uabooks.top

 

MADÁCH IMRE (1823-1864)

Madách Imre az egyetlen magyar klasszikus, akinek mindent átfogó szelleme nem állt meg a határokon, hanem a magyar sorsban, a szabadság magyar tragédiájában felismerte az örök emberi mozzanatot. .. Legfőbb költői ideálja, Goethe, az emberiség költője volt, és ő is az akart lenni... És a közé a nagyon kevés magyar költő közé tartozik, akinek műve, fordítások által, a közös európai irodalom része lett. (Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Magvető Könyvkiadó. Bp., 1972. 381. o.)

ÉLETÚTJA

Születése, gyermekkora • 1823. január 21-én született Nógrád megye egy kis falujában, Alsósztregován (ma Szlovákia). Családja régi földbirtokos nemescsalád volt, a tatárjárás koráig vitte fel eredetét. Hatszáz esztendőn keresztül sok érdemes vármegyei tisztviselő és katona került ki a tekintélyes Nógrád megyei nemzetségből. Madách Imrét erős katolikus szellemben nevelték szülei: idősebb Madách Imre és Majthényi Anna. Öt gyermekük volt: két lány és három fiú. 1834-ben meghalt az édesapa. Majthényi Anna férfias eréllyel és okossággal irányította a hatezer holdas birtokot. Ez nyújtotta Madách Imre számára élete végéig az anyagi függetlenséget, az alkotáshoz szükséges háborítatlan védettséget.

Iskolái • Imre - öccseivel együtt - magánúton végezte tanulmányait, a vizsgákat a váci piarista gimnáziumban tették le. 1837 őszétől Madách Imre a pesti egyetemre került: két évig filozófiát, majd jogot tanult. A jogi fakultás első évfolyamának elvégzése után nyáron Pöstényen gyógyfürdőzéssel próbált meggyengült egészségi állapotán javítani. Tanulmányait ősztől magánúton folytatta. Egyetemi tanulmányait 1841-ben fejezte be, majd egy év múlva ügyvédi képesítést szerzett.

A közéleti szereplő • 1842-től Balassagyarmaton joggyakornok lett az alispán mellett, aki rövid időn belül ki is nevezte aljegyzőnek. Hamarosan ismertté vált megyéjében, mint a szabadelvű ellenzék egyik bátor hangadó szónoka. Súlyosbodó szívbetegsége miatt 1843-ban le kellett mondania az aljegyzőségről, de politikai érdeklődése nem szűnt meg. Továbbra is megjelentek cikkei a centralista vezetésű Pesti Hírlapban. 1846-ban Nógrád megye főbiztosává választották. 1848 márciusában választmányi

tag, júliusban pedig már választási biztos lett. Betegsége miatt a szabadságharcban nem vett részt, sorsát azonban így is befolyásolta a történelem. Testvérét, Madách Máriát, 15 éves fiát és honvéd őrnagy férjét Erdélyben a felizgatott román parasztok brutális kegyetlenséggel megölték. Öccse, Pál, aki Kossuth mellett volt futár, tüdőgyulladást kapott és meghalt. Károly öccse menyasszonyának apját Haynau felakasztatta.

Házassága • 1844 fordulópont életében. A losonci farsangi bálon megismerkedett Fráter Erzsébettel, a nógrádi alispán unokahúgával. Madách a nagy, romantikus szerelem lehetőségét sejtette meg benne. Teljesen elbűvölte az örökké nyugtalan, élményekre, szórakozásra vágyó lány. Madách ennek pont az ellentéte volt: visszahúzódó, elmélkedő, befelé forduló. Természetük egyáltalán nem illett össze, egy év múlva Csesztvén mégis összeházasodtak. Majthényi Anna és legjobb barátja, Szontágh Pál is ellenezte a házasságot. A fiatal párnak Madách anyja átadta a cseszt-vei birtokrészt a kúriával együtt. Házasságuk első évei boldogan teltek. Három gyermekük született: Aladár, Jolán, Borbála.

Amikor 1851-ben parócai birtokán bujtatta Kossuth titkárát, a halálraítélt Rákóczy Jánost, feljelentették, 1852 nyarán vasra verve Pozsonyba szállították. Birtoka jövedelmét lefoglalták. Egy év múlva bizonyítékok hiányában felmentették, de távolléte alatt házassága megromlott. Felesége nem tudta elviselni a magányt: fogadta a birtokon a régi barátait, botrányos életet élt. Adósságot adósságra halmozott, férjét szemrehányásokkal zaklatta, panaszkodott pénztelensége miatt, vádolta anyósát, hogy nem akar rajta segíteni, divatárusi megbízásokat és kifizetetlen számlákat küldött férjének. Minden tettéből kiviláglott, hogy csak a pénz miatt ment férjhez, urát nem szerette, még gyermekei is idegenek voltak lelkének. A válás elkerülhetetlenné vált.

Kilencévi szerencsétlen házasélet után Madách, 1854 nyarán eltávolította házából feleségét.

Madách Imre a válás után gyermekei nevelésének, tanulmányainak, az írásnak és gazdaságának élt édesanyja kastélyában, Alsósztregován. Családi katasztrófája mélyen megrendítette, de fájdalmát, keserűségét mélyen magába zárta.

Utolsó évei • A felgyorsult történelmi események Madáchot kiragadták a sztregovai magányból, s újra közéleti szerepet vállalt: Nógrád megye országgyűlési képviselője lett. 1862-ben a Tragédia megjelenése után a

Kisfaludy Társaság, majd 1863 januárjában az Akadémia is tagjai sorába választotta. Egészségi állapota azonban egyre romlott. 1864. október 5-én Alsósztregován halt meg.

MUNKÁSSÁGA

Madách Imre már pesti iskolázása idején került a szellemi élet sodrába: magába szívta a reformkor liberális atmoszféráját, romantikus ízlését és népszeretetét. Ekkor ismerkedett meg Kölcsey, Vörösmarty, Bajza, Eötvös műveivel, Shakespeare, Victor Hugo alkotásaival. Eljárt a Pesti Magyar Színház előadásaira. Műveltségét, művészi és tudományos érdeklődését segítette, hogy latinul, németül, franciául olvasott. Már ekkor buzgón verselt. Hogy költői tervei vannak, azt sohasem titkolta.

Lantvirágok • Ezzel a címmel látott napvilágot első s egyetlen verseskötete 1840 júliusában Pesten. A huszonhat lírai költeményt a Lónyai Etelka iránti ifjúkori szerelem ihlette. Ezután számos verses munkája maradt fenn kéziratban. Költeményei többnyire kesernyés hangú szemlélődések, világfájdalmas panaszok, embergyűlölő vallomások.

A drámaíró • Fiatalon kezdett el drámaírással is foglalkozni. Első drámáját 16 éves korában írta, amit hat dráma és egy komédia követett. Ifjúkori színművei több változatban maradtak fenn. Szokása volt, hogy kéziratait az első kidolgozás után félretette, de huzamosabb idő leteltével ismét elővette, egész jeleneteket törölt belőlük, párbeszédeit átdolgozta. A Bibliából, a világ- és a magyar történelemből számos témát dolgozott fel. Commodusán&k hőse, a kéjelgő római császár, egyik gazságot a másik után követi el, végre egyik női áldozata megmérgezi. A Nápolyi Endrében Nagy Lajos magyar király öccsének meggyilkolását dolgozta fel, szembeállítva a magyar erényekkel az olasz csalárdságot. A Férfi és nőben Herakles és Deianeira történetét dolgozza fel. A Csák végnapjai hazafias történeti dráma. Az utolsó Árpád-házi király leányának védőjét, Csák Mátét eszményítette benne. A Mária királynő hőse a szerelem és hivatás között ingadozik. Mária szerelmes udvara egyik daliájába, For-gách Balázsba, de azért mégis beleegyezik, hogy kezét a brandenburgi őrgrófnak, Zsigmondnak ígérjék. Csak tréfa című társadalmi drámája újabb vallomás embermegvetéséről és nőgyűlöletéről.

A Bach-korszak végéről való szatirikus vígjátéka: A civilizátor. Ebben az önkényuralom hivatalnokvilágát gúnyolta ki epés tréfálkozással. Stroom (estróm), az osztrák hivatalnok, rendet akar teremteni István gazda barbár udvarában. István bácsi szívélyes viszonyban él cselédeivel. A civilizáció áldásait a rengeteg papír, az elképesztő bürokrácia, az újfajta adók jelentik. Egyenlőséget ígérve Stroom a maga pártjára állítja és fellázítja az idegen ajkú cselédeket István gazda ellen. De rémisztő civilizátori működése láttán a régi kényelmükben megzavart cselédek eszükre térnek, s a rendcsinálót a svábbogarakkal együtt kizavarják a magyar portáról. Madách ezt a vígjátékát Arisztophánész modorában írta.

Fő művét, Az ember tragédiáját 1859 februárjában kezdte írni. Nyomtatásban 1862 elején jelent meg. A kész munkát először bizalmas barátjának, Szontágh Pálnak mutatta meg, a művelt földbirtokos több észrevételt tett rá, s azt tanácsolta, juttassa el a kéziratot Arany Jánoshoz.

Utolsó nagyobb munkája a Mózes című dráma. A prófétában a népért rajongó nemzeti hőst mutatta be. A zsidó vezér megszabadítja honfitársait a rabságból, s elvezeti őket egy boldogabb haza határai felé.

1. Mi kapcsolja Madách Imrét a következő helynevekhez és nevekhez: Alsósztregova, Pest, Balassagyarmat, Csesztve, Majthényi Anna, Fráter Erzsébet, Madách Mária, Rákóczy János, Szontágh Pál? 2. Milyen Madách-műveket ismersz Az ember tragédiáján kívül?

i pb.\ і і t 1. Gyújts anyagot a neten, és készíts prezentációt Madách Imre r , i.:ЦJí életéből és munkásságából!

Az ember tragédiája

(Rövidítve)

Első szín

Az expozíció a mennyei birodalmat ábrázolja. Az úr nagy fényességben trónusán ül, körülötte térdelő angyalsereg. Az angyalok kara dicsőíti őt. Az Úr elégedetten tekint le az általa teremtett világra:

AZ ÚR: Be van fejezve a nagy mű, igen.

A gép forog, az alkotó pihen.

Évmilliókig eljár tengelyén,

Míg egy kerékfogát újítni kell.

Drámai jelenetben konfliktushelyzet alakul ki, ugyanis a főangyal, Lucifer ahelyett, hogy dicsérné az Urat, szembeszáll vele. Értelmetlennek tartja a teremtést, tagadja, hogy bármi jó, szép következhet. (Az egész cselekmény során ő a tagadás szelleme.) De ha már így alakult, akkor részt követel a teremtésből. Az Úr gúnyosan ajándékoz neki a teremtett világból:

AZ ÚR: Legyen, amint kívánod.

Tekints a földre, Éden fái közt E két sudár fát a kellő középen Megátkozom, aztán tiéd legyen.

Lucifer méltatlankodva fogadja.

LUCIFER: Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,

S egy talpalatnyi föld elég nekem,

Hol a tagadás lábát megveti,

Világodat meg fogja dönteni.

Második szín

Az első emberpár, Ádám és Éva a paradicsomban gondtalanul, boldogan élnek. Éva elégedetten mondja Ádámnak:

ÉVA: Ah, élni, élni, mily édes, mi szép!

Adám közbevetése után boldogan folytatja:

Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk,

És mindezért csupán hálát rebegnünk Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket.

A két fa, amit az úr Lucifernek adott, a tudás és a halhatatlanság fája. Erről a két fáról az emberteremtményeknek nem szabad gyümölcsöt szakítaniuk. A szélrohamból kibontakozó ijesztő Lucifer -, hogy elkezdje csatáját az Úrral szemben - biztatja őket.

LUCIFER: Mit képes tenni az arasznyi lét?

E két fa rejti mind e birtokot,

S ettől tiltott el, aki alkotott.

Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed,

Ettől örök ifjú marad becsed.

Éva szakít a tudás fájáról. Az almát először ő, majd Ádám is megízleli. Az öröklét fájához hiába húzza őket Lucifer, azt nem érik el, mert egy angyal lángoló karddal útjukat állja. A mennyekből dörgő hang hallik; az Úr szól Adámhoz:

r r r

AZ UR: Adám, Adám! Elhagytál engemet,

Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban.

Harmadik szín

Ádámot és Évát a paradicsomon kívül, egy pálmafás vidéken látjuk viszont, miután méltatlanná váltak a paradicsomi életre. Egyelőre bizakodva dolgozgatnak. Éva lugast, Ádám kerítést készít, ám eszükbe jut, hogy az öröklét fáját nem érték el. Kétségek gyötrik őket: hol a lét határa, milyen a jövő? Lucifer van velük; Ádám bizakodva kéri:

ÁDÁM: Hadd lássam, mért küzdők, mit szenvedek.

Éva is szeretne előrelátni:

ÉVA: Hadd lássam én is, ...

Nem lankad-e el, nem veszít-e bájam.

Lucifer bűbájt, varázslatot bocsát rájuk:

LUCIFER: Legyen. Bűbájat szállítok reátok,

És a jövőnek végéig beláttok Tünékeny álom képei alatt...

A történeti színekben mindig Ádám, Éva és Lucifer a főszereplő. Az eszmékért rajongó Ádámot Lucifer nem csupán indokolatlan tagadással hűti le, hanem konkrét példákkal, érvekkel, rideg racionalizmussal is.

Negyedik szín: Egyiptom

Ádám - fáraó. Éva - egy rabszolga felesége. Az első történeti szín Egyiptomban játszódik, nagy és nyitott csarnokban emelvényen trónol Ádám mint fáraó. Lucifer a minisztere. Mögötte a majdani nyugvóhelyét, síremlékét, a gúlát építik kegyetlen korbácsütésektől megkínzott rabszolgák.

Mindene megvan; a mérhetetlen gazdagság, a földi örömök boldoggá tehetnék, mégis végtelen űrt érez lelkében. Annak tudata sem elégíti ki, hogy

az épülő piramis örök időkre hirdetni fogja az ő dicsőségét. A nép, a rabszolgák jaj szava nem jut el hozzá, fogalma sincs a nép szenvedéséről.

Közben egy véresre korbácsolt rabszolga utolsó erejével odaszokik a trónus elé, és kö-nyörgőn szól a fáraóhoz: „Uram, segíts!”

Eva, a rabszolga neje szalad utána, és eszelősen, elkeseredetten kiáltja:

ÉVA: Hiába kéred azt.

Ki kínjainknak nem volt részese,

Nem ért, nem ért! Halk a jajnak szava,

S a trón magas.

A haldokló rabszolga utolsó szavaival a durva valóságot fogalmazza meg.

A RABSZOLGA: Miért él a pór? - a gúlához követ

Hord az erősnek, s állítván utódot Jármába, meghal. - Milljók egy miatt.

A „rettentő beszéd” szíven üti a fáraót, aki magához inti a trónusra Évát. Ismeretlen, emberibb érzés hatja át, de Éva kijózanítja azzal, hogy a nép jajára hívja fel Ádám-fáraó figyelmét. Éva szerepe ebben a színben passzív, de lénye, bája, kérdése: „Hallod-e a nép jaját?” - hatással van a fáraóra.

Éva hatására a fáraó is megérti, hogy semmit nem ér az olyan dicsőség, amit milliók kínja árán ér el az ember. Lucifer azonban megpróbálja kiábrándítani: hiába adja a népnek a szabadságot, nem fog vele élni. A tömeg arra van teremtve, hogy dolgozzon, ha tőle szabadságát megkapja, másnap új gazdát keres magának.

Ádám-fáraó elfásult, csalódott, de megfogalmazódik benne a szabadság eszméje; elképzel egy újat.

ÁDÁM: Fülembe cseng még: milljók egy miatt.

E millióknak kell érvényt szereznem.

Szabad államban - másutt nem lehet.

Lucifert unszolja:

Vezess, vezess új célra Lucifer...

Ötödik szín: Athén

Ádám - Miltiádész. Éva - Lucia, Miltiádész felesége. Athénban játszódik. A templom felé igyekszik Lucia fiával, Kimónnal. Lucia férje Miltiádész, a hadvezér, aki messze hazájától hősies csatákat vív, hogy a hon szabadságát védje. Míg Miltiádész távol van, a népet demagógok a hadvezér elleni bosz-szúra ingerük; azt állítják, hogy áruló. Éva is elfordulna férjétől, ha igaz lenne a vád. Az asszony azonban rájön, hogy hazugság, aljas rágalom, amivel férjét gyalázzák. A szabadságeszme megcsúfolódik, a nép nem méltó a szabadságra. A demagógok érvelésétől felbujtott emberek Miltiádész ellen hangolódnak, s a hős halálát követelik.

Miltiádész nem magyarázkodik, nem kér kegyelmet. Sőt hitványságáért nem is okolja a népet, nem átkozza meg őket.

ÁDÁM: E gyáva népet meg nem átkozom,

Az nem hibás, annak természete,

Hogy a nyomor szolgává bélyegezze,

S a szolgaság, vérengző eszközévé Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek.

Csak egyedül én voltam bolond,

Hívén, hogy ilyen népnek kell szabadság.

Büszke öntudattal hajtja le fejét a tőkére.

Ő a hibás, amiért illúziókat kergetett. Az eltorzult szabadságeszméből kiábrándulva várja a mellette bárddal álló bakó, Lucifer sújtását. A jövőben nem a nép boldogulását fogja keresni, kizárólag saját örömét fogja szem előtt tartani, a kéj és a mámor adta gyönyöröket fogja keresni.

Hatodik szín: Róma

Ádám - Sergiolus, Éva -Júlia, Lucifer - Milo. Róma jelenik meg előttünk. A történelem tanulsága szerint a nagyhatalmi Róma összeomlását, bukását az erkölcstelen életmód, a züllöttség siettette. A közönséges élvezeteket hajszoló dorbézolásnak vagyunk a tanúi.

Döghalál, a pestis pusztít a városban, ám az orgiázó társaságot ez egyelőre nem zavarja. A tivornyázók között vem Sergiolus, Milo és Júlia a kéjhölgyek között. A gladiátorok élet-halál birkózásának látványa is jó szórakozás. A legyőzött gladiátornak nem kegyelmeznek. Júlia és Sergiolus ebben a miliőben, a borgőzös élvezetek közben is mérhetetlen vágyódást éreznek a kezdeti tiszta, paradicsomi életük iránt. Ádám végül Szent Péter apostol szavaiban talál vigaszt: a kiutat a terjedő új eszmében, a kereszténységben látja.

ÁDÁM: Fel hát csatázni, fel hát lelkesülni Az új tanért. Alkotni új világot,

Melynek virága a lovag-erény lesz,

Költészete az oltár oldalán A felmagasztalt női ideál.

Lucifer azonban tudja, ez az eszme sem váltja majd valóra Ádám vágyait. LUCIFER: Ah, a lehetetlen lelkesít fel, Ádám!

A férfiúhoz méltó ez s dicső ám.

Istennek tetszik, mert az ég felé hajt,

S ördögnek kedves, mert kétségbe ejt majd.

Hetedik szín: Konstantinápoly

Ádám - Tankréd, Lucifer - Tankréd fegyvernöke, Éva - Izóra. Ádámmal Konstantinápolyban találkozunk. Az új eszme, a kereszténység elkötelezett híve. Lovagtársaival érkezik a keresztes háborúból, ellátást kér a polgároktól. Ám

azoknak rossz a tapasztalatuk a keresztes hadakról. Ádám hiába érvel, hogy a szent cél érdekében, a hit védelmében harcoltak, nem fogadják be őket.

Szomorúan tapasztalja, hogy a szeretet vallásának jelképe „vérengző keresztté” korcsosult, s az egyház tanításai merev, embertelen dogmákká fajultak. Éva most is az Édenkertet idézi fel, de Ádámtól elválasztja őt a zárda fala. Ádám szent eszmék után szállt csatába, és helyette átkot talált. Elkeseredik, a tudományokba menekül ez embertelen világból.

f r

ADAM: Csatára szálltam szent eszmék után,

S találtam átkot hitvány felfogásban,

Isten dicsére embert áldozának,

S az ember korcs volt, eszmémet betöltni.

Nemesbbé vágytam tenni élveink,

S bűn bélyegét süték az élvezetre,

Lovag-erényt állíték s ez döfött Szívembe tört. El innét, új világba,

Eléggé megmutattam, hogy mit érek,

Ki vívni tudtam és lemondani tudtam,

Szégyen nélkül elhagyhatom helyem, -Ne lelkesítsen többé semmi is,

Mozogjon a világ, amint akar,

Kerekeit többé nem igazítom,

Egykedvűen nézvén botlásait.

Kifáradtam - pihenni akarok. -

Nyolcadik szín: Prága I.

Ádám - Kepler, Lucifer - Kepler famulusa, Éva - Borbála, Kepler felesége. E szín Prágában játszódik. A császári palota kertje s a csillagásztorony látszik. Kepler csillagász, Rudolf császár szolgálatában áll. Tudományát babonává si-lányítják: időjóslást, horoszkópot kell készítenie, hogy feleségének szép ruhái legyenek. A császár kívánságára pedig aranycsinálással kellene kísérleteznie. Titokban Kepler az új tanoknak szegődött hívéül, melyet a reformáció hirdet, de a szabad gondolkodás még a tudósnak sem engedhető meg. Még boszorkánysággal megvádolt és börtönbe zárt édesanyját sem meri védelmezni, mert egy-két megjegyzése miatt az udvar előtt már eretnek hírében áll. Évát ebben a színben változatos, szélsőséges tulajdonságok jellemzik, hűtlen, kacér teremtés. Nemesi származását állítja szembe férje értékeivel. Kepler nem ítéli el bűnei miatt, felmenti őt. Ezek a szavak egyben Madách fájdalmainak visszhangja is.

ÁDÁM: Minő csodás kevercse rossz s nemesnek A nő, méregből s mézből összeszűrve.

Mégis miért vonz? Mert a jó sajátja,

Míg bűne a koré, mely szülte őt.

(;••)

Oh, nő, ha te meg bírnál érteni,

Ha volna lelked oly rokon velem,

Minőnek első csókodnál hivém,

Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd

Kivűl a boldogságot körömön,

Nem hordanál mindent, mi benned édes,

Világ elé s mindent, mi keserű,

Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. -Óh, nő, mi végtelen szerettelek.

Szeretlek most is, ah, de keserűen Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.

Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,

Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,

Mely a nőt báb-istenként tartja még,

Mint istenül tartotta a lovagkor,

De akkor hittek benne, nagy idő volt,

Most senki sem hisz, törpe az idő,

S a báb-istenség csak vétket takar. -Elválnék tőled, szívemet kitépném,

Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,

S te is nélkülem boldogabb lehetnél;

De ott van újra a már meglevő rend:

Az a tekintély - egyházunk szava;

S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.

Lucifer bort hoz Adómnak, aki elszenderedik. A távolból felhangzó Marseillaise dallamába beleolvadnak a gyengülő, sejtelmes szavak.

ÁDÁM: Oh, hallom, hallom a jövő dalát,

Megleltem a szót, azt a nagy talizmánt,

Mely a vén földet iíjúvá teszi.

famulus - tanítvány, segéd

Kilencedik szín: Párizs

Ádám - Danton, Lucifer - bakó, Éva - arisztokrata hölgy, majd pórnő. Ez a szín különleges dramaturgiai szereppel bír, hiszen álom az álomban: a nyolcadik szín végén - melyben Ádám Keplerként szerepelt - álmodni kezdő Kepler látja a kilencedik színt. Bár Lucifer ebben a színben is megjelenik, ezt az álmot nem ő irányítja: ennek megfelelően ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, hanem a bizakodás hangjai követnek.

Az álomba merült Ádám-Kepler Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, első szavai Egyenlőség, testvériség, szabadság! A forradalom hármas jelszava mégsem teljesülhet, hiszen itt is szembesülünk az egyén és a tömeg ellentétével, a nép kivégzések sorozatát követeli. Éva kétszer is megjelenik a színben: a vérpadon márkinőként a szépség és a költészet varázsát rejtve bűvöli el Dantont, aki a másodszorra durva forradalmárnőként megjelenő Évától iszonyodva fordul el.

Az álom az álomban azzal ér véget, hogy Robespierre biztatására a forradalom nagy vezéregyéniségének, Dantonnak a kivégzésére készülnek. Danton

feje már a nyaktiló alatt van, és utolsó szavaival a bakóhoz szól: Bakó, ügyes légy — órjást vesztesz el.

Hirtelen megváltozik a kép, olyan lesz, mint a nyolcadik színben, újra Prágában vagyunk.

Tizedik szín: Prága II.

Kepler íróasztalára hajolva ébredezik, Lucifer mint famulus Kepler vállára üt, s megnyugtatja. A csillagok világában járó tudós Kepler irtózik a szörnyűségektől, a kegyetlen megtorlásoktól, mégis ebből a történelmi élményéből optimizmussal telítve, erőt érezve indul az új küzdelmek felé. Éva is más hangulatban kezdi az új napot, számára az elmúlt éjszaka, melyet egy udvaronccal töltött, csak kiábrándultságot hozott. Kepler azonban megújult erővel lát munkájához, iíjakat oktat. Egyikük, ki már eddig is kitüntette magát szorgalmával, azt szeretné, ha belátna a természet műhelyébe, hogy átlássa az egészet, az anyag- és a szellemvilágot egészében. A mester őszintén szól tanítványához, a legfontosabb az önálló, szabad gondolkodás, tűzre a régi, elsárgult pergamenekkel, ha gátolt szabnak az elmének!

ÁDÁM-KEPLER: Együtt mondunk búcsút az iskolának,

Téged vezessen rózsás ifjúságod Örömhozó napsugár- és dalokhoz;

Engem vezess te, kétes szellemőr,

Az új világba, mely fejlődni fog,

Ha egy nagy ember eszméit megérti,

S szabad szót ád a rejlő gondolatnak,

Ledűlt romoknak, átkozott porán. -

Tizenegyedik szín: London

London a cselekmény színhelye, már Madách korában járunk. Adám és Lucifer inkább csak szemlélődnek. A magasból, a Tower egyik bástyájáról tekintenek le a nyüzsgő sokaságra. Zenével kísért karének szövegét hallják, mely az emberi szabadságot, az önként vállalható életformát hirdeti. Adám lelkesedik:

ÁDÁM: Ez az, ez az, miért mindég epedtem,

Pályám mindeddig tömkeleg vala,

Az élet áll most teljesen előttem,

Mi szép, mi buzdító versenydala.

Lucifer azonban kijózanítja Adámot.

LUCIFER: Szép a magasból, mint a templomének,

Bármily rekedt hang, jajszó és sóhaj Dallamba olvad össze, míg fölér. -így hallja azt az Isten is, ezért Hiszi, hogy jól csinálta e világot.

De odalent másképpen hallanók,

Hol közbeszól a szív verése is.

Leszállva a nép közé, nem éppen az elképzelt szép világ tárul Ádámék szeme elé. Az emberi törekvéseket, célokat kiábrándítóan az anyagiasság vezeti. A nép boldogan tolong a vásári bódék között, itt mindenki megszerezheti azt, amire vá-

gyik, csak mindent korcsosulva. A kocsmában feledést kereső munkások a gépeket szidják, melyek elveszik előlük a munkalehetőséget.

Bármit meg lehet szerezni: nőt, szerelmet, ha pénzed van. Ádám mint polgárleányt pillantja meg Évát, aki épp a templomból lép ki anyjával. Lucifer szerint Éva is pénzért kapható, de Ádám nem ad hitelt szavának. Évához egy ifjú lép, régi gyerekkori pajtása, aki egy vásárfiát, egy mézeskalács szívet ad a lánynak. Az ifjú távozása után Ádám megszólítja őket, de az anya visszautasítja közeledését. Lucifer úgy beszél Ádámról, mint a nép közé álruhában vegyülő dúsgazdag mylordról, de úgy, hogy szavait a körülöttük ólálkodó cigányasszony is meghallja, aki ezt busás haszon reményében rögtön elmondja Évának és az anyjának.

Az anya is úgy gondolja, hogy boldogabb sors vár rá egy gazdag úr oldalán, még ha csak a metresze (kitartottja) is, mint elhervadni a főkötő alatt „egy szur-tos varga bűzös műhelyében”. Szolgálataiért a cigányasszony Lucifertől pénzt kap, Éva pedig gyönyörű ékszert, és Ádám kérésének engedelmeskedve, nyeglén hajítja el a mézeskalács szívet.

Mintha Péter apostol jóslatát (El fogsz pusztulni, korcsúlt nemzedék) akarná hitelesíteni Madách, amikor a londoni szín végén hatalmas tátongó sírt ásat a kor tipikus szereplőivel (a bábjátékos, a kocsmáros, a cigányasszony, a munkás, a kéjhölgy, az elítélt stb.), amelybe saját magukat jellemző frappáns, tömör mondatokkal egyenként beleugranak. Éva azonban, az eszmények közt is eszmény, a gyarlóságai ellenére is örök ideál: kivétel. Ő az élet folytatásának jelképe. Mielőtt - mint valami szellem - felemelkedne éteri magasságba, szintén búcsúzik a földtől, de nem sírverssel.

ÉVA: Mit állsz itt, tátongó mélység, lábaimnál!

Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:

A por hull csak belé, e föld szülötte,

Én glóriával átallépem azt.

Szerelem, költészet s ifiuság Nemtője tár utat örök honomba;

E földre csak mosolyom hoz gyönyört,

Ha napsugár gyanánt száll egy-egy arcra.

Tizenkettedik szín: falanszter

E szín a falanszterbe vezet, itt tökéletesen megvalósult az egyéniséget elnyomó társadalmi berendezkedés. Az úgynevezett célszerűség érve alatt tudósok kényszerítik a legkiválóbb tehetségű embereket is a kijelölt munka végzésére. A falanszter egy U alakú épület, ahol a jobb oldali csarnokban mozgásban lévő kerekes gőzgépek mellett dolgoznak munkások, a bal oldali szárnyban pedig a legkülönfélébb természettudományi tárgyak és technikai eszközök vannak. A falanszterhez tartozók egyforma ruhát viselnek. Ádám és Lucifer a falanszter közepén a földből bukkan fel. Ádám kérdésére, hogy milyen országban, mely nép között vannak, Lucifer felel. Itt már a régi eszmék többé nem léteznek, a hon

fogalma kisszerűvé vált. Az utolsó három történeti szín már a jövőben játszódik, Madách három utópiát hozott létre, melyet Ch. Fourier, francia író elképzelése és ötlete alapján írt meg. A tökéletes elképzelt társadalmat mutatja be.

Ádám kezdetben lelkesedik a kollektivista társadalom iránt, Luciferrel, mint az ezredik falanszterből érkező tudósjelöltek érkeznek meg. Négyezer év múlva a Nap kihűl, ennyi ideje maradt az emberiségnek az égitestből sugárzó létfontosságú energia pótlására. így a falanszterben a tudománynak rendeltek mindent alá, s a fölösleges dolgokat eltörölték: múzeumba kerültek a virágok, az állatok, az emberi érzelmeket szintén fölöslegesnek tartják a falanszterek irányítói. Az embereket számokkal jelölik, s bár mindenki egyenlőképp részesül a munkából, az olyan kitűnő tehetségek, mint Luther, Cassius, Platón és Michelangelo elnyomottként élnek: Michelangelónak egész életén át ugyanolyan székeket kell gyártania, bár kreativitásából többre telne.

Bár megvalósul a „testvériség” és az „egyenlőség”, a falanszter mégis üres, boldogtalan világ: a pusztulásától rettegő társadalom tagjai pusztán félelmükkel véget vetettek az emberiség földi létének, legalábbis olyan embertelen világot hoztak létre, amelyben az ember maga már nem is létezhet.

Ádám ezúttal hideg következetessége miatt ábrándul ki a tudományból, s a megjelenő Éva iránt ismét szerelemre lobban. A tudósok érzelmeiket rendellenességnek tartják, s betegként kórházba akarják őket szállítani. Rajongó férfi és idegbeteg nő / Korcs nemzedéket szül, ez nem helyes pár. Végül Ádám úgy dönt, elszakad a Földtől.

Tizenharmadik szín: Az űr

Ádám a sok-sok csalódás után szabadulni akar a Föld börtönéből. Ebben a színben Lucifer segítségével az űrben repülnek, száguldanak. A Föld egyre távolodik. Ádám borzong döbbenten észleli:

Először a virág tűnt el szemünkből,

Aztán az erdők rezgő lombjai;

A jólismert táj száz kedves helyével Jellem nélküli síksággá lapult.

Ádám visszatéréséért, meggyőzéséért a Föld szelleme valóságos filozófiai harcot vív Luciferrel, aki csaknem győz, de a Föld szelleme visszatéríti:

A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA:

Ádám, Ádám, a végső perc közéig:

Térj vissza, a földön naggyá lehetsz,

Míg, hogyha a mindenség gyűrűjéből Léted kitéped, el nem tűri Isten,

Hogy megközelítsd őt - s elront kicsinyül (...)

ÁDÁM (eszmélve): Élek megint. - Érzem, mert szenvedek,

De szenvedésem is édes nekem,

Oly iszonyatos az, megsemmisülni. -Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,

Hol oly sokat csatáztam hasztalan,

Csatázzam újra, és boldog leszek. - (...)

LUCIFER: S e sok próbára mégis azt hiszed,

Hogy új küzdésed nem lesz hasztalan?

S célt érsz? Valóban e megtörhetetlen Gyermekkedély csak emberé lehet. -

ADAM: Korántse vonz ily dőre képzelet,

A célt, tudom, még százszor el nem érem.

Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?

A cél, megszűnte a dicső csatának,

A cél halál, az élet küzdelem,

S az ember célja e küzdés maga.

(...)

Volt eszmém, akkor mégis lelkesített,

Emelt, és így nagy és szent eszme volt.

Mindegy, kereszt vagy túdomány, szabadság Vagy nagyravágy formájában hatott-e,

Előre vitte az embernemet. -Oh, vissza hát a földre, új csatára. -

Tizennegyedik szín: Eszkimó-világ

A hóval, jéggel borított táj vigasztalan képet mutat. A nap hatalmas, vörös korong meleget, sugarat nem bocsát a földre. A természeti viszonyok azt a látszatot keltik, hogy a jóslat beteljesedett, a Föld, az ember lakhelye kihűlőben, végső pusztulása előtt áll. A ködös, végeláthatatlan tájon egy eszkimó viskó látható. Ádám megöregedett, alig cammog botjára támaszkodva Lucifer mellett. A kunyhóból egy eszkimó lép ki, fókavadászatra felkészülve. Ádám elborzad a visszataszító külsejű ember láttán. A megmaradásért küzdő falanszteriek végül mégis kudarcot vallottak: hóba és jégbe fagyva, az ember állattá silányult, zárkózott, állati lény, mindennapi életében a fennmaradásért küzd.

ÁDÁM: Sokan tengődtök-é még e vidéken?

ESZKIMÓ: Sokan bizon, többen, mint ujjamon Számíthatok. - Szomszédimat, igaz,

Agyonverém már mind, de hasztalan,

Mindég kerülnek újak, s oly kevés A fókafaj. - Ha Isten vagy, tegyed,

Könyörgök, hogy kevesb ember legyen,

S több fóka. -

Ádám, az egészen megtört aggastyán iszonyodva tekint erre a világra. Éva karjaiban sem találhat többé nyugtot, többé már nem jelenti számára az eszményt, vagy a költészetet. Lucifer abban a biztos tudatban ébreszti Ádámot, hogy célját elérte, az ember megsemmisülése, önpusztítása be fog következni.

LUCIFER: Ébredj hát, Ádám! Álmod véget ért. -

Tizenötödik szín

A befejező szín újból az álom előtti környezetet mutatja. Gyönyörű, napsütéses az idő. Ádám álmosan kilép a kunyhóból, még érzi a csalódásokat, az

álomképek hatását. Éva még a kunyhóban alszik, Lucifer középen áll, és szavaival erősíteni igyekszik Ádám csalódottságát. Az első férfi nem tudja a szörnyű jövőképet feledni, és Lucifer gúnyos javaslata, hogy egyezzen ki a megálmodott jövővel, nem megoldás. A döntés az ő kezében van, neki módjában áll véget vetni e komédiának. Lucifer örömmel hallgatja az úr teremtményét.

ÁDÁM: Bár százszor mondja a sors: eddig élj,

Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek.

Ádám a szírt felé megy, hogy a mélybe vesse magát. A végzetes pillanat előtt azonban Éva kilép a kunyhóból, és a titok, melyet a férfival közölni akar, mindent megváltoztat.

ÉVA: Tudom, fel fog mosolyogni arcod,

Ha megsúgom. De jőj hát közelebb:

Anyának érzem, óh, Ádám, magam.

ÁDÁM (térdre esve rebegi): Uram, legyőztél. ím porban vagyok Nélküled, ellened hiába vívok:

Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.

Lucifer elvesztette a játszmát; fölháborodva szidalmazza Isten teremtményeit. Dühében Ádám felé rúg. Ám megnyílik az ég, s az Úr nagy fényességben, angyalai körében szól:

AZ ÚR: Emelkedjél, Ádám, ne légy levert,

Midőn látod, kegyembe veszlek újra.

Az Úr megkérdezi Ádámot, mi bántja olyan nagyon. Ádám a sötét álomképeire hivatkozik; a bizonytalan jövő aggasztja: Megy-é előbbre majdan fajza-tom... Az Úr igyekszik megnyugtatni Ádámot:

Karod erős, szíved emelkedett:

Végeden a tér, mely munkára hív,

S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szüntelenül, mely visszaint s emel,

Csak azt kövesd. S ha tettdús életed Zajában elnémúl ez égi szó,

E gyönge nő tisztább lelkülete,

Az érdekek mocskától távolabb,

Meghallja azt, és szíverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni.

Az Úr Luciferről sem feledkezik meg.

AZ ÚR: Te, Lucifer, meg, egy gyűrű te is Mindenségemben - működjél tovább:

Hideg tudásod, dőre tagadásod Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,

S eltántorítja bár - az mit se tesz -Egy percre az embert, majd visszatér.

De bűnhődésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyói,

Szép és nemesnek új csírája lesz. -

Az angyalok kara szól: az ember szabadon választhat bűn és erény között, tudva, hogy mögötte pajzsként áll Isten kegyelme. Cselekedjen bátran akkor is, ha a tömeg nem érti meg, ha hálátlan is lesz, mert önbecsülését csak az nyeri el, ki nagyot tesz. Az angyalok karának szavát Éva is érti, és már Ádám is bizakodóbb, csak a véget tudná feledni. A tragédia végszavát az Úr mondja ki:

AZ ÚR: Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

Amit a műről tudnod kell

Az ember tragédiája Madách egyetlen remekműve, amelyre szinte egész életében készült. Ez az egyetlen mű a korszak nagy alkotásai közt, melyben a nemzeti kérdés, a sajátosan magyar problematika nem közvetlenül, központi elemként jelenik meg. A Tragédia az egész emberiség, az egész emberi civilizáció nevében szólal meg.

Keletkezése • Magától Madáchtól tudjuk a megírás pontos dátumát. Egy papírszeletre a következőket jegyezte le: Az Ember tragédiája drámai költemény. Kezdtem 1859. febr. 17-én, végeztem I860, márczius 26-án. Amikor a költőt 1861 tavaszán a balassagyarmati kerület képviselőjévé választották, a pesti országgyűlésre magával vitte kéziratát. Képviselőtársa közbenjárásával eljutott a kézirat Arany Jánoshoz, a Kisfaludy Társaság igazgatójához. Az első jelenet elolvasása után Arany félretette, azt hitte, hogy egy gyenge Faust-utánzattal van dolga. Aztán mégis elolvasta, és kimondta máig perdöntő véleményét: Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű. Értesítette is Madáchot, sőt felajánlotta kiadását a Kisfaludy Társaság útján. Arra is vállalkozott Arany, hogy kijavítja verselésének esetleges hibáit. Ez után jelent meg Az ember tragédiája 1862 januárjában.

A megírás előzményei • Már a keletkezés ideje is sokat elárul a műről, és utal arra a lelkiállapotra, amelyben írója lehetett a szabadságharc bukása után.

> Lelki-világnézeti válság volt ez. Madách a forradalom előtt nemzedékével együtt hitte, hogy azok az eszmék, amelyekért harcoltak, megvalósíthatók. Ez a hit rendült meg a szabadságharc bukásakor, és vált végképp reménytelenné a haladás ügye. Ám 1859-60-ra már új remények is éledeztek. Innen a mű ellentmondásossága (pesszimista történelmi színek, optimista befejezés).

> Madách személyes élete is tragédiákkal teli az ötvenes években: erre az időre esik testvérei elvesztése, saját fogsága, családi életének felbomlása.

> Madách kiérlelte a maga nézeteit a történelemről, világról, emberről. Ezek a nézetek azonban ellentmondásosak voltak: lelke egyik fele hinni akart és küzdeni (ezt képviseli Ádám), lelke másik fele tele volt kétségekkel (ezt képviseli Lucifer).

> A Tragédia egyes színeiben a korabeli természettudományos nézetek tükröződnek:

a) az új tanok azt hirdették, hogy az ember világában is abszolút érvényesek a természeti törvények. A természeti végzet elkerülhetetlen: a Nap kihűl, az emberi faj kipusztul (XIV. szín);

b) tagadták továbbá az akarat szabadságát. A tudomány célszerűsége lesz az uralkodó, csak az maradhat meg, aminek gyakorlati hasznossága vitathatatlan (XII. szín). Nincs haza, család, szépség, érzelem, nincs egyéniség sem. A gyermekek későbbi foglalkozását koponyaalkatuk alapján döntik el;

c) hatott Madáchra Fourier (e.: furjé) utópista szocialista falanszter elmélete is.

Műfaja • Drámai költemény, lírai dráma - tipikusan romantikus műfaj. Címe birtokos jelzős szószerkezet, utal a tartalomra. Témája: magába foglalja szinte az egész emberi történelmet, általános emberi, filozófiai kérdésekre keresi a választ.

Alapeszméje • A küzdés, felemelkedés, bukás bemutatása koronként, e három motívum vonul végig az egész művön, az emberi újrakezdést bizonyítja. Egy-egy eszme megjelenik, de megvalósulása során eltorzul, és ebből egy új eszme születik. A csalódás viszi tovább a művet.

A tragédia fő kérdései

Megy-é előbbre majdan fajzatom?

Van-e értelme, célja az emberi létnek?

Fejlődik-e a világ, az emberiség? Egyenes vonalú-e a fejlődés?

Szabad-e az akarat? Mi az emberi küzdelmek értéke, célja?

Mi az eszmék sorsa a történelemben?

Milyen kapcsolatban áll egymással egyén és tömeg, férfi és nő, tudomány és áltudomány?

Van-é a léleknek halhatatlansága?

Van-é jutalma a nemes kebelnek?

Álom a történelemről (Sőtér IstvánV • Madách azért fordult a történelemhez, hogy saját korának kérdéseire választ kapjon. Kronologikusan, de az eszmék felől közelít a történelemhez úgy, hogy az általa választott „jelenetek" egy-egy kort a lehető legjobban mutassanak be.

Az álom több szempontból is szerencsés megoldás. Ádám így olyan sokrétű hőssé válik, aki álmában mindent kipróbálhat, megélhet, szén-

védő alanya, cselekvő hőse az eseményeknek. Ugyanakkor minden álom végén tárgyilagosan is képes szemlélni az eseményeket és önmagát.

A keretszínek mitikusak, a történelmi színek pedig álmok. Madách egy anyagból szőtte a mítoszt és a történelmet.

Szerkezete • A tragédia mesterien megépített szerkezete, amely keretes, 15 színből áll, bibliai és történelmi színekre tagolódik:

EXPOZÍCIÓ (alaphelyzet)	BONYODALOM	KIBONTAKO ZÁS	TETŐPONT, MEGOLDÁS
1—II. szín: harmónia és annak megbomlása	III. szín: távolodás az indító erkölcsi elvtől	IV-XIV. szín: útban egy új harmónia felé	XV. szín: a bukás és az újfajta harmónia, az erkölcsi rend győzelme, a megoldás

LINEÁRIS SZERKEZET: Ádám ifjúból aggá válik a színekben.

ALAPKONFLIKTUS: biológiai lényből szellemi lénnyé válás.

Értelmezése • Az ember tragédiája azon művek sorába tartozik, amelyeknek számos értelmezési lehetőségük van. A szakirodalomban mindenki megtalálhatja a számára legelfogadhatóbbat. De azt tudnunk kell, hogy értelmezésünk egyik kulcskérdése a szereplők egymáshoz való viszonyának meghatározása: milyen kapcsolatban áll egymással Ádám, Éva és Lucifer?

Ádám az optimizmus, a küzdeni vágyás képviselője, Lucifer a pesszimizmusé, a tagadásé. Közöttük áll Éva, ő a szintézisteremtő (két ellentétnek egy magasabb egységben való feloldása, egyesítése).

Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az ellentét valójában az Úr és Lucifer között van, közöttük foglal helyet azonos súllyal Ádám és Éva.

Németh G. Béla¹ irodalomtörténész Ádám és Lucifer összetartozását hangsúlyozza. A romantikában oly jellemző kivetített belső vita meg-szólaltatói ők, a lírai alany kettősségét fejezik ki. Velük szemben Éva a teljes élet képviselője.

Szereplők, jellemek • Nem valódi emberek, nincsen konkrét jellemük, egyéniségük, bármilyen alakot ölthetnek. A tragédia szereplői mindenütt eszmék hordozói, fogalmak megszemélyesítői. Ádám az erőt, Lucifer az értelmet, Éva az érzelmet személyesíti meg.

■ Úr: fentről harmóniát lát a teremtett világban, elégedett művével, melynek alapját hite adja.

■ Lucifer: az anyag szülötte, az anyagiasság képviselője, számító hideg ész, pesszimista. Csak az anyagot, a külsőt látja, amit ésszel felfoghat, de az érzést és lelkesülést, a hitet és szeretetet nem ismeri. Az örök kételkedő - sokak szerint Szontágh Pálról (barátjáról) mintázta Madách az alakját. Ő is főangyal, latin nevének jelentése: 'fényt hozó'. Nem dicséri alázattal a létrejött világot, szembeszáll az Úrral, fellázad ellene. Az egész teremtés értelmét vonja kétségbe. Kifogásolja a megteremtett világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát. Részt követel a világból azon a jogon, hogy az Úr általa, a tagadás ősi szelleme által kényszerült teremteni. Az Úr elismeri Lucifer követelésének jogosságát, a tudás és a halhatatlanság fáját átengedi neki a Paradicsomban, de elűzi őt a mennyekből. Ekkor lesz bukott angyallá, ördöggé Lucifer. A hideg értelem megtestesítője, tárgyilagos. Egyetlen célja ezután az Úr világának megdöntése. Ezt úgy kívánja elérni, hogy Ádám kétségbe hajszolásával - létének céltalanságát bizonyítva - meg akarja semmisíteni az embert, meg akarja akadályozni az emberi történelmet. Minden helyzetet több oldalról néz, az „egészet" egyben látja, és kimondja a hiányt. Végzete a szüntelelen bukás, de ennek tudatában is vállalja lázadó szerepét, s minden vereség után újra kezdi harcát. Lucifer figurája szinte tragikus magasságba emelt alak, aki a hittel szemben a tudás hősi elvét hirdeti, aki küzdést, diszharmóniát kíván, mely új erőt szül, új világot ád. Ő igazi magányos, az örökké boldogtalan lázadó, aki örök hiányérzetet hordoz magában. Legnagyobb tragédiája, hogy lázadásában is az Úr céljait kell szolgálnia. Például a történelmi színekben akarata ellenére enged Ádám hatásának, szinte kaput nyit szívében a másik kínjainak és reményeinek, már-már magába fogadja társa csügge-dését, kifáradásait, csaknem azonosul vele - hogy később ismét ellene forduljon, s vereségeit kihasználva törjön a maga célja felé. Különösek és csodálatosak Lucifer ilyen azonosulásai Ádámmal. Néha úgy érezzük, Lucifer már nem is örül tulajdon sikerének, s igazoltatásának: az emberi gyarlóság, a szenny, a vétek, az alacsonyság őt is csaknem fájdalmas undorra indítja. Lucifer ilyen színeváltozásai, jellemének ilyen színjátszásai költői mélységgel toldják meg a Tragédia eszmei mélységét. Lucifer világon-kívülisége, riasztó hidegsége nem annyira ellenszenvet, mint inkább szánalmat kelt bennünk egyénisége iránt.

■ Ádám: a szellemi lény, az idealizmusért lelkesedő optimista. Lényének az alapja az erő. Ez adja önérzetét, s ezt akarja daccá fokozni Lucifer, mégis mindig valami emberi gyöngédség buktatja meg. Ádám az emberiség ősapja, aki elhagyta Urát, s egyszerre mindent tudni akar. A jövőbe szeretne látni, tudni akarja, miért fog küzdeni, mit fog szenvedni. A jövőt tünékeny álom képei alatt Lucifer tárja fel az első emberpár előtt tudatos célzatossággal. Legtöbbször a már hanyatló fázisában lévő történelmi korba viszi őket, amikor már a negatívumok vannak előtérben,

de Ádám többet lát a történelmi képekben, mint Lucifer: a hit nemes felemelő hatalmát. Ádám kísérője, sőt társa Lucifer, aki nagy igazságokat mond ki, hamis illúziókat leplez le. Az érző szívvel szemben a fagylaló észt, a rideg tudományt képviseli, Ádám újra meg újra fellobbanó hitével, hinni akarásával a kétely érveit állítja szembe. Örökös tagadásával újabb küzdelmekre sarkallja. Ádámban előbb megfogamzik egy nagy eszme, később csalódottan fordul annak megvalósulásától, de csalódása mindig egy-egy új eszme forrása, kiindulópontja lesz. Egyes színekben az eszmék mellett általános emberi törekvésekkel is találkozunk (dicsőségvágy, hedonizmus, a közélettől való elfordulás, a földi-anyagi világból való elvágyódás), ezért a Tragédia Ádám lélektörténete is.

Átlagemberből emelkedik ki nagy emberré. Előbb ifjú fáraó, s csak a dicsőséget szomjazza. A trón magasából nem hallja a nép jaját, fájdalmas sikolyát. Erre Éva teszi érzékennyé. Ez menti meg erkölcsileg, így lesz képes megérteni a milljók egy miatt átkát. Az athéni színben az egyenlőség torz megvalósulása taszítja a lelkesült Ádámot csalódásba. A szabadság védelmezője, a perzsa háborúk hőse ő, Miltiádész, akit azok küldenek vérpadra, akikért harcolt, a nyomor által szolgává süllyesztett tömeg. Ez a közösség javáért való önzetlen fáradozás jutalma. Ádámnak nincs más vágya, csak az, hogy a gyönyörnek éljen. Ezt megtalálja a császári Rómában. Mint Sergiolus dőzsöl a pogány város ledér női közt, de a kéjelgés nem tudja kielégíteni, undorodik társaitól, borzad önmagától. Egy életformának a csődjét látjuk itt, de az új eszme megjelenésével Ádám a szeretetért és a testvériségért kíván csatázni.

Konstantinápolyban Tankréd néven keresztes lovagként akar új világot teremteni. Ám a kereszténységért harcoló lovagnak tapasztalnia kell, hogy a felebaráti szeretet jelképéből vérengző kereszt lett, az egyház tanításai merev és embertelen dogmákká váltak, egyetlen / (homousion ~ homoiusion) betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba. A nagy és szent eszmékért vívott harcaiban Ádám másodszor szenved súlyos vereséget. Nem akar többé semmiért sem lelkesedni, kiábrándultán a tudományba, a tudós szemlélődésbe menekül, pihenni akar. A nyugalmat, a világgal való nemtörődés békéjét az univerzum titkait fürkésző reneszánsz tudós, Kepler alakjában reméli megtalálni, aki nagy felfedező, zseniális csillagász. De tudományát el kell titkolnia. A romlott kor betört elromolt magányába, tudását elárulja, midőn haszontalan időjóslást, horoszkópokat és nativitásokat kénytelen készíteni. Ebben a fásult és unott, törpe korban Ádám a bor mámora segítségével olyan jövőről álmodik, mely szembe mer nézni az elavult lomokkal, s nem retten vissza a nagy eszközöktől.

homousion ~ homoiusion - ez a bizonyos і betű igen lényeges dogmatikus véleménykülönbséget takar. A homousion (egylényegű) tana szerint Krisztus azonos, egylényegű az Istennel, a homoiusion (hasonló lényegű) szerint nem Isten, hanem ember, csupán hasonló az Istenhez. (Az ariánus eretnekség és az ortodox egyházi tanítás vitájáról van itt szó.)

utópia - elképzelt eszményi társadalom. Morus Tamás (1478-1535) angol humanista Utópia című államregénye nyomán.

falanszter - Charles Fourier (e.: sári furje (1772-1837)) francia utópista szocialista használta először a szocialista társadalom alapsejtjének megnevezésére. Szerinte a távoli jövőben az emberek egyes csoportjai közös lakó-és munkatelepeken fognak élni. Mindenki hajlama szerint dolgozik majd, s egyenlő arányban fog részesülni a közös javakból. Madách a Fourier-tól átvett keretet teljesen ellentétes tartalommal töltötte meg. nativitás - az újszülöttek jövőjét bemutató jóslat.

Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban, s legelső szavai: Egyenlőség, testvériség, szabadság! Újra cselekvő hős. A forradalom menete elsodorja Dantont, sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred Keplerként álmából. Rajongással emlékezik vissza a forradalomra annak ellenére, hogy reneszánsz tudósként irtózik a vértől. Hittel és bizalommal tekint a jövőbe: S fejlődni látom szent eszméimet, / Tisztulva mindig, méltóságosan. Legjobb tanítványát szellemi önállóságra, az ósdi szabályok elvetésére buzdítja. (Madách itt valójában saját ars poeticájaként a romantika programját hirdeti meg.)

Az ipari forradalom korának Angliájában Ádám már nem aktív, középponti hős. Már csak szemlélője az eseményeknek. Eleinte bizakodva figyeli a nyüzsgő londoni vásárt, közelről azonban egyre fokozódó ellenszenvvel, sőt undorral fordul el tőle. Látja a boldogtalan munkástömeget, az általános nyomort, gyűlölködést, bűnt. Megborzad attól, hogyan irtja ki a szabad verseny az emberekből az erkölcs utolsó csíráit. Ez a világ nem kerülheti el a bukást. Ádám a szín végén egy olyan társadalomba, egy olyan világba vágyik, melyet a tudomány eszmél magának,/És melynek rendén értelem viraszt. Egy elképzelt, utópisztikus világba helyezi Madách Ádámot, aki tudósjelöltként érkezik a falanszterbe. Kíváncsi várakozással szeretné felfedezni azt az új eszmét, mely nemesb célhoz vezérlendi végre a világot. Ez az eszme a megélhetés, az élet megmentése a Földön. Minden ennek van alárendelve. Ez a szükséges célszerűség azonban szűk keretbe szorítja az életet, gátat szab az egyéniségnek, megszüntet minden szépséget, mint fölösleges dolgot. Nincs haza, nincsenek nemzetek. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket. Az embereknek nincs nevük, számokkal jelölik őket. A történelem kiemelkedő alakjai, mint Luther, Cassius, Platón és Michelangelo, alantas munkára kényszerülnek. A falanszterben nincsenek társadalmi különbségek, mindenütt béke honol, mégis kiürült, rideg, boldogtalan, sőt embertelen világ ez. Ádám újra csalódik. El akar szakadni a földtől, megannyi csalódása színhelyétől. Puszta szellemi lénnyé szeretne válni. Megveti a Föld hitvány porát, mely lelkét lezárja, szellemét bilincsbe veri.

Ádám Lucifer segítségével a természeti végzet elől a térbe menekül. Elvágyódik a Föld köréből, de vissza is sírja azt, fáj tőle elszakadnia. Ő a Föld fia. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyik csalódásai színhelyére, s a küzdelmet választja annyi kiábrándító veresége

dacára is. A küzdelmet valami jobbért, nemesebbért, mert az élet s az ember lényegének tartja: ...az ember célja a küzdés maga. Rájön, a legnagyobb bűn: a tétlen semmittevés, a közönyös belenyugvás a megvál-toztathatatlanba. De Ádámot még csak ezután éri a legszörnyűbb csalódás. Abban a reményben, hogy a tudomány szembe tudott szállni a végzettel, türelmetlenül várja, milyen új tanért fog fellelkesülni a Földön. Az ember azonban nem tudta legyőzni a földi létet. Állattá silányulva, erkölcsileg és fizikailag elkorcsosulva tengődik az Eszkimó-világban. Fő vonásai a félelem és az éhség. Az élelemért képes embertársát agyonverni, feleségét áruba bocsátani. Leborulva könyörög Ádámnak, akit istennek néz, hogy kevesb ember legyen, /5 több fóka. Az idős, megtört Ádám mindezek láttán teljesen elkeseredik. Új eszmék születéséről ebben a jégvilágban már szó sem lehet. Vége az életnek, ez az emberi történelem legutolsó, szégyenteljes felvonása. Az ember tehetetlen, a természeti törvények foglya, sorsát nem irányíthatja. Ezzel a borzalmas érzéssel ér véget az álom.

Felébredve, még mindig az álom hatása alatt, Luciferrel az egyén szabad akaratáról vitatkozik. Az ember szabad akaratából teszi azt, amit tesz. Ennek bizonyítékaként öngyilkos akar lenni: rettentő tapasztalatainak birtokában le akarja vetni magát a szikláról, hogy még a kezdet előtt vége szakadjon az emberi történelemnek. De Éva mondata Anyának érzem, óh, Ádám, magam visszazökkenti az életbe. Áldozata most már teljesen hiábavaló lenne, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Belátja, hogy a riasztó kétségek ellenére is vállalnia kell a küzdelmet: az élet folytatása számára erkölcsi paranccsá válik. Elfordul Lucifertől, az Úrhoz menekül kétségeivel. Bár a teljes visszatérés a hithez annak számára, aki megízlelte a tudás gyümölcsét, nem lehetséges. Hiszen a tudás éppen a hitben való kételkedéssel kezdődik. Ezért az ember sorsa csak állandó ingadozás hit és tudás között. De a célja elérése érdekében hallgatnia kell az égi szózatra is, amely ésszel felfoghatatlan ugyan, de ami életben tarthatja őt. Isten Ádám legfájóbb kérdéseire nem ad ugyan választ, de megnyugtatja és reményt önt szívébe: Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

Ádám jellegzetes romantikus hős, aki mindig a jóra törekszik, életeleme a küzdés, ő az intellektus, célja a tudás.

■ Éva: sokarcúság, változatosság jellemzi alakját. Tudjuk az életrajzból, hogy Madách csalódott a nőkben. Ez a kiábrándulás a női nemből jelentős szerepet kapott Éva alakjának megformálásában. Az, hogy a Tragédiában Éva többször is segítője Ádám küzdelmeinek, a költő édesanyjának köszönhető. Madách erről így vallott: Anyámnak köszönheti Éva, hogy kirívóbb színekben nem állítottam elő. Éva tehát hol társként, hol ellentétes jellemként áll ott Ádám mellett. Amíg Ádámnál a jellem folyamatossága szembeszökő - addig Évánál ellenkezőleg, a jellem sajátos metamorfózisaira, szüntelen átalakulásaira kell felfigyelnünk. Hol rabszolganőként (Egyiptom), hol klasszikus hősnőként (Athén), majd kéjnőként (Róma), zárda lakójaként (Bizánc), ledér feleségként (Prága),

büszke márkinőként és durva forradalmárnő képében (Párizs), álszentként (London), elérhetetlen falanszternőként (Falanszter), eszkimófeleségként (Eszkimó-világ) látjuk magunk előtt. Éva egyénisége csupa ellentét, viszonya Ádámhoz pedig szüntelen közeledés-távolodás. Ádám bukásának Éva az oka -, de ugyancsak ő Ádám megmenekülésének oka is. A Paradicsomot Éva veszíti el, de emlékét, ha múlón is, de annál csodaszerűbben, időnként újra és újra megteremti. Éva mindig a Paradicsom lehetőségeit testesíti meg, a kor által meghatározott végletekben - hol az egyoldalú érzékiségben, hol az egyoldalú aszkézisban, a majdani feloldozást ígérőn. Megtestesül benne a női szépség, az érzelem, az életerő. Ő Lucifer legerősebb ellenfele, aki mindig külön útra hívja Ádámot. Lucifer, aki szembe száll az Úrral, hátrálni kénytelen Ádám és Éva szerelme láttán. Dühíti, hogy Ádám mindig megifjuló, örökké szépnek látja Évát. Ő testesíti meg a gyarló és vonzó, triviális (közönséges, útszéli, otromba) és költői oldalaival a természetet. De mögötte van a kor is. Éva mindig a kor valóságának kifejezője, hol vonzó, hol nagyon is gyarló változatokban. És Éva szerepe hozza létre a voltaképpeni drámát is: az ő jelenléte, mozgása telíti valódi, mindennapi élettel a történelmi színeket, minden színben újraéled, a múltra nem emlékszik, a jövőbe nem avatkozik. Mégis ő az emberiség megmentője, a végső diadalt Éva aratja Ádám fölött, mint anya: Ádámnak Istennel való dacolását megtöri. Felfedi Ádám előtt öngyilkosságának hiábavalóságát. Ő akadályozza meg az emberi nem kiirtását.

Üzenete • Bár a történelmi színek zárlata pesszimista, a keretszínekkel együtt a mű egészéből az ember számára a küzdés optimista eszméje fogalmazódik meg. Ezt Ádám szájából halljuk, amikor Lucifer kétkedésére így felel: A célt, tudom, még százszor el nem érem. / Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?/A cél, megszűnte a dicső csatának, /A cél halál, az élet küzdelem,/Saz ember célja e küzdés maga. Az Úrhoz intézett záró kérdéseire nem kap választ, ez az Úr bölcsességét jelzi, hiszen bármit felelne, egyik sem jó az emberre nézve. De biztatja teremtményét, és egyúttal megnyugtatja, hogy e harc az emberiség történeti életében mutatkozó szakadatlan kudarcok és csalódások ellenére sem céltalan és hiábavaló.

Verselése, nyelvezete • Időmértékes, többnyire jambusokból, trocheusokból áll, de változó a szótagszám. Rímei főleg félrímek, de páros rím is fellelhető. Kitűnő példája ez a költemény annak, hogyan lehet világosan írni a legnehezebb filozófiai kérdésekről is anélkül, hogy a bölcselkedés veszítene mélységéből. Ez a világosság a mű nagy erőssége, a közönség igazi gyönyörűsége. Az ember tragédiája azok közül a világos elgondolású költői alkotások közül való, amelyek minden különösebb nyelvi ragyogás és verselőkészség nélkül is művészi hatást tesznek. Az előadás tündöklését ebben a drámai költeményben a gondolatok kifejezésének tömör ereje pótolja. Madách Imre nagy tehetség abban, hogyan kell az elvont gondolatokat tetszetős formába önteni, egy-egy velős mondatban egész gondolatsorok eredményét összesűríteni, egy-

egy nagy eszmének mélyen az emlékezetbe nyomuló kifejezést adni. Ez az önálló költői stílus művészetének egyik erénye.

Kapcsolata más művekkel • Szellemrokonai közül legjobban Goethe hatott rá a Faust ördögalakjával és a mennyei keret eszméjével. Az első emberpár kiűzetését a Paradicsomból leginkább Milton Elveszett paradicsomával rokoníthatjuk. A bevezető jelenetek fő forrása a Biblia. De Madách ismerte Byron Manfrédjét és Káinját, Shelley A megszabadított Prométheuszát, Dante Isteni színjátékét és Vörösmarty Csongor és Tündéjét. A történeti színekben legtöbbet Hegel történetfilozófiai fejtegetéseiből tanult, de forgatott számos más történeti, filozófiai (Kant), társadalomtudományi (Fourier) és természettudományi (Büchner) munkát is.

Utóélete • A Tragédiát számos európai nyelvre lefordították: franciára, németre, oroszra, románra, szlovákra, észtre.

A Tragédia színpadi utóélete az 1883. szeptember 21-i bemutatóval kezdődött, amikor is Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója színpadra vitte. Az ősbemutató óta a Nemzeti Színházban mind a mai napig műsoron van.

Madách drámai költeményének néhány aforisztikus megfogalmazása szállóigévé vált az évek folyamán. Néhányat ezek közül illik ismernünk!

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy. (I. szín) A tett halála az okoskodás. (II. szín)

Nem az idő halad, mi változunk. (III. szín)

Minő csodás kevercse rossz s nemesnek A nő, méregből s mézből összeszűrve... (Vili. szín) Nem messiás-é minden újszülött? (Vili. szín)

1. Mikor keletkezett Az ember tragédiája? Mi a műfaja a Tragédiának? Milyen világirodalmi rokonai vannak? 2. Melyek a Tragédia legnagyobb kérdései? 3. Hány színből áll Az ember tragédiája? Milyen két fő egységre bontható? 4. Hol játszódik a Tragédia l-lll. színe? Kik a szereplői?

5. Sorold fel a Tragédia történeti színeit! Hol játszódnak? Ádám és Éva milyen alakban jelennek meg? Mi a fő mondanivaló? 6. Hol játszódik Az ember tragédiája utolsó keretszíne? Milyen jelentősége van Ádám és Éva álomból való felébredésének? 7. Lucifer mit akar bebizonyítani Ádámnak a történeti színek során? 8. Milyen esemény hoz fordulatot Ádám számára Az ember tragédiája utolsó színében? 9. Idézd Ádámnak az Úrhoz intézett kérdéseit a mű utolsó színéből! 10. Idézd az Úr Ádám kérdéseire adott válaszát! 11. Miért nem válaszol az Úr egyértelműen Ádám kérdéseire? Miben jelöli meg az emberi lét lényegét? ¹

1. A világhálón megtalálható Zichy Mihály a Tragédiához készített illusztráció-sorozata. Gyújtsd össze, és készítsd el Az ember tragédiája képekben című prezentációt!

ÖSSZEGZÉS • Az ember tragédiája a világirodalom legértékesebb filozófiai költeményének egyike. Értéke mindenekfölött az elgondolás nagyszerűségében és a gondolatok mélységében rejlik. A három első szín felveti a kérdést, a következő színek keresik a feleletet, az utolsó szín megoldja a csomót. A kérdés az, mi az emberi élet végcélja? A felelet keresése lehangoló eredményekhez vezet: az ember vagy önmagának él, vagy embertársainak, de boldog nem lesz egyik esetben sem, mert saját érdekeinek önző hajszolása éppen úgy nem elégíti ki, mint ahogyan elbukik akkor, ha embertársai javának szenteli életét. Vigasztalan a múlt, kétségbeejtő a jövő. S igazán csakis az emberi természet örök reménykedésével és kiírhatatlan hitével magyarázható, hogy Ádám, miután belátja életének hiábavalóságát, mégiscsak megnyugszik sorsában, s beletörődik a végső megoldásba: a küzdésbe és a bizakodásba.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára