelőtti események során súlyosan megsérült -valóságos csoda, hogy csak egy sérült meg és most élettelenül vonszolta maga után.

Csak az ajtónál vette észre, hogy voltaképp mi csalogatta oda; valami ennivaló illata volt. Egy tálacska állt ott, teli édes tejjel, kis fehérkenyér-darabkák úszkáltak benne. Legszívesebben felnevetett volna örömében, mert még éhesebb volt, mint reggel, és nyomban bele is dugta fejét a tejbe egész a szeme tájékáig. De csalódottan mindjárt vissza is húzta; nemcsak azért, mert kényes bal oldala miatt nehezére esett az evés - csak akkor tudott enni, ha egész teste részt vett lihegve az evésben hanem ráadásul nem is ízlett neki a tej, pedig kedvenc itala volt, és húga bizonyára ezért is tette oda; sőt, undorodva elfordult a táltól, és visszamászott a szoba közepére. (...)

Az ajtórésen át látta, hogy a nappaliban ég a gázlámpa, de míg máskor ebben az időpontban apja felolvasott délutáni újságjából a feleségének és néha a lányának is, most egyetlen hang sem hallatszott. Nos, lehet, hogy ez a felolvasás, amelyről annyit mesélt és írt a húga, az utóbbi időben már nem volt szokás. Most körös-körül mindenütt csend volt, pedig Gregor tudta, hogy nem üres a lakás.

„Lám, milyen csendes életet él a családom” - gondolta, és maga elé meredve a sötétségbe, nagy büszkeség töltötte el, hogy ilyen életet biztosított szüleinek és húgának ebben a szép lakásban. De mi lesz, ha most a nyugalom, a jólét, az elégedettség egyszeriben szörnyű véget ér? Hogy ne kerítsék hatalmába ilyen gondolatok, inkább mozogni kezdett, és fel-alá mászkált a szobában. (...)

Másnap reggel, még alig virradt, Gregornak máris alkalma nyílott, hogy próbára tegye elhatározását, mert az előszoba felől a húga kinyitotta az ajtót, majdnem teljesen fel volt öltözve, és kíváncsian benézett. Nem látta meg mindjárt Gregort, de amikor észrevette a kanapé alatt - istenem, valahol csak kellett lennie, végtére nem repülhetett el annyira megijedt, hogy nem tudott uralkodni magán, és kívülről újra becsapta az ajtót. De mintha megbánta volna a viselkedését, rögtön kinyitotta újra, és lábujjhegyen belépett, mintha idegenhez vagy súlyos beteghez jönne. Gregor egészen a kanapé széléig előretolta fejét, és figyelte húgát. Vajon észreveszi-e, hogy otthagyta a tejet. (...) De húga rögtön észrevette, csodálkozva, hogy a tál teli van, csupán kis tócsányi tej ömlött ki belőle, és fel is emelte mindjárt, nem puszta kézzel ugyan, hanem egy ronggyal, és kivitte. Gregor nagyon kíváncsi volt, hogy mit hoz helyette, és a legkülönfélébb dolgok jutottak eszébe. Sohasem tudta volna azonban kitalálni, hogy jóságában húga mihez folyamodott. Hogy kipróbálja Gregor ízlését, bőséges választékkal tért vissza; egy régi újságra volt kiterítve minden. Volt ott félig romlott főzelék, vacsoráról maradt csontok, dermedt fehér mártással körülvéve, néhány szem mazsola és mandula, egy darab sajt, melyről Gregor két nappal azelőtt kijelentette, hogy élvezhetetlen; egy darab száraz kenyér, egy szelet vajas kenyér és egy szelet megsózott vajas kenyér. Ezenkívül még odatette mind e mellé a valószínűleg egyszer s mindenkorra Gregornak szánt tálat - most víz volt benne. És gyengédségből, mivel tudta, hogy Gregor nem fog előtte enni, sietve kiment, és még a kulcsot is megfordította a zárban, hogy Gregornak értésére adja; kényelmesen elhelyezkedhet, kedve szerint. (...) Gyors egymásutánban és a kielégüléstől könnyező szemmel elfogyasztotta a sajtot, a főzeléket és a

mártást; a friss ételek viszont nem ízlettek neki, még a szagukat sem állhatta, és amit meg akart enni, arrébb is cipelte.

így kapta meg Gregor mindennap a táplálékát, egyszer reggel, amikor szülei és a cselédlány még aludtak, másodszor az általános ebédelés után, a szülők ugyanis ilyenkor újra elaludtak egy kicsit, a cselédlányt pedig húga elküldte valamilyen megbízatással. Bizonyára ők sem akarták, hogy Gregor éhen haljon, de talán nem tudták volna elviselni, hogy étkezéséről többet is megtudjanak, mint amennyiről hallomásból értesültek, talán húga meg akarta kímélni őket ettől az önmagában véve ugyan nem nagy szomorúságtól; de hiszen volt részük bőven szenvedésben. (...)

Egy alkalommal, talán már egy hónap is eltelt Gregor átváltozása óta, és húgának igazán nem lehetett már semmi különös oka arra, hogy meglepődjön Gregor külsején, kissé korábban lépett be, mint szokott, és Gregort még az ablakban találta, amint mozdulatlanul nézett kifelé, mintha csak ijesztésül állították volna oda a székre. Gregort nem érte volna váratlanul, ha húga nem lép be; mert helyzeténél fogva megakadályozta benne, hogy azonnal kinyithassa az ablakot, de húga nemcsak hogy nem lépett be, hanem még vissza is hőkölt, és bezárta az ajtót; egy idegen azt hihette volna, hogy Gregor lesett rá, és meg akarta harapni. Gregor természetesen azonnal bebújt a kanapé alá, de délig kellett várnia, amíg húga visszajött, és jóval nyugtalanabbnak látszott, mint máskor. Gregor ebból megtudta, hogy még most is elviselhetetlen látvány a húga számára, és továbbra is az marad, s hogy húgának ugyancsak uralkodnia kell magán, amikor nem futamodik meg a teste ama kis részének láttán, amely kilátszik a kanapé alól. Hogy még ettől a látványtól is megkímélje, egy nap átvitte hátán lepedőjét a kanapéra -négy órára volt szüksége ehhez a munkához -, és úgy terítette le rá, hogy teljesen eltakarja őt, s hogy húga még akkor se láthassa, ha lehajol. Ha húga úgy vélte volna, hogy nincs szükség erre a lepedőre, eltávolíthatta volna, hiszen épp elég nyilvánvaló volt, hogy Gregor nem szórakozásból akarja elrekeszteni magát, de húga hozzá se nyúlt a lepedőhöz, sőt mintha Gregor el is kapta volna egy hálás pillantását, amikor ő egyszer óvatosan felemelte kissé a lepedőt a fejével, hogy megnézze, hogyan fogadja húga ezt az új megoldást. (...)

Napközben már a szüleire való tekintettel sem akart az ablakban mutatkozni, de mászkálni sem tudott sokat a padló néhány négyzetméterén, a nyugodt fekvést már éjjel is alig bírta, lassan az evés sem szerzett neki semmiféle gyönyörűséget, és így szórakozásból elkezdett föl-alá mászkálni a falakon és a mennyezeten. (...)

Húga rögtön észrevette, hogy új szórakozást talált - mászkálás közben ugyanis néhol lábai ragadós anyagának nyomait is ott hagyta -, s erre elhatározta, hogy minél nagyobb területen teszi lehetővé Gregor számára a mászkálást, tehát eltávolítja azokat a bútorokat, amelyek ebben akadályozzák, mindenekelőtt a szekrényt és az íróasztalt. Egymagában azonban erre nem volt képes; (...) így azután húgának nem maradt más választása, mint hogy egyszer az apja távollétében anyjának szóljon. Jött is az anya izgatott örömkiáltásokkal, de Gregor szobájának ajtaja előtt elnémult. (...)

- Gyere csak, nem lehet látni - mondta a húga, és nyilván kézen fogva vezette anyját. (...)

Aztán Gregor meghallotta, amint a két gyenge nő elmozdítja helyéről az ugyancsak nehéz öreg szekrényt, és amint húga folyton magának követeli a munka nehezebbik részét, nem hallgatva anyja figyelmeztetésére, aki félt, hogy a lány megerőlteti magát. Nagyon sokáig tartott. Már vagy negyedórája dolgoztak, amikor az anya azt mondta, hogy mégiscsak jobb lenne ott hagyni a szekrényt (...)

Kiürítették a szobáját; elvették mindenét, amit szeretett; a szekrényt, amelyben lombfűrészét és más szerszámait tartotta, már ki is vitték, most pedig az íróasztalát lazít-gatják, amely már szilárdan beleágyazódott a padlóba; és amelynél leckéjét írta kereskedelmi főiskolás, polgári iskolás, sőt már elemista korában is - igazán nem volt vesztegetni való ideje a két nő szándékainak mérlegelésére, létezésükről egyébként szinte meg is feledkezett, mert a kimerültségtől már némán dolgoztak, és csak lábuk nehéz topogása hallatszott.

így azután kitört a kanapé alól - a nők a szomszéd szobában épp rátámaszkodtak az íróasztalra, hogy kifújják magukat kissé négyszer változtatott irányt futás közben, végképp nem tudta, mit mentsen meg először, ekkor észrevette, hogy a különben már üres falon ott lóg feltűnően a csupa szőrmébe öltözött hölgy képe, gyorsan felmászott rá, és rátapadt az üvegre, amely jólesően simult forró hasához. Gregor a nappali szoba ajtaja felé fordította a fejét, hogy szemmel tarthassa a két nőt, amikor visszatérnek. Nem sok pihenést engedélyeztek maguknak, már jöttek is vissza; Grete átkarolta és támogatta anyját.

- Most akkor mit viszünk ki? - kérdezte és körülnézett.

Pillantása ekkor találkozott a falon a Gregoréval. Grete bizonyára csak azért őrizte meg nyugalmát, mert anyja is jelent volt; arcával odahajolt hozzá, nehogy körülnézzen, és így szólt, igaz, reszketve és meggondolatlanul:

— Gyere, menjünk inkább vissza egy pillanatra a nappaliba.

Gregor megértette Grete szándékát, biztonságba akarja helyezni anyját, hogy aztán lekergesse őt a falról. Nos, ha akarja, megpróbálhatja! Ült a képen, és nem adta oda. Ha kell, akár Grete arcába ugrik érte.

De Grete szavaira fogta el csak igazán nyugtalanság az anyát, oldalt lépett, megpillantotta az óriási barna foltot a virágos tapétán, és mielőtt még igazán tudatára ébredt volna, hogy amit lát, az Gregor, jajongó, rekedt hangon felkiáltott:

— Istenem, ó, Istenem! — és karját kitárva, mint aki mindenről lemondott, végigzuhant a kanapén, és meg sem mozdult.

- Te, Gregor! - kiáltotta húga, kezét ökölbe szorítva, metsző pillantással. Átváltozása óta ezek voltak az első szavak, amelyeket húga közvetlenül hozzá intézett. (...)

Gregor kinn rekedt, elzárva anyjától, aki az ő hibájából talán halálán van; az ajtót nem nyithatta ki, mert még elüldözné húgát, akinek most az anyánál kell maradnia; nem tehetett mást, mint várt; lelkiismeret-furdalás és félelem gyötörte, mire mászkálni kezdett, végigmászott mindenen, a falakon, a bútorokon, a mennyezeten, és végül kétségbeesésében, amikor már forgott vele az egész szoba, lezuhant a nagy asztal kellős közepére. (...)

Tájékozottság. 1. Miért Az átváltozás a címe az elbeszélésnek? 2. Bizonyítsátok, hogy nem fantasztikus, hanem metaforikus műről van szó! Olvasói tevékenység. 3. Olvassátok el az elbeszélést! A műből vett idézetekkel állítsátok össze az elbeszélés vázlatát a történéseknek és a szereplők változásának megfelelően! 4. Mégis milyen visszataszító ez a történet! -írta Kafka F. Bauernak, miután befejezte Az átváltozásokat. Milyen érzéseket vált ki az olvasóban a történet? Szerintetek ez csupán a hős fizikai átváltozásával magyarázható? 5. Keressetek a műben naturalista elemeket! Mi a szerepük a történetben? 6. Hasonlítsátok össze Gregor Samsa és Akakij Akakijevics (Ny. Gogol A köpeny) alakját! Miben hasonlítanak a hősök? Emberi értékek. 7. Hogyan viszonyultak egymáshoz a Samsa család tagjai Gregor átváltozása előtt és után? Mit veszített el a család Gregor átváltozásával? Kommunikáció. 8. Vitatéma: Gregor Samsa tragédiájának okai és következményei. Állampolgárok vagyunk. 9. A Kafka által feldolgozott problémafelvetés aktuális-e napjainkban? Modern technológiák. 10. Az internet segítségével határozzátok meg az utazó ügynök szókapcsolat fogalmát és feladatait! Magyarázzátok meg, miért éppen ezt a foglalkozást választotta Kafka hősének? Alkotói tevékenység. 11. Kafkai világ -az irodalomtudományban használják ezt a kifejezést az író által teremtett művészi valóságábrázolásra (jelentése: abszurd, lehetetlen, értelmetlen, esztelen - a ford. megj.). Gyűjtsetek 5-6 melléknevet a szövegből bizonyítandó a kafkai világot! 12. K.Braund megírta a Gregor Samsa visszaváltozása (1916) c. elbeszélést, melyben elképzelte, hogy Gregor nem hal meg, és a történetet folytatódik. Folytassátok Kafka történetét a saját elképzelésetek szerint! Vezetőkés társak. 13. Csoportmunka: készítsetek beszámolót a Kafka és Prága, Kafka és az édesapja viszonya, Kafka rajzai, Kafka művei a filmvásznon, színházban, képzőművészetben témára! Környezet és biztonság. 14. Bizonyítsátok, hogy Gregor Samsa élete veszélyben volt! Magyarázzátok meg ennek okait! Az életre készülünk. 15. Képzeljétek el, hogyan viszonyulnának hozzátok szüléitek, ha olyan átváltozáson esnétek át, mint Gregor Samsa! Mit szeretnétek (már most) változtatni a környezetetekkel meglévő viszonyotokon?

F. KAFKA AZ ÁTVÁLTOZÁS C. MŰVE A FILM- ÉS SZÍNHÁZMŰVÉSZETBEN

F. Kafka novellájának első filmes feldolgozása 1951-ben Amerikában történt (rendező B. Hampton). Nagy-Britanniában 1953-ban L. Mazzetti rendező elkészítette Az átváltozás filmváltozatát, 1962-ben Venezuelában A. Hurtalo rendező vitte filmvászonra ezt a nem egyszerű alkotást.

1975-ben Jan Némec cseh filmrendező elkészítette Kafka művének vígjáték változatát. Oroszországban 2008-ban mutatták be a mű új feldolgozását (rendező V. Fokin).

Franz Kafka Аг átváltozás dramatizált változatát nagy sikerrel játszák a világ összes színpadán. Az amerikai Philip Glasst két zongoradarab megkomponálására ihlette a novella.

Nézzétek meg F. Kafka Az átváltozás c. novellájának egyik filmfeldolgozását! Hasonlítsátok össze az eredeti művel! Tetszett-e nektek a megjelenített kafkai világ és a szereplők? Véleményezzétek a látottakat!

OROSZORSZÁG

Mihail Bulgakov

1891-1940

Soha semmit se kérjenek! Soha és semmit, különösen azoktól, akik erősebbek önöknél. Maguk kínálják majd fel, és önként adnak mindent.

M. Bulgakov

Mihail Bulgakov 1891. május 15-én született Kijevben értelmiségi családban. Apja, Opa-nasz Ivanovics a Kijevi Hittudományi Főiskolán a Nyugati vallások története kurzust vezette. Anyja, Varvara Mihajlivna a hét gyermek nevelésével foglalkozott.

M. Bulgakov gyermek- és ifjúkora Kijevben telt. Sok minden érdekelte: az antik irodalom, az építészet, a zene- és a színházművészet. Régi templomok feliratait tanulmányozta, gyakran látogatta a Szoloncov Színházat. Bulgakovék az Andrijivszkij emelkedő 13. számú házban laktak, ma az író emlékmúzeuma működik itt.

M. Bulgakov a gimnázium befejezése után a kijevi egyetem orvosi karára iratkozott be. Itt lett először szerelmes. 1913-ban a podoli Mikola Dobrij-templomban feleségül vette Tetjana Lappát, az ifjú pár a Rejterszkij utca 25-be költözött. Boldogságuk azonban nagyon rövid ideig tartott. Az első világháború, az októberi forradalom, majd a polgárháború örökre elszakította őket egymástól.

Mihail előrehozott záróvizsgát tett, és orvosként kezdett el dolgozni, több városban is megfordult: Csernyiveiben, Kamjanec-Pogyilszkban, Szmolenszkben... Ezeket az élményeket dolgozta fel novellagyűjteményében, az Egy fiatal orvos feljegyzéseiben (1925-1926).

1917-1918 között az egész Bulgakov család Kijevben tartózkodott. Bulgakov visszaemlékezései szerint ez alatt az idő alatt a hatalom tizennyolcszor változott. A zavaros forradalmi és háborús idők eseményeit A fehér gárda (1923-1924), A Turbin család napjai (1926) című műveiben örökítette meg. Bemutatta a kommunista ideológia felülkerekedését a kulturális értékek és a műveltség fölött, melyek eluralkodtak Oroszországban a társadalmi kataklizmák

következtében. Bulgakov hangot adott a sokak által érzett tragikus kilátástalanságnak. Második felesége, Ljubov Bilozerszka 1920-ban emigrált. Sorsa, levelei és naplója alapján írta meg Bulgakov a Menekülés (1928) című darabot, melyet maga Sztábn minősített szovjetellenesnek.

Bulgakov az 1920-as években Moszkvába költözött. Itt végérvényesen meggyőződött arról, hogy az országban totalitárius rendszer van hatalmon, mely az emberiség ellensége. A 20-as évek közepén jelentek meg szatirikus művei, az Ordögösdi (1923), a Végzetes tojások (1924), a Kutyaszív (1925), Zojka szalonja (1926), Bíborsziget (1927), melyekben szarkasztikus módon tárja fel a társadalom szellemi leépülését. Többségük természetesen tiltólistára került.

Az író élete és munkássága szorosan összekapcsolódott a moszkvai Művész Színházzal, ennek ellenére a nézők nem sok alkotásával találkoztak. Sztálin például nagyon szerette a Turbin család napjai című darabot (azért, mert szívesen nézte az orosz intelligencia pusztulását, a forradalmi hatalom győzelmét), de a többi alkotását nem engedték színpadra állítani.

Regényeinek, drámáinak központi kérdése az 1920-1930-as években a hatalom és az alkotó ember konfliktusa volt: az Ivan, a rettentő (1929-1934), a Képmutatók cselszövése (1929) stb.

Az 1928-1940 közötti esztendőkben M. Bulgakov fő művén, a Mester és Margaritán dolgozott, melyben megírta azt, amit hangosan nem mondhatott ki, a gondolat- és az alkotói szabadságról, a keresztény parancsolatokról és az erkölcsi értékekről, a kultúra és az emberi élet megőrzésének szükségességéről. Az író mellett ekkor még ott volt a harmadik felesége, Jelena

Szergejevna Bulgakova (Silovszkaja), aki Margarita prototípusává vált.

Életéből azonban rövid idő maradt hátra. 1939-ben befejezte a Batum című színdarabot, mely Sztálin forradalmi tevékenységének kezdetéről szól. A látszatra ártatlan műben sok jelkép és utalás van Sztálin kegyetlenkedéseire, lelketlenségére és a hatalom megszerzésére bármi áron. Természetesen minden utalás célba talált. Bulgakov színdarabját a kritika a sárba taposta, elítélte a szerzőt. Az amúgy is szív- és vesebeteg Bulgakov egészségi állapota ezután látványosan romlott, 1940. május 10-én meghalt. A Mester és Margarita végső szerkesztését már nem tudta befejezni. J. Bulgakova (Silovszkaja) emlékei szerint férje halála előtt a következőket mondta: Hogy tudják..., hogy tudják... Lehet, hogy arra gondolt, hogy nemcsak életéről kell tudnunk, hanem fejtsük meg azokat a titkokat is, melyeket ránk hagyományozott.

M. Bulgakov és a hatalom

1926-ban házkutatást tartottak Bulgakov lakásán, elkobozták a Kutyaszív kéziratát és a naplóját. Gyakran rendelték be a szervek kihallgatásra szovjetellenes tevékenységgel vádolva. Próbálták megfélemlíteni, erkölcsi nyomást gyakoroltak rá. A Kutyaszív c. darab csak az 1980-as évek végén került le az indexről. Amikor a naplóját visszakapta Bulgakov, azonnal a tűzre vetette. Az 1928-1929-es esztendőben a Művész Színház repertoárjáról lekerült a Bíborsziget, Zojka szalonja és más művek. 1929-ben, miután minden művét betiltották, nyílt levélben fordult Sztálinhoz azzal a kéréssel, hogy emigrálhasson. Választ persze nem kapott. Külföldön élő testvérének a követezőket írta: Halálom kérdése, csak idő kérdése... 1930. március 28-án a Szovjetunió kormányához fordult levélben, és joggal kérdezte: Elképzelhető vagyok én a Szovjetunióban? Bulgakovot élete végéig veszélyes és ártalmas írónak tartották. Nem tartóztatták le, nem lőtték agyon, de állandó vegzálásával és ellehetetlenítésével a többi írót figyelmeztették. A Mester és Margarita c. regénye az 1960-as évekig volt betiltva. Az olvadás időszakában (1966-1967) a Moszkva c. folyóiratban megjelent rövidített változatban, de nemsokára Bulgakov és művei ismét tiltólistára kerültek. Csak a Szovjetunió szétesése után vált írói hagyatéka teljesen hozzáférhetővé az olvasók számára. A Mester és Margarita c. regény utolsó kézirat változatát az író felesége,! Bulgakova rendezte nyomdakészre.

A Mester és Margarita. A megírás körülményei. M. Bulgakov 1928-1940 között dolgozott a regény kéziratán. Hat változata ismert. Bulgakov először az ördögről szóló fantasztikus szatíraregényt akart írni Jézus Krisztust és Pontius Pilátust beépítve a kerettörténetbe. Több címváltozata is volt: A feketemágus, A mérnök patája, A patás bűvész, Woland utazása, A sötétség fejedelme stb. 1931-1932 között jelent meg a Mester és Margarita alakja a regényben, 1937-1938 között pedig végérvényesen a Mester és Margarita cím mellett döntött.

Témája, alapgondolata, eszméje. Fontos erkölcsi és filozófiai problémákat feszeget: szabadság és erőszak, a művész és a hatalom viszonya, az élet értelme, a világ szellemi léte, a szerelem az ember életében, az egyén eleve elrendeltsége, álláspontja stb.

A mű fő témája - a társadalom szellemi, kulturális-történelmi degradációja, az emberiség és a világ tragédiája, az erkölcsi értékek elértéktelenedése. Az alapgondolathoz más problémakörök is csatlakoznak: Jesua passiója; a Mester és regényének tragikus sorsa; Ivan Bezdom-nij költő tragikus sorsa; Woland és kísérete Moszkvában és mások. Bulgakov regényében azt mutatta be, hogy az emberiség elvesztette lelki létének értelmét, hogy az emberek elfordultak Istentől, megtagadják az örök értékeket, ami elkerülhetetlenül vezet a tragédiához.

A társadalmi ellentéteket is bemutatja, úgy véli, bármilyen erőszaknak csak a lélekben erős ember alkotó tevékenysége és szabadságszeretete tud ellenállni. Éppen ezért fektet nagy hangsúlyt az író a Mester és Margaritában az olyan magas erkölcsi értékekre, mint jóság, igazságosság, szeretet és szabadság. Jesua Ha-Nocri, a Mester és Margarita is az író azon gondolatait testesítik meg, melyek szerint az egyéniség legyőzhetetlen, mert szabadon gondolkodik és tisztában van saját alkotó erejével. Bulgakov hőseinek lelkei nem hódolnak be sem az ördögnek, sem a földi hatalmaknak. Az író szerint ez az, ami az eljövendő új világ alapját kell, hogy képezze.

Szerkezeti sajátosságok. Formáját tekintve a Mester és Margarita regény a regényben. Valóság és fantázia kapcsolódik össze ily módon. Az 1930-as évek moszkvai életét bemutató fejezetek váltakoznak a bibliai témájú fejezetekkel (Jézus Krisztus és Pontius Pilátus, Jézus Krisztus kereszthalála). Ez lehetőséget szolgáltat az írónak arra, hogy a jelen kérdéseiről, mint örökérvényű igazságokról beszéljen, figyelmeztessen az elfelejtett isteni parancsolatokra.

Még egy érdekesség a szerkezetet illetően: látszólag egymástól teljesen eltérő témájú történetek ösz-szekapcsolása. Ezért szoktuk polifonikus regénynek is nevezni.

A regény szerkezeti felépítésekor Bulgakov figyelembe vette H. Szkovoroda ötletét is. A XVIII. századi filozófus egyik munkájában a három világsík koncepcióját fogalmazta meg: földi (valóság), kozmikus és bibliai. A regényben a cselekmény három, egymással szorosan összefüggő síkon játszódik.

A MESTER ÉS MARGARITA HÁROM VILÁGSÍKJA

Földi (a valóság) sík

Kozmikus sík

Bibliai sík

Moszkva az 1930-as években (Berlioz, Rimszkij, Varenu-ha, Lasztocskin és mások)

Woland és kísérete (Azazel-ló, Korovjev-Fagot, Behemot, a macska, Abadonna, Hella)

A jeruzsálemi események (Jesua Ha-Nocri, Pontius Pilátus, Levi Máté, Júdás és mások)

Miért alkalmazta ezt a bonyolult regényszerkezetet Bulgakov? Az író ezzel a megoldással, a „szétszórt” szerkezeti egységek, a síkok közötti szakadásra utalnak. Az emberek a Földön élnek, de sajnos teljesen megfeledkeznek az Istenről és a világmindenségről. A hétköznapok-

ban nem érvényesek az erkölcsi értékek. Ez pedig azt jelenti, hogy a valós világban a gonosz hatalma megállíthatatlan, s a világ a megsemmisülés felé rohan. Bulgakov regényét figyelmeztetésnek szánta, mi történik az emberiséggel, ha az örök emberi értékek helyett a múlandó sikerek elégítik ki.

A műben minden síknak, Szkovoroda koncepciójának megfelelően, van két oldala: egy (külső) látható és egy rejtett (láthatatlan). Első látásra az 1930-as évek Moszkvájában minden a legnagyobb rendben van: az emberek esznek, isznak, szórakoznak, de valójában ez a társadalom nagyon beteg. Itt a szabad gondolkodást büntetik, besúgók hálózata működik, mindenki feljelent mindenkit, emberek tűnnek el nyomtalanul. Ezért jön el a Földre az ördög egyszerű polgár képében. H. Szkovoroda motívumai segítenek Bulgakovnak feltárni a társadalom rejtett lényegét.

Bibliai motívumok a regényben. A regény egyik legnagyobb rejtélye a bibliai téma, mely a Mester képzeletében bontakozik ki. Maga az evangélium szó a Bibliára, konkrétabban az Új Testamentumra, annak is az első négy könyvére: Jézus eljövetelére, tanításaira, cselekedeteire, megfeszíttetésére és feltámadására irányítja a figyelmet. Bulgakov sajátságosán interpretálja az evangéliumi motívumokat és alakokat. A regényből hiányzik az, hogy Jézus halálával az emberek bűneit váltotta meg. Bulgakov nem követi a bibliai történetet, Jesua alakjával újraértelmezi a Krisztus-mítoszt. Jesuában nincs semmi messianisztikus. Mint más ember, ugyanúgy fél a fájdalomtól, haláltól, megijed, amikor megtudja, hogy meg akarják ölni. A regényből hiányoznak az apostolok, de Máriával sem találkozunk, sőt hiányoznak a kereszt, a keresztrefeszítés szavak is. Jesua nem tesz csodát, és nem is támad fel.

Bulgakov maximálisan közelíti a bibliai témát a mindennapi élethez. Jesua Ha-Nocri ideológiai vitába keveredik a borzasztó fejfájástól szenvedő Pontius Pilátussal, aki a regényben nem helytartó, hanem egyszerű ember. A bibliai Pontius Pilátus nem hallgat a lelkiismerete diktálta kétségekre és kifogásokra, a regénybeli folyton mérlegel a jó és a rossz között, s miután parancsba adja Jesua meggyilkolását, állandó lelkiismeret-furdalás gyötri egészen addig, míg a Mestertől feloldozást nem nyer. Júdás sem a bibliai Júdás, hanem egy szerelmes férfi, aki bármire képes a szeretett nőért.

Jesua Ha-Nocri a regényben egyáltalán nem beszél az emberiség megmentéséről és a mennyországról. Az ő hite egyszerű: alapjában véve mindenki jó, s meg kell mindent tenni azért, hogy az ember jobbik énje kerekedjék felül, mert csak a jóság tudja megváltoztatni a világot. A könyörtelen adószedő Jesua szavai hatására elhajítja a pénzt, és követőjévé válik. Jesua jóságával, együttérzésével még Pontius Pilátus fejfájásán is enyhíteni tud.

Melyik evangélium szolgált forrásként M. Bulgakov Mester és Margarita c. regényéhez

Mint ismeretes, a Biblia ban négy evangélium van, szerzőjük és aszerint különböztetjük meg őket, melyik, hogyan tárgyalja Jézus történetét. A négy evangélista külön-kölön írt saját közönsége igényeinek megfelelően. Négyük látása kiegészíti egymást, a különbözőségek, eltérések nem valamely hiányosságból adódnak, hanem Jézus arcának egymást kiegészítő mozaikjai. Máté evangéliuma a múltból tekint Jézusra. Ő a megígért Messiás, Ő a Szövetség Istene, aki velünk van. Lukácsnál Jézus az egész emberiség Megváltója, a Jézus-esemény a világtörténelem középpontja. Lukács a jövő felé tekint. Az Apostolok cselekedeteiben folytatódik evangéliuma, az Egyház története a feltámadt Jézus úton levése övéiben az idők és a világ végezetéig. Márk, a„passió evangélistája" Jézust a mélységben találja meg mint Isten szenvedő szolgáját. János apostol pedig az égre néz: számára Jézus az Isten. A Mester és Margarita témáját elemezve kimondhatjuk, hogy Bulgakov Lukács evangéliumát használta, melyben az evangélista Jézusra Emberfiaként tekint, emberi oldalát domborítja ki, és számos olyan részletet megörökít, ami nincs benne a többi evangéliumban.

Máté a zsidóknak írt elsősorban, ezért Jézusról mint Messiásról, a felkentről, Júdea királyáról írt, aki a világot jön megváltani. Az író Jesua Ha-Nocri alakját nem veszi körbe a dicsfény, a glória mítoszával, hanem az általános emberi tartalmat emeli ki az„örök"témából.

Mindezek ellenére Jesua Ha-Nocri igazságérzete és a jó iránti vágya bűnnek számítanak a jeruzsálemi államban, mert ott csak a császári hatalomban lehet hinni, azaz a császárban. Bármilyen hit, ha az a jóságról is szól, aláaknázza az erőszakra épülő állami hatalmat. Ebből

a szempontból a Mester és Margarita betétregénye, a jeruzsálemi világ - sajátos művészi modellje a totalitárius diktatúrának, ahol eltapossák az igazságot és az embert. M. Bulgakov az erőszakot mutatja be széles történelmi-kulturális környezetben. Azt bizonyítja, hogy a rossz, az rossz, bármilyen formában is jelentkezik, és az ember sorsa addig lesz tragikus, amíg az emberiség meg nem érti az egyéniség értékét és vissza nem tér a szellemi, erkölcsi értékekhez.

Ki tehet az erőszakról? M. Bulgakov elutasítja a kollektív bűnösség fogalmát. A Bibiiában Jézust, miután a zsidó főtanács Kaifás elnökletével halálra ítélte, az ítélet jóváhagyatása céljából Pontius Pilátus, Júdea római prefektusa elé küldték őt. A helytartó meg akarta kímélni, de a tömeg azt kiabálta: Feszítsd meg! (Pontius Pilátus kénytelen volt helybenhagyni a megfeszítésről szóló ítéletet.) M. Bulgakov regényében viszont Jesua haláláért egyértelműen a helytartó a felelős.

A világirodalom hatása a regényre. Több mint ötven olyan forrást nevezhetnénk meg, melyek hatással voltak M. Bulgakovra a regény megírásakor: a Biblia, J. W. Goethe Faustja, H. Szkovoroda művei, F, Dosztojevszkij, Ny. Gogol és mások. Újraértelmezte elődei gondolatait.

Forrás

Megjelenése a Mester és Margaritában

Biblia (Új Testamentum, az evangéliumok)

A jeruzsálemi történések, Jesua Ha-Nocri, Pontius Pilátus, Júdás, Levi Máté, Kaifás és mások.

H. Szkovoroda filozófiája

A három világsík megjelenése a regényben - földi, bibliai, kozmikus, mindegyiknek van látható és nem látható oldala.

J. W. Goethe Faustja.

A mű felirata:... No, jó, mondd, ki vagy hát? -Az erő része, mely örökké rosszra tör, s örökké jót mível. Woland kíséretével a földi világba érkezik, mert a társadalom pokollá változott, itt elfelejtették Istent, erőszak és gonoszság uralkodik. így ez az ördög lakhelye.

F. Dosztojevszkij regényei

Már az első fejezetben elhangzik Woland és Berlioz párbeszédjében, ha nincs Isten - mennyország sincs, ebből következik, hogy pokol sincs, tehát minden megengedett.

E. T. A. Hoffmann fantáziavilága

A valóság és a képzelet szintézise, a fantasztikumban bővelkedő ábrázolásmód (50. sz. lakás), groteszk elemek.

Ki volt Pontius Pilátus ?

A Mester és Margarita c. regényben szereplő Pontius Pilátus Judea római prefektusa és ötödik helytartója, a császár meghosszabbított keze volt. A rendért és adópénzek beszedéséért is felelt.. A prefektus a latin praefectus szóból - az ókori rómaiaknál elöljáró, igazgató, főtiszt, helytartó, kormányzó, nevelő, a prae-'elé' és facéré 'csinál' elemekből. Pontius Pilátus 26-36 között volt Judea helytartója. Tetteiben nem volt tekintettel a zsidók vallásos érzékenységére, kisebb zavargásokat is véresen vert le, végül az ellene benyújtott sok panasz miatt visszahívták Rómába.

Zsidó főtanács, nagytanács, vének tanácsa (arám szanhedrin, gór. szünedrion): a főtanács a babiloni fogság utáni zsidóság legfőbb törvényhozó testületé. A római helytartók alatt a főtanács legfőbb kormányzói és bírói hatóság volt Júdeábán; vallási vonatkozásban teljesen szabadon rendelkezhetett, halálos ítéletet azonban csak kimondhatott, végre nem hajthatta. Ezért kellett a halálra ítélt Jézust átadniuk Pilátus helytartónak. Az Új Testamentumból tudjuk, hogy Pontius Pilátus háromszor utasította el a halálos ítéletet, amiben Kaifás és a többi főtanácstag nagyon érdekelt volt. A végleges döntés előtt Pontius Pilátus hozatott egy tálat vízzel, és megmosta a kezeit, kifejezve ezzel azt, hogy ártatlan ennek az embernek a halálában. Innen ered a mosom kezeimet kifejezés.

A táblázat folytatása

Ny. Gogol munkássága

A „holt lelkek" témája (kortárs alapon), az epikus elbeszélés vegyítése lírai betétekkel, Woland és kísérete félelmetes repülése a „száguldó trojkán”.

I. Szolovjova eszméi

Az örök nőiesség, az örök szépség eszméje Margarita alakjában jelenik meg.

E. Renan Jézus élete

Az egyéni és a kollektív felelősségérzet gondolata, a Jézus Krisztus ellen elkövetett bűntett.

H. Sienkiewicz Kereszteslovagok

Az ókeresztényekről szóló elbeszélések és a keresztény eszmék terjedése.

A világ népeinek mítoszai és legendái (szláv, német, svájci stb.)

A gonosz lelkek, Margarita fantasztikus átalakulása, a Mester és Margarita lelki megpróbáltatásai, Pontius Pilátus önmarcangolása.

M. Bulgakov J. W. Goethe Faustjának mintájára az ördögöt és kíséretét is szerepelteti a műben. Az ördög megjelenése a Földön annak a bizonyítéka, hogy a Föld pokollá vált, hogy az emberek itt megfeledkeztek Jézus Krisztusról, s a sátán veszi át a hatalmat. Ugyanakkor Woland a regényben a jónak is képviselője. A sátánnak már nem kell megkísértenie az embereket, mert a földi pokol sötétebb és borzasztóbb a Bibliából ismertnél, ezért még az ördög is jónak látszik. Amikor az emberektől elvesznek mindent, azok a megmentést a túlvilági erőknél keresik - írta Bulgakov. Woland nem nézi semmibe az embereket és a földi szenvedélyeket, rávilágít igazi voltukra, Az ördög fő jelentősége a regényben - a kiábrándító földi lét bemutatása. Woland és kísérete ugyanakkor nem uralja a Mester és Margarita lelkét. Bulgakovnál Goethe Faustjával ellentétben a Mester nem köt szerződést az ördöggel. Pont ellenkezőleg, Woland mindig azt hangoztatja, hogy sohasem kell semmit sem kérni. A műben Mester és Margarita méltóságukat, művészetüket és szerelmüket is meg tudják őrizni. Éppen ezért engedi őket szabadon a sötétség nagyságos fejedelme.

Hit az emberben. M. Bulgakov a Mester és Margarita c. regénnyel azt bizonyítja, hogy minden ember képes Jézus Krisztus útját követni, a jóság és az erkölcsi értékek szerint élni. Emberek, istenek vagytok - mondta ezt Bulgakov abban a tudatban, hogy az ember képes megváltoztatni a környező és a lelki világot is. Az emberek - istenek: ez az egyik vezérmotívuma Bulgakov regényének.

Mester és Margarita megmaradnak embernek: számos megpróbáltatáson túl is képesek megőrizni szerelmüket és jóságukat, az ördög is kénytelen elengedni őket. A Mester azonban nem gondolhat csak magára, szabadságára és egyéni boldogságára. Meg kell értenie az emberiség életének értelmét.

A mű végén az író, a Mester és Jesua hangja együtt szól a világ minden emberéhez. Olyan, mintha föntről néznének a bűnös Földre és a sokat szenvedett emberekre. Mély fájdalom sugárzik ezekből a szavakból az egész emberiség irányába, mert azok még mindig nem képesek felfogni rejtett isteni erejüket, amivel mindent jobbá tudnának tenni maguk körül. A tragikus hangvétel ellenére a regényben megszilárdul az ember szellemi nagyságának eszméje, erkölcsi fölénye a gonosszal szembeni harcban.

A Földet és az emberiséget azonban, Bulgakov szerint, nem az ördögnek vagy valamilyen egyéb túlvilági erőnek kell megmentenie. Ezt az embernek kell megtennie. Margarita megmenti a Mestert. Pontius Pilátus is megpróbálja saját lelkét azzal menteni, hogy elrendeli Júdás megölését. De a lélek nem menthető meg vér és gyilkosság árán.

Pontius Pilátus addig szenvedett, míg a Mester fel nem oldozta. De megmentette Ivan Bezdom-nijt is, Jesua pedig Levi Mátét. És ha az ember embert ment - mondja Bulgakov -, még nem halt meg a világ megmentésének reménye.

Az örök emberi értékek - a jézusi jóság, szeretet, könyörületesség - szintén alkalmasak az emberiség megváltására. Ez az eszme már a regény elején megfogalmazódik Berlioz és Bez-domnij Jézus létéről szóló vitájában, amikor váratlanul megjelenik Woland, s a következőket mondja: Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett... Ellentmondásosnak tűnik ez a helyzet: Woland, az ördög, bizonyítja Jézus létezését. Valójában nincs ebben semmi paradoxon. Először: Jézust elismerve Woland saját létének jogosultságát, a gonosz meglétét bizonyítja a társadalomban. Másodszor: Jézus neve emlékezteti az embereket az Istenre, akiről megfeledkeztek, és ami miatt minden megengedett a világban (Dosztojevszkij ismert motívuma, ami kibontakozik a regényben).

A stílus sajátosságai. M. Bulgakov Mester és Margarita c. regénye a groteszk szimbolikus ábrázolás egyik legjelentősebb megvalósulása. A szovjet rendszert, ezen belül pedig a kulturális életet figurázza, csúfolja ki. A komikum pedig mindig az emberiségért érzett mély fájdalmat és aggodalmat rejti.

Az elbeszélői stílust, mely objektív és patetikus, lírai betétekkel tűzdelt, melyekből az író álláspontjával ismerkedhetünk meg. Ez Gogol Holt lelkek c. művének hagyományát követi, melyben számos lírai betét olvasható, és az író a művészetről, a népről és a társadalom további sorsáról elmélkedett. A repülés motívumát szintén Gogoltól kölcsönözte Bulgakov. Woland és kísérete repülése szintén a gogoli „száguldó trojkára” emlékeztet, mely mindenkiben félelmet ébreszt.

A motívumok rendszere. A Mester és Margaritáb&n irodalmi és írói motívumok sorozata található. A minden megengedett (F. Dosztojevszkij) és a szellemidézés (J. W. Goethe, M. Bulgakov) motívumok az akkori világ abszurd voltát hivatottak bizonyítani. A téboly, az őrület motívuma (Ny. Gogol, M. Bulgakov) az elnyomatás körülményei között élő művész tragikus sorsát jelképezi. A szerelem és az alkotás motívumai szimbolizálják az ember felülkerekedését a társadalmon.

A kéziratok pedig nem égnek - ez a mondat az egész mű vezérmotívuma, s az emberi lélek, az alkotás, a jóság, a szerelem, a szabadság, a keresztény eszmék halhatatlanságát jelképezik. Új életre kelnek a Mester és Margarita lelkében. De hova is repülnek a regény fináléjában? Hova kerülnek — a mennyországba vagy a pokolba? A világosság és nyugalom motívumai a regény végén arra utalnak, hogy az író kedvenc hőseinek ez a legnagyobb óhaja.

A mű megoldása. Mivel a Mester és Margarita c. regényt Bulgakov nem fejezte be, fennáll

a mű megoldásának problémája, melynek többféle értelmezése létezik. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a Mester nem érdemel világosságot, csak nyugalmat, mert kihasználta az ördög segítségét és vakon követte Wolandot. De szerződést nem kötött vele, és Woland kénytelen elengedni a Mester és Margarita szabad és független lelkét, mert nem hajlandóak engedelmeskedni az ő intézményének.

A nyugalom a Mester számára jutalom a sok szenvedésért, és elsősorban az élet értelmének a kereséséért. A művész számára nem csak a független életet és a szabad alkotás lehetőségét biztosítja ez a nyugalom. Azért van rá szüksége, hogy megtalálja az igazságot, amire az emberiségnek oly nagy igénye van. A Mester nyugalma az örök szellemi létben, a Margaritával való harmonikus kapcsolata - a biztosítéka az alkotó munka folytatásának, mely arra hivatott, hogy visszaadja a világnak az elvesztett értelmet, észt, érzést, erkölcsöt.

MESTER ÉS MARGARITA (1928-1940)

Regény (Részletek)

ELSŐ RÉSZ 1. fejezet

Ne álljunk szóba ismeretlenekkel

Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg. Az egyik negyvenéves forma, kövérkés, alacsony, kopasz fekete emberke, szürke nyári öltönyt viselt, elegáns kalapját kezében tartotta, gondosan borotvált arcát istentelen nagy méretű, fekete csontkeretes pápaszem ékesítette. Társa jóval fiatalabb s vállasabb volt nála, borzas haján tarkójáig hátratolt kockás sapka; öltözéke kockás sportingből, gyűrött fehér nadrágból, fekete szandálból állt.

Az első nem volt más, mint Mihail Alekszandrovics Berlioz, egy vaskos irodalmi folyóirat szerkesztője, és vezetőségi elnöke az egyik legnagyobb moszkvai irodalmi társaságnak, melyet rövidítve TÖMEGÍR-nek szoktak nevezni; társa pedig Ivan Nyikolajevics Ponirjov, a fiatal költő, aki Hontalan néven szokta publikálni verseit.

A zöldellő hársak árnyékába érve a két író legelsősorban a „Sör, ásványvíz” feliratú, tarkára mázolt bódéhoz sietett.

És itt mindjárt elöljáróban meg kell említenünk ama szörnyűséges májusi est első furcsaságát. Sem a bódé körül, sem a Malaja Bronnaja utcával párhuzamos hosszú fasorban nem volt egy lélek sem. (...)

Ekkor jelentkezett a második furcsaság, mely egyedül csak Berliozra vonatkozott. Csuklása hirtelen abbamaradt, szíve nagyot dobbant, és egy pillanatra eltűnt valahová - aztán visz-szajött, de tompa tű volt belefúródva. Azonfelül pedig Berliozt merőben alaptalan, de szörnyű szorongás fogta el, olyan heves, hogy a legszívesebben nyomban elszaladt volna. Szorongva nézett körül, sehogy sem értette, mitól ijedt meg.

Elsápadt, zsebkendőjével törölgette homlokát, és ezt gondolta: „Mi történt velem? Még sose éreztem effélét. Biztosan a szívem... Úgy látszik, kimerült vagyok, jó lenne mindent itt hagyni, ördög vigye... és elutazni kúrára Kiszlovodszkba...”

A rekkenő levegő ekkor összesűrűsödött a szeme előtt, és a sűrű levegőből igen-igen különös, áttetsző úriember materializálódott. Apró fején zsokésapka, kurta-furcsa kockás zakó rajta, ugyancsak levegőből szabott... Öles termet, de valószínűtlenül sovány, válla keskeny, s arckifejezése - hadd hívjam föl erre külön a figyelmet - csúfondáros.

Berlioz élete folyása úgy alakult, hogy nem szokott hozzá a rendkívüli jelenségekhez. Még jobban elsápadt, szeme kiguvadt, lelke riadtan tiltakozott: „Nem, ez lehetetlen!”

Sajnos azonban mégis lehetséges volt: a hórihorgas idegen, akin keresztül lehetett látni, ott ringatózott előtte jobbra-balra, lába nem érte a földet.

Berliozon ekkor úgy elhatalmasodott a rémület, hogy becsukta a szemét. És amikor újra kinyitotta, mit lát: a délibáb eloszlott, a pepitazakós eltűnt, s ugyanakkor a tompa tű is kiugrott szívéből.

- Füh, az ördögit! - nyögött fel a szerkesztő. - Te, Ivan, majdhogy meg nem ütött a guta a hőségtől! Még hallucináltam is... - Mosolyogni próbált, de a szemében még ott bujkált a rémület, keze remegett. Lassacskán azonban megnyugodott, zsebkendőjével legyezgette magát. -No, szóval... - mondta már eléggé vidáman, és folytatta a beszélgetést, amely a kajszibarackszörppel szakadt félbe.

A beszélgetés, amint később kitudódott, Jézus Krisztusról folyt. A szerkesztő ugyanis folyóirata következő számába nagy vallásellenes költeményt rendelt a költőnél. Ivan Nyikolajevics a poémát meg is írta, mégpedig igen rövid idő alatt, de a szerkesztőnek, sajnos, nem tetszett. Hontalan nagyon sötét színekkel ecsetelte ugyan főhősét, vagyis Jézust, a szerkesztő szerint mégis át kellett írni az egészet. Ezért most amolyan kiselőadást tartott a költőnek Jézus Krisztusról, hogy megmagyarázza műve alapvető hibáját. Nehéz eldönteni, hogy mi vitte tévútra

Ivan Nyikolajevicset: tehetségének láttató ereje, vagy pedig az a körülmény, hogy fogalma sem volt a kérdésről, amelyről költeményét írta, de annyi bizonyos, hogy Jézusa, hogy is mondjam, hús-vér, eleven Jézussá sikeredett, aki azonban nem volt éppen megnyerő' egyéniség.

Berlioz pedig azt igyekezett bizonygatni a költőnek, hogy a probléma nem az, hogy milyen volt Jézus, jó-e, rossz-e, hanem azt kell kimutatni: Jézus mint személy sohasem élt, minden róla szóló történet kitalálás, mítosz, semmi más.

Megjegyzendő: a szerkesztő művelt, olvasott ember volt, s előadásában találóan hivatkozott az ókori történészekre, például a híres alexandriai historikusra, Filónra vagy a ragyogó műveltségű Josephus Flaviusra, akik soha egyetlen szóval sem említik Jézus létezését. Átfogó tudásának hála, Mihail Alekszandrovics többek közt még azt is közölhette az ifjú költővel, hogy Tacitus híres Annales-eі tizenötödik könyvében, annak is a negyvennegyedik fejezetében, a Jézus keresztre feszítéséről szóló mondat nem egyéb, mint késői betoldás, hamisítvány. (...)

— Nincsen egyetlen keleti vallás - folytatta Berlioz —, amelyben egy szűz ne szülne istent. A keresztények nem találtak föl semmi újat, ugyanígy alkották meg Jézusukat, aki valójában sosem élt, sose létezett. Ezt kell kidomborítani a költeményben... (...)

És amikor Mihail Alekszandrovics fejtegetései során odáig jutott, hogy az aztékok tésztából is kicsiny Huitzilopochtli-figurákat gyúrtak — a fasorban feltűnt az első ember. (...)

Mindenekelőtt: az idegen egyik lábára sem sántított, s termetére nézve nem volt sem törpe, sem óriás, hanem egyszerűen magas. Ami a fogát illeti: baloldalt platina koronái voltak, jobboldalt arany koronái. Finom szürke öltönyt viselt, s lábán ugyanolyan színű külföldi cipőt. Szürke sapkája hetykén félrevágva, hóna alatt nád sétapálca, melynek fekete fogantyúja pud-lifejet formáz. Negyven-egynéhány évesnek látszik. Szája kissé ferde. Arca simára borotvált. Haja barna. Jobb szeme fekete, a bal - hogy, hogy nem - zöld. Szemöldöke fekete, de az egyik magasabbra húzódott, mint a másik. Egy szó, mint száz: külföldi.

A pad előtt elhaladva, amelyen a szerkesztő meg a költő ültek, az idegen rájuk sandított, majd megállt, és váratlanul leült a szomszédos padra, kétlépésnyire a beszélgetőktől.

„Német” - állapította meg magában Berlioz.

„Angol - gondolta Hontalan. - Nini, hogy nincs melege abban a kesztyűben!” Az idegen végigjártatta tekintetét a tó körül magasló házak négyszögén, és észrevehető volt, hogy mindezt először látja, és fölkelti érdeklődését. Előbb a felső emeleteket vizsgálgatta, melyeknek ablakaiban vakítóan tündökölt az alkonyodó s Berlioz számára mindörökre leáldozó nap, azután lejjebb tekintett, ahol az ablakok már estiesen elsötétültek; hunyorogva, leereszkedően elmosolyodott, két kezét sétapálcája fogantyújára tette, állát pedig kezére támasztotta. Berlioz folytatta fejtegetéseit: - Mulatságosan, szatirikusán írod le például Jézusnak, isten fiának a születését, de a dolog csattanója az, hogy Jézus előtt már egy egész sereg istenfia született, mint például a frig Attisz, a perzsa Mitrasz. Azazhogy pontosabban szólva, egyik sem született meg, egyik sem létezett, Jézus sem, és ezért neked Jézus születése vagy a háromkirályok jövetele helyett azokat a képtelen mendemondákat kellene leírnod, amelyek ezeket az eseményeket beharangozták... Mert így a költeményedből az sül ki, hogy Jézus valóban megszületett!... (...)

- Bocsássák meg, kérem, hogy ismeretlenül megszólítom önöket - kezdte a jövevény idegenszerű kiejtéssel, de korrekt szóhasználattal -, tudós beszélgetésük témája azonban annyira érdekel, hogy...

Udvariasan lekapta sapkáját, s így a két jó barát is -mit volt mit tennie - felállt, s meghajolt. (...)

Hozzá kell tennünk, hogy a költő a legelső pillanattól fogva utálta az idegent, Berlioznak ezzel szemben tetszett, azazhogy, ha nem is tetszett, de... hogy is mondjam... fölkeltette érdeklődését.

Bámulatos! - kiáltott fel a hívatlan társ, majd lopva körülnézett, s mély hangját lehalkítva folytatta: - Bocsássanak meg a tolakodásomért, de ha jól értettem, önök

ezenfelül istenben sem hisznek? — És riadtan kikerekedő szemmel hozzátette: — Esküszöm, nem árulom el senkinek!

- Valóban nem hiszünk istenben - válaszolt Berlioz, a külföldi riadalmán mosolyogva. — De erről teljes nyíltsággal beszélhetünk.

Az idegen hátradőlt a pádon, és örömében szinte visítva kérdezte:

- Önök ateisták?

- Igen, ateisták vagyunk - felelte Berlioz, Hontalan pedig magában dohogott: „No, ez is jól ránk akaszkodott, ez a külföldi golyhó!”

- Ó, hát ez igazán elragadó! - lelkendezett a furcsa idegen, és fejét ide-oda forgatva nézett felváltva hol egyikükre, hol másikukra.

- A mi országunkban az ateizmus cseppet sem meglepő jelenség - magyarázta Berlioz diplomatikus udvariassággal. - Minálunk a lakosság többsége már réges-régen tudatosan elvetette az istenről szóló meséket.

Az idegen ekkor különös dolgot művelt: felállt, és melegen megszorította a hüledező szerkesztő kezét, e szavakkal:

- Engedje meg, hogy szívből jövő köszönetemet fejezzem ki!

- Mit köszön meg neki? - tudakolta Hontalan pislogva.

- Ezt a rendkívül fontos információt, amely engem mint külföldi turistát módfelett érdekel - válaszolta az idegen csudabogár, jelentőségteljesen fölemelve mutatóujját. (...) — Engedjenek meg még egy kérdést - folytatta most az idegen vendég, némi izgatott töprengés után. -Mit kezdjünk isten létének bizonyítékaival, melyeknek száma köztudomásúan: öt?

Berlioz elnézően, sajnálkozva mosolygott:

- Ajjaj! Egyik bizonyíték sem ér semmit, az emberiség ezeket réges-rég a lomtárba tette. Elvégre önnek is el kell ismernie, hogy a józan ész határain belül isten létét semmivel sem lehet bizonyítani. (...)

- Engem azonban a következő kérdés foglalkoztat: ha isten nincs, akkor vajon ki irányítja az ember életét, és általában a földi eseményeket?

- Maga az ember irányítja - sietett a válasszal Hontalan; kissé ingerült volt a hangja, mert nem egészen értette a kérdést.

- Bocsánat - mondta az ismeretlen szelíden. - Ahhoz, hogy valaki irányítson, szükséges, hogy pontos tervekkel rendelkezzék valamelyes nem túlságosan rövid időszakra. Engedje meg mármost, hogy megkérdezzem: hogyan irányíthatja az ember a földi dolgokat, ha még nevetségesen rövid időre, nos mondjuk, egy ezredévre sem készíthet tervet... de ez még semmi: hiszen a saját holnapjáért sem kezeskedhet! Képzelje el például - az ismeretlen Berliozhoz fordult -, hogy ön, mondjuk, elkezdi irányítani a dolgokat, dirigálja embertársai életét meg a sajátját, egyre jobban rájön az ízére, amint mondani szokás, és akkor egyszer csak... hm-hm... tüdő-szarkómája támad - itt az idegen bensőségesen elmosolyodott, mintha a szarkóma említése különös elégtétellel töltené el -, igen, tüdőszarkómája - ismételte a hangzatos szót, kandúr módra hunyorogva -, és ezzel befellegzett az irányításának! Senkinek a sorsa nem érdekli többé, csakis a sajátja. (...) De van még ennél is rosszabb: az ember például Kiszlovodszkba készül - az idegen ismét Berliozra sandított -, ez aztán igazán kicsiségnek látszik, de még ezt sem tudja megvalósítani, mert hogy, hogy nem, egyszer csak elbotlik, és a villamos alá esik! Azt állítja, hogy ezt is ő maga rendelte így? Nem helyesebb-e vajon azt hinni, hogy valaki más rendelkezett? — És az ismeretlen furcsán, kajánul felnevetett.

Berlioz figyelmesen hallgatta a kellemetlen előadást a szarkómáról meg a villamosról, és homályos aggodalom kezdte gyötörni. „Ez nem külföldi... nem idegen - gondolta magában. -Rendkívül furcsa alak... de vajon mi fán terem?” (...)

- Valóban, az ember halandó, de nem ez a legnagyobb baj. A baj az, hogy néha hirtelenváratlan halandó, ez a bökkenő. Általában senki sem mondhatja meg, hogy mit csinál ma este.

„Valahogy igen furán csűri-csavarja a dolgot” - gondolta Berlioz, és így válaszolt: - No, ez azért mégiscsak túlzás. A mai estét azért több-kevesebb pontossággal meg tudom mondani előre. Kivéve persze, ha a Bronnaján a fejemre esik egy tégla...

- A téglának ehhez semmi köze - vágott szavába nyomatékosan az ismeretlen. - A tégla magától sose esik senkinek a fejére. Ont pedig semmiképpen sem fenyegeti, azt elhiheti nekem. Ön másféle halállal fog meghalni.

- Talán bizony még azt is tudja, hogy milyennel? - tudakolta Berlioz nagyon is természetes iróniával, egyre jobban belemelegedve a különös társalgásba. - Megmondaná?

- Szívesen - válaszolta az ismeretlen. Fürkésző pillantással végigmérte Berliozt, mintha öltönyt készülne varrni neki, aztán efféléket mormolt: „Egy, kettő... Mercurius a második házban... a hold eltűnt... hat, szerencsétlenség, este... hét...” - végül fennhangon, örvendezve kijelentette: -Levágják a fejét!

Hontalan mérgesen, hüledezve meredt az ismeretlenre, Berlioz pedig fancsali mosollyal kérdezte:

- Úgy, és ki vágja le a fejemet? Ellenségek? Intervenciósok?

- Nem, egy fiatal orosz nő. Komszomol-tag.

- Hm... — hördült fel Berlioz, akit mértéken felül bosszantott az ismeretlen idétlen tréfája. - Már bocsásson meg, de ez azért nem nagyon valószínű.

— Én is kérem, bocsásson meg nekem — válaszolta az ismeretlen -, de ez a színtiszta igazság. Már az imént is szerettem volna megkérdezni, mit szándékozik csinálni ma este, ameny-nyiben nem titok?

— Semmiféle titok nincs benne. Most hazamegyek a Szadovajára, este tízkor pedig ülést tartunk a TÖMEGIR-ben, és én fogok elnökölni.

— Ez, sajnos, lehetetlen - jelentette ki az idegen határozottan.

— És miért, ha szabad kérdeznem?

— Azért - felelte az idegen, és hunyorogva nézett fel az égre, ahol fekete madarak keringtek nesztelenül, az esti hűvösség előérzetében -, azért, mert Annuska már megvette a napraforgó-olajat, sőt nemcsak megvette, hanem ki is öntötte. Az ülést ezek szerint nem fogják megtartani.

A hársak alatt síri csend támadt, ami nem is csoda.

— Már engedje meg... - kezdte Berlioz hosszú hallgatás után, és értetlenül meredt az idegenre, aki ennyi badarságot hord össze —, hogy kerül ide a napraforgóolaj... és miféle Annus-káról van szó?

- Majd én megmondom, hogy kerül ide a napraforgóolaj — szólt közbe Hontalan, aki nyilván eltökélte, hogy hadat üzen a tolakodó idegennek. - Nem fordult elő önnel életében, polgártárs, hogy elmegyógyintézetbe csukták? (...)

- Dehogynem! Nem is egyszer! - mondta nevetve, de a szemét, amely nem nevetett, ezenközben egy pillanatra sem vette le a költőről. — Hol nem jártam én már életemben! (...) - Bocsássanak meg, hogy a vita hevében elfelejtettem bemutatkozni. Tessék, itt a névjegyem, az útlevelem és a meghívólevelem, hogy jöjjek Moszkvába konzultánsnak - mondta nyomatékosan, és farkasszemet nézett a két irodalmárral.

Barátaink zavarba estek. „Az ördögbe is, mindent hallott...” - gondolta Berlioz, és udvarias kézmozdulattal jelezte, hogy nem kíváncsi a bemutatott dokumentumokra. Mialatt az idegen odakínálta őket a szerkesztőnek, a költőnek sikerült meglátnia a névjegyen az idegenszerű betűkkel nyomott „professzor” szót, és családnevének kezdőbetűjét: „W...”

- Örvendek a szerencsének - mormolta ezalatt a szerkesztő zavartan, és az idegen zsebre vágta iratait. A kapcsolat ilyesformán legalizálódott, s mind a hárman visszaültek a padra.

- Önt tehát konzultánsi minőségben hívták meg hozzánk, professzor? - tudakolta Berlioz.

- Igen.( )

- De kitűnően beszél oroszul - jegyezte meg Hontalan.

- 0, általában poliglott vagyok, számos nyelven beszélek.

- És mi a szakmája? - kérdezte Berlioz.

- A fekete mágia szakembere vagyok.

„Nesze neked!” - kattant valami Mihail Alekszandrovics fejében. - És... és ebben a minőségben hívták meg ide hozzánk? — hebegte.

- Igen, ebben a minőségemben - erősítette meg a professzor, és magyarázóan hozzátette: -A moszkvai Állami Könyvtárban ugyanis eredeti kéziratokra bukkantak Aurillaci Herberttől1, a tizedik századbeli fekete mágustól. Ezeket kell megfejtenem, mivel én vagyok ennek az egyetlen specialistája a világon. (...)

Majd a két irodalmár óriási megdöbbenésére, a professzor intett, hogy hajoljanak közelebb hozzá, és a fülükbe súgta:

- Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett.

Berlioz kényszeredetten elmosolyodott: - Nézze, professzor úr, mi tiszteljük az ön hatalmas tudását, de ebben a kérdésben más az álláspontunk.

- Nem kell ide semmiféle álláspont - mondta a különös professzor. - Jézus létezett, és punktum.

- Valamiféle bizonyítékra azért szükség volna... - kezdte Berlioz.

- Nem kell ide semmiféle bizonyíték — vágta el a professzor, és halkan folytatta, miközben idegenszerű kiejtése furcsa módon eltűnt: — Mi sem egyszerűbb: a tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napja...

13. fejezet A hős megjelenik

(...) A nő sárga virágot vitt a kezében. Valami ronda, fertelmes sárga virágot, fene tudja, minek hívják, de tavasszal mindig az jelenik meg elsőnek Moszkvában. És a sárga virág élesen elütött fekete tavaszikabátjától. Igen, sárga virágot vitt! Baljós szín! A Tverszkajáról befordult egy mellékutcába, és ott visszanézett. Ismeri a Tverszkaját, ugye? Nohát, ezer meg ezer ember sétált a Tverszkaján, de ő csak engem látott, esküszöm, csak énrám nézett riadtan, szinte talán fájdalmasan. Megdöbbentett... nem is annyira a szépsége, inkább a szeméből áradó rendkívüli magányosság, amit senki sem vett észre!

A sárga jelnek engedelmeskedve én is befordultam a mellékutcába; követtem. Némán haladtunk a girbegurba, sivár kis utcán, én az egyik oldalon, ő a másikon. Rajtunk kívül teremtett lélek sem volt abban az utcában. Gyötrődtem, mert úgy éreztem, okvetlenül meg kell szólítanom, és attól féltem, nem tudok kinyögni egyetlen szót sem, ő pedig elmegy, eltűnik, soha többé nem látom.

És akkor... képzelje... ő szólalt meg elsőnek:

- Tetszenek önnek a virágaim?

Pontosan emlékszem, milyen hangja volt: olyan mély,

zengő, de néha meg-megszakadó; és akármilyen ostobának tetszik is: úgy rémlett, visszhang kél a szűk kis utcában, visszaverődik a mocskos sárga falakról. Gyorsan átmentem hozzá a másik járdára, és határozottan így válaszoltam:

- Nem.

Meglepetten nézett rám, és akkor egyszerre, egészen váratlanul rádöbbentem, hogy én egész életemben csak ezt a nőt szerettem! Különös, nem? Most persze azt fogja mondani, hogy bolond vagyok.

1 Aurillaci Herbert (938-1003) — korának művelt embere. Filozófiával, matematikával és irodalommal foglalkozott. II. Szü-veszter néven 999-tól 1003-ig római pápa. Természettudományi ismeretei folytán különféle felfedezéseket tett, miért is tudatlan kortársai az ördög cimborájának, fekete mágusnak tartották.

- Nem, ó, szó sincs róla! - kiáltott fel Ivan, majd sürgősen hozzátette: - Folytassa, kérem!

És a vendég folytatta:

- Igen, a nó' meglepetten nézett rám, aztán megkérdezte: - Egyáltalán nem szereti a virágot?

Hangja ellenségesen csengett, legalábbis én úgy éreztem. Mellette mentem, igyekeztem lépést tartani vele, és hogy, hogy nem, de egy cseppet sem voltam zavarban.

- Dehogynem szeretem, csak nem az ilyet — válaszoltam.

- Hát milyet szeret?

- A rózsát szeretem.

Amint kimondtam, máris megsajnáltam, mert a nő bocsánatkérő mosollyal a csatornanyílásba dobta a virágait. Kissé meghökkentem, de azután fölvettem a csokrot, és odanyújtottam neki; a nó' mosolyogva eltolta magától, és attól fogva én vittem tovább.

így haladtunk egy ideig szótlanul, aztán a nő kivette a kezemből a virágot, és az úttestre hajította; ezek után fekete kesztyűs kezét átfűzte karomon, és így mentünk tovább.

Váratlan könnyet törölt ki szeméből köntöse jobb ujjával, s azután mégiscsak folytatta: -A szerelem úgy termett ott közöttünk, mint ahogy a gyilkos pattan elő a föld alól a szűk sikátorban, és megsebzett mindkettőnket. Villám, finn tőr csaphat le így az emberre! O különben később azt állította, hogy nem így történt, mert mi már réges-régen szerettük egymást, amikor még nem is ismertük, sose láttuk egymást, mikor ő még egy másik férfival élt, én meg azzal a... izé... szóval... (...)

Az asszony azt mondta, azért indult el aznap a sárga virágcsokorral a karjában, hogy én végre rátaláljak, és ha ez nem történik meg, akkor megmérgezte volna magát, oly üres, sivár volt az élete. (...)

Úgy beszélgettünk, mintha előző nap hagytuk volna abba, mintha sok-sok éve ismernők egymást. Másnapra találkozót beszéltünk meg ugyanott, a Moszkva folyó partján, és találkoztunk. A májusi nap sugárzott reánk. És az a nő hamarosan a titkos feleségem lett.

Minden délután eljött hozzám; de már reggeltől fogva vártam. Várakozásom abban nyilvánult, hogy ide-oda rakosgattam a tárgyakat az asztalon. Tíz perccel a megbeszélt időpont előtt az ablakhoz ültem, és fülelni kezdtem, nem kattan-e a régi kis rácsos kapu. Kattan a kiskapu, megdobban a szívem, és képzelje, az arcom szintjén, az ablak előtt, sáros csizma jelenik meg: a köszörűs. Ki a csudának kell köszörűs a mi házunkban? Mit köszörülne, miféle kést? Érdekes: mielőtt vele találkoztam, alig járt valaki a kis udvarunkba, most meg úgy tetszett, az egész város oda igyekszik.

O csak egyszer egy nap lépett be a kiskapun, de az ezzel kapcsolatos szívdobogást, nem túlzók, ha azt mondom, tízszer éltem át. Aztán amikor eljött az idő, a mutató tizenkettőre állt, a szívem már szünet nélkül hevesen dobogott, mindaddig, amíg a fémcsatos, fekete antiloppán-tos cipellők kopogás nélkül, csaknem egészen nesztelenül az ablakom elé nem értek.

Néha megtréfált, a második ablaknál megállt, s cipője orrával megkocogtatta az üveget. Én abban a pillanatban odaugrottam, de a cipellő eltűnt, az ablakot elsötétítő fekete selyemszoknya eltűnt... és én már szaladtam ajtót nyitni.

Kapcsolatunkról senki sem tudott, erre meg mernék esküdni, noha nem szoktam esküdöz-ni. Sem a félje, sem ismerősei nem sejtettek semmit. A hajdanvolt úrilakban, melynek alagsorában tanyáztam, tudták, látták persze, hogy jár hozzám valaki, de a nevét nem tudták. (...)

Váratlanul barátra tettem szert. Igen, igen, pedig, tudja, én nehezen barátkozom, különc természetem van: tartózkodó vagyok az emberekkel, bizalmatlan, gyanakvó. És, képzelje csak, ilyen körülmények között a szívemhez férkőzött egy nem remélt, hirtelen felbukkanó, külsőleg ördög tudja, kihez hasonlító valaki, és mindenkinél kedvesebb lett számomra.

Ebben az istenverte periódusban, emlékszem, szép, kellemes őszi nap volt, szerelmesem sem volt odahaza, egyszer csak benyit az az ember a kiskapun, egyenest az építőmester házigazdámhoz tart, azzal volt valami dolga, aztán kijött a kertbe, és igen gyorsan összebarátkoztunk. Újságírónak mondta magát. Annyira megtetszett, képzelje, hogy még ma is néha eszembe jut, és hiányzik. Később gyakrabban eljött, be-belátogatott hozzám. Megtudtam, hogy egyedülálló ember, a szomszédban lakik egy hasonló típusú odúban, hogy kényelmetlen ott

neki és a többi. De sose hívott el magához. Barátnőm sehogy sem szenvedhette. Én a védelmére keltem. Mire szerelmem azt mondta:

- Tégy úgy, ahogy jónak látod, én csak annyit mondhatok, hogy ebben az emberben van valami rendkívül visszataszító. (...)

Meglepett (Alojzij) szenvedélyes érdeklődése az irodalom iránt. Addig nem nyugodott, míg fel nem olvastam neki regényemet az első sortól az utolsóig. Igen hízelgőén nyilatkozott munkámról, és meghökkentő pontossággal idézte a szerkesztő észrevételeit, mintha csak a jelenlétében hangzottak volna el. Ezenkívül világosan kifejtette, és tudtam, hogy rátapint a lényegre, miért nem adták ki a regényt. Határozottan leszögezte: ez a fejezet szóba se jöhet...

Továbbra is rendre jöttek a cikkek. Az elsőkön még nevettem. (...) A második stádium is a csodálkozás állapota volt. (...) Azután pedig, képzelje, elérkezett a harmadik stádium: a félelem. Értse meg: nem a cikkektől féltem, hanem egészen más dolgoktól, amiknek semmi közük sem volt a regényemhez. Többek között féltem a sötétségtől. Egy szó, mint száz, pszichikailag megbetegedtem. (...)

Szerelmesem is erősen megváltozott (...) lefogyott, megsápadt, egyre ritkábban mosolygott, és egyre a bocsánatomat kérte, amiért arra biztatott, tegyek közzé egy részletet a regényemből. Unszolt, hagyjak ott csapot-papot, és utazzam délre, a Fekete-tengerre, szánjam rá erre az utazásra, ami a százezerből megmaradt.

Makacsul kitartott emellett, és én a vitát elkerülendő (noha valami azt súgta bennem, hogy nem fogok elutazni), nem ellenkeztem vele, megígértem, hogy a napokban elmegyek. O azonban kijelentette, maga akarja megváltani jegyemet. Elővettem az összes pénzemet, körülbelül tízezer rubelt, és odaadtam neki.

- Miért adsz ilyen sokat? - kérdezte meglepetten.

Valami affélét válaszoltam, hogy félek a tolvajoktól, és arra kértem, elutazásomig őrizze magánál a pénzemet. Szerelmem elvállalta, táskájába tette a pénzt, összevissza csókolt, mondván, szívesebben meghalna, mintsem hogy engem ilyen állapotban magamra hagyjon, de várnak rá, és ő meghajlik a kényszerűség előtt. Másnap újra eljön, addig is kérve kér, ne féljek semmitől.

*

Ez alkonyaikor történt, egy októberi napon. Szerelmem elment. En lefeküdtem a díványra, és elaludtam; nem gyújtottam lámpát. Úgy rémlett, az őszi éjszaka benyomja az ablaküveget, elárasztja szobámat, és én megfúlok benne, mint a tintában. Összeszedtem annyi erőt, hogy a kályhához vonszoltam magamat, és begyújtottam. Mikor a fahasábok ropogni kezdtek, és a kályhaajtó halkan kopogott a forróságtól, valamicskét megkönnyebbültem. Kisiettem az előszobába, villanyt gyújtottam, találtam egy fiaskó fehér bort, kihúztam belőle a dugót, és nyakaim kezdtem az italt, egyenesen az üvegből. Kinyitottam az ajtaját, hogy a hőség az arcomba lehelt, kezemet égette, és ezt suttogtam:

- Érezd meg, hogy beteg vagyok... Gyere, gyere, gyere!

De nem jött senki. A kályhában lobogott a tűz, az ablakot verte az eső. És akkor megtörtént a végső. Elővettem a fiókból regényem kéziratát, a fogalmazványt és valamennyi másolatot, és égetni kezdtem. Ez borzasztóan fáradságos munka, mert a teleírt kéziratpapír nehezen ég. A körmöm is beletört, úgy szaggattam széjjel a füzeteket, beraktam a fahasábok közé, és a kaparóvassal piszkáltam, hogy lángra lobbanjon. A hamu időnként erősebbnek bizonyult nálam, fojtogatta a tüzet, de megküzdöttem vele, és regényem bármily szívósan is ellenállt, végül is megsemmisült. Ismerős szavak tűntek szemem elé, a lapok feltartóztathatatlanul sárgultak ugyan alulról felfelé haladva, de azért itt-ott mégis előbukkantak rajtuk a szavak. Csak akkor tűntek el, amikor a lapok már egészen megszenesedtek, és én a piszkavassal dühömben szétvertem a zsarátnokot. Ekkor halk kaparászást hallottam az ablakon. Szívem nagyot dobbant. Bedobáltam a tűzbe az utolsó füzetet is, és szaladtam ajtót nyitni. Az alagsorból téglából rakott lépcsőfokok vezettek fel az ajtóhoz. Botladozva szaladtam fel a lépcsőn, és halkan kiszóltam:

- Ki az?

És egy hang, az ő hangja válaszolt:

- Én vagyok...

Azt sem tudtam, hogy boldogultam a kulccsal, a biztosítólánccal. Mihelyt beengedtem, karomba omlott, és hozzám simult vizes orcájával, zilált, ázott hajával. Egész testében reszketett. Csak ennyit bírtam kinyögni:

- Te... te?... - Hangom elfúlt, lesiettünk a lépcsőn.

Az előszobában ledobta vizes kabátját, és beléptünk az első szobába. Szerelmem halkan felsikoltott, s puszta kezével gyorsan kirántotta a kályhából azt, ami még megmaradt a kéziratomból, a legalul fekvő papirosköteget. A szoba megtelt füsttel. Gyorsan eltapostam a tüzet, szerelmem pedig a díványra rogyott, és görcsös, fuldokló zokogásban tört ki.

Amikor kissé elcsöndesedett, megszólaltam:

- Gyűlöltem ezt a regényt. És félek. Beteg vagyok. Rémeket látok.

- Igen, igen, beteg vagy - mondta szegényke, és felállt. - Miért tetted ezt, jaj, miért? De én meggyógyítlak, megmentlek. Hogy tehettél ilyet?

Láttam füsttől és könnytől bedagadt szemét, éreztem, hogy hideg keze a homlokomat simogatja.

- Meggyógyítlak, meggyógyítlak — mormolta, vállamra borulva. - Majd emlékezetből újra megírod... Jaj, miért nem tartottam magamnál egy példányt?!

Fogát csikorgatta dühében, még valamit mormolt, amit nem értettem. Aztán keményen összeszorította ajkát, és nekiállt összeszedni, kisimítani a megpörkölődött lapokat. Egy fejezet volt a regény közepéből, már nem emlékszem rá, hogy melyik. Szerelmem szép rendesen egymásra rakosgatta a lapokat, aztán papirosba csomagolta, átkötötte madzaggal. Minden mozdulata arra vallott, hogy tele van tetterővel, és úrrá lett felindulásán. Bort kért, ivott, s utána már nyugodtabban szólalt meg:

- Lám, így fizetünk a hazugságainkért! Nem akarok többé hazugságban élni. Itt maradnék nálad most mindjárt, de nem akarom ezt így csinálni. Nem akarom, hogy a férjemnek örökre az maradjon emlékében, hogy éjszaka szöktem meg tőle. Hiszen sohasem bántott... Hirtelen elhívták hazulról, a gyárban tűz ütött ki. De nemsokára hazajön. Holnap reggel mindent megvallok neki, megmondom, hogy mást szeretek, és visszajövök hozzád, egészen, örökre. Akarod? Válaszolj, hiszen talán nem is akarod!

- Szegénykém, szegény drágám - mondtam neki. - Nem engedem, hogy ezt megtedd. Én-velem baj lesz, nem akarom, hogy velem együtt a vesztedbe rohanj! (...)

Megkönnyebbült, nyakamba borult, átölelt, és így szólt:

- Akkor hát együtt rohanunk a vesztünkbe. Reggelre itt vagyok.

Az utolsó, amire még emlékszem az életemből, az egy fénypászma az előszobámból, és ebben a fénypászmában egy hajfürt, a sapkája, az elszántságot sugárzó szeme. És emlékszem még fekete sziluettjére a külső ajtó küszöbén, s kezében a fehér papírtekercsre. (...)

MÁSODIK RÉSZ 32. fejezet

Búcsú és örök nyugalom

Istenek, isteneim! Milyen gyászos az estébe borult föld! Milyen sejtelmes a köd a láp felett! Aki bolyongott ebben a ködben, aki sokat szenvedett halála előtt, aki repült földünk felett, erejét meghaladó terhet cipelve, az tudja mindezt. Tudja az, aki megfáradt. És sajnálkozás nélkül hagyja el a fold ködeit, mocsarait, folyóit, könnyű szívvel adja magát a halál kezére, mert tudja, hogy csak a halál fogja őt megvigasztalni.

Még a táltos paripák is elfáradtak, lassabban száguldottak lovasaikkal, s az elkerülhetetlen éjszaka lassan utolérte őket. Még a hetyke Behemót is elcsöndesedett, hátában érezvén az éjt, és karmaival a nyeregbe kapaszkodva szótlanul, komolyan vágtatott, farkát felborzolva.

Az éjszaka fekete kendővel takarta be az erdőket, mezőket, és piciny, szánalmas lámpa-fényecskéket gyújtott messze lenn a mélyben - idegen kis lámpafényeket, amelyekre immár sem a Mesternek, sem Margaritának nem volt szüksége, ügyet sem vetettek rájuk. Az éjszaka

utolérte a kis lovas csapatot, felülről borult reájuk, és fehér csillagfoltocskákat hajigáit szerte az elszomorodott égbolton.

Sűrűsödött az éjszaka, velük együtt szállt, megragadva a lovasok köpönyegét, lerántotta róluk, és leleplezett minden csalást. Es amikor Margarita a hűvös szélben kinyitotta szemét, észrevette, hogy céljuk felé szálló útitársai lassan megváltoznak. És mire előttük, az erdő szegélye felett felbukkant a vérvörös telihold, eltűnt minden csalás, elnyelte a láp, a köd, megsemmisült minden múlékony, boszorkányos álöltözet. (...)

Magamagát nem látta Margarita, de azt jól láthatta, hogy a Mester mennyire megváltozott. Haja megfehéredett, hátul varkocsba volt gyűjtve, s a varkocs mögötte lebegett a szélben. Amikor palástja félrebillent, Margarita sarkantyú fel-felvillanó csillagát látta magas szárú csizmáján. Akárcsak az ifjú démon, a Mester is a hold felé tárta arcát röptében, de úgy mosolygott reá, mint régi, szeretett barátnőjére, és - a száztizennyolcas szobában felvett új szokása szerint - valamit mormolt magában. (...)

Végül Woland is felöltötte valódi alakját. (...) így repültek szótlanul, sokáig, amíg alattuk megváltozott a táj. (...) Megállították lovukat. Woland a Mesterhez fordult:

- Regényét elolvasták, és csak egyetlen kifogás merült fel: hogy, sajnos, befejezetlen. Ezért akartam megmutatni a hősét. Kétezer éve ül itt a kősivatagban, és alszik, de teliholdkor, amint látja, álmatlanság gyötri. Nemcsak őt, hanem hűséges testőrét is, az ebet. Ha igaz, hogy a gyávaság a legrútabb bűn, ez a kutya nem vétkes benne. Az egyetlen, amitől félt a bátor állat, a zivatar. Hiába, aki szeret, annak osztoznia kell a szeretett lény sorsában.

- Mit beszél az az ember? — kérdezte Margarita, és nyugodt arcára ködfátylat terített a részvét.

- Mindig ugyanazt - felelte Woland. — Azt mormolja, hogy a holdfényben nincs nyugta, meg hogy utálja a hivatalát. Mindig ezt mondja, amikor nem tud aludni, és amikor alszik, mindig ugyanazt látja: a holdsugárösvényt, szeretne végigmenni rajta, és Ha-Nocrival, a rabbal beszélgetni, mert azt állítja, valamit elfelejtett vele megvitatni akkor régen, a tavaszi Niszán hónap tizennegyedik napján. De jaj, sohasem sikerül elindulnia a holdsugárösvényen, és senki sem lép oda hozzá. Ezért, mit tehet egyebet: magában beszél. A változatosság kedvéért... mert változatosságra azért mindenkinek szüksége van... néha még azt is elmondja, hogy mindennél jobban gyűlöli a halhatatlanságot és érdemtelen hírnevét. Váltig bizonygatja, hogy szívesen elcserélné sorsát Lévi Mátééval, a toprongyos csavargóéval.

- Tizenkétezer hold azért a régi egyetlenegyért... nem túlságosan nagy ez a büntetés? -kérdezte Margarita. (...)

- Bocsássa el! - kiáltott fel hirtelen Margarita olyan élesen, áthatóan, ahogy annak idején boszorkány állapotában kiáltott; és hangjára leszakadt egy kő a hegyekben, és a sziklafokokon ugrándozva gördült le a mélybe, fölverve a hegyeket visszhangos dübörgésével. Margarita azonban meg sem tudta volna mondani, vajon a kőgörgeteg robaját hallja-e, vagy sátáni hahota robaját. Akármint volt is, Woland hahotázva tekintett Margaritára, és azt mondta:

-A hegyekben nem szabad kiabálni. Ez az ember különben is hozzászokott a kőgörgetegekhez, nem riasztja fel a lárma. Ne könyörögjön érte, Margarita, mert már úgyis közbenjárt az érdekében az, akivel annyira kívánt beszélgetni. - Azzal Woland ismét a Mesterhez fordult: -No, most már egyetlen mondattal befejezheti a regényét!

A Mester mintha csak erre várt volna. Mozdulatlanul állt, és merően nézte a prokurátort. Azután tölcsért formált kezéből, és harsogva kiáltotta, hogy a visszhang csak úgy dörgött végig

a kopár, kihalt hegyvidéken:

//

- Szabad vagy! Szabad! 0 vár reád! (...)

A vörös bélésű fehér palástot viselő ember felállt a karosszékből, és valamit kiáltott rekedt, elfúló hangon. Nem lehetett tudni, sír-e vagy nevet, sem azt, hogy mit kiált. Csak annyit lehetett látni, hogy hűséges őrzője nyomán ő maga is futva megindult a holdsugárösvényen.

— Nekem is vele kell mennem... amoda? — kérdezte nyugtalanul a Mester, meghúzva lova kantárszárát.

- Nem - felelte Woland. - Miért kövessük azt, ami elmúlt? (...) - Mester, maga javíthatatlan romantikus, nem szeretne barátnőjével virágzó cseresznyefák alatt sétálgatni, esténként pedig Schubertét hallgatni? Nem esnék jól gyertyafénynél, lúdtollal írnia új műveit? Nem akarna, mint Faust, lombikok fölé görnyedni abban a reményben, hogy sikerül új homunculust létrehoznia? Oda menjen, oda, oda! Ott már várja a háza, öreg szolgája, már égnek a gyertyák, s nemsokára kialszanak, mert jő a hajnal. Ezen az úton induljon el, Mester, csakis ezen! Éljen

boldogul, mennem kell, itt az időm!

/

— Éljen boldogul! - válaszolt egyszerre a Mester és Margarita. A fekete Woland ekkor — út-talan utat választva - beleugrott az űrbe, s egész kísérete nyomon követte.(...)

- Hallgasd a csendet - szólt Margarita, és a föveny surrogott meztelen talpa alatt. - Hallgasd és élvezd, ami életedben sosem adatott meg neked: a csendet. Nézd, ott van előttünk örök hajlékod, amelyet jutalmul kaptál. Már látom a földig érő ablakot, a felfutó vadszólőt, felkúszik egészen a tetőig. Ott a házad, a te örök lakod. Esténként, tudom, majd eljönnek hozzád azok, akiket szeretsz, akik érdekelnek, és nem bosszantanak. Játszanak, énekelnek neked, és meglátod, milyen andalító a szoba a gyertyafényben. Fölteszed elmaradhatatlan ócska kis sapkádat, és elalszol, elalszol mosolyogva. Az álom erősít, gondolataid feltisztulnak. Engem pedig soha

többé el nem kergetsz magad mellől. En fogom őrizni álmodat...

/

így beszélt Margarita, miközben a Mesterrel örök hajlékuk felé haladt, és a Mesternek úgy tetszett, Margarita szavai éppúgy áradnak, csobognak, ahogy csobogott, suttogott az imént elhagyott patak. Emlékezete, meggyötört, nyugtalan emlékezete lassan elcsitult. Visszanyerte szabadságát. Valaki elbocsátotta, mint ahogy ő is elbocsátotta maga teremtette hősét. Ez a hős visszahozhatatlanul eltűnt a homályban, miután megbocsájtottak neki vasárnapra virradó éjjel; eltűnt a csillagjós-király fia, Judea kegyetlen ötödik helytartója, Ponczius Pilátus lovag.

(Szőllősy Klára fordítása)

Tájékozottság. 1. Nevezzétek meg a Mester és Margarita c. regény forrásait! 2. Idézzétek fel azt a bibliai történetet, amely bele van építve a regénybe! Magyarázzátok meg az írói hozzáállást a bibliai történetéhez! Olvasói tevékenység. 3. Szerintetek miért nincs megnevezve a Mester valódi neve a regényben? Jellemezzétek a Mester alakját! 4. Mi a jelentősége Ivan Bezdomnij alakjának a regényben? Értelmezzétek a nevét! 5. Olvassátok el az 1. fejezet Ne álljunk szóba ismeretlenekkel című részt! A szereplők milyen meggyőződésük mellett kardoskodnak? Hogyan bizonyítják álláspontjukat? Melyek F. Dosztojevszkij motívumai? 6. Olvassátok el a 12. fejezet A fekete mágia és leleplezése c. részt! Milyen tulajdonságok jellemzik az embereket? 7. Olvassátok el a 32. fejezetet, a Búcsú és örök nyugalmat1. Hogyan értelmezitek az örök nyugalom (örök otthon), a búcsú, a csend fogalmakat? Hova tartanak a Mester és Margarita a regény végén? Emberi értékek. 8. Milyen értékek hordozója: Margarita, a Mester és Ivan Bezdomnij? Kommunikáció. 9. Vitatéma: Woland a gonoszság vagy a jóság megtestesítője Bulgakov regényében? Állampolgárok vagyunk. 10. A Mester és Margarita c. regényben milyen társadalmi jelenségeket mutat be az író? Napjainkban is léteznek ezek? 11. Miért érkezett Woland a Földre? Magyarázd meg! Mi a szerepe az ördögnek a regényben? Modern technológiák. 12. Keressetek anyagot arról, hogy más művészeti ágakban megjelent-e Bulgakov Mester és Margarita c. regényének feldolgozása! Készítsetek prezentációt! Alkotói tevékenység. 13. írjatok fogalmazást egy választott témára Bulgakov Mester és Margarita c. regénye nyomán: A szerelem - megmentő erő, A kéziratok nem égnek, Vegyék tudomásul, hogy Jézus Krisztus igenis létezett..., Woland bálja1. Vezetők és társak. 14. Csoportmunka. Különböző források felhasználásával készítsetek irodalmi szócikket a regény következő szereplőiről: Jesua Ha-Nocri, Pontius Pilátus, Levi Máté, Woland, Mester, Margarita, Behemot, a macska, Hella, Azazello, Korovjev-Fagot! Környezetés biztonság. 15. Milyen veszélyek fenyegettéka Mestert és regényét? Sikerült-e legyőzni ezeket az akadályokat? Az életre készülünk. 16. Mire tanít titeket a Mester és Margarita története? Mi újat tanultatok a múlt század társadalmáról, az emberek életéről? 17. Milyen figyelmeztetések olvashatók Bulgakov regényében?

A MESTER ÉS MARGARITA A FILMMŰVÉSZETBEN

Bulgakov regényét először 1971-ben filmesítet-ték meg, amikor a mű még nem volt olyan népszerű.

A. Wajda lengyel filmrendező csak a bibliai részt vitte filmvászonra Pilátus és a többiek címmel. Már a címmel is arra akart utalni Wajda, hogy a konfliktus a hatalom és a humánum - az író és a filmrendező is totalitarizmusban éltek — között feszül. Pilátus bűnét a rendező két összetevő, a társadalmi és erkölcsi alapján szemléli, a mások sorsáról hozott döntés személyes felelősségét.

A film elején A. Wajda egy báránycsordát mutat a vezérkossal az élén. Igazán erkölcsös csak a szabad ember lehet — nyilatkozza Wajda mikrofonjába a birkákat a vágóhídra vezető kos, majd megelevenedik a jól ismert történet. Jesua Pilátusnak bizonygatja, hogy békét akar,

Kajafás azonban a halálát kívánja, Júdás pedig veszélyes őrültnek tartja, és a népet sem nehéz ellene hangolni. A nemes eszmék szólamokká válnak, az emberek birkamód cselekszenek, s a helyzet változatlanságát sugallja, ahogy a múlt kosztümös képei a jelenre utaló külsőségekkel keverednek.

A. Petrovic szerb rendező és olasz filmesek 1972-ben megalkották a Mester és Margarita sajátos változatát. A főszereplő maga Bulgakov, a

forgatókönyvhöz hozzáadtak epizódokat a Színházi regényből és az író életrajzából, Bulgakov és a hatalom viszonyára kihegyezve. Moszkvában épp Nyikolaj Makszjudov (Bulgakov) Pontius Pilátus című darabját próbálják, a színházban segédrendezőként alkalmazott szerző legőszintébb, legjobb darabját, ám hirtelen elhalasztják a premiert. Ekkor érkezik a városba a Sátán, Woland professzor, a fekete mágia doktorának képébe bújva, hogy leleplezze a Pontius Pilátus című darab kavarta felfordulás kulcsfiguráit, ps megleckéztesse a rendszer rabszolgáit. A Proletár írók Szövetsége - Berlioz polgártárssal az élpn - bojkottálni akarja a darabot, és likvidálni az írót. Ám a Sátán segítségével sorra lepleződnek le az álszent, egoista, privilégista int-rikusok, a moszkvai kultúrelit alakjai, akik elárulták a forradalmat, és meghamisították vívmányait.

A. Petrovié tudatosan rombolta le a regénnyel kapcsolatos sztereotípiákat - a misztikus átalakulásoktól a boldog befejezésig. De a regény alapgondolata, az alkotó egyéniség tragédiája egy olyan országban, ahol nincs se Isten, se ördög, ilyen mélyen még egyetlen egy filmfeldolgozásban sem valósult meg. Petrovicnak ez sikerült.

Nem véletlen, hogy éppen a volt szocialista táborhoz tartozó országokban, Lengyelországban és a volt Jugoszláviában, készültek a Mester és Margarita filmadaptációi, ahol ugyanúgy, mint a Szovjetunióban korlátozták a szabadságjogokat. A szerig A. Petrovic és a lengyel A. Wajda filmrendezők sorsa hasonlóan alakult M. Bulgakovéhoz. Őket is üldözték kellemetlen és kényelmetlen alkotásaik miatt.

M. Bulgakov művének egyéb filmadaptációi a színészi teljesítmény miatt is figyelmet érdemelnek. így az M. Wojtyszka által rendezett film-változatban alakított Margarita szerepével lett ismert A. Dymna. A brit P. Breyers rendezte a Jú-deai eset c. filmet, melyben a regény bibliai fejezeteit filmesítette meg, s a Jesua passió fő narrátora Woland volt. Ez egy mély pszichológiai történet társadalmi és filozófiai problémák nélkül.

Alkossátok meg a saját forgatókönyveteket M. Bulgakov Mester és Margarita c. regénye alapján! Ismert színészeket javasoljatok a főbb szerepekre!

A MESTER ÉS MARGARITA A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

A regényhez készült számtalan illusztráció közül az egyik legjobbnak V. Jefimenko grafikusművész alkotásait tartják. Az ő Mestere azt sugallja, hogy megismerte a világot, s fáradt tekintete ellenére, mintha az olvasó leikébe látna.

Napjaink egyik legismertebb művészillusztrátora P. Orinyanszkij. Az 1999-es kiadásban minden egyes fejezet elején az ő art nouveau stílusban alkotott rajzai vannak (helyenként több is).

Érdekesek B. Markevics grafikusművész illusztrációi. A Who’s who in Grafic Art nemzetközi kézikönyv szerint a négyszáz grafikus közt rangos helyet foglal el.

A Mester és Margaritdhoz készült fekete-fehér grafikái (1980) a szereplőik és az alkotó hangulatát vékony egyenesekkel és vonalakkal közvetíti.

A kortárs illusztrátorok közül említést érdemel P. Froling neve, aki megalkotta a Mester és Margarita interaktív grafikus regényváltozatát: illusztrációk sorozata, melyek egymás után következnek, így jelenítve meg a regény főbb epizódjait. iPades megtekintéskor aláfestő zene és hangeffektusok is hallhatók. Az interneten ti is megnézhetitek.

Az illusztrációk közt rangos helyet foglal el a fénykép is. Napjainkban ez a művészeti ág nagyon népszerű. A fotóművészek nemcsak megörökítik a környezetet és az embert, hanem fényképillusztrációk is készülnek az ismert művekhez, például a Mester és Margaritához. Hogy mennyire sikerül nekik a szerzők gondolatait átadni, döntsétek el ti!..

1. Tekintsetek meg többféle a Mester és Margaritához készült illusztrációt az interneten! Kinek az illusztrációi a) adják vissza a legjobban a regény tartalmát; b) biztosítják annak a lehetőségét, hogy a hősök jelleme és a regény váratlan sorsfordulói is kidomborodjanak; c) stílusban közel állnak M. Bulgakovhoz? Magyarázzátok meg!

2. Készítsetek prezentációt a Mester és Margarita c. regény különböző vízióiból! Mi az elsődleges feladatotok? Miért?

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni

 



Попередня сторінка:  Régi korok arany oldalai. Németország
Наступна сторінка:   A modernizmus és az avantgárdizmus ki virágzása a XX. századi Eur...



^