Kiadó: "Svit"
Megjelenés éve: 2019
Szerzői: Debreceni Anikó
Категорія: Magyar irodalom, Tankönyvek magyar
Kiadó: "Svit"
Megjelenés éve: 2019
Szerzői: Debreceni Anikó
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Magyarország - az Osztrák-Magyar Monarchia részeként - az első világháború vesztes oldalára került. A győztes hatalmak döntése nyomán az akkori Magyarország területének kétharmadát más országokhoz csatolták. Az 1920-as trianoni döntés következtében olyan területek is idegen országok részei lettek, melyek lakosságának többsége magyar volt.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Gyermekkora, iskolái • 1917. október 5-én született Debrecenben. Érettségi vizsgáját 1935-ben szülővárosában tette le, majd 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin-magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában, majd három évig Hódmezővásárhelyen a Református Leánygimnáziumban dolgozott.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
A népies realizmus költőjeként indult 1947-ben, majd - szembenézve az 50-es évek elejének kiélezett társadalmi-művészi ellentmondásaival - nagyszabású szemléleti-poétikai forradalmat hajtott végre Nagy Lászlóval együtt. Az eredmény a látomásos-szimbo-likus-mítoszi verstípus és költészet. Kettejük közül Juhász Ferenc a kezdeményezőbb és kísérletezőbb alkat. Életműve mennyiségére nézve is igen terjedelmes, s egyetlen műben is kedveli a nagy formát.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Változások a kultúrpolitikában • A „puha diktatúra” éveiben a -60-as évektől - a nyugati emigránsok kivételével az addigi perifériára szorított vagy bebörtönzött szerzők (Déry Tibor, Zelk Zoltán) nagyobb része megjelenési lehetőséghez jutott, amelyet azonban továbbra is a hatalomhoz való viszony határozott meg.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Azon kevesek közé tartozik Örkény István, akik természettudományos szemlélettel - és végzettséggel - érkeztek a magyar irodalomba. Talán ennek köszönhető ez az újszerű látásmód, ami pályája csúcsán írt műveit jellemezi, és amellyel - túlzás nélkül állíthatjuk - világsikerre tett szert. Az irodalomtörténet úgy tartja számon, mint az egyperces novellák szerzőjét.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Németh László a népi írók mozgalmának egyik legnagyobb egyénisége, író, műfordító, tudós, tanár volt. Nagy terjedelmű, sok műfajt felölelő életművében következetesen érvényesített eszmei mag bontakozott ki. Az emberi lét értelmét és célját olyan típusú önmegvalósításban lelte fel, amelyben a minőségigény a meghatározó érték.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
A magyar polgárság írójaként számon tartott Márai Sándor már a 30-as években egyike nemzedéke elismert íróinak, mégis, második és végleges emigrációjától tudatosan és következetesen kiiktatták a kultúrpolitikusok műveit a hazai szellemi életből, s nevét is haláláig alig ejtették ki.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
A magyar szépprózát a XX. század első harmadára az irányzatok sokszínűsége jellemezte, és a 30-as évektől jó esélyei voltak a világirodalmi áramlatokhoz való felzárkóztatásra.
Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom
Nagy László a mai magyar költészet egyik kiemelkedő képviselője. Költészete egyszerre hagyományőrző és merészen újító. Inspirálói voltak a népi írók s a háború utáni társadalmi forradalom is. Éppen ennek tragikus torzulásai siettették költői kibontakozását egy olyan nagyszabású és nagy hatású lírai forradalom keretében, amelyben társa Juhász Ferenc volt.