uabooks.top

 

VAJDA JÁNOS (1827-1897)

Vajda János, „a Montblanc-ember”, amint Ady nevezte, a negyvennyolc előtti nagy évekből tornyo-sodik be, generációkon ütve át fejét a századvég irodalmába. Petőfi barátja, Arany János munkatársa a Nép Barátjában, a forradalom likvidátora Kemény mellett, a kiegyezés hirdetője Deák előtt, itt maradt, Gulliver a liliputiak közt a részvénytársaságok felvirágzásának napjaiban. De míg a többi nagy tanú, Arany, Gyulai, Kemény, Toldy, Jókai mind megkapják az őket megillető díszhelyet, Vajda mindenből kiesik, sorozatosan megfeledkeznek róla, valahogy mindhalálig tehetséges kezdő marad. Ha másért nem, ezért is meghasonlott léleknek és magányosnak kellett lennie... Ugyan tudta, hogy a többiek nagysága az, hogy a múltat teljesítik ki, míg ő a jövőt hordja. De az ilyen tudat mindig sovány vigasz. (Szerb Antal)

ÉLETÚTJA

Születése, gyermekkora, iskolái • 1827. május 7-én született Pesten. 1828-tól a Vajda család a Váltói néhány kilométerre fekvő erdészházba költözött. Édesapját az Ürményi család főerdészévé nevezték ki. Viszonylagos jólétben élt itt a népes család. Kilencen voltak testvérek, de csak öten maradtak életben: négy lány és János. Legboldogabb idejét töltötte itt, felnőttként is gyakran visszatért ide. A gimnáziumot a székesfehérvári cisztercitáknál végezte 1839 és 1843 között. Csak ezután került Pestre. Két évig nagybátyjánál, Vajda Péternél, a kor jeles írójánál lakott. Egyetemi végzettséget azonban nem szerzett. Petőfi volt az ideálja, az ő példáját követte, amikor vándorszínész lett. 1846 júniusában otthagyta a színészetet. Egy évet Alcsúton töltött, ahol József főherceg mintaudvarában gazdatiszti gyakornok volt.

A honvéd • 1847-ben csatlakozott Petőfi köréhez. 1848-ban részt vett az irodalmi ifjúság mozgalmaiban, a márciusi forradalomban. Augusztusban önként jelentkezett honvédnek. Közlegényként kezdte, s a hadnagyi rangig jutott. A világosi fegyverletétel után egy darabig a váli erdészházban húzta meg magát, de mint volt honvédtisztet büntetésül közlegényként besorozták az osztrák hadseregbe. Majd egy évet szolgált Itáliában, Padova volt az állomáshelye. 1850-ben végre hazajöhetett. Előbb Kiskunhalason, majd Budán dolgozott a földbecslési hivatalban.

Az újságíró • 1853-tól kapcsolódott be a pesti irodalmi életbe különböző lapok munkatársaként. Szerkesztője volt a Nővilág című hetilapnak. Polgári foglalkozása élete végéig az újságírás volt. 1863-tól a Magyar Sajtó, 1867-től a Magyar Újság szerkesztője. 1870-ben a Vasárnapi Újsághoz szegődött belső munkatársnak.

A Gina-szerelem • Élete egyetlen és nagy szerelmét, a feltűnő szépségű Kratochwill Georginát (1837-1910) az 50-es évek közepén ismerte meg, akit verseiben Gúlának nevez. Gina édesapja jómódú borbély volt. Budán, az Úri utcában vásárolt házat, s Vajda valahányszor a fővárosban járt, itt bérelt szobát. Amikor megismerték egymást, a leány alig húszéves: feltűnő szépségű, magas, karcsú, fiatal, éjfekete hajú, gyönyörű teremtés, aki tisztában van adottságaival. A szegény költő rajongása számára nem sokat jelentett. Világa idegen és érdektelen neki, nem tulajdonít nagy jelentőséget Vajda házassági ajánlatának. Elfogadta a bókokat, a hódolatot, de természetesnek veszi, hogy egy dúsgazdag magyar arisztokratának, a 65 esztendős Esterházy Mihály grófnak a kegyeit élvezze. A gróf szeretőjének Bécsben egy pompás házat is vásárolt. Kapcsolatuk 1866-ban, Esterházy halálával ért véget. Gina ezután egy cirkusz igazgatónője és műlovarnője lett.

Vajda Gina iránti érzelmeit sohasem heverte ki. Üressé vált számára a mindenség, kirablott lett a világ. Mély szerelmi kapcsolatot ezután senkivel sem tudott kialakítani. Gina Vajda számára többet jelentett egy szerelemnél. Múzsájává vált, aki álmában megjelenik, aki végzetszerűen végigkíséri egész életét. Ösztönszerűleg olyan nőket választott, akik nem szeretik, hogyha már boldogságot nem találhat, a boldogtalansága arányban legyen szenvedélye nagyságával. A női vágykép, mely lelkében égett, a hideg, megközelíthetetlen, érzelemmentes és gonoszsággal teljes szépség, kinek mozdulatlan kőarca előtt csak térden állva lehet vergődni. Vajda a leghűségesebb költőkhöz tartozik: mindhalálig megőrizte szenvedélyét az iránt a nő iránt, aki legjobban megvetette, aki leginkább rátiport, legszebb versei éppen ezek a hűség-versek: Húsz év múlva, Harminc év után. Ezekkel a versekkel bizonyította, hogy Gina emlékét, vagyis a fájdalmas önostorozást őrzi, sosem felejti.

A közéleti ember • Világos után úgy vélte, hogy a forradalom immár lehetetlen. Jövőről alkotott nézeteit is ebből kiindulva alakította ki. Támadta a passzív ellenállást, ebben csak a maradisághoz való idejemúlt ragaszkodást látta. Nem mondott le a nemzeti függetlenségről, de a pol

gári haladást sokkal fontosabbnak tartotta. 1862-ben, épp abban az időszakban, midőn a nemesség elutasította az uralkodóház békülékenysé-gi hajlamát, Arisztidész álnév alatt két röpiratot adott ki Önbírálat és Polgárosodás címmel. Ezekben keserű bírálatot mondott a konzervatív nemesség önáltató magatartásáról, politikai illúzióiról. Széchenyi nevében és szellemében követelte a polgári átalakítás felgyorsítását, s ennek érdekében sürgette a kiegyezést Ausztriával. Ezekért az elvekért Vajdát 1863-1864-ben a 48-as eszmék árulójának kiáltották ki, s valósággal kiközösítették. Ez a különállás fordította szembe a nemzeti közvéleményt meghatározó köznemességgel. Politikailag teljesen elszigetelődött. Léte, megélhetése is kérdésessé vált. Szülei ekkor már nem éltek (1863-ban a megbokrosodott lovak felborították szekerüket és szörnyethaltak), oda nem mehetett. Bécsbe utazott, ahol pártfogói révén egy sajtóirodában kapott állást. Fizetését név nélkül publikált cikkeivel egészítette ki. 1866-ban tért haza Pestre, s újra szembekerült a közvéleménnyel: most az 1867-es kiegyezéssel volt elégedetlen. A „hivatalos” irodalom, az úgynevezett irodalmi Deák-párt vezetői, főleg Gyulai Pál, nemcsak politikai nézeteit nem fogadták el, költészetét is visszautasították. Egyre borúlátóbb, csüggedtebb lett. Szinte az egész világgal meghasonlott. Szegényen és elhagyatottan élt.

Házassága • A magány és az érzelmi ridegség béklyója ellen úgy próbált tenni, hogy 1880-ban, 53 éves korában megházasodott. Feleségül vette a 19 éves Bartos Rozáliát (1861-1933). A költő a megváltó szerelem üdvözítő kegyelmét várta a házasságtól, de az maga volt a pokol. A gyanútlan férjnek fogalma sem volt arról, hogy a fiatal és üde Róza könnyelmű életet élő, megesett lány volt. Házassága előtt tíz hónappal fiúgyermeknek adott életet, s titokban dajkaságba adta. Az asszony előélete sokáig nem maradhatott titokban. Az amúgy is féltékeny hajlamú Vajda dühe nem ismert határt. 1882. március 2-án elzavarta feleségét.

Halála • Csüggedtsége egyre fokozódott, önkéntes száműzetésben, elszigetelten, a világgal hadakozva élte tovább életét. Csak a legutolsó esztendők hozták meg számára az elismerést (Gyulait és a Kisfaludy Társaságot kivéve, ők továbbra is elzárkóztak tőle). 1894-ben megünnepelték félévszázados költői jubileumát. 1887-ben, hatvanéves korában harminckilenc művésztársa összefogott, hogy a díszkiadásban megjelent kötetét népszerűsítsék. Még ezt követően is közöny veszi körül. Valamennyi átélt sérelme közül köteteinek hűvös fogadtatása érintette a legérzékenyebben. Gyomor- és bélpanaszai egyre gyakrabban jelentkeztek, sokat betegeskedett. 1897. január 17-én halt meg.

MUNKÁSSÁGA

Az újszerű költő • Vajda János életműve a modern magyar lírát, a Nyugat nagy korszakát készítette elő. Előfutár, az első magyar költő, akinél az álom, az éjszaka, az erdei magány, a belső látomások a kézzel

fogható valóság fölé nőnek. A megfoghatatlan sejtelmek, előérzetek költői kimondásával újszerű költészetet teremt, és így a magyar szimbolista és impresszionista líra irányába mutat költészete. Mindezeket a megállapításokat jól tükrözi életének utolsó, félbeszakadt költeménye: Már lefelé megy éltem napja, / Már ott a kék hegyélen ül. / Fényszárnyait majd összecsapja, / S az örök éjben elmerül.

Hogy hogyan lett a modern költészet előfutára? Erre a kérdésre az összegző válaszunk az lehet, hogy írói ambíciói, akarata ellenére vált újszerű költővé. Kezdetben a kor művészi szándékaihoz igazodott. Petőfi nyomdokain haladt. Azt vallotta, hogy a népköltészetből születhet eredeti nemzeti költészet. A népnek a társadalomba való beemeléséről és az ezzel járó megújulásáról írt.

Költői pályája tehát sikerekkel indult 1848 előtt, és még az 1850-es években is Gyulai és Arany János ízlésével azonosulni tudott, ezért is tartották ifjú tehetségként számon. Legelső könyv alakban megjelent munkája: Béla királyfi (1855) Arany hatását tükröző epikus mű. Többször adott közre történelmi balladákat, románcokat, rövidebb elbeszélő költeményeket: Balassa Menyhért (1854), Imre herceg (1854), sőt drámaírással is kísérletezett a hun mondakörből merítve tárgyát: Ildikó (1857).

Ekkor még ígéretes tehetségnek tartják, népszerűsége egyre nő. 1856-ban jelent meg első, Költemények című kötete, majd 1858-ban azonos címmel a második. Úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az ötvenes évek érlelték meg költészetének politikai mondanivalóját. Ennek lényege: 1848 örökségének folytatása a korviszonyok adta lehetőségek között. Az 1860-as években látott napvilágot Vészharangok címmel harmadik verseskötete, de kritikai hangvételű írásai, röpiratai miatt már viharok kavarognak körülötte. Mindjobban eltávolodott a kor hivatalos irodalompolitikájától, a népnemzeti irányzattól. Különállását, ellenérzését a korabeli közhangulattal szemben A virrasztók (1857) című allegorikus elégiájában fejezte ki. A virrasztók a költők, akiknél az ébrenlét az alkotásnak, az elalvás az elhallgatásnak felel meg. Harcolt a kiadókkal és Gyulaiékkal. Mindennapjaihoz hozzátartozott az újságírói robot. Költészete lassan az epikától a líra, ezen belül a vallomásos líra irányába fordult. 1872-től az irodalmi élet peremére szorult, megkeseredett különccé vált.

r

Életében kilenc alkalommal jelent meg - legtöbbször saját költségén -egy-egy vékony kötete. Eveken át eladhatatlanul hevertek írásai. Mindig újra próbálkozott, de hiába. Néhány darab kivételével köteteit visszakapta a könyvesboltból, hogy azután az egészet 10 forintért egy hentesnek adja oda, hús csomagolásához.

Az elvárásainak nem megfelelő korviszonyok, a személyes sorsa miatti elkeseredettség, valamint a kielégíthetetlen szerelmi szenvedélye a közvetlen lírai élménykifejezésre ösztönözte őt. így születtek azok a versei, lényegében saját elméleti elvárásainak, tudatos költői törekvéseinek ellenében, amelyek alapján az irodalomtörténet a modern költészet

előfutárai közé sorolhatta őt, s így születtek azok a hibátlan műremekek, melyek Vajdát messze a századvégi népnemzeti iskola fölé helyezték.

Két líratípus • Vajda János költészete többnyire az elszigetelt magány, a kirekesztettség, a világgal és önmagával való meghasonulás életérzését fogalmazta meg. így lett a meg nem valósult élet, az élmény hiánya és keresése leghatalmasabb élménye. Érett költészete megtelik filozófiai töprengésekkel, a léttel való szembenézés eszmélkedő pátoszával: Őszi tájak (1878), A bikoli fák alatt (1880). Belső világában az arányok eltorzultak magánya és kudarcai következtében. Életérzésének, eszmélkedésének minden eleme rendkívülire fokozódott, kozmikussá tágult, stílusa pedig jelképes jelleget öltött.

Vajda költői magatartása újfajta líratípusban találta meg legmegfelelőbb kifejezésformáját: a hangulatlírában és a látomáslírában.

1. Hol élt Vajda János gyermekkorában? Hol végezte iskoláit? 2. Ki volt Vajda János felesége? 3. Hogyan vett részt az 1848-1849-es szabadságharcban? 4. Mikortól kapcsolódott be Vajda a pesti irodalmi életbe? Hogyan? 5. Mikor jelentek meg verseskötetei, milyen címmel? 6. Milyen címmel, milyen álnéven írt röpiratot Vajda János? 7. Miért nem értett egyet Vajda a kiegyezéssel?

1. Vizsgáld meg Vajda helyét és szerepét a XIX. század második felének magyar irodalmában! 2. Készíts prezentációt Vajda János életéből és munkásságából!

VAJDA JÁNOS ÚJSZERŰ TÁJLÍRÁJA

Vajda János kora gyermekkorától kezdve egészen közeli kapcsolatban élt a természettel. Életeleme volt az erdei, a vízparti magány. Szenvedélyes vadászként is természetközeiben érezte igazán jól magát. A vadon, a vízpart, az erdő egy-egy homályos zuga mindig elmélyedő töprengésre késztette a költőt. Gondolatait természeti költeményekben, tájversekben olvashatjuk. Meglepő ezekben a versekben, hogy nem a táj megejtő szépsége és bája jelenik meg, hanem egy sokkal mélyebb vadon: a lélek világa. Az ő erdejében a fák közt az örök egyedüliség bús, magyar titka zúg — ahogy Ady Endre írta róla a Találkozás a Gina költőjével című tanulmányában. Á természeti tárgyak, a természet jelenségei nem csupán objektív valóságukban jelennek meg a költeményeiben, hanem túlmutatnak önmagukon, mélyebb titkokat sejtetnek. Petőfi Sándor verseiben maga a táj elevenedik meg. Vajdáéban a táj csak közvetítő elem, a költő sajátos életérzésének hordozója, gondolatait, látomásait idézi fel. A lélek drámája rávetítődik a külvilágra, s az megtelik nyomasztó hangulattal, belső fájdalommal, az árvaság, az elhagyatottság szomorúságával, kínzó gyötrelmekkel. Vajda János tájköltészete az irodalomtörténeti közhely szerint a Petőfi és Ady közötti láncszem. Ady Endre ebből az örökségből teremtette meg a teljesen szimbolikus tájverset.

Sirámok

(Részletek)

I

Száll a hegyre barna felhő, Zúg alatta már az erdő. Észrevétlen langy lehellet Rázza a faleveleket.

Hajaszáli a vadonnak:

Hervadt levelek szállongnak, Fecske földet szántva röpdes, Minden oly merengő, csöndes.

Erdő, mező, merre nézek,

Egy nehéz, bús előérzet.

Szól a zene, harsog Mint diadalének...

El innen, el innen!

Ne őrüljek még meg.

Ne halljam azt, ami másnak Dicsőséget hirdet;

Nekem halált, vagy ami több: Feledékenységet!

Oh hogy amit egykor Oly igen szerettem,

Ami vigasztalt, most Az is ellenségem!

Mintha ebek csaholnának, Mire a vadállat Sebeivel nekiront a Legsűrűbb magánynak.

Hosszú árny kisért a réten,

Szél sóhajt az erdőn, mélyen...

Valami nagy, rejtett bánat Fogja el az egész tájat;

Az a bánat, mit az ember Érez és nevezni nem mer -

Az a nagy bú, amely téged Vádol, örök nagy természet;

Mely kiégett szivvel kérdi:

Mért születni? minek élni?...

II

Hova nem hallatszik Semmi hír harangja Ebek vonitása:

Néma sivatagba Rohanok én; de mi haszna? Nyugtom nem találom,

Mit ér, hogy nem látok embert Ha - magamat látom...

Szól a zene, harsog Mint diadalének...

Én oly búsnak érzem,

Mintha temetnének;

Mintha temetnének ifjú, Koránhunyt halottat;

Mintha hallanám zörögni Saját koporsómat!...

(1854)

Amit a műről tudnod kell

Ez a ciklus az első fontos jele a népies romantikát átértelmező folyamatnak. A többnyire négysoros strófák a népdalok ritmusában szólaltatják meg a romantika világfájdalmát, és valamelyest már a modernség világfélelmét. Újdonságnak ezekben a versekben az én és a világ szembesülésének módja számít.

Keletkezésük • 1854 és 1856 között jöttek létre a versek. Vajda János ekkor tért vissza a hosszú külhoni katonáskodásból.

Műfajuk • Elsősorban népdalt idéző formában megírt filozofikus, látomásos-elégikus tájverseket tartalmaz a tizennyolc szövegből felépülő ciklus, de van bennük életkép és ars poetica is. Típusukat tekintve tájversek, önmegszólító, idő- és értékszembesítő költemények.

Témájuk • A tájjal kapcsolatban az önkeresés, az önkép vizsgálata. Ennek függvényében jelennek meg az alkotás értelmének, az önéletrajzi visszatekintésnek a motívumai is. Legcélszerűbb magát a művet idézni: A tükörbe néznek mások, / Én a puszta kertbe járok, / És magamat látom abban / Egyre dúltabb, halványabban... A ciklus címe műfajmegjelölés, az elégiára utal.

Szerkezetük • A szövegek többé-kevésbé ötletszerűen követik egymást. A versfüzért elsősorban a közös motivikus-tematikus háló tartja össze. Az első darabban szerepel az összes motívum, amely később átszövi a ciklust, a többi költemény ezek közül fejt ki egyet-egyet. Az utolsó darab létösszegző jellegű, és újra egybefogja a „sirámok" során szétbontott szálakat.

A táj elemei adják a ciklus alapmotívumait:

Erdő: (I, IV, XII, XVIII) - elsősorban őszi, lombját hullató erdő. Vajda használhatta ősszimbólum értelemben (az Isteni színjáték Előhangjából: egy nagy sötétlő erdőbe jutottam..., de kifejezhet egyszerűen csak a szokásosnál sötétebb, ismeretlenebb, rejtélyesebb tudattartalmakat is.

Felhő: (I, III, XII, XVI), szellő, szél: (I, III, IX, XII, XIII, XVII) - ezek hangulatjelképek, az idő és az én szimbólumai is lehetnek.

Napnyugta: (IV, V), ősz: (I, III, IV, V, Vili, IX, XI, XIII, XV, XVI, XVIII) - az elmúlást, az élet lejtőjét jelentik.

A ciklus alapgondolata, üzenete • A versfüzér értelmezhető a lírai én visszatekintéseként, egy magányos életút regényeként. Elsősorban a személyes veszteség dokumentumaiként kell kezelnünk a verseket. A tájversekből kiindulva azonban úgy tűnik, hogy a szöveg egy Európában új életérzés, a léttel szembeni szorongás egyik első magyar megjelenítője.

A ciklus verseinek hangulata lemondó, melankolikus, néhol emelkedett, haragvó. Az alakzatok, képek közül találkozhatunk halmozással, felkiáltással, fokozással, retorikai kérdéssel, anaforával metaforával, metonímiával, megszemélyesítéssel, hasonlattal. Kevert verselésű a ciklus, ebben is Ady elődje. Túlnyomórészt a hangsúlyos elem érvényesül a verssorokban, ezek között van felező nyolcas, elfelezett négyütemű tizennégyes és felező tizenkettes, kétütemű hatos, kétütemű hetes, háromütemű tízes, háromütemű kilences. A hangsúlyos verselés mögött azonban rendre felsejlik jambikus vagy trochaikus lüktetés. Stílusában a romantika és a szimbolizmus közötti átmenetnek tekinthetjük.

A vaáli erdőben

Odabenn a mély vadonban,

A csalános iharosban,

Félreeső völgy ölében,

Sűrű árnyak enyhelyében;

Oh milyen jó volna ottan, Abban a kis házikóban,

Élni, éldegélni szépen, Békességben, csöndességben!...

Nem törődni a világgal,

A világ ezer bajával. Meggondolni háborítlan,

Ami immár közelebb van...

Illatos hegy oldalában,

A tavaszi napsugárban,

Nézni illanó felhőkbe,

Múlt időkbe, jövendőkbe...

És azután, utóvégre, Észrevétlenül, megérve, Lehullani önmagától,

A kiszáradt életfáról...

S ismeretlen sírgödörbe’ Elalunni mindörökre...

S ott egyebet mit se tenni, Csak pihenni, csak pihenni...

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • 1875-ben írta Vajda János. A megírás ihletője a múltbéli idill felidézése, a gyermekkori emlékek helyszíne: a váli erdő. Ez az egyetlen olyan verse, mely az életet-halált az idillel kapcsolja össze.

Műfaja • Kevert műfajú: filozófiai dalnak mondhatjuk. A dalt, mely egynemű érzés, hangulat kifejezője, s mely a romantika kedvelt műfaja volt, Vajda bölcseleti mondanivaló kifejezésére használja. Típusát tekintve tájlíra, hangulatlíra. Címe utal a helyszínre, ahova a költő vágyik. Témája a költő kívánsága, a halálvárás, a természetben nyugalomra lelni.

Szerkezete • A hatstrófás vers tulajdonképpen egyetlen mondat, egyetlen sóhaj kifejezése. A harmadik versszak második sora után pontot tett ugyan a költő, de ide is lehetne vesszőt tenni, hiszen a következő sorban nem feltétlenül kezdődik új mondat. Mindkét rész az élettől jut el a halálig, miközben mindkettő vágyott idillkent jelenik meg.

1-2. vsz.: a költő vágyát fogalmazza meg, gyermekkora színhelye a védettséget, békességet és gondtalanságot jelenti.

3-6. vsz.: az előző vágy indoklása, mert ott (a váli erdőben) az élet és a halál, a múlt és a jövő is idilli.

Nyelvi megformáltság • Sok a főnévi igenév {élni, éldegélni, nem törődni, meggondolni, nézni, lehullani stb.), melyek az egyetemesítés kitűnő eszközei, a pillanatnyi érzést általánossá teszik, időtlenné varázsolják. Alig van mozgás a versben, jellemző a nominális stílus, a mellérendelő szószerkezetek halmozása. Egyetlen igei állítmány: jó volna van a mű egészében. Fontos poétikai szerepet tölt be a központozás is: a strófák végén a három pont a merengés, az eltűnődés csendjét, a sóhajok közti szünetet érzékelteti.

Verselése • Ütemhangsúlyos, felező nyolcas páros rímekkel. A költői kifejezőeszközök közül az utolsó versszakban feltűnő enjambement van: a helyhatározót sírgödörbe' szakítja el a sorvég a hozzátartozó alaptagtól: Elalunni. Találkozhatunk továbbá ismétléssel, figura etymologicával, metaforával. Hangulata: merengő, melankolikus.

Üzenete • A költő nyugalomra vágyik, a természettel eggyé vált, és ott békességet, idillt talált. Alapvető mondanivalója tehát: az idilli állapotnak beállított halál utáni vágyakozás. Vajda felfogása szerint - az anyag örök körforgását hirdető korabeli pozitivista elméletnek megfelelően - halál nincs, mert aki, vagy ami egyszer megszületett, az örökké van, lesz.

Irodalomelméleti ismeretek

Anafora • az elnevezés a gör. 'anaphora' (visszahozás) szóból ered. Alakzat, a gondolatritmus egyik mondatszerkesztési eljárása. Az egymást követő mondatok azonos szavakkal vagy szószerkezetekkel kezdődnek, s ezáltal ösz-szetartozásuk felerősödik.

Enjambement • a francia eredetű szó jelentése 'átlépés, áthajtás' (e.: anzsambman). Versmondati alakzat. A szorosan összetartozó nyelvi egységek nem egy sorban helyezkednek el, hanem a következő verssorba, esetleg strófába kerül át valamelyik elemük.

Figura etymologica • a latin szó jelentése 'származás szerinti alakzat, tőismétlés'. Szóalakzat, az ismétlés, s ezzel az erősítés egy lehetősége. Azonos tövek más toldalékkal ismétlődnek meg egymás mellett, ill. egymás közelében.

Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap. Csillanó tükrén a tónak,

Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan, Észrevétlen, mondhatatlan Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben. Fegyveremmel az ölemben Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot. Mennyi bűbáj, mily talányok! Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem, Aranyos, tüzes felhőben,

Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.

Tán szerelme csókját kéri... Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő, Vagy a lenge déli szellő,

A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved Kék űrén a semmiségnek. Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek Tünedeznek, megjelennek. Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen, Dicsőség fényözönében, Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan... A levegő meg se lebben,

Múlt, jövendő tán együtt van Minden alszik... és a lelkem Ebben az egy pillanatban? Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,

Földi életem, halálom Csak mese, csalódás, álom?...

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • 1888-ban íródott. A Nádas tó a Szabadka (ma Szerbiához, Vajdasághoz tartozik) mellett elterülő Palicsi-tó. Évente többször is lejárt ide Vajda pihenni és vadászni. A táj, a környezet leírása nem közvetlen célja ennek a versnek, hanem az érzelmi hullámzás hű tükrözése. Az életben sokat csalódott, állandóan háborgó, hadakozó költőnek egyre inkább a természet lett a legfőbb menedéke. A nyári kék ég, a tó nappali bűbája szinte elvarázsolta, s ennek a mindent átható harmóniának tükre ez a vers.

Műfaja • Filozófiai dal. Típusát tekintve tájlíra, látomáslíra, de besorolható a hangulatlírába is. Témája: a táj és a költő gondolatai. Valóság, látomás, filozófia egyszerre jelenik meg a költeményben.

Szerkezete • 13 strófából áll.

1-3. vsz.: a táj bemutatása, a hangulat érzékeltetése. Reális képet fest elénk a költő. Az égen ragyogó nap, néhány felhő, lent a tavon a lengő csónak, benne ő, a vadász a puskájával.

4-6. vsz.: a látvány lassan látomásossá alakul, egyre irreálisabb a kép, megtelik titokzatossággal, szinte álomszerűvé válik. A tündéri szépet, a varázslatosan vonzót állítja elénk, de mögöttük megjelenik a sajgó kétség, a belső nyugtalanság, bizonytalanság veti előre árnyékát. A képek derűjében itt már szomorkás tűnődést érzünk. Vajda természetszeretetében benne él a Gina utáni vágyakozás minden álmodott gyönyöre: Itt az ég a földet éri. / Tán szerelme csókját kéri... / Minden oly csodás, tündéri.

7-11. vsz.: teljesen eltűnik a valóság, a tér és idő határai összemosódnak, filozofikus gondolatok jutnak a költő eszébe. Itt jut el a költő a belső lelki válság, gyötrődés kikiáltásához. Halk ugyan ez a kikiáltás, kereső kérdés inkább: Földi élet, hol a réved? Mégis, ez a kérdés mélyen megrendítő, mert benne érezzük már a hangulatban a költői lélek minden rezdülését. A nádas széleinek elő-előbukkanása a forgó jelen képét idézi a költőben, majd ezt a pillanatnyi mozgalmasságot a teljes mozdulatlanság igézete váltja. Persze ott érzékeljük a lélek belső megrendülését is. Képzelete magasra röppen Most a nap megáll az égen, hogy szárnyaszegve a mélybe zuhanjon, ahol Múlt, jövendő tán együtt van... A megálló nap, az időtlen pillanat már a filozófia része, és ez az a versbéli pont, amely túlmutat a látomásos jellegen.

12-13. vsz.: a révedező hangulatban a lírai én a lét végső, szorongó, kétkedő kérdéseire keres választ. A sejtelmes hangulat, amelyben együtt van a múlt és jövő, mintegy végső megsemmisülésbe omló képbe torkollik: Hátha minden e világon, / Földi életem, halálom / Csak mese, csalódás, álom?... A semmibehullást a három pont jól érzékelteti. Az élet egy tünékeny álom.

Verselése • Szimultán verselésű, ütemhangsúlyos és időmértékes egyszerre. A költemény nyolc szótagú, üteme lágyan lépő trocheus. A bokorrím (a a a) alkalmazása lehetővé teszi a vers zenéjével és jelentésével való játékot. A három rímelő sor közül kettő rendszerint közelebb áll egymáshoz, s ez a tagolás rendszerint megegyezik a sorok jelentésbeli tagolásával, vagy eltér tőle. A nyolcadik versszakban megmarad ugyan a bokorrím, de megszakad az azonos szófajok rímeltetése, s így hangsúlyosabbá, nyomatékosabbá válik a szövegek összecsengése. Sőt a strófa harmadik sorát belső rímmel is nyomatékosítja a költő: Földi élet, hol a réved?

Költői kifejezőeszközök • Megszemélyesítés, hasonlat, alliteráció, szóhalmozás, költői kérdés, félbeszakítás, metafora, szinesztézia (halk árnyék). Stílusa összetett, több stílusirányzat jegyeit hordozza: a romantikáét, a realizmusét (objektív világot ábrázol) és az impresszionizmusét (hangulatokat, felvillanó gondolatokat tartalmaz). Hangulata révedő, melankolikus.

Üzenete • A költemény megpróbál feleletet adni a minden embert foglalkoztató kérdésre: Földi élet, hol a réved?, azonban megválaszolatlan marad a kérdés. Az alkotást kérdőjel zárja, és a három pont is azt sugallja, hogy erre tényleg nincs válasz, magyarázat.

A Nádas tavon című vers jól bizonyítja a magyar tájköltészet fejlődésében bekövetkező változást. A tájvers nem csupán gyönyörködtet, de szerkezeti íve filozófiai kérdésfeltevésekre, bölcseleti gondolatok kimondására is alkalmas.

1. Ki mondta Vajda tájlírájáról a következőket: az ő erdejében a fák közt az örök egyedüliség bús, magyar titka zúg? Mire utal ezzel? 2. Miért jelentős Vajda életművében az 1853 és 1855 között született Sirámok című ciklus? 3. Milyen két új líratípust alkotott Vajda János? Mondj példákat!

^ 4. Mi a műfaja A vaáli erdőben című versnek? Röviden elemezd a költeményt! 5. Mi a vers üzenete? 6. Mi a helyszíne és mondanivalója a Nádas tavon című versnek? 7. Milyen irodalmi stíluskorszak jellemzői találhatók meg a versben? ¹

1. Gyűjts impresszionista stílusjegyeket a Nádas tavon című versből!

SZERELMI LÍRÁJA

Irodalmunkban a XIX. század második feléig a szerelmi költészet tárgya elsősorban az a kedves, aki a jövendő hitvest jelentette a költő számára. Vörösmarty és Petőfi költészetében a család az eszmény, és a szeretett nőben a külső szépség mellett a lelki tisztaságot, a belső értékeket vélik felfedezni. A szépség érzékletes leírásában szinte kötelező a szemérmes ábrázolás. A testiség vonatkozásai, az erotikus vágy nem jelenhetett meg a versekben. A korabeli erkölcs korlátáit még Petőfi sem törte át a legelragadtatottabb pillanatban sem. Gondoljunk a Minek nevezzelek? című vers izzó hevületére, a képzelete mégis megzabolázó, korlátok közé szorított képeire!

A XIX. század második felének szerelmi költészetében megjelentek az új élet, a polgári társadalom másfajta nőtípusai: a szabadabb erkölcsű társasági hölgy, a kitartott asszony, a züllésbe taszított lány (pl. Reviczky Gyula: Perdita-ciklus, 1884). A szerelem már nem lelki harmóniát jelent, hanem gyötrő, égető, pusztító testi szenvedélyt. A nő nem menyasszony vagy hitves, hanem egyszerűen szerelmi partner, a férfi égő testi vágyainak kioltója, vagy gyakran ellenfél, aki inkább kínzó szenvedést okoz, mint nyugalmat.

Ennek az újfajta szerelemnek az ábrázolása legerőteljesebben Vajda lírájában jelentkezik. A Gina-ciklus a modern szerelmi érzést elsőként ábrázolja irodalmunkban. Georgina az anyagi jólét érdekében a bukott nő szerepét is vállalja. Vajda örökre elveszíti Ginát, mégis évtizedeken át hűségesen írja hozzá szerelmes verseit. Idővel a szerelem jelképpé válik a költő számára: a messzetűnt iljúságot, a boldogság utáni vágyakozást jelenti.

Két versciklus és még jó néhány különálló vers jelzi e szerelem mélységét. A Szerelem átka című ciklus (1855-1856) mind a tizenegy versén különös módon átüt a nő bűvös erejű érzékisége. A költő érzéseiben a gyönyör és a gyötrelem egymásba olvad. Óhajtlak, de nem szeretlek - állapítja meg a költő. Ne tudjak én semmit rólad, / Csak hogy szép vagy, szép nagyon - írja máshol. A ciklus versei a végérvényes veszteség megrendültségét fejezik ki, ezekben Vajda még csak a szívtelenséget, a hiúságot, a gúnyos hidegséget veti a lány szemére.

Ez a fajta szerelmi líra nem halványul el, nem apad ki, amikor maga az élmény lezárul. Az 1856—1860 között írt Gina emléke versfüzér mind a harminckét darabjában már a gyötrődve kínlódó szenvedést, a féltékenység mardosását, a megcsalatás kínját, a kétségbeesést sugározzák a szenvedélyes, túlzó képek. Végletes érzések, ellentétes motívumok szövődnek egybe: Mintha örvény fölött járnék, / Vagy elfödne sötét árnyék; / ...Ah pokolkín-kéjes mámor! / És én ezt mind, mind átérzem, / Valahányszor rád emlékszem... / Mégis mindig rád emlékszem! (XXXI. darab).

Az 1860 után írott verseiben a szenvedély elcsitul, helyébe inkább tűnődő emlékezés lép. A hajdani érzéki sóvárgás átminősül egyfajta gőgös magány-nyá, melynek mélyén ott parázslik a hajdanvolt szerelem minden eleme. A Gi-

na-emlék kitágul, átszellemül. A múlandóság, a visszafordíthatatlan idő gyötrő érzéseivel társul.

Húsz év múlva

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok

De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül -Múlt ifjúság tündér taván Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen...

A Mont Blanc vagy olaszul Monte Bianco (jelentése mindkét nyelven: fehérhegy) az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió legmagasabb hegye. A franciák úgy is hívják: La Dame Blache (A fehér hölgy). Magassága kb. 4808,7 méter. Hegycsúcsát mindig hó fedi.

Amit a műről tudnod kell

Vajda János legismertebb, kevés tökéletes költeményeinek egyike, a magyar szerelmi költészet egyik remeke, mely .. .egy élet drámáját fagyasztja bele néhány sor tömör s mégis könnyed és átlátszó kristályába. A mondanivaló, hogy az egyszer megpillantott szépség emléke a kiégett szívben is fel-fellobban, ezúttal képpé válik, nem vegyül bele magyarázkodás. (Komlós Aladár: Az üldözött. Black & White Kiadó. Nyíregyháza, 2000. 92. o.)

Keletkezése • 1876-ban íródott, ihletője Kratochwill Georgina.

Műfaja • Elégikus hangvételű dal, melyben magát az emlékező szerelmet, nem pedig tárgyát állítja elénk. Címe az idő múlására és a szerelem örök voltára utal.

Szerkezete • Keretes szerkezetű mű, az első és az utolsó strófa is a Mont Blanc képét idézi fel: Montblac csúcsa, Montblanc örök hava. Ez teszi zárttá, egésszé a verset. A költemény tizenhat sora szerkezetileg tökéletesen megkomponált. Az első nyolc sort a De kötőszó követi, és ez szimmetrikusan két szerkezeti egységre bontja a költeményt. A vers tehát rendkívüli műgonddal felépített, igazi remekmű.

I. rész. 1-2. vsz.: az első nyolc sor a jeges, a felolvadni képtelen, fagyos szív érzéketlenségét, a rideg magányt és a büszke szomorúságot fejezi ki. Nem csupán az indító Mont Blanc-kép, de a harmadik sor állítmányai (Csöndes; nem ég) is ezt érzékeltetik. A negyedik sor finoman

sejteti, hogy a költő szívét valamikor már megsebezte egy viharos, mély érzés: Nem bántja újabb szenvedély. A második versszakban a Mont Blanc képe kiegészül egy újabb költői képpel: Körültem csillagmiriád/ Versenyt kacérkodik, ragyog, / Fejemre szórja sugarát; de a kihűlt, hideg szív már nem képes érezni. Ha nyelvi szempontból vizsgáljuk az első nyolc sort, akkor feltűnik a nagyfokú dísztelenség. Egyetlen jelzővel találkozunk, de ez sem díszítő, hanem megkülönböztető jelző. Feltűnően sok viszont a tagadószó. A nem, se, sem szavak összesen hatszor fordulnak elő: a hiány, az üresség érzetét keltik.

II. rész. 3-4. vsz.: a harmadik versszak elején lévő De ellentétes kötőszó fordulatot jelez. Valóban ez a nyolc sor érzelmileg és hangulatilag szemben áll az előző résszel. A kezdés még tűnődő, emlékező hatást kelt a halmozott határozószók és a sor végén lévő gondolatjel révén. A felidézett emlékkép szépségével fellobbantja a rég elfeledettnek hitt szenvedélyes érzést. De ez csupán múló, pillanatnyi varázslat, a magány és a boldogtalanság jegét már nem lehet feltörni. Marad az örök hó és jég, de az éjszaka komor sötétségét a hajnal tündöklése váltja fel. A két gyönyörű természeti kép: a Mont Blanc csúcsán lévő jég és a sziklák között megbújó tündérszép tó - egymással ellentétes. A jéggel a tó, az éjszakával a hajnal áll szemben, s az ellentétes képek a fenség és a nagyság képzetét keltik. Ez a szerkezeti egység nyelvi-stilisztikai vonatkozásban is más, mint az előző nyolc sor. Feltűnően megszaporodnak a díszítő jelzők. Összesen nyolcat találunk, melyek az érzelmi gazdagság kifejezői. A gyengédséget legjobban a hattyúi képed kifejezés érzékelteti.

Költői kitejezőeszközök • Hasonlat, metafora, jelzők, megszemélyesítés, alliteráció található a költeményben. Verselése: négysoros, keresztrímekből (a b a b) áll, jambikus lüktetésű. Hangulata: elégikus, szomorú.

Üzenete • A szépség és a szerelem feledhetetlen emléke a kiégett szívben is kigyúlhat, fellobbanhat, de ez a pillanatnyi hideg ragyogás, ez a ritka és múló hangulat nem képes már felolvasztani a magány és a boldogtalanság jegét.

Érdekessége • Vajda nyelvteremtő ereje által válik hitelessé a versben megörökített szerelmi élmény a művészi szerkesztés, a költői képalkotás. Semmit nem túloz el, nem akar érzelgős-érzelmes lenni, nem akar önsajnálatot ébreszteni. Csak egy jelenséget, egy belső lelki folyamatot érzékeltet: a kiégett szív mégsem az, aminek látszik, a nagy szerelem örökké tart.

Harminc év után

Mi hátra volt még, elkövetkezett.

E földi létben gyász sorunk betölt.

Találkozunk - irgalmas végezet! -

Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.

Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz

S helyet cserél bennünk a fájdalom;

És folyni látom, majd ha már késő lesz,

A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,

Hozzá az ég adott erőt nekem.

Én látok itt olyant, mit senki más;

Csodákat mível emlékezetem.

A múltból fölmerül egy pillanat,

Mint óceánból elsüllyedt sziget;

És látom újra ifjú arcodat,

Mikor még másért nem dobbant szived.

És e varázslat rád is visszahat.

E lélek a te Veszta-templomod.

Oltára képében látod magad;

Mi vagyok én neked, most már tudod:

Ha majd a földi élettől megváltam,

Imába, dalba foglalt szerelem Örökkévalósága a halálban...

Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra Pazaroltál nem értett kincseket;

Én, a hideg bálvány vezeklő rabja Ki minden kéjt szivébe temetett:

Most itt ülünk siralomházi lelkek,

És nézzük egymást hosszan, szótalan...

Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,

Az el nem nyert éden fájdalma van.

így űl a hold ádáz vihar után Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,

És néz alá a méla éjszakán,

Bánatosan, de szenvedélytelen,

Hallgatva a sírbolti csöndességet A rémteli sötét erdő alatt,

Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek Hervadt levélre halkan hullanak...

Amit a műről tudnod kell

A Gina-szerelem varázsa még harminc év múlva is feltűnik Vajda János költészetében. Az életre szóló szerelmi élményről vall egy költői magántitok is. Gina arcképe (pontosabban egy hozzá rendkívül hasonló nőnek újságból kivágott képe) állandóan ott függött Vajda íróasz-

tala fölött, Petőfi és Napóleon arcképe mellett. Ennek a boldogtalan és beteljesületlen szerelemnek az emlékét őrzi a Harminc év után című költemény is.

Keletkezése • 1892-ben íródott. Vajda gondolati lírájának egyik legszebb darabja. Nem valószínű, hogy valódi életrajzi háttere van, inkább a költői képzelet idézi meg a fiktív találkozást a megöregedett (55 éves) és bűnbánó Ginával.

Műfaja • Elégia, a Gina-versek közé soroljuk. Típusa szerint idő- és értékszembesítő költemény.

Témája • A vershelyzet igen sajátos, mert a lírai én számára nem az egykori beteljesületlen szerelem okoz fájdalmat, hanem a lehetőség elveszítése. Hiszen a kapcsolat létre sem jött: Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett, / Az el nem nyert éden fájdalma van. Címe metonimikus, időbeli érintkezésen alapul. Rájátszik az előző nagy Gina-vers címére, a Húsz év múlvára, ezért témakijelölő, hiszen aki érti a célzást, az azt is tudni fogja, hogy milyen verset várjon.

Szerkezete • Lineáris felépítésű, öt nyolcsoros strófából álló költemény.

1. vsz.: a vershelyzet a szerelmesek utolsó találkozása. Az esemény meghatározhatatlan helyen és időben játszódik, mert a szöveg két, a magyarra jellemző sajátos nyelvi jegyet aknáz ki: az egyik a nyelvtani jelen idő használata. Ez utalhat éppen bekövetkezőben lévő, de a jövőben lejátszódó eseményre is. A másik a sír előtt névutós szerkezet, amelyik nyelvünkben értelmezhető helyhatározóként, de időhatározóként is. Az előbbi esetben a találka színhelyét jelöli, az utóbbiban: haláluk előtt utoljára látják egymást. A kétértelműséget könnyen ki lehet ugyan küszöbölni, a két jelentésréteg azonban végig jelen van, és a két szereplő mintha folyamatosan valami kísérteties fél-létben lenne.

2-4. vsz.: az emlékezet az ifjú Gina arcát is a költő elé varázsolja Mikor még másért nem dobbant szíved. Vajda a költői tevékenységet értelmezi, az emlékezés folyamatának analógiájával írja le a kép alkotásának menetét, amelyben a vers tárgya, a megszólított felismerheti magát: És e varázslat rád is visszahat. /Е lélek a te Veszta-templomod. / Oltára képében látod magad;... Ki bájaidból méltatlan vadakra / Pazaroltál nem értett kincseket. A költői mű lesz az eszköz, amelynek segítségével képessé válik ez a pár, amelyik nem élt a lehetősséggel, hogy saját magát szemlélje: Most itt ülünk siralomházi lelkek, / És nézzük egymást hosszan, szótalan...

5. vsz.: a Gina-szerelemmel való végső szakítás. Az igézet múltán a kegyetlen valóság, az elrontott élet döbbeneté kap hangot. Az egyéni fájdalom többrétű, sejtető képsorban jelenik meg a vers utolsó strófájában: így ül a hold ádáz vihar után / Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen, / És néz alá a méla éjszakán, / Bánatosan, de szenvedélytelen, / Hallgatva a sírbolti csöndességet / A rémteli sötét erdő alatt, /Атід a fákról nagy, nehéz könnycseppek / Hervadt levélre halkan hullanak...

Alapmotívumok • Elsősorban a katolicizmust idéző vallási terminus technikusok (szakszavak): lélek, megbánás, oltár, sír, földi lét, ima, örökkévalóság, vezeklés, eljegyzett az ég, éden. Másodsorban a mitologikus elemek: óceánból elsüllyedt sziget, Veszta-templom, sötét rémteli erdő.

Kifejezőeszközök • Alliteráció, halmozás, felkiáltás, körülírás, fokozás, inverzió (fordított szórend), metafora, hasonlat, megszemélyesítés, allegória. Verselése elsősorban időmértékes, gyakoriak benne a tiszta ötös jambusok. A strófák nyolcsorosak, keresztrímesek: ababadcd. Stílusában a romantika és a szimbolizmus közötti átmenetet képviseli. Előmodern.

Alapgondolata, üzenete • A költő feladata az, hogy öröklétet ajándékozzon témájának, noha a mű hangsúlyozza az ihlető és a róla teremtett kép különbségét. A költemény hasonló Ady nagy szakítóverséhez, az Elbocsátó szép üzenethez. Ez ugyan nem olyan öntudatos és világosan kimondott, mint amaz, az alapvető motívum azonban ugyanúgy a művész és az ihlető viszonyának hasonló felfogása.

A Gina-szerelem a beteljesületlen, de sírig tartó, önemésztő szerelem szimbólumává lett irodalmunkban. Dante Beatricéje, Petrarca Laurája, Juhász Gyula Sárvári Annája mellett ott fényesül Vajda nagyságának köszönhetően Gina (Kratochwill Georgina) neve is.

1. Vajda költészetének legszebb darabjai a Gina-szerelem élményének hatására születtek. Mennyiben más ez a szerelmi líra a korábbi évtizedek szerelmi költészetéhez képest?

Ф 2. Milyen látvány, milyen természeti kép jelenik meg a Húsz év múlva c. költeményben? 3. Mi adja a vers keretét? Milyen költői képpel egészül ki a második versszakban? 4. Milyen a költemény felépítése? Elemezd az I. szerkezeti egységet! 5. Elemezd a II. szerkezeti egységet!

Ili 6. Mi a Harminc év után című vers alaphelyzete? Mi a műfaja? 7. Milyen szerkesztésű mű? Elemezd versszakonként!

1. Keress példát szimbolista-látomásos képsorra a versekből!

2. Keress hasonlóságot az említett Ady és Vajda vers között!

ÖSSZEGZÉS • Vajda János egyénisége rendkívül ellentmondásos volt. Jókai úgy látta: ... mintha két különböző ember volna benne egyesülve. Tud gyöngéd lenni, tud lángolni, majd meg epés, maró..., Keverve a gyöngy a makkal. Vajdát saját magát is állandóan foglalkoztatta nehéz, különös természetének titka. Már megjelenésében is volt valami nem szokványos: Mindig akkora sétabottal járt, hogy azt a benyomást keltette az emberben, hogy verekedni megy - így jellemezte egyik kortársa. Vajda olyan erős (egyben önsorsrontó) egyéniség, hogy nem képes semmiféle társadalmi, politikai, művészeti konvenciót fenntartás nélkül elfogadni, és éppen ezért emberi és művészi sorsa ellentmondásokkal és buktatókkal terhes. Az üstökös (1882) című költeményben Vajda János hiteles képet festett önmagáról: Csillagvilágok fénylő táborán át / A végtelenséggel versenyt rohan. / Forogni körbe nem tud, nem akar, hát / Örökké társtalan, boldogtalan!

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára