uabooks.top

AUSZTRIA

Rainer Maria Rilke

1875-1926

Nagyon szerényen és szinte láthatatlanult élt, de példát mutatott arra, hogyan kell szolgálni a Szónak, mely képes legyőzni a forradalmakat és a háborúkat, a káoszt és a halált. Az ő Orpheusza csak haladt előre, s legyőzte a sötétséget. Mi is őt követjük...

M. Cvetajeva

Rainer Maria Rilke 1875. december 4-én született Prágában kishivatalnok családjában. Édesapja egy vasúttársaságnál dolgozott tisztviselőként. A nehéz anyagi helyzet és az állandó civakodások miatt édesanyja elhagyta a családot (Rainer ekkor kilencéves volt). A költészet és a művészet iránt fogékony Rilkét katonai akadémiára íratta be apja. Saját verseit itt olvasta fel először az osztály előtt, ennek ellenére a kadétiskola lelkileg és fizikailag egyaránt megviselte. Majd kereskedelmi akadémiára járt, de megszökött, végül magántanulóként tett érettségi vizsgát. 1895-tól a prágai egyetemen művészettörténetet, irodalmat és filozófiát hallgatott.

Első versei 1891-ben jelentek meg Prágában. Az 1890-es években több kötete is megjelent: Elet és dalok (1894), Ajándék az uraknak (1895), Cikória (1895), Almokkal eljegyezve (1896). Neoromantikusként kezdte pályáját, majd a szimbolizmus és az impresszionoizmus hatása alatt tevékenykedett, a pillanatnyi benyomásait fogalmazta meg.

Korai verseiben R. M. Rilke az akkori Csehország népéletét mutatta be. Kis méretű kiadványai Ajándék a népnek felirattal jelentek meg. Ingyen juttatta el a kórházaknak, munkás közösségeknek azzal a nem titkolt szándékkal, hogy költészete az emberek életének része legyen.

Az 1900-as években jelent meg nyomtatásban az Órák könyve (1899-1903) c. gyűjteménye. Művészetének tetőfokát jelenti ez a különös imakönyv, melybe minden mondanivalóját összefogja. Minden addigi írása zarándokút, hogy ehhez a könyvhöz és az Istenhez érkezzen. Panteiz-musa J. W. Goethével rokonítható. Rilkénél az Isten az, aki mindenütt ott van, a természetben, a művészetben, a szellemben, maga a tökély. Olyan, mint a levegő, csak be kell lélegeznünk, hogy érezhessük.

1901-ben megházasodott, Clara Westhoffot, Rodin egyik tanítványát vette feleségül, Észak-Németországban, Worpswedeben telepedtek le. Házasságuk azonban nem tartott sokáig. Röviddel lányuk megszületése (1902) után anyagi gondok miatt elváltak útjaik. Ekkor írta Rilke, hogy a szegénység az én súlyos keresztem.

A felülmúlhatatlan Luo

1896-ban költözött át Rilke Münchenbe, ahol találkozott Lou Andreas-Salomé orosz pszi-choanalitikussal és írónővel, aki nagyon jelentős szerepet töltött be életében. Lou Salomé Szentpétervárott született, Gustav von Salomé orosz tábornok volt az apja. A szláv lélek jó ismerőjeként sokat mesélt Rilkének Oroszországról és Ukrajnáról, oroszul is megtanította. Széles érdeklődési körének köszönhetően Lou barátságot kötött számos nyugati gondolkodóval, például Hauptmannal, Nietzschével, Freuddal. Rilke az ő kíséretében látogatott el Oroszországba és Ukrajnába (1899-1900), többször találkozott Tolsztojjal is.

Az 1900-as évek elején Párizsban telepedett le, ahol a szobrász Auguste Rodin titkára volt. Itt tanulmányozta az impresszionista művészek és Rodin munkásságát. Azóta sincs jobb művészi arckép a nagy szobrászról, mint amit nagy tanulmányában ő írt róla. A párizsi években új lírai formát fejlesztett ki, az úgynevezett Dinggedichtet, a „dologi verset”, vagyis a

tárgyköltészetet, amelyben a fizikai tárgyak lényegét próbálja képszerűen megragadni. Egy dolog megnevezésének megváltoztatása a világmindenséget is megváltoztatja. Innen fakad a másik fogalom Rilkénél - az „azonosulás” (Bezug) gondolata. Lírai hcíse szoros kapcsolatot érez mindennel, ami a világegyetemben létezik, és arra törekszik, hogy újrateremtse a dolgok már elfelejtett lényegét, szellemi értékét. R. M. Rilke munkássága új szakaszának termése az Új versek (1907-1908) c. kötet.

Járt Rilke Skandináviában, Olaszországban, Spanyolországban és Egyiptomban. A legnagyobb hatással az Adriai-tenger sziklás partján álló duinói várkastély volt rá, melynek tulajdonosa Mária hercegnő, Alexander von Thurn und Taxis herceg hitvese volt. Mária hercegnő volt Rilke egyik legfontosabb levelezőpartnere, mecénása, gyóntató anyja és energikus védőangyala, aki duinói kastélyában több ízben is hónapokra vendégül látta a költőt. Kedvességének és a varázslatos természeti környezetnek köszönhetően itt írta Rilke a híres Duinói elégiáit (1922-ben fejezte be).

Az első világháború történései, a sok értelmetlen halál, a világkultúra kincseinek pusztulása nagyon megviselték a költőt. Utolsó alkotói korszakát a borús, tragikus hangulat, a káosz érzése uralja. Ugyanakkor meggyőződése, hogy csak a művészek és a művészet képes visszaadni az emberiségnek az elveszített „dolgokat”, a szellemi értékeket. A Szonettek Orpheuszhoz (1922) c. kötet bizonyítja ezt a legjobban.

1919-től élete végéig Svájcban élt, ahol barátai Muzotban egy öreg ház tornyában biztosítottak számára lakóhelyet, s tréfásan „muzoti kastélyának hívták. Itt fejezte be a Duinói elégiákat és a Szonettek Orpheuszhoz c. köteteket. Korai halálát a fehérvérűség egy ritka fajtája okozta. A betegség már annyira előrehaladott stádiumban volt, hogy az orvosok nem tudtak segíteni rajta. 1926. december 29-én halt meg egy valmont-i szanatóriumban. Rilke nyughelye a középkori Raron temploma mellett, a hegytetőn található, s a sírfeliratát is maga a költő írta.

у

Oltsd ki szemem... c. vers az Órák könyve c. kötetben jelent meg. A lírai hős Istenhez intézett felfokozott hangulatú monológját olvashatjuk. A beszélő lelkében lejátszódó drámai összeütközést mutatja be, mely az istenkeresésról szól a maga és a világ számára. Bármi történik is, Isten felé halad és az 0 örök tervét akarja megérteni. Az Isten olyan szeretetet ad, amely soha el nem fogy. Értelmet, célt ad az életnek. A versben utalás van Ézsaiás csodálatos látomására. Isten dicsősége jelent meg előtte és szent voltával szemben meglátta önmaga és népe bűnösségét. Isten tiszteletének megsértése a bálványkultusz, az erkölcstelen élet, a formális vallásosság, a szociális igazságtalanságok: mindezekért a próféta elkerülhetetlennek látta Isten ítéletét, amely a nemzeti összeomlás formájában jön el a könnyelmű és hitetlen népre. Azt hirdette, hogy az embereknek vissza kell fordulniuk Isten felé.

Ukrajna R. M. Rilke életében

1899-ben R. M. Rilke Moszkvában és Szentpéterváron járt. Ennek az utazásnak legmeghatározóbb élménye a Lev Tolsztojjal történt találkozás volt. Amikor visszatért Németországba, oroszul kezdett tanulni. Később eredetiben olvasta M. Lermontovot, L. Tolsztojt, F. Dosztojevszkijt, A. Csehovot, Ny. Gogolt, megismerkedett Oroszország és Ukrajna történetével. Nagyon szeretett volna Kijevbe is eljutni. B. Paszternaknak a következőket írta: „Mélyen meghajolok a múlt előtt, ahogyan a gyermek a szenteste előtt." Második oroszországi útja során újfent meglátogatta L. Tolsztojt Jasznaja Poljanán, és onnan rögtön Ukrajna felé vette az irányt. 1900 júniusában érkezett Kijevbe, két hetet töltött ott. A város kulturális öröksége, szépsége lenyűgözte Rilkét. Különösen sok időt töltött a Kijevi Barlangkolostorban. Itt lelte meg annak mintáját, hogy hogyan lehet egyesíteni a népet és az istenhitet, a népet és a természetet. Közel két hónapig utazgatott még Ukrajna területén. Lerótta kegyeletét Kanyivban Sevcsenko sírjánál, beszerzett egy Kobzán is. Sevcsenko és Gogol hatása fedezhető fel Rilke az Ének az igazságról c. versében. A poltavai kirándulás emlékét őrzi a XII. Károly Ukrajnába utazik és a Vihar (a poltavai csata, Mazepa és a svéd király) c. versekben. Az ukrán táj szépségét énekelte meg A faluszéli ház... és más költeményekben.

OLTSD KI SZEMEM... (1901)

Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak, tömd be fülem: én hallom hangtalan szád, lábatlanul is elkúszom utánad, és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.

Törd le karom és megragadlak én, szivemmel, mint egy kézzel tartalak, fogd le szivem, agyam dobog hibátlan, s ha lángod agyvelőmbe csap, viszlek tovább, vérem zuhatagában.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. vers. A mű alaptémájául az Orpheusz és Eurüdiké görög mítosz szolgált. Amikor Orpheusz feleségét, Eurüdikét megmarta egy kígyó, Orpheusz lement érte az alvilágba. Zenéjével meglágyította Hádész és Per-szephoné szívét, akik ezért visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheusz a felesége előtt haladjon és ne nézzen vissza. Ezt a dalnok nem tudta megállni, így végleg elveszítette őt. A mítosz által Rilke műve filozófia tartalmat kap - az élet és halál örök harcáról, a szerelem és nemlét, a művészet és sötétség viszonyáról. M. Oreszt ukrán költő és műfordító Rilkének ezt a művét az egész tragikus XX. század összegzőjének nevezte. A szovjet büntetőtáborban raboskodó V. Sztusz műfordítót a vers mérhetetlen érzelmi ereje ragadta meg. Eurüdikéről írta: „O olyan kedves, akinek a szomorúságához mérhetőt még a líra húrjai sem tudnának megszólaltatni, mert alakjában benne van a világ összes bánata, szomorúsága: az erdőké, az utaké, a mezőké, a folyóké, az állatoké, a tetteké. És a Nap is bánatosan, némán tekint le az égről, mintha egy másik bolygóra nézne, az esti csillagok fényei is gyászosan villannak, mintha ők is sírnának. Ilyen kedves ő...” A vers tetőpontja: az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheusz a felesége előtt haladjon és ne nézzen vissza. Ezt a dalnok nem tudta megállni, így végleg elveszítette Eurüdikét. Mindezt végtelen szerelemből tette, csak egy pillanatra akarta látni azt a nőt, akiért egy lant /többet sírt minden halottsiratónál. De Eurüdiké lelke már távol járt tőle, nem is értette Hádész szavait: Hát mégis visszafordult!, / ő mit sem értve, halkan kérdte: ki? V. Sztusz szerint ebben a kérdésben benne van az egész emberiséget átható szellemi, lelki halál. Azóta Orpheusz azoknak a daloknak a megihletője, amelyek a kedves elvesztését siratják.

R. M. Rilke és A. Rodin

1902-1911 között R. M. Rilke Párizsban élt. Rodin személyi titkára volt, tőle tanulta meg a szüntelen munkálkodás művészi erkölcsét, a részletek aprólékos kidolgozását, a dolgok lényegének megragadását. 1903-ban tanulmányt, művészi arcképet írt Rodin címmel. Kölcsönösen tanultak egymástól, hatottak egymásra. Rilke csodálattal szemlélte, ahogy Rodin egy alaktalan kődarabból mozgást ábrázoló szobrot alkot. A. Rodin akkoriban nagyon sokat kísérletezett, olyan módszert dolgozott ki szobrai kifaragásánál, hogy a szemlélőnek olyan érzése támad, mikor körbejárja, mintha megelevenednének, mozognának, lélegeznének, vagyis életet tudott csalni a márványba. Ez elsősorban a dinamikus komponálásnak, a felületekés mélyedések fény-árnyék játékának köszönhető. Rodin kifejti például, hogy szerinte hogyan kell ábrázolni a mozgást: »A mozgás átmenet egyik testhelyzetből a másikba, az alakoknak nem szabad valamilyen merev tartásban megrekedniük. A gipszöntvény nem annyira természetes, mint a szobrom; én jobban megőrzőm emlékezetemben a„pózt", mint maga a modell, s ezen felül belső életet is adok neki.« Rodin szobrain az impresszionizmus stílusjegyei is felismerhetők, ami Rilke érdeklődését is felkeltette. Átvette a szobrász alkotó módszerét és a versírásnál alkalmazta azt. 1907-1908-ban jelent meg Rilke Új versek c. kötete, melyben a versek nagy részét a látvány, a tárgy és az ábrázolás dinamikus egysége jellemzi. A legapróbb részletekig ábrázolja a legkisebb változásokat is, de nemcsak a tárgyakon, hanem a lelki, szellemi tartalomra is odafigyel. Rilke lírájának egyes darabjainál ekkoriban fedezhető fel az„élő, mozgó világegyetem" képe.

ORPHEUSZ, EURÜDIKÉ, HERMÉSZ (1904)

A lelkek furcsa bányamélye volt az.

Ok hárman, mint a hallgatag ezüstére, sötétjét áterezték. Gyökerek közt fakadt a vér, s rohant az emberekhez: a lenti éjben izzott, mint a porfir.

Más nem piroslott.

Sziklák meredtek,

testetlen fák. A semmiben hidak feszültek, s ott volt a roppant, hályog-tükrű tó, medrére vize úgy nehezkedett, mint nyári rétre esőterhes felhő.

És a szelíd mezők közt felderengett az Egyetlen-út halottfehér sávja, akár egy hosszú-hosszú gyolcs-szalag.

Ott jöttek ők, az Egyetlen-utón.

Elöl a karcsú férfi, bő köpenyben, némán haladt, gyorsan, türelme-fogytán. Rágatlan nyelte lépteit az út, nagy falatokban. A köpeny-redők közt csüggött keze, nehéz ökölbe zártan, feledve már az íves, könnyű lantot, amely baljához nemrég úgy simult, mint olajághoz gyönge rózsainda.

S a lelke szinte kétfelé szakadt: tekintete, mint fürge eb, iramlott előre, vissza; elloholt megint, s megállt egy-egy kanyarban tétován, a hallása még hátraszimatolt: úgy tetszett, néha vissza-visszatér a csöndesen mögötte-lépdelőkhöz, akik követnék felkanyargó útján.

Aztán megint csak lépte kondulása, meg a köpenye-csapta szél kísérte, így szólt magában: jönnek biztosan.

Végül kimondta, s utána a visszhang.

Jönnek mögötte mind a ketten, halotti csöndben. Hogyha visszanézne csak egyszer (s ezzel le nem rontaná művét, melyet még meg nem épített halandó ember), láthatná is őket.

Két néma árnyék nesztelen követte.

A hír s az utak istene az egyik.

Sugárzó szemén úti sisak árnya.

Előretartva vitte karcsú botját, szárnyakkal repdesett erős bokája.

És balján hallgatag vezette őt.

Kit úgy szerettek, hogy érette egy lant többet sírt minden halottsiratónál, és panaszból egy világot teremtett,

másik világot, s arra völgyet, erdőt, utat, mezőt, folyót és állatot, és e panasz-világ körül, akár földünk körül, egy másik nap kerengett, s egy másik néma ég borult fölé -panasz-égbolt eltorzult csillagokkal.

0 jött, kit úgy szerettek.

Az isten balján szótlanul haladt, léptét halotti leplek lassitották, ment tétován, szelid-türelmesen.

Olyan volt, mint az áldott Egy-reménység. A férfival, ki ott haladt előtte, nem gondolt; sem a felkanyargó úttal Már egyedül volt. És halotti volta csordultig telítette.

Mint gyümölcsöt a méz és a sötétség, itatta át a maga nagy halála, pedig még föl se fogta, olyan új volt.

Egy új szüzesség burka védte már; érinthetetlen volt. Szemérme, mint a virág gyenge szirma este, csukva, s keze a más-kéz meleg ölelését úgy elfeledte, hogy a könnyű isten szellő-szelkid, kísérő kézfogása bántotta, mint egy buja mozdulat.

0 már nem az volt, az a szőke nő, kinek nevét a költő lantja zengte, ki volt az ágyon illatozó ámbra, csöndes sziget, azé a férfié.

//

O már leomlott, mint a hosszú haj, átadatott, mint földeknek a zápor, szétosztatott, int százszoros ajándék.

Ő már gyökér volt, s mikor hirtelen

hátravonta az isten s fájdalommal kiáltott fel: „Hát mégis visszafordult!”, ő mit sem értve, halkan kérdte: ki?

Messze, ahol az út a földre felvisz, ott állt valaki: elváltozott arcát senki meg nem ismerte volna. Nézte, amint az ösvény mezők-szegte sávján megáll az isten, aztán szomorúan megfordul, hallgatag követve őt, ki visszaindult már azon az úton.

Léptét halotti leplek lassították, ment tétován, szelíd-türelmesen.

(Rab Zsuzsa fordítása,)

Szonettek Orpheuszhoz (1922). Rilke Szonettek Orpheuszhoz című versgyűjteménye sok szempontból egyedülálló. Az eredeti szonett kevesebb mint három hét alatt készült el 1922 februárjában. Az első világháború után a költő lelki zavarokkal és gátlásokkal küzdve több évig semmiféle teljes mű megírására nem volt képes. Belső világán valami lelki bénultság uralkodott el. Ebből a siralmas helyzetből viharosan rázúduló megrázkódtatásként mozdította ki Wera Ouckama Knoop halálának híre. A tizenkilenc éves táncosnő Rilke szemében a friss, törekvő és felfelé hágó művész jelképe volt, Orpheusz-jelképpé lett a szonettekben. Mint valami feltörő vízforrás két héten át ontotta magából egymás után a szonetteket. Elképesztő, látomásszerű biztonsággal írt, állítólag törlés és javítgatás nélkül küldte kiadójához a két szonettsorozatot. A szonettek ebben az eredeti állapotukban láttak napvilágot és maradtak fenn, mint Rilke költői hagyatékának nagyra becsült, sokszor olvasott és idézett darabjai.

* * *

ím, egy fa nőtt! Ó fénylő túlnövekvés!

0 zengő Orpheusz! Fül faja, nagy!

S lett minden néma. Aztán újrakezdés mozdult, jel támadt, változás fakadt.

A bomlott erdőből vadak lopóztak puhán elő, otthagyván vackaik, s hogy nem riadtság s fondorlat lakik csöndességükben, s hogy csak hallgatóztak,

ekkor kitűnt. Szívükre nem hatott bőgés, üvöltés, jaj. De hol kicsinyke kunyhó állt, menhelyként a legsötétebb

vágyódás ellen, melybe míg betértek, a félfák is reszkettek lépteikre -itt raktál nékik dalból templomot.

(Csorba Győző fordítása,)

A szonettben Orpheuszt Rilke istenként ábrázolja, aki részese a teremtésnek, pontosabban, a világ ihletője. Művészete előtt, mely isteni eredetű és isteni erejű, minden sötét, durva, hiú, kegyetlen meghunyászkodik, sőt még a halál is megtorpan. Rilke szerint Orpheusz dalának isteni küldetése az, hogy harmóniát, világosságot és szépséget adjon a világnak.

Nem Orpheusz alászállásának motívuma Hádész birodalmába lényeges Rilke számára, hanem az, hogy Orpheusz megtapasztalta a holtak birodalmát, ismeri a halált, s minden, amit ott átélt, a belső világát gazdagítja. Orpheusz útja a holtak birodalmába egyenlő a lét eredetének útjával. Ugyanakkor az új élet (a növekedés) ígérete is, mert csak az a fa nő nagyra, melynek gyökere mélyen kapaszkodik a földben. A halál és az élet titkainak megismerésével Orpheusz művészete egyre elmélyültebb lesz, s maga a dalnok képes lesz meglátni „a dolgokban” a végtelent és az időtlent.

Ki a holtak ligetébe lenn dalolt egyszer legalább, az zengheti el csak a végtelen magasztalás dalát.

Kibe sűrű mákon-ital csurgott, vak lombok alatt: fülében az isteni dal örökkön bennemarad.

Megzavarodhat a víztükör, futhat a szín-csuda: tündököl és éles a kép.

Csak ott, hol a kezdet és a vég egybeesik, lesz a dal örök-fiatal

(Képes Géza fordítása,)

Miután Orpheusz megismerte a halált, még erősebben érezte az élet szépségét és erejét. A szépséggel együtt a földi értékek egyre szélesebb köre nyílt meg előtte. Az, amivel az árnyékok birodalmában szembesült, nem törte meg életszeretetét, szabadságvágyát, éles érzékeit, s ami a legfőbb - a harmóniára való törekvését, amit szembe állít a halállal, a káosszal és a rombolással.

* * *

Ámde te, isteni, végsőkig dala-zengő, hogy a menádraj őrjöngő dühe ért, rend szárnyalt fel a zajból; ó, te veszendő, hullva emelted a dal örök épületét.

Nem lantot s főt zúzni jöttek azok.

Tébolya tépte-sodorta mind, s a szivednek vágott kő is röptében szelidebb lett; értett, mint akinek hallás adatott. (...)

(Halasi Zoltán fordítása)

Tájékozottság. 1. A XX. század elejének melyik stílusirányzatához köthető R. M. Rilke munkássága? 2. Beszéljetek R. M. Rilke Ukrajnában tett utazásairól, hogyan jelenik ez meg műveiben? 3. Hogyan értelmezte R. M. Rilke a Ding és a Bezug fogalmát? Olvasói tevékenység. 4. Milyen művészi és kifejezőeszközöket használ Rilke az Oltsd ki szemem... c. versben a lírai hős lelkében végbemenő változások, az istenkeresés bemutatására? 5. Milyen helyszíneken történnek az események az Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. versben? 6. Hogyan mutatja be az Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. versben a halál, az élet, a művészet és a szerelem témáját? Idézzetek a műből! Emberi értékek. 7. Hogyan valósul meg az orfízmus fogalma a költő művészetében? Kommunikáció. 8. Vitatéma: Költő az, aki... Állampolgárok vagyunk. 9. Készítsetek beszámolót Vaszil Sztusz, a fogoly és R. M. Rilke lírájának fordítója címmel! 10. Keressétek meg az Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. vers V. Sztusz fordítását, és hasonlítsátok össze M. Bazsan fordításával! Modern technológiák. 11. Az internet segítségével keressetek rá a görög mitológiára, és olvassátok el az Orpheusszal, Eurüdikével, Hermésszel kapcsolatos tudnivalókat! Nézzetek utána, ki volt Aida! A mítoszok milyen elemeit építette be R. M. Rilke versébe? Mi a szerepük? Alkotói tevékenység. 12. Meséljétek el, az Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. vers olvasása közben milyen kép jelent meg a képzeletetekben! Milyen aláfestő zenét és színeket választanátok? Választásotokat indokoljátok meg! Környezet és biztonság. 13. Milyen természeti jelenségről ír R. M. Rilke a Szonett Orpheuszhoz c. gyűjtemény első szonettjében? Magyarázzátok meg a túlnövekvés, néma, újrakezdés, dal szavak jelentését! Az életre készülünk. 14. Stefan Zweig az első világháború idején a honvédelmi minisztérium archívumában Rilkével dolgozott együtt. A következőket mondta róla:„Bármilyen hangoskodás vagy brutalitás távol állt tőle. Az arcátlan viselkedés lelki fájdalmat okozott neki. A bizalmaskodástól megrettent, mások alakoskodása miatt pedig szégyenkezett. Ahol jelen volt, ott nyugalom és tiszta légkör uralkodott. Jelenlétében senki sem engedett meg magának durvaságokat, nem tűrte meg környezetében a pletykát vagy a szégyenteljes dolgokat." Értelmezzétek a brutalitás, arcátlanság, bizalmaskodás, alakoskodás, lelki tisztaság, szégyen, finomság szavak jelentését! Milyen esetben találkoztatok ezekkel a kifejezésekkel? Számotokra melyek elfogadhatók, és mely fogalmak elutasítandók?

ORPHEUSZ ALAKJA A ZENE- ÉS KÉPZŐMŰVÉSZETBEN

Az antik mitológia már kétezer éve része a képzőművészek alkotásainak is. Valameny-nyi művészeti korszak és korstílus igyekszik megtalálni a görög és római mitológia azon héroszait és isteneit, akik megtestesítik koruk eszméit és elképzeléseit. A művészet lényege és mágikus ereje a legjobban Orpheusz ábrázolásában jut kifejezésre, aki énekével a természetet, minden élőt és élettelent is el tudott bűvölni.

A legismertebb zenedarabok egyike Orpheusz és Eurüdiké történetéről a XVIII. századból ismert azonos címmel. A bécsi királyi udvar zeneszerzője, Chr. W. Gluck háromfel-vonásos operája, melyben Orpheusz szólama tenorra van írva, így a felhangzó ária könnyed lírai színezetet kap. Az opera legismertebb része a Dallam. A fuvola fátyolszerű hangja a tiszta érzelmeket és gyászt közvetíti. Az opera érdekessége a mítosztól eltérő befejezés. Amikor Orpheusz és Eurüdiké a holtak birodalmából tart fel, Orpheusz visszanéz szerelmére. Eurüdiké abban a pillanatban másodszor is meghal. Orpheusz megénekli bánatát, majd úgy dönt, megöli magát, hogy az alvilágban újra láthassa szerelmét, de feltűnik Ámor, és megállítja őt. Ámor feltámasztja Eurüdikét, és a szerelmespár újra egyesül.

Orpheusz, a trák származású legendás dalnok alakját több festmény is megörökítette. R. Savery XVII. századi holland festő az Orpheusz és az állatok c. festményén azt a pillanatot örökítette meg, amikor Orpheusz zenéjével megbűvölte az állatokat. A festő Orpheuszt a völgyben (alig lehet észrevenni) helyezi el, az előtérben pedig az állatok és a madarak vannak.

A festészetben a legnépszerűbb téma mégis az, amikor Orpheusz a holtak birodalmából hozza fel Eurüdikét. Az egyik híres feldolgozása ennek a témának a XIX. században alkotó J.-B. C. Corot francia festő ecsete alól került ki. Az általa ábrázolt holtak birodalma Dante Isteni színjátékéinak poklát juttatja eszünkbe.

G. de Lairesse XVII. századi holland festő Orpheusz alászállása a pokolba és G. F. Watts XIX. századi angol szimbolista festő Orpheusz és Eurüdiké c. vásznak az elszakadás drámai pillanatát örökítik meg. Ezek a festmények dinamizmussal telítettek, ugyanakkor mérhetetlen szomorúságot és kilátástalanságot sugallnak.

A festők közül nagyon sokakat érintett meg Orpheusz halálának története. Néhányan közülük: a XIX. században alkotó francia szimbolista festő, G. Moreau Orpheusz, a XX. századi angol preraffaelita, J, W. Waterhouse A nimfák megtalálják Orpheusz fejét, P. Picasso Orpheusz halála c. festmények.

Feltétlenül meg kell említenünk a francia avantgárd festészet egyik legmeghatározóbb alakjának, M. Chagallnak Orpheusz mítosza c. festményét. A vásznon megjelenő szimbólumok és színek megfejtése még várat magára.

Az 1910-es években a francia festészetben megjelent egy új stílusirányzat, az orfizmus, mely rokon stílusában a kubizmus-sal, futurizmussal, expresszionizmussal. Neve Guillaume Apol-linaire-től ered, aki úgy vélte, hogy az orfisták festményei úgy hatnak a szemlélőre, mint egykor a görög énekes dala: Robert Delaunay, F. Kupka, F. Picabia, M. Dusán festményeiken a mozgás dinamikáját és a zene ritmusát ábrázolták színek és vonalak segítségével.

Melyik Orpheusz-ábrázolás tetszik nektek?

1. Keressétek meg az interneten Chr. W. Gluck Orpheusz és Eurüdiké c. operáját! Hallgassátok meg Orpheusz Elvesztettem Eurüdikét c. áriáját! Milyen érzéseket vált ki bennetek ez a zene?

2. Olvassátok el R. M. Rilke Orpheusz, Eurüdiké, Hermész c. versét, miközben Chr. W. Gluck ismert operájának Dallamok c. részét hallgatjátok! Hogyan hat a zene az olvasásotok stílusára?

3. Keressétek meg a neten az orfista festők műveit, válasszatok közülük Rilke Szonettek Orpheuszhoz c. gyűjteményhez olyan illusztrációkat, melyek szerintetek korunkban is megállnák a helyüket! Hogyan tennétek ugyanezt 1923-ban?

 

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni