uabooks.top

AZ EURÓPAI LÍRA GYÖNGYSZEMEI A XX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN

A MODERNIZMUS ÉS AZ AVANTGÁRDIZMUS KI VIRÁGZÁSA A XX. SZÁZADI EURÓPAI LÍRÁBAN

A líra a legrugalmasabb irodalmi műnem, a társadalmi életben és a kultúrában végbemenő eseményekre azonnal reagál. A XIX. század végét és a XX. század elejét a lírai műfajok sokszínűsége és a különböző stílusirányzatok megjelenése jellemzi a modernizmuson és az avantgárdon belül. A századfordulón és az egész XX. században olyan írók, költőik alkottak, akik a művészi kifejezés új, korszerű lehetőségeit kutatták, egy-egy műben akár többféle stílusirány elemeit is keverték, s nem tartoztak egyetlen irányzathoz vagy körhöz sem. Mindez az alkotók egyéni művészi tudatosságát bizonyítja, és a líra új műfaji formáiban jelentek meg.

A XX. századi lírai műfajok fejlődésének általános tendenciái. Az alkotók elutasítják a líra hagyományos műfajait, új formákat keresnek az összetet kor és benne az emberi lét bemutatására. Tartalmilag és szerkezetileg is változnak a már megszokott műfajok. Az alkotók, persze nem vetették el teljesen a régi klasszikus műfajokat, de a lezajló modern fordulatot erős tudatosság és programosság jellemzi.

A művészi kifejezés új formái jelentek meg, melyek elsősorban az avantgárd líra műnemét jellemezték. Olyan művekkel lepik meg olvasóikat, melyek kilógnak az eddig megszokott műfaji keretekből.

A lírai műfajok nyitottakká válnak az új hatások befogadására. Elmosódnak a határok a különböző műfajok között, a lázas kísérletezések következtében a líra műneme egyre egységesebbé, „univerzálissá” válik.

A XX. század irodalma erősen filozofikus jellegű, ez az egyik fontos ismérve. A lírában továbbra is olyan műfajok jelennek meg, melyek az emberi lét értelmét keresik, s leginkább a sokféleség jellemzi. A mélyen filozofikus, elvont gondolatok és az ábrázolás egységessé válnak. Megjelennek a filozófusköltők az irodalomban.

Verstanilag és ritmikailag is nagy változáson esnek át a lírai alkotások. A hagyományos műfaji jellemzőknek (versmérték, versszakok, ritmus stb.) már nincs sok jelentősége a XX. században. Már nem a külső forma, hanem a belső tartalom, a hangulati-érzelmi összefüggések a lényeg.

Különös jelentőséggel bírnak a XX. század költészetében a töprengő, magába mélyedő, a képzeletre erősen ható (meditatív-szuggesztív) és a filozófiai versek. Ugyanakkor a XX. században megszokott tárgykörökhöz tartozó lírafajták fellelhetők (tájlíra, társadalmi líra, gondolati líra stb.). A modern költők a népköltészettől sem határolódnak el, új, aktuális tartalmat adnak neki.

A XIX. század végén - a XX. század elején többféle stílusirányzatról tudunk beszámolni: impresszionizmus, szimbolizmus, akmeizmus, futurizmus, szürrealizmus stb.

Impresszionizmus (fr. impression — benyomás) - modern művészeti irányzat, amelyre jellemző, hogy a művész saját kifinomult eszközeivel próbálja megjeleníteni személyes

benyomásait, megfigyeléseit, pillanatnyi érzéseit és tapasztalatait. Az impresszionizmus Franciaországban alakult ki a XIX. század második felében, elsősorban a festészetben (nevét Claude Monet A felkelő nap impressziója című képéről kapta 1873-ban). Képviselői: Claude Monet, Pierre-Auguste Renoir és Edgar Degas festőművészek voltak, akik legfőbb feladatuknak azt tartották, hogy természetes módon ábrázolják a külső világot és képesek legyenek kifinomultan átadni saját pillanatnyi benyomásaikat, hangulataikat. A zenében M. Ravel, C. Debussy és mások. A szépprózában az impresszionizmus képviselői E. és J. Goncourt, G. Maupassant, 1. Bunyin és mások voltak.

A költészetben az impresszionizmus szinte elválaszthatatlan a szimbolizmustól, amit legjobban P. Verlaine, A. Rimbaud, S. Mallarmé és mások lírai alkotásai bizonyítanak.

Szimbolizmus (a görög symbolon - ’jel’, ’jelkép⁵, ’jellemző⁵ szóból) - a korai modernizmus egyik irányzata. A szimbolista művész a jelenségvilág mögötti lényegi tartalmakat, az „ideákat” törekszik megragadni, ehhez fő eszközül az önmagukon túlmutató, sejtelmes jelen-tésvilágú jelképeket választja. Egy-egy mű képei rendszert alkotnak, melyek végtelenül sokféle jelentésösszefüggések felvillantására képesek. Más megfogalmazásban a szimbolizmus célja - a mű témájától, tárgyi világától függetlenül, illetve ezeken keresztül - a szépség, a magasrendű értékvilág megközelítése és kifejezése.

A szimbolizmus Franciaországban alakult ki a XIX. század 60-70-éveiben, majd onnan vették át más országok művészei. Az elnevezést Jean Moréas francia költő honosította meg Szimbolizmus című cikkében 1886-ban. Alapjául a szimbolizmus programversének tartott Ch. Baudelaire Kapcsolatok c. verse szolgált. Jean Moréas véleménye szerint a szimbolizmus ellensége a tárgyilagos leírás; célja az eszme érzékletes formába öltöztetése. A lényegről nem tudunk közvetlenül beszélni. A művészetben nem fontosak a felszíni formák, jelenségek; ezek csak utalnak a lényegre. A művészet feladata érzékelhető formába önteni az eszméket, érzelmek folyamává változtatni az elsődleges emóciókat, színes foltokat, hangokat, melyeknek szimbolikus jelentőséget kell adni. A költő dolga nem a tárgyak megéneklése, hanem azoknak az érzéseknek, élményeknek, benyomásoknak a bemutatása, amelyek velük kapcsolatosak.

A szimbolizmus legjelentősebb képviselői Franciaországban. P. Verlaine, A. Rimbaud, S. Mallarmé; Belgiumban M. Maeterlinck, E. Verhae-ren; Németországban S. George; Ausztriában R. M. Rilke; Oroszországban V. Brjuszov, A. Belij, A. Biok és mások.

A szimbolizmusból nő ki később egy új moder irányzat, az akmeizmus, mely Sz. Gorodeckij szavai szerint „lehozta a költészetet a fellegekből a Földre” és bebizonyította, hogy „a rózsa nem azért szép, mert szimbólum, hanem önmagában is az”.

Szimbolizmus Ukrajnában

Az ukrán irodalomban a szimbolizmus legjelentősebb képviselői a Fiatal múzsa, Mitusza, Ukrán ház csoportosulás tagjai voltak. M. Voronij, Olekszandr Olesz, 0. Sziiszarenko. D. Zahul, P. Ticsina, Sz. Cserkaszenko a szimbolizmus jellemző jegyeit aktuális nemzeti tartalommal töltötték meg. A művész alkotói szabadságának betartása mellett az ukrán szimbolisták nem feledkeztek meg az irodalom társadalmi szerepéről. Műveikben szervesen kapcsolódnak össze a szépség és az igazság elvei.

Akmeizmus. Az elnevezés a görög akmé szóból származik, melynek jelentése: ’csúcs, valaminek a legmagasabb foka’, olyan orosz költészeti irány, mely minden tekintetben a tökéletességre törekszik, középpontjában az ember áll szellemi és történelmi aspektusból nézve. Az akmeizmus a XX. század elején alakult ki, a szimbolizmus esztétikai elveivel szemben határozta meg magát. Egyes orosz költők V. Ivanov szimbolista

iskoláját támadták, mert nem értettek egyet az Ny. Gumiljov Tékozló fiú c. művére írt kritikával. Ekkor alakult meg a Költők céhe csoportosulás, melynek tagjai Ny. Gumiljov, Sz. Gorodeckij, A. Blok, M. Lozinsz-kij és mások voltak. 1912-1913 között jelentették meg az akkor nagyon népszerű Hiperborea c. gyűjteményt. 1912-ben a csoportosulás egyes képviselői bejelentették egy új irányzat, az akmeizmus megjelenését. 1913-ban Ny. Gumiljov és Sz. Gorodeckij közzé tették manifesztumukat. Ekkor csatlakozott az akmeistákhoz Anna Ahmatova és Oszip Mandelstam.

A szimbolistákkal szemben visszaállították jogaiba a való világot. Önértékű jelentést tulajdonítottak a költői szónak, s fontos volt számukra a kultúra emlékezete. Noha az irányzat egyes költői különböző esztétikai elveket képviseltek, ami közös volt bennük, a világosságra, a megértésre való törekvés, kedvelték az egyensúlyt, a pontosságot és a harmóniát. A költő szerintük nem próféta, mint a szimbolistáknál, hanem iparos, akinek magas szinten kell elsajátítania mesterségét.

Imagizmus. Az angol imagism szóból ‘kép’. Költői irányzat, amely rövid, érzékletes képeket villant fel szabad versekben. Ez az angol-amerikai avantgárd költők körében alakult a 10-20-as években. T. E. Hulme az Imagizmus iskolájának megteremtője és fo ideológusa. Az irányzat képvislői: T. S. Eliot, R. Aldington, E. Lowell, E. Pound, H. Doolittle, J. Fletcher és mások. Alkotásaikra felfokozott képszerűség, kifejezésbeli tömörség jellemző.

Imazsinizmus vagy imaginizmus egy orosz avantgárd művészeti (főképp költészeti) irányzat volt Oroszországban. 1919-ben adták ki a mozgalom manifesztóját. Tagjai közé tartozott Anatolij Mariengof, Va-gyim Sersenyevics és Szergej Jeszenyin. Az imazsiniszták életstílusához hozzátartozott a botrány, amit a költészetük részének tekintettek.

1924-ben Jeszenyin kivonta magát a körből, és nem sokkal ezután a mozgalom lassan eltűnt.

Az imazsinizmussal rokon az angol-amerikai imagizmus irányzat.

Futurizmus. A latin futurum, olasz futoro ‘jövő* szóból származik, az avantgárd mozgalmak legfeltűnőbb, legszélesebb körökben ismertté vált irányzatok egyike a XX. században. Olaszországban jött létre 1909-ben, amikor az olasz futurizmus vezéralakja, F. Marinetti megjelentette A futurizmus kiáltványát. Elutasította a hagyományt és az előítéleteket, lerombolta a hagyományos mondattani szabályokat, elhagyta a központozást, feloldotta a versalkotás ritmikai elveit (szabad vers). Kép- és nyelvhasználata a mozgalmasság, dinamizmus hatását kelti. A művészi megújulás mellett társadalmi-politikai változásokat is akar. Kulcsfogalmai még: az erő, a veszély, a merészség, a lázadás, a küzdelem, a lendület, a technika és a zörej.

Az orosz futurizmus az olasz példa nyomán indult, de lényegesen más úton fejlődött tovább, minden hagyományt megtagadott, a művészetet a forradalom szolgálatába állította. Az orosz költészetben négy ága alakult ki a futurizmusnak: 1) Hileja (kubofuturisták) — V. Majakovszkij, V. Hlebnyikov, V. Kamenszkij, D. és Ny. Burljuk; 2) Egofuturisták egyesülete -1. Szeveijanyin, I. Ignatyev; 3) Mezonin költészet - V. Sersenyevics, R. Ivnyev; 4) Centrifuga - B. Paszternák, Sz. Bobrov, Ny. Aszjejev és mások.

Ha a kubofuturisták (pl. Majakovszkij) a forradalomban saját céljaik megvalósítását látták, elvetették az addigi kultúrát, a megrögzött életformákat, arra törekedtek, hogy felgyorsuljon a világ, s vele együtt létrejöjjön a „világi harmónia”, a „világi ember”, addig a Centrifuga képviselői a klasszikus felé fordultak, nem tagadták meg a világkultúra eredményeit (pl. B. Paszternák).

Expressionizmus a latin expression ‘kifejezés’ szóból ered az egyik legfontosabb avantgárd irányzat. Az expresszionizmus a belső tartalmak, érzések kifejezésére törekszik, a művész

belső élményét akarja kivetíteni. Elsősorban nem a külvilág dolgaira ügyel, hanem azokra az érzésekre, amelyeket a dolgok előidéznek benne. Ezt vetíti ki a tárgyra.

Előbb a képzőművészetben, majd az irodalomban jelentkezett. Az irodalmi expresszioniz-mus központja Németország volt. Az irányzat fénykora 1910 és 1925 közé esik. E. Kirchner,

E. Henkel, A. Rubin és mások munkássága a széthulló polgári világban magára maradt ember jajkiáltását fejezte ki. Az irodalmi expresszionizmus elsősorban a lírában ért el eredményeket (G. Trakl, F. Werfel és mások); a drámában szimbolikus helyzeteket és alakokat teremt (B. Brecht, G. Reiser); a prózában (F. Werfel, L. Frank, M. Brod stb.) a meggyötört, elesett emberért emelik fel szavukat az írók. A világot és az emberi létet az expresszionisták katasztrofálisnak és értelmetlennek látják. A félelem, a rettegés, a szorongás, az aggodalom, az emberi élet visszarettentő voltát hangsúlyozták a háborús borzalmak bemutatásánál. Úgy vélték, a széthulló világban magára maradó, szorongó, szenvedő embert ki kell szabadítani a társadalmi szokások szorításából.

Expresszionizmus az ukrán irodalomban

Az expressziomizmus jellemző vonásai fedezhetők fel T. Oszmacska, M. Bazsan, Jurij Klen lírájában; V. Szte-fanik, M. Hviljovij, O.Turjanszkij prózájában, M. Kulis drámáiban és a Berezil Színház előadásaiban, melynek I. Kurbász volt a művészeti vezetője és rendezője. A társadalmi átalakulások időszakában a társadalom abszurditásának és az egyén lelki transzformálódásának bemutatása expresszionista stílusban maga után vonta a tehetséges alkotók üldöztetését a szovjethatalom által. Harkovban a teljesen ellehetetlenített M. Hviljovij 1933-ban öngyilkos lett. M. Kulist, L. Kurbászt és másokat letartóztattak, száműzték őket, és 1937-ben a karéliai Szandarmohi kerületben lévő büntetőtáborban agyonlőtték.

Dadaizmus (Dada). Az irányzat neve dada - konstruált szó, jelentését sokféleképp adják meg: ’paci, vesszőparipa, szent tehén farka, igen-igen, kocka, anya’ stb. A dadaizmus a meghök-kentést célzó avantgárd irányzat. Az első világháború elleni erőteljes tiltakozásként jelenik meg, a világpusztításhoz vezető hagyományos civilizáció teljes elutasításaként. Fellépésük (és kiáltványuk) magabiztos és harsány volt, de folytatható program híján az irányzat hamar elhalt, ill. más irányzatok számára készítette elő a terepet; a dada legtöbb képviselője rövid időn belül a szürrealizmushoz pártolt.

1916-ban Zürichben születik meg, alapítója a német költő H. Ball, R. R. Hülsenbeck,

H. Arp. (Első számú vezéralakja a román származású Tristan Tzara, aki szerint a versíráshoz csupán újságpapír és olló kell. - A ford, megj.) Az irányzat rövid időn belül terjedt el Svájcban, Franciaországban, az USA-ban. P. Picasso, V. Randinszkij, M. Duchamp is nagy érdeklődéssel

figyelték az új mozgalmat. A dadaista szöveg a szavak véletlenszerű egymásutánja, a mű egészének nincs konkrét jelentése. A dada szerepe kimerül a hagyományok tagadásában, a világ zűrzavara elleni tiltakozásban. A dadaizmus jellegzetes stílusa az „antistílus”, jellemzó' esztétikai minó'sége a „szupergroteszk”.

Szürrealizmus. A francia eredetű szóösszetétel surréalité ’valóságon túli’-t és ’valóság feletti’-t egyszerre jelent. A szürrealisták azt tartják legfontosabb feladatuknak, hogy kiszabaduljanak a logikai sémák és kategóriák, az erkölcs és a törvények ketrecéből, só't érzékszerveik észleletéitől is függetleníteni akarják magukat, minthogy ezek az embert közvetlenül a külvilágnak rendebk alá. A szót Apolbnaire már 1906-ban leírta, majd 1917-ben írt burleszkjét, a Tiresias emlőit nevezte szürrealista drámának. André Breton fogalmazta meg 1924-ben tételeit: A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hagy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik. Képviselői az irodalomban:

P. Éluard, L. Aragon, F. García Lorca, P. Neruda és mások.

A XX. század elsó' felében jelentkezett a neorealizmus, neoro-mantika és a neoklasszicizmus irányzata, melyek azt bizonyították, hogy a modern mégiscsak szoros kapcsolatban áll az eló'zó' korok stílusirányzataival.

A MODERNIZMUS KAPCSOLATA MÁS STÍLUSIRÁNYZATOKKAL

Neorealizmus	Neoromantika	Neoklasszicizmus
A realista és a modern költészet szintézise. A valós világ megújult formai értelmezése (lírai elemek, az objektív és a szubjektív közeledése, töredékesség stb.)	Az ideális és a valóság határainak lebontása az egyéniség hatalmas lelki ereje segítségével, amivel képes a vágyait megvalósítani	A harmónia dicsőítése, az antik szépségkultusz, klasszikus formák alkalmazása a modern keretein belül, gondolattársítás a világkultúrával.
R. M. Rilke, M. Rilszkij, M. Bazsan, P. Ticsina stb.	K. Hamsun, R. L. Stevenson, R. Kipling, Ny. Gumiljov és mások.	0. Mandelstam, M. Zerov, M. Draj-Hmara, P. Filipovics stb.

Tájékozottság. 1. Mely mozgalmak szakítottak a hagyományos formákkal, és irányultak a művészi kifejezés új lehetőségeinek a megteremtésére? 2. Mely irányzatokban jelent meg a modern és a hagyományos elemeinek szintézise? 3. Mely mozgalmak fejlődtek: a) Németországban; b) Franciaországban; c) Oroszországban; d) az angol-amerikai irodalomban? Soroljátok fel jelentősebb képviselőiket! Olvasói tevékenység. 4. Hasonlítsátok össze: a) a szimbolizmust és akmeizmust; b) a szimbolizmust és impresszionizmust; c) a neorealizmust és neoro-mantikát! 5. Hogyan ábrázolták a világot a szürrealisták? Jellemezzétek! 6. Milyen témák és motívumok jellemzik az expresszionizmust? Emberi értékek. 7. Kedvenc XX. századi költőtök munkásságát elemezve, jelöljétek ki helyét a világirodalomban, mivel gazdagította azt! Állampolgárok vagyunk. 8. Készítsetek beszámolót Az ukrán újjászületés tragédiája és eredményei címmel! Modern technológiák. 9. Keressetek az internet segítségével példákat a moderizmus és az avantgárd stílusirányzatának megjelenésére a festészetben! Készítsetek prezentációt! Vezetők és társak. 10. Képzeljétek azt, hogy a XX. századi irodalmi avantgárd egyik irányzatának vagytok a képviselői. Fogalmazzátok meg az irányzat fontosabb követelményeit! Az életre készülünk. 11. A modern költők közül kinek a műveit olvastad? Melyik irányzathoz tartoznak? Kapcsolatba hozható-e munkásságuk a XX. században meglévő mozgalmak valamelyikével?

ÚTKERESÉS ÉS KÍSÉRLETEZÉS A FESTÉSZETBEN

A képzőművészetben a modern és az avantgárd különböző formákban jelentkezett, újdonságával és eredetiségével ejtett ámulatba mindenkit.

Pablo Picasso spanyol képzőművész, író, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a XX. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője. Az Avignoni kisasszonyok (1907) c. képe a kubizmus kiindulópontjának tekinthető. A figurák és a háttér különböző síkokból épül fel, de a testek geometri-záltsága és a szélső alakok fejének maszkszerűsége a törzsi művészet hatására utalnak. Guillaume Apollinaire rögzítette először a stílus elméletét és szándékait A kubista festők című tanulmányában. Azt javasolta a művészeknek, hogy ne csak az ábrázolás tárgyával kísérletezzenek, hanem az eszközökkel is: Fessenek — írta a költő —, amivel jólesik: pipával, bélyegekkel, röpiratokkal, kandelláberekkel, műanyag darabokkal, újságokkal. Bármilyen korlátozás ellen vagyunk!

A kubista festők (P. Picasso, G. Braque, P. Cézanne) a belső szerkezetek megragadását tartják lényegesnek, így a motívumokat nem perspektivikusan, hanem geometrikus sémákra redukálva ábrázolják. Színeik visszafogottak, a barnás, és a szürkés tónus jellemzi alkotásaikat. Az alkotások témái csendéletek, hangszerek, figurák. A szemlélődő feladata, hogy képzeletében egységben lássa a látszólag szétdarabolt részeket. És mindenki egyéni módon láthatja ...

P. Picasso Guillaume Apollinaire portréja c. festményén nehéz felismerni a költőt a sok mértani figura között. A festőnek nem is ez volt a szándéka, hanem a költő belső énje. A mértani figurák ábrázolják Apollinaire feszült művészi gondolkodását, mélységét és összetettségét. A vékony ecsetkezelés és a színek szigorú tónusa teszik szinte „áttetszővé” a költő portréját azzal a hatással, hogy átlátunk rajta.

P. Picasso nemcsak kubista stílusban alkotott. Az 1910-es évek közepétől a neoklasszicizmus, 1920-tól pedig a szürrealizmus irányzatát követte. A többi XX. századi művészhez hasonlóan Picasso alkotásai sem sorolhatók csak egyetlen stílusirányzathoz. A sok kísérletezés mellett a klasszikus hagyományok követője is volt. Sajátságos látásmódról tanúskodik az antik klasszikus Ovidius Metamorfóziséi hoz (1931), P. Mérime Carmenjehez (1948) készített illusztrációja és M. de Cervantes Saavedra Don Quijote c. művéhez alkotott rajza (1955), mellyel a 350 éves regénynek tisztelgett.

Guillaume Apollinaire alakját más alkotások is őrzik, de ezek nem kubista stílusban készültek. Henri Rousseau, Apollinaire felfedezettje és barátja, felajánlotta a költőnek, hogy megfesti portréját. A képen Apollinaire Marie Laurencin mellett áll. (Amikor Marie meglátta a festményt, felkiáltott: de ez egyáltalán nem hasonlít rám. A csinos, vékony lány joggal volt dühös, mert a festményről egy dagadt, formátlan nő tekintett rá. Rousseau-nak a szeme se rebbent, ezt válaszolta: Guillaume egy nagy költő, terebélyes múzsa kell neki - a ford, megj.) 1912-ben Marie Laurencin elhagyta a költőt. Ekkor született Apollinaire legismertebb költeménye, A Mirabeau-híd.

A naiv festők a művészeti képzés hiányában - művészettörténet, anatómiai ismeretek, perspektívaábrázolás - élményeiket stiláris, kompozíciós megfontolások nélkül öntik formába, akár a gyermekek vagy a primitív népek. Üde és tiszta a világszemléletük, őszinte naivitás és a néphagyomány sokszínűsége, a megmámorosodott szerelem és az alkotás öröme jellemzi ezeket az alkotásokat.

Marie Laurencin naiv művész szintén megfestette G. Apollinaire portréját. A képen ó' is rajta van, Apollinaire mellett ül, körülöttük múzsák és festők. Marie stibzált háttérrel, lágy színekkel, gyümölcsökkel, finom kelmékkel olyan művészek körében ábrázolja Apollinaire-t, akik a XX. század eleji Párizsban, a Montmartre-on a művészek életét élték és ma már a világ művészettörténetének részét képezik.

Ebben az időben jelentkezett még egy avantgárd stílusirányzat, a szürrealizmus. Salvador Dali katalán-spanyol festőművész a modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot. 1930-1931-ben alkotta meg zseniális festményeit, Az emlékezet állandósága,

Lágy órák, melyeknek témája a pusztulás, halál és az ember megvalósulatlan vágyainak a világa. Ez a puha óra-jelenség a későbbiekben több képén is meg fog jelenni. Salvador Dali számtalan érdekes, nehezen megfejthető', elsó' látásra szinte értelmetlennek tűnő' szimbólumot alkalmazott a művein (lásd: 73. o.).

Azonban bármennyire is az automatizmusra, a kontroll nélküli gondolatfolyamatra alapozódnak, a képeknek és jelképeknek igenis van jelentésük, s ezek az alkotó legrejtettebb énjét tárják fel eló'ttünk.

Beszéljetek a modernizmus vagy az avantgárd festészet egyik alkotásáról! Milyen hatást, érzést váltott ki benned?

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni