uabooks.top » Világirodalom » Az orosz költészet ezüstkora
Інформація про новину
  • Переглядів: 113
  • Дата: 29-06-2020, 03:13
29-06-2020, 03:13

Az orosz költészet ezüstkora

Категорія: Világirodalom





Попередня сторінка:  Federico García Lorca
Наступна сторінка:   Alekszandr Blok

OROSZORSZÁG

AZ OROSZ KÖLTÉSZET EZÜSTKORA

Sötét időkben szült fiúknak Útjukról még emléke sincs.

Mi - sarjai Oroszhonunknak -Őrizzük szörnyű éveit.

A. Biok

Az orosz költészet ezüstkora. Megjelenésének okai. Ezüstkor alatt az orosz irodalomban a XIX. század végének - a XX. század elejének, az orosz líra fejlődésének időszakát értjük. (Az aranykor - a XIX. század, a klasszikus orosz irodalom, A. Puskin, M. Lermontov és mások tevékenységének korszaka.) A XIX-XX. század fordulóján a társadalomban és az irodalomban is sajátságos helyzet alakult ki. A századforduló az apokalipszis (világ vége) hangulatában telt. Az egész társadalom mély krízisben volt, az alkotó művészek pedig próbálták megérteni a társadalmi feszültség okát, s az élet szellemi értékeit kutatták.

Az írók eltérő módon közelítettek az országban akkoriban megtörténő összetett és riasztó folyamatokhoz. V. Szolovjov az állam kríziséről beszélt, a Pánmongolizmus c. versében a katasztrófa-hangulatot, az Orosz Birodalom pusztulásának előérzetét ragadta meg. A. Biok A fizetség c. befejezetlen művében a XIX. század végének Oroszországát a szellemi pusztulással azonosítja, s reménykedve fordul Európa felé. I. Annenszkij mélyen átérezte az orosz társadalom drámáját, mely szerinte néma sivatag, ahol az embereknek csak büntetés jár (.Pé-tervár c. vers). Az ezüstkor költői előre látták a XX. század elején bekövetkezett forradalmi kataklizmákat és a szociális megrázkódtatásokat, melyek nemcsak Oroszország számára jelentettek tragédiát, hanem a befolyási körébe tartozó országokban is.

Egyesek viszont úgy vélték, hogy a válság nem vezet feltétlenül a „világ végéhez”, ellenkezőleg - a nép örök törekvését jelenti a megújulás irányába. Sz. Jeszenyin és M. Klju-jev a patriarchális eszmék megtestesülésének lehetőségében reménykedtek. A szimbolista V. Brjuszov a „nagy bukást” énekelte meg, ami a szociális és szellemi felemelkedés kezdetét jelenti. A futuristák (V. Majakovszkij, I. Szeverjanin és mások) örültek a régi pusztulásának. Egy új világ megteremtésén gondolkodtak, s költészetüket egy szebb jövő reményében ennek eszközévé kívánták tenni. Sajnos terveik nem valósulhattak meg, mélységes tragédiaként élték meg a valóság és a remények ütközését. V. Majakovszkijt és Sz. Jeszenyint a szovjethatalom üldözte, s öngyilkosságba kergette. Az ezüstkor egyes alkotóira golyó általi halál várt (Ny. Gu-miljov), akik pedig Oroszországban maradtak, a kegyetlen szovjet rezsimnek voltak kiszolgáltatva (A. Ahmetova, В. Paszternák és mások). Volt, aki emigrált, ők másfajta tragédiát éltek át: a szülőföldtől való kényszerű elszakadásét (M. Cvetajeva, Z. Gippiusz,

V. Ivanov, D. Merezskovszkij, I. Bunyin, Ny. Berberova és mások).

A korszak jellemzői az orosz irodalom fejlődésén is megmutatkoztak, válság jelei látszanak az irodalomban is. A realizmus és naturalizmus stílusa már nem elégítette ki az alkotókat, akik már nem a kézzelfogható valóság hiteles ábrázolására törekedtek, hanem a társadalom szellemi alapjainak újraértelmezésére, az ember lelkének mélységeibe történő behatolásra. Ezzel magyarázható a számos iskola és irányzat megléte, melyek képviselőit a lázas újítás szándéka vezérelt. A líra műneme a legnépszerűbb ebben az időben, mert azonnal reagál a társadalomban történő eseményekre, változásokra.

Az új lírai műfajok megfeleltek azoknak az igényeknek, melyek az egyéniség érzelmi hullámzásával jártak együtt, aki az összetett társadalmi-politikai folyamatok kereszttüzében találta magát.

A XIX. század végének és a XX. század elejének művészei előtt két feladat körvonalozódott: 1) a társadalomban fennálló esz-

mei-esztétikai krízis tudatosítása, és olyan eszközök keresése, mellyel mindez legyőzhető; 2) a művészi ábrázolás új, nem realisztikus formáinak a kutatása. Az ezüstkor ragyogó tehetségekkel gazdagította a világirodalmat: A. Blok, A. Ahmatova, В. Paszternák, V. Majakovszkij,

I. Annenszkij, M. Cvetajeva és mások.

Az ezüstkor művészi újításai. Az ezüstkor képviselői valamennyien egyedi alkotók voltak, de valami mégis közös volt bennük.

AZ EZÜSTKOR IRODALMÁNAK FŐ JELLEMZŐI

1. Az egyén önértékelésének megerősítése, tapasztalatainak és érzéseinek ábrázolása.

2. A líra eszközeinek segítségével az orosz társadalomban jelentkező lelki tragédiák okainak kiderítése, melyek a borzasztó sejtelem-, szorongás-, prófécia-motívumok megjelenését idézték elő.

3. Az emberbe, lelki szabadságába, szellemi fejlődésébe vetett mérhetetlen hit a tragikus körülmények ellenére.

4. Az alkotás filozofikus tartalma, az emberi lét és a történelem lényege, a világválságok magyarázata az egyén belső világának tükrében.

5. A világ lelkiségének megteremtése, erkölcsi célok kitűzése.

6. A magas művészet szembehelyezése nemcsak a realizmus és naturalizmus stílusával, hanem az egész hivatalos szovjet irodalommal, az ember, mint az állami gépezet egyik csavarja szemlélet elvetése, az általános emberi eszmék előtérbe helyezése.

7. A tartalom és forma aktív megújítási szándéka, verstani újítások, új lírai műfajok és új lírai nyelv megteremtése.

Vezető stílusirányzatok és művészeti mozgalmak. Az ezüstkor vezető stílusirányzata a modernizmus volt, melynek az volt a feladata, hogy újrateremtse a világmindenség, a korszak és az ember lelki gazdagságát, ahogyan azt O. Mandelstam megfogalmazta. Az írók elutasítják a valóságábrázolás mimetikus (utánzáson alapuló) eszközeit. A költők a Teremtő szerepére törnek, a szépség és a harmónia kategóriáival új világot képesek teremteni.

Oroszországban a XIX-XX. század fordulóján a szimbolizmus, akmeizmus, fiiturizmus, imaginizmus stílusirányzatai fejlődtek a leghatározottabban. Elsőként a szimbolizmus jelentkezett az 1880-1890-es években. Az orosz szimbolista költészetben maga a szó a világ rejtett lényegének és az emberi lélek rezdüléseinek a kifejezőeszközét jelentette. A szimbolisták felfedezték a költészetnek azt az adottságát, hogy képes bizonyos jelentések, hangulatok, érzelmek továbbítására, ösztönzésére. Az azonnali érzéki benyomásokat és érzéseket ábrázolták, a szimbolizmust az impresszionizmussal gazdagították. Az orosz szimbolistáknál a költői szót megérzésként és kinyilatkoztatásként fogadták. D. Merezskovszkij, Z. Gippiusz, K. Balmont, A. Blok, V. Brjuszov és mások műveikben az emberiség, a világ végzetes, tragikus helyzetét mutatták be. Ezzel a drámai valósággal szemben az örökkévalóság harmóniájára való törekvést állították, a lényegből a jelenséget emelték ki, mert hitük szerint, ha a jelenséget a megfelelő pillanatban ragadják meg, a valóság lényegi sajátosságáig jutnak el. Ezért költészetük állandó kísérletezés a pillanat megragadása érdekében. A közlés alapja egy emlékező magatartás, a hangulat, a benyomás, a cselekvés emlékképként idéződik fel.

Az 1905-1907-es években az orosz szimbolizmus komoly válságon esett át. Sz. Gorodeckij szerint a költészetnek a magas égből le kellett ereszkednie a földre. A XX. század tízes éveiben új mozgalom jelentkezett - az akmeizmus. Képviselői közt ott találjuk Ny. Gumiljovot, A. Ahmatovát,

0. Mandelstamot, Sz. Gorodeckijt és másokat. A szónak költészetükben az irracionális tartalom helyett valós, tudatos értelme van. Az akmeisták az

emberek és az élet valódi problémái felé fordultak, a mindennapok lelki drámáit tárták fel. Úgy tekintettek saját munkásságukra, mint „újklasszicista költészetre” és felhasználták az orosz és világkultúra hagyományait, addigi vívmányait.

Az avantgárd mozgalom legtermékenyebb stílusirányzata a futurizmus volt, mely a XX. század elején uralkodott. Az orosz futuristák (V. Majakovszkij, V. Kamenszkij, V. Hlebnikov, I. Szeverjanin és mások) a múltat és a jelent a jövő jegyében tagadták. A fennálló társadalom válságában egy jobb kor eljövetelének lehetőségét látták, amit a művészi kifejezés új formáival adekvát módon akartak elősegíteni. A futuristák megújították a lírát. A művészeti, az erkölcsi hagyományokat tagadták, de dicsőítették a technikát, a technikai haladást, a gépeket, a nagyvárost. Elvetették a nyelv kialakult szabályait, hirdették a szó felszabadítását. Esztétikai elveikhez tartozott a művészi képek szélsőséges társítása, olykor belső összefüggés nélkül. Szerintük a költő feladata, hogy a környezetet a fantázia segítségével alakítsa át, a mindennapi jelenségből egy egészen új világot hozzon létre. Eleinte az 1917-es forradalomban saját céljaik megvalósítását látták, de hamar csalódniuk kellett. Alkotásaikban egyre gyakrabban jelenik meg a kiábrándulás motívuma.

Az 1910-1920-as években még egy irányzat terjedt el Oroszországban, az imaginizmus, melynek elveit 1919-ben Sz. Jeszenyin, R. Ivnyev, A. Marienhof, V. Sersenevics és mások fogalmazták meg. Sz. Jeszenyin amellett kardoskodott, hogy az ábrázolt és valós elemeket egyesítsék egy egésszé. A képalkotásban az imaginisták szép eredményeket értek el: megújították a művészi ábrázolást, a költői nyelvbe egyre több metafora került, illetve ragaszkodtak a nép-költészeti hagyományokhoz. Ezen kívül meghirdették a művészet függetlenségét az államtól, az irodalomban pedig a szabad útkeresés lehetőségét. Válaszul a szovjethatalom minden eszközzel üldözni kezdte őket.

Az ezüstkor lírája számos új ötlettel gazdagította az irodalmat, s idővel látványosan szembehelyezkedett annak hivatalos szovjet változatával. Az ezüstkor alkotóinak élete, sorsa éppen ezért bonyolult és gyakran tragikus kimenetelű volt. Ez a korszaka az orosz irodalomnak a XX. század közepére lezárult. Valójában ennek oka a költők tragikus halála, a modern irodalmi irányzatok felszámolása és az alkotói szabadság teljes felszámolása volt. Még csak el sem tudjuk képzelni, milyen eredményeket érhetett volna el az orosz líra, ha más, nem az elnyomó totalitárius rezsim körülményei között fejlődhetett volna tovább. Az emigrációba (Franciaország, Németország, Csehország stb.) kényszerültek sorsa nem alakult kevésbé tragikusan azokénál, akik otthon maradtak. Mindezek ellenére megállapíthatjuk, hogy az ezüstkor alkotói hatalmas eredményekkel járultak hozzá az orosz és a világkultúrához. Az emberi lélek szabadságának és elpusztíthatatlanságának hitét erősítették műveikkel.

Tájékozottság. 1. Milyen történelmi és kulturális tényezőkkel magyarázható az ezüstkor lírájának szárnyalása? 2. Mikor volt az ezüstkor? 3. Miben rejlik az ezüstkor költőinek tragikuma? 4. Nevezzétek meg az orosz modernizmus főbb irányzatait! Olvasói tevékenység. 5. Válasszatok egy verset az ezüstkor képviselőinek egyikétől, olvassátok fel kifejezően! Elemezzétek a vers témáját, kifejezőeszközeit és a költői nyelvet! Emberi értékek. 6. A szovjethatalommal szemben milyen értékeket képviseltek az ezüstkor alkotói? Kommunikáció. 7. Szerintetek miért nevezte 0. Mandelstam az akmeizmust„a világkultúra utáni sóvárgásnak"? Keressétek meg a költő azon verseit, melyekben az antik kultúra motívumai megtalálhatók (Tristia c. kötet)! Állampolgárok vagyunk. 8.0. Zvjerej irodalomtudós szerint:„Az ezüstkor idejében a szó telített volt új realisztikus és filozófiai, polgári és erkölcsi tartalommal." Szerintetek a költői nyelv milyen új tartalmakkal gazdagodott ekkor? Modern technológiák. 9. Készítsetek beszámolót és prezentációt az ezüstkor költőinek egyikéről: a) aki Oroszországban maradt; b) aki emigrált! Vezetőkés társak. 10. Párban dolgozzatok! Az orosz modernizmus (szimbolizmus és futurizmus) irányzatainak képviselői más-más csoportokhoz tartoztak. Kutassatok egy kicsit utánuk! Képzeljétek azt, hogy az egyik csoporthoz tartoztok! Fogalmazzatok meg 3-4 alapvető tézist! Az életre készülünk. 11. Gyűjtsetek nektek tetsző idézeteket az ezüstkor költőinek műveiből! Készítsetek egy hozzászólást az idézetekből, fotókból és illusztrációkból! Mutassátok be osztálytársaitoknak, és vegyetek részt Én ezüstsorokat ajándékozok nektek c. költői flash mobban!

 

 

A világirodalom tankönyve a 11. évfolyamra Debreceni

 



Попередня сторінка:  Federico García Lorca
Наступна сторінка:   Alekszandr Blok



^