Інформація про новину
  • Переглядів: 266
  • Дата: 19-06-2020, 04:36
19-06-2020, 04:36

MIKSZÁTH KÁLMÁN

Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom





Попередня сторінка:  VAJDA JÁNOS
Наступна сторінка:   A SZÁZADVÉG NOVELLISZTIKÁJA ÉS REGÉNYIRODALMA

 

MIKSZÁTH KÁLMÁN (1847-1910)

Mikszáth Kálmán életműve kapocs a XIX. századi elbeszélő irodalom között. Az Eötvös József által elkezdett ábrázolási módot, a realizmust folytatta. Jókai Mór mellett a legolvasottabb XIX. századi magyar író. Nagyságát elsősorban nem regényei fémjelzik, hanem kisebb terjedelmű alkotásai. A kis műfajt választotta nagy mondanivalója formájának: a karcolatot, a rajzot, az elbeszélést és a kisregényt. Ezekbe a remekekbe tömörítette tehetségét. Műveiben a romantikára oly jellemző retorika, pátosz, túlzott idealizálás háttérbe szorult, és átadta helyét az élőszóbeli kötetlenségnek, természetességnek, a különösnek nem tudott ellenállni, így írásainak szerkezeti zártságát, a feszes felépítést hiába keressük. Műveiben bírálat és részvét, romantika és realizmus, nosztalgia és kiábrándultság, költészet és józan megfigyelés egyszerre van jelen. Az ironikus-humoros hangnem szinte valamennyi írásának meghatározó eleme.

ÉLETÚTJA

Gyermekkora, iskolái • A Nógrád megyei Szklabonyán született 1847. január 16-án. Szülei: Mikszáth János és Veres Mária, jómódú s tehetséges paraszti kisbirtokosok voltak. Tízéves koráig szülőfalujában élt, boldog gyermekkorának élményei egész írói pályáját végigkísérték. Szülőföldjének sajátos színeit, a Felvidéket, a tót- és magyarlakta „gör-beországot” sok-sok művében megjelenítette.

A középiskola első hat osztályát a Rimaszombati Református Gimnáziumban végezte, majd Selmecbányán folytatta és itt is érettségizett 1866-ban. A pesti egyetemen négy évig jogot tanult, de diplomát nem szerzett.

Felnőtt évei • 1871 elején anélkül, hogy befejezte volna jogi tanulmányait, visszatért Nógrád megyébe. Balassagyarmaton esküdti hivatalt vállalt Mauks Mátyás főszolgabíró mellett. A következő évben ügyvédsegéd lett. A Mauks-házban ismerkedett meg főnöke idősebb lányával, Ilonkával. A házasságról azonban a szülők hallani sem akartak. Féltették a lányt a magyar írók szegény sorsától. 1873. július 13-án házasodtak össze szülői beleegyezés nélkül. Pestre költöztek. Mikszáth állást vállalt, a Magyar Néplap szerkesztője lett. Jövedelme rendkívül csekély volt, s saját költségén kiadott novellagyűjteménye sem hozta meg a várt sikert. A nyomasztó anyagi gondokat súlyosbította, hogy első gyermekük meghalt. Felesége megbetegedett, s hazautazott szüleihez. Mikszáth a válás mellett döntött. Magára maradva nyomorban élt, írásait nem közölték a lapok.

A ló, a bárányka és a nyúl című elbeszélésében írta le elsőszülött fia halála fölött érzett gyászát. Kálmán 1874. augusztus 2-án született és másnap már meg is halt. Mikszáthné Mauks Ilona azt mondta, hogy a férje némán gyászolta fiát, s csak hosszú idő elteltével tudott gyászáról beszélni, s ezt írta meg a novellában. Hatodik osztályban tanultátok.

A Szegedi Napló szerkesztősége 1878 végén állást kínált Mikszáth-nak. Két és fél esztendőt töltött Szegeden. Élményanyaga rendkívül gazdagodott itt, világszemlélete tágult, szabadon kibonthatta képességeit, senki sem korlátozta. Elindult az írói kibontakozás felé.

Ismét Pesten • 1880 végén tért vissza Pestre, ahol a Pesti Hírlap szerkesztőségében kapott állást. Csaknem huszonöt évig dolgozott itt. 1881-ben gyors egymásutánban megjelent két kis kötete, a Tót atyafiak és A jó palócok. Végre megkapta a régen várt elismerést. A hírnév és az elismerés a magánéletére is jótékony hatással volt. Mauks Ilonát újra feleségül vette 1882-ben. Házasságuk mindvégig kiegyensúlyozott volt, három fiúk született.

Tagja lett a Petőfi Társaságnak, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. A parlamentbe is bekerült, 1887-től élete végéig a Szabadelvű Párt képviselője volt, s innen karcolatokban számolt be a „Tisztelt Ház”-ban történtekről. Csípős humorú írásai hamar népszerűvé lettek. A 80-90-es években egyre többet foglalkoztatták saját kora társadalmi fejlődésének problémái.

Utolsó évei • Életének utolsó évtizede alkotómunkával telt, de meglehetősen eseménytelenül. 1908-ban egészségi állapota fokozatosan megromlott. Visszahúzódott a horpácsi kastélyba, pesszimizmussal nézett a jövőbe. 1910-ben az ország nagy pompával készült írói pályájának 40. évfordulójára. Mindezek ellenére csalódottsága, lemondó reménytelensége, az ország sorsáért való aggódása teljesen elhatalmasodott rajta. Tizenkét nap múlva máramarosi választói kőrútján a rahói választóknak a következőket mondta: Én, aki annyira szeretem ezt a nemzetet, olyan színekben látom ma az ország jövőjét, hogy elmondani sem lehet. S valósággal „megjósolta” mindazt a történelmi katasztrófát, amely később bekövetkezett (háború, a Habsburg-ház összeomlása, a nemzet szétdara-bolása, belső összeroppanás). Kampányútján beteg lett, a fővárosba súlyos tüdőgyulladással tért vissza. Állapota gyorsan rosszabbodott, négy nappal választói körútja befejezése után, 1910. május 28-án egy fulladásos roham következtében beállt szívgyengeség okozta halálát.

MUNKÁSSÁGA

Indulása • írói pályáját elbeszélésekkel kezdte. Két sikeres elbeszéléskötete, a Tót atyafiak (1881) és A jó palócok (1882) megjelenése jelentette a kedvező fordulatot, itt talált rá a maga egyéni, hamisítatlan hangjára. Áradt belőle a mesélő kedv, élvezetes, ízes nyelven szólt. Kedé-

lyes hangneme sok olvasót vonzott. Szülőföldjére, gyermekkori ismerősei közé vezetnek el a kötetek novellái. Megismerhetjük a paraszti világot, az emberek babonás hiedelmeit. Ebben a világában, akár a népmesékben is, a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig bűnhődnek bűneikért. A sikert jelzi, hogy az újságok ettől kezdve versengtek a kézirataiért, s végre megszűntek nyomasztó anyagi gondjai is, a fűtetlen hónapos szobák már nem akadályozhatták írói munkáját.

A befutott író • Mikszáth a további évtizedekben részben a tót és palóc elbeszélésekben kimunkált úton haladt tovább. Felhasználta ezután is ifjúkori élményeit, de rövidebb lélegzetű írások helyett nagyobb terjedelmű novellák és regények kerültek ki tolla alól. Legfőbb szerkesztő elve ekkor született alkotásaiban az eredetileg szegény esemény feldúsítása lett: kitérőkkel, betétekkel, anekdoták közbeiktatásával közeledett a nagy novella és a kisregény irányába. Folytatásokban, előre átgondoltan alkotta írásait, gyakran pillanatnyi ihletre hagyatkozva. Szerette a különc, furcsa, bogaras viselkedésű embertípus megformálását. Az eladó birtok (1893) hőse pl. egy végletes vonásokkal megrajzolt embertípus, aki hozományvadászból lesz szinte egyik napról a másikra önzetlen hősszerelmessé. Nemcsak a hozományról mond le, hanem saját birtokát is eladja, hogy megmentse apósát a gyalázattól. A Beszterce ostroma (1894, lentebb részletesen tárgyaljuk) és a Szent Péter esernyője című művek hősei között szép számmal találunk különös gondolkodású és életvitelű szereplőket. Az utóbbiban az örökség felkutatásának motívuma összefonódik az érdekházassággal, de az illúzió szétfoszlása után szerelmi idillbe torkollik a történet.

Történelmi tárgyú műveiben a múlt hétköznapjait ábrázolta, forrástanulmányok helyett anekdotikus történeteket mesélt el. Ilyen művei: A két koldusdiák (1885), A beszélő köntös (1889), A kis prímás (1891), A sze-listyei asszonyok (1901).

Külön színt jelentenek életművében szatirikus rajzai, karcolatai. Ezek a rövid elbeszélések szorosan összefüggtek újságírói és képviselői munkájával. Mikszáth 1882-től a Pesti Hírlap hasábjain kezdte megjelentetni az Országgyűlési karcolatokat, melyek elsődlegesen ironikus hangneműek. írásaiban a parlamenti élet visszásságait, a képviselők megvesztegethetőségét, úrhatnámságát, a fonákságokat mutatta be kesernyés, helyenként maró gúnnyal, pl. A pénzügyminiszter reggelijében, a Közigazgatási történetekben.

Életművében kiemelkedő szerepet kapnak azok a művek, melyek a korabeli dzsentrit ábrázolják. Ilyen tárgyú legkitűnőbb műve A gavallérok (1897) című kisregénye. A Sáros megyei dzsentrik ábrázolásában Mikszáth még együttérzését is kifejezte: ...mi sárosiak... örökké abból tartunk főpróbákat, hogyan csinálnánk, ha gazdagok lennénk. És ha sikerült az előadás, örülünk neki, tapsolunk magunknak.

karcolat - rövid, szellemes, sokszor gúnyos, egyetlen problémát körüljáró, általában valamilyen valóságos eseményhez kapcsolódó, tanulságra kihegyezett szépprózai műfaj. irónia - görög-latin eredetű szó, mely többnyire dicsérő, elismerő szavakba burkolt keserű, de szellemes és finom gúny.

dzsentri - angol eredetű szó, Magyarországon a kapitalizmus kibontakozása idején a feudális felfogású, előkelősködő, birtokát többnyire elvesztő kis- és középnemességet jelentette.

Van azonban a dzsentriknek egy másik típusa, akik nem hajlandók hasznos munkára, akik másokon élősködnek, és az érdekházasságtól sem riadnak vissza a pénz- és a vagyonszerzés érdekében. Ehhez a típushoz tartozik Katánghy Menyhért, a Két választás Magyarországon (1896-1897) című novellafüzérének a központi figurája, s ide sorolható a csinos, sima modorú volt huszárhadnagy is, Noszty Feri, a Noszty fiú esete Tóth Marival (1908) című regény főhőse.

Történelmi regényei közül meg kell említenünk a Különös házasság (1900) című művét, mely aktuális célzattal (polgári házasság, szabad vallásgyakorlás) készült. Több helyszíne a mai Kárpátaljához, Ung megyéhez kapcsolódik, egy 1872-ben megtörtént eseményt dolgoz fel. A fiatal Buttler János gróffal báró Dőry István szolgabíró erőszakkal összeesketteti megesett leányát, Máriát, hogy a szégyent elkerülhessék. Az esküvői szertartást Szucsinka plébános végzi, az a pap, akivel a bárókisasszonynak viszonya volt. Buttlert romantikusan szenvedélyes szerelem fűzi menyasszonyához, Horváth Piroskához, s ezért mindent elkövet a házasság érvénytelenítéséért.

Mikszáth másik történelmi regénye A fekete város (1910). Talán ez a legismertebb és egyben legkomorabb balladás végkifejletű alkotása. Cselekménye a kuruc korban játszódik. Görgey Pál szepesi alispán és a lőcsei szász polgárok kicsinyes marakodása áll a középpontban. Görgey hirtelen haragjában lelövi Lőcse város bíráját (mert az korábban Görgey kedvenc kutyáját lőtte agyon), s ezzel magára szabadítja a város engesztelhetetlen gyűlöletét. A városi polgárok mindaddig gyászruhát hordanak (ezért fekete város), míg meg nem torolják sérelmüket. Az új bíró, a fiatal Fabricius Antal lefejezteti a rettegett alispánt, s csak a halálos ítélet végrehajtása után tudja meg, hogy a város gyűlölt ellensége az ő titkos szerelmének az apja volt. Rozáliát ugyanis Görgey álnéven neveltette. Mikszáth mindkét oldalt bíráló szemmel nézi. Görgey a maga nemesi gőgjében nem tesz különbséget ember és állat között: Ebért ebet! - kiáltja, miközben lelövi a lőcsei bírót. A lőcsei polgárok mohóságát azzal szemlélteti Mikszáth, hogy azok ahelyett, hogy bekötöznék vadásztársuk vérző sebét, egy régi királyi jog alapján a bíró csöpögő vérével egy nagy darab borsóföldet szakítanak ki Görgey birtokából.

Sötétlátása és reménytelensége okozta, hogy Mikszáth kettős tudattal vett részt a közéletben. Nem látott lehetőséget a kibontakozásra, elhibá-

zottnak vélte a magyar uralkodó osztályok politikáját. Ez az ellentmondás tükröződik a nagyszabású korrajzzá tágult Új Zrínyiászban (1898). Mikszáth feltámasztja a szigetvári hőst, bankelnök lesz belőle. Szatirikus ábrázolással mutatja be, mivé süllyeszti saját korának tartalmatlansága, eszmei üressége a nemzeti múlt legendás nagyságát.

1904-ben a Révai cég megbízásából hozzálátott a Jókai-életrajz megírásához, s ezzel megalkotta az első magyar életrajzi regényt Jókai Mór élete és kora címmel. A könyvnek nagy sikere lett. Igaz: nem a regényíró Jókai áll a középpontban, hanem az ember, apró-cseprő gondjaival, intimitásával. De épp az emberközeli ábrázolás, valamint a plasztikus megjelenítő erő teszi élvezetes olvasmánnyá e művet.

plasztikus - görög-latin eredetű szó, mely jellemzőt, kifejezőt, szemléleteset, érzékleteset, kézzelfoghatót jelent.

MIKSZÁTH ELBESZÉLÉS-MŰVÉSZETÉNEK ÚJSZERŰSÉGE

Mikszáth rátalálva sajátos, egyéni hangjára másfajta témát választott, mint Jókai vagy kortársai. írásai a téma különösségével is hatnak az olvasóra. Tót történeteinek hőseiben ugyan még sok a romantikus vonás: különös-különc figurái a világtól elzárt magányos emberek, akik naphosz-szat nagyokat hallgatnak, akik távol élnek a zajló városi világtól. Jobban kötődnek a természethez vagy az állatokhoz, mint az emberi társadalomhoz. Mikszáth a falu világát, az egyszerű parasztemberek életét ábrázolja. Alapjaiban távolodik tehát el a Jókai-féle romantikától. A novelláskötetek főhősei tót és palóc parasztok, akiket nem kívülről, hanem belülről láttat az író. Felismerteti Mikszáth az olvasóval, hogy a látszólag együgyű és durva ember lelkében mély érzések és gondolatok rejlenek. A falusi egyszerű emberek is megvívják a maguk belső csatáját, lelkűkben ellentétes érzések csapnak össze, de a marcangoló önvád hatására erkölcsileg tiszták tudnak maradni. Ezáltal gyakran válnak emberileg értékessé, így erkölcsileg a hatalmasnak vélt uraik fölé nőnek.

Mikszáth nemcsak másféle témát választott, de másfajta hangon írt, másfajta ábrázolást követett. Petőfi és Arany népies hangvételétől bátorítást kapott: A néptől tanulja a nyelvet az író kétségkívül — írta később önmagáról —, mint ahogy a szamócát az erdőn szedi az ember. De megtisztítva, megmosva... Az aroma rajta legyen, de a rög, a penész, a békanyál nem. írásai a természetes beszéd, a köznyelvi, élőszóbeli előadásmód fordulatait idézik. Novelláit olvasva úgy érezzük, mintha ott ülne mellettünk, mintha közvetlenül nekünk mesélné el a történeteket. Egy-egy közbeszúrt anekdotával, humoros-ironikus megjegyzéssel, megszólításokkal igyekszik a hallgató figyelmét ébren tartani, s e kettős kötés - történet és előadásmód - teszi élvezetessé írásait.

Ezekben a novellákban még fellelhetők a romantikus motívumok: különös téma, váratlan fordulatok, túlzások, eszményített lányalakok, de már a realizmus jellemzőit is megfigyelhetjük írói ábrázolásmódjában. A részletes, valósághű tájfestés, a környezetrajz, a szereplők lélekábrázo-lása, egyfajta arisztokrataellenesség, kritikai hajlam a realista vonásokra utalnak. Romantika és realizmus sajátosan ötvöződik Mikszáth műveiben. A gyakran lassú kezdést pergő történések követik, a párbeszédek felgyorsítják az eseményeket. Szaggatottság, sűrítettség gyakori jellemzői e műalkotásoknak, s ettől lesznek gyakran sejtelmesek is.

Elbeszéléseiben a természet időnként főszereplővé válik. A táj cselekszik, társalog az emberekkel, az állatok szinte értik az emberek lelkét, érzéseit, Mikszáth gyakran él a leírásokban a megszemélyesítésekkel, a köznyelvi-élőszóbeli fordulatokkal.

A Tót atyafiak és A jó palócok történetei mégsem csupán falusi idil-lek. A legtöbb írás mélyén ott rejlik egy-egy nyugtalanító tragédia, kettétört emberi sors is. Mikszáth hegyi embereiben és parasztjaiban nincs semmiféle lázongó dac vagy forradalmi indulat. Ezt a békésnek tűnő megelégedést azonban mindig feldúlja valami, s ebből bontakozik ki az elbeszélések cselekménye.

1. Határozd meg Mikszáth Kálmán helyét a magyar irodalomban!

2. Hol született? Kik voltak a szülei? Milyen meghatározó élményt jelentett gyermekkora? 3. Mutasd be iskola- és tanulóéveit! 4. Hol

kezdte felnőtt éveit? Kivel ismerkedett meg? 5. Mikszáth kétszer házasodott és ugyanazt a nőt vette el. Kit? 6. Hogyan teltek a pesti évek? Hogyan jutott túl élete mélypontján?

Ф 7. Mi hozta meg számára az írói sikert? 8. Hogyan telt életének utolsó két évtizede? 9. Mutasd be írói pályáját, legjelentősebb műveit! 10. Miben rejlik elbeszélés-művészetének újszerűsége?

1. A világhálón keress Mikszáth Kálmán munkásságával kapcsolatos képeket, és készíts prezentációt!

Tót atyafiak

Amit a műről tudnod kell

A kötet négy közepes hosszúságú történetet foglal magában: Az arany-kisasszony, Az a fekete folt, Lapaj, a híres dudás és Jasztrabék pusztulása című elbeszéléseket. A novelláskötet 1881 nyarán jelent meg. Címe utal a kötet szereplőinek származására.

Témája • A tót származású, különc főhősök érdekes történetei, akik többnyire a civilizációtól távol élnek, babonák lengik körül őket. Helyszíne változó - Selmecbánya, Felvidék, Tátra vidéke.

A kötet szerkezete • Négy novellát tartalmaz.

Az arany-kisasszony: a megírás alapja egy újsághír. Csemez Krisztina kezéért két bogaras öregúr: a 48 éves Csutkás tanár úr és a hason

ló korú Luppán Demeter „bányagróf” verseng, ám a lány Mirkovszki Miklósba szerelmes. Az apa nem adja hozzá, míg annyi aranyat nem szerez a fiú, amennyi a lánya súlya. Miklós vállalkozik a feladatra és Amerikába utazik, hogy aranyat ásson. Krisztina egyre fogy és öregszik. Csemez úr meghal, így már nincs szükség aranyra, de Mirkovszkit senki sem tudja értesíteni, mivel ismeretlen a címe. A fiú ígéretével együtt legendává merevedik. Az idő egyre telik. A befejezés nyitott marad, mert sosem tudjuk meg, hogy visszatért-e Miklós Selmecbányára. A novella hangneme ironikus. Stílusában romantikus és realista elemek keverednek.

Az a fekete folt (alább részletesen vesszük).

Lapaj, a híres dudás (rokon novellája a fent tárgyalt elbeszélésének): a történet főhőse Lapaj Istók, aki már 22 éve csősz a hlinai határban. Látszólag tudomást sem vesz arról, hogy egy fiatal nő a szeme előtt vízbe fullasztja magát. De amikor kiderül, hogy a lány any a egy csecsemőt hagyott a juhászkunyhóban, a durva, rideg érzéketlenséggel vádolt, embergyűlölőnek tartott Lapajról kiderül, hogy valójában mélyen érző, szelíd lelkű, jó szívű ember. Eladja kincseket érő dudáját két párnáért, egy derékaljért és egy anyakecskéért, hogy felnevelhesse egy megesett, öngyilkos cselédlány árván maradt csecsemőjét. A novella hangneme szentimentális.

Jasztrabék pusztulása: Gere Istvánnak, a híres csendbiztosnak és a környék hírhedt tót rablóvezérének, Jasztrab Györgynek a küzdelmét meséli el Mikszáth. Gere ravasz és agyafúrt ember, a babona erejével győzi le vetélytársát. Jasztrab György vagy húsz lépésről rásüti kétcsövű puskáját, de nem találja el. A csendbiztos bámulatos lélekjelenléttel a lövés pillanatában kivesz zsebéből két ólomgolyót, s elhiteti a rablóval, hogy őt nem fogja a golyó: most is megfogta mind a kettőt. Erre a haramia rémült tekintettel adja meg magát, s minden szörnyű bűnét bevallja. Az elbeszélés hangneme komikus.

1. Mi volt Mikszáth Kálmán két első, igazán sikert hozó novelláskö-tetének címe? 2. Sorold fel a Tót atyafiak című novelláskötet darabjait! Nevezd meg a hangnemüket!

Az a fekete folt

(Részlet)

Nincsen olyan híres akol, mint a brezinai akol...

Bemeszelt fala van, veres födele van, ólomszegekkel a kapuja kiverve. Tulipánvirágok nyílnak a környékén. Magas, százados fák tartanak neki árnyékot, s fedik el kényesen: ne lássa minden bolond; csak a karcsú kémény magaslik ki, amint ott pipázik egykedvűen az akol végén, hol a „bacsa” lakik egy fedél alatt a juhaival. (...)

Az a fogatlan, vén anyajuh, mely most olyan vígan kaparja el lábával a harasztot, hogy alatta jóízűt torkoskodjék a titkon nőtt fűben, bezzeg milyen himpellér jószág volt valamikor! - kemény hideg éjjel ellett és idő

előtt. Mikor a bacsa éjfél táján benézett az akolba, félig meg volt fagyva. Az anyja maga is beteg volt, s nem melengethette párájával: költözőben volt már az akkor... Olej megfogta az idétlen báránykát, és bevitte a szobába, de bizony ott is hideg volt, odafektette hát kísérletképpen a kis Anika ágyába a meleg párnák közé. Úgy aludt ott a gyermek és a bárány, nem tudva egymásról semmit. Reggel, mikor felébredtek, a gyermek mosolygott a felelevenedett állatnak, az meg a farkát rázogatta. Mind a kettő örült. És sem a mosolygó gyermeknek, sem a víg báránynak nem volt már édesanyja.

Az Anikáé is akkor halt meg, mikor Anika született. Az Isten úgy intézkedett Olej Tamással, hogy e gyermekért elvitte cserébe a feleségét, mert a jó Isten is csak ritkán ad ingyen valamit. Bizony szomorú csere volt eleinte, de belenyugodott, mert a brezinai bacsa olyan ember, aki ösmeri a „mórest”.

Az Úr akarta így. Három ura közül a legnagyobbik, az Isten, kibe nem lehet belekötni, kinek szabad a keze, és beéri az egész világot, úgy üt vele, amint akarja, ha fájó is az ütés nyoma, türelem annak az orvossága.

Urának tiszteli Olej még a talári herceg őkegyelmességét is, akinek számadással tartozik, akié az egész Brezina aklostól, mindenestül és még azon túl is, merre a szem lát. (...)

Sokszor támadt hát egy kis torzsalkodás ezzel a harmadik urával, aki csak úgy maga teszi meg magát úrnak a többi fölé. No de nem nagy baj ez. Egy-egy ajándékbárány még mindig telik Olejtól a szolgabírónak; annak a báránynak a mekegésétől nyomban elnémul az igazságszolgáltatás. (...)

Anikát ugyan nem sokkal szerette jobban, mint kedvenc bárányát, de azért ha már egyszer az Isten nyakában felejtette a kis porontyot, nem tehette ki a farkasoknak a gyepre, dajkát fogadott mellé, és fölnevelte. Ma már nagylány, maga főzi a köménymagos levest meg a „demikátot”, maga szabja, varrja Olej fehérneműit meg a bojtárét... Annyi tudománya van már, mint az anyjának volt. (...)

Az ifjú herceg, Taláry Pál vadászat közben megismerkedik a fiatal, ártatlan, s ehhez mérten tapasztalatlan Anikával. A herceg estére, vacsorára visszatér, mikor is kiderül a szándéka, s Anikához való vonzódása. Harmadnap, amikor újból eljön, valamiféle alkut ajánl a bacsának, miszerint a lányáért cserébe neki adja a brezinai akol minden birkáját. Ez okozza a bacsa lelki tusáját, ám mégis utalást tesz Anika megszöktetésére. Ez még mélyebb válságba sodorja ezt a cseppet sem érzéketlen embert. Úgy tűnik, hogy kis világának maga szabta erkölcse, mely szerint felelősséggel tartozik lánya védelméért, most meginog, hiszen voltaképpen engedi, hogy egy úr kihasználja, kedvét töltse vele, s azután talán eldobja. Hosszas vívódás után Matyival üzen a hercegnek, hogy ajánlata érvénytelen, ámde már késő, Anika eltűntéről csak friss keréknyomok árulkodnak.

A bacsa nem szólt semmit, csak a szemei dülledtek ki, és arca sápadt el még jobban. Nyakába kanyarította a halinát, és elkezdett eszeveszetten futni hazafelé. Sejtelme valósult.

A ház előtt friss keréknyomok látszottak. Bent a szobát üresen találta. Anika hétköznapi ruhája hevert az asztalon. Az ünneplőjét vitte magával. A ködmönre egy írás volt kiterítve, a talár і herceg címeres pecsétjével, fogai közt kardot tartó oroszlánnal. Ez az ajándéklevél az akolról és nyájról.

A bacsa szívébe mintha éles kést döftek volna, mikor ezeket megpillantotta. Mindent kitalált, mindent megértett. Az önvád találékony útmutató! A herceg úgy tett, amint ő hagyta meg neki: magától cselekedett, éspedig villámgyorsan.

Az öregember megsimította a homlokát, tétován nézett körül, és elkezdett kiáltozni kétségbeesetten:

- Anika! Anika! (...)

- Jó, hogy jössz, édes Matyi fiam - szólt a bojtárhoz, oly nyájasan, mint soha azelőtt. - Egy sürgős írás van odabent az asztalon, melyet rögtön el kell vinned a tiszttartó úrhoz Talárba; küldje a kegyelmes úr után, de ne pecsételje be még ma, várjon holnapig. Holnap több írnivalója is lesz hozzá. (...)

Matyi jókedvvel indult el a herceg által otthagyott okmánnyal. Olej keresztbe tett kezekkel nézett utána, míg csak beláthatta, csak aztán fordult be az akolba.

Sorba járta kedvenc birkáit, itt-ott megállt, egyik vagy másik előtt, és értelmetlen félszavakat morgott hozzá; végre még ezek a félszavak is elvesztek előtörő zokogásába. A brezinai bacsa sírt, mint egy gyermek.

Mélyen lehúzta kalapját szemére, ne lásson alóla semmit, úgy ment ki az akol ajtaján. Midőn kiért, kétszer fordítá meg a kulcsot az ajtózárban, mint mindig tenni szokta éjszakára, de amit sohasem tett meg azelőtt, most egyenesen a vályú melletti kúthoz lépett, s a kulcsot egy nagy sóhajjal a kútba dobta.

Most már a dologhoz látott, bár már sötétedni kezdett. Az udvaron egy boglya száraz nád volt, azt emberfölötti gyorsasággal hordta szét, s az akol körül állttá föl, tömötten, vastagon. És mikor mindennel kész volt, felölté cifra halináját, és meggyújtá a nádat vagy hat helyen: egy nagy égő kévét pedig, fölhágván a létrára, a takarmánnyal telerakott padlásra dobott.

A szél mohón kapott a vígan lobogó tűznyelveken, s egy pillanat alatt óriásokká nevelte. (...)

És a brezinai bacsa egyre futott. A jó Isten tudja, hol fog megállni?...

És a brezinai völgy csendes azóta, kövér füvét nem tapossa sem ember, sem állat; évek jönnek, mennek, a vadkörtefa meghozza gyümölcsét meg elhullatja, a fű megnő, és újra kiszárad, csak egy nagy fekete, négyszögletű folt nem zöldül ki soha. Ki tudja, miért nem? Még a búsongó nóta is csak annyit mond útbaigazításul: Ott künn a Brezinán az a fekete folt... / Fekete folt helyén valaha akol volt.

Brezina - helységnév, több is létezett Mikszáth korának Magyarországán. Talán a Nyitra megye északnyugati részén fekvő Brezináról van szó; bacsa - számadó juhász; Talár - költött helynév; demikát - birkapörkölt

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • Az elbeszélés a Tót atyafiak című kötetben jelent meg. Címe az elbeszélést lezáró búsongó nótából való: Ott künn a Brezinán az a fekete folt... / Fekete folt helyén valaha akol volt. A cím tehát a történet és a befejező sorok ismeretében az időtlenség hatását kelti, és a népmesék világához közelít. Témája: egy apa bűne és bűnhődése. Helyszíne: Felvidék, brezinai völgy. Idő: körülbelül egy hét.

Szerkezete:

EXPOZÍCIÓ - Mikszáth messziről indítja a történetet. Először a színhelyet rajzolja meg, majd Olej Tamás nyájának bemutatása következik. Már itt megfigyelhetjük azt, ami az egész elbeszélésre jellemző: a természet és ember nagyon közel kerül egymáshoz. Nem hiányozhat természetesen a humor és az élcelődés sem. Amikor például Olej kutyájának hőstetteiről mesél, csak mellékesen jegyzi meg: Okos kutya az, megérdemli, hogy nem lett belőle - ember.

BONYODALOM - a nyugodt, világtól elzárt falusi idillt Brezina urának, a fiatal Taláry Pál hercegnek a megjelenése szakítja meg. A könnyelmű herceg Olej Tamás lányát, a 16 éves Anikát akarja elcsábítani. Olej ugyan alázatos szolgája a hercegnek mint számadó juhász, de mint apa határozottan ellenáll erkölcstelen kívánságának. A leány nem áll az uradalom szolgálatában — közli határozottan a herceggel.

KIBONTAKOZÁS - a herceg három napig sűrűn látogatja a lányt, a negyedik napon beszél az apával: a brezinai birtokot ajánlja fel mind az ezer birkával együtt, cserében Anikáért. Ekkor Olej lelki szemei előtt megjelennek a mesebeli gazdagság képei. Meginog és elfogadja az ajánlatot. De azonnal meg is bánja meggondolatlan válaszát. A mardosó önvád, a bűntudat elől nem tud menekülni. Valósággal belebetegszik a történtekbe. S mikor megpróbálja visszafordítani az eseményeket, már késő. A herceg elvitte Anikát.

TETŐPONT - a bacsa nem tud megbékélni önmagával. Zokogva búcsúzik el kedvenc juhaitól, és önpusztító tehetetlenségében azt semmisíti meg, ami a szemében a legnagyobb kincsnek számított. Felgyújtja az aklot a nyájjal együtt, s ő pedig futott tüskön-bokron keresztül irány, cél nélkül, vissza sem nézett többé...

MEGOLDÁS - Az évek teltek-múltak, a völgyben kövér fű nőtt, az a fekete folt azonban nem zöldült ki soha.

Szereplők, jellemek:

я Olej Tamás - az író elsősorban a falusi emberek szemszögéből láttatja a bacsát. Hallgatag, szófukar, szívtelen embernek tartják őt, aki saját leányát ...nem sokkal szereti jobban, mint kedvenc bárányát, aki nem tartozik az érzékeny emberek közé, s aki jóformán nem is érintkezett emberekkel. Kevély, dölyfös ember volt. Három urat ismert el maga fölött: Istent, a talári herceg ökegyelmességét... és a tekintetes

vármegyét. A falu legfőképpen azért ítélte el Olej Tamást, mert felesége temetésén egy könnyet sem ejtett. A bacsa mély lelki életéről azonban senki sem tud. Arról, hogy 16 év telt el a halál óta, és mégis ritka az a nap, hogy ne gondoljon feleségére. S arról sem tudnak az emberek, hogy a meghalt asszony emléke ott él a főhős lelkében: a lombok susogásá-ban felesége titokzatos hangját hallja, ahogy szólítgatja: Tamás! Tamás! Mikszáth belülről, részvéttel ábrázolja hősét és a falusi közvéleménnyel szembeszegülve mondja ki azt, amit mások nem akarnak észrevenni: Ne higgyétek, hogy Olej nem gondolkozik. Ezt a megállapítást igazolják a novella történései. így ez a mondat kulcsfontosságú.

Olej jellemének hajlíthatatlanságára, erkölcsi igényességére és szigorára, majd az önostorozó lelkifurdalás kapcsán belső világának összetettségére világít rá az elbeszélés tulajdonképpeni cselekménye. Az iíjú és könnyelmű Taláry Pál herceg csábítási kísérlete egyre inkább dühítette, határozottan, sőt fenyegetően lépett fel vele szemben. De amikor a herceg a brezinai aklot ajánlja fel neki minden birkájával együtt cserében Anikáért, lelkében iszonyatos küzdelem bontakozik ki a mesebeli gazdagság kísértése és kíméletlen önvád között. Arcáról nagy verejtékcseppek gyöngyöznek, ingadozni látszik, de még képes megrázkódni, és nemet mondani. Felülkerekedik benne a természetes emberi tisztesség. Taláry azonban átlátja Olej lelki küzdelmét, taktikát változtat. Arra kéri az apát, hunyjon szemet a dolog felett, s a herceg úgy tesz, mintha megszöktetné Anikát. Erre a megoldásra bólint rá Olej. Ez a pillanatnyi erkölcsi botlás a bűntudatnak, a mardosó önvádnak olyan viharát kelti lelkében, hogy valósággal belebetegszik. Amikor az üres szobában csak az adománylevelet találja Anika helyett, nem tud megbékélni önmagával. Olej Tamás meghasonlottságában, önmagára mért súlyos ítéletében annak az embernek a morális kétségbeesése nyilvánul meg, aki nem tud becstelen módon élni. Ez az erkölcsi igényesség, érzékenység emeli magasan a dúsgazdag és kéjsóvár herceg fölé.

■ Anika - a 16 éves leány gyönyörű teremtés. Karcsú termetű, ábrándos tekintetű. Kedves és mosolygós, a világot, az embereket olyan tisztának látja, mint amilyen ő maga. Ártatlan és naiv kislány, akinek szívében nyiladozni kezd a szerelem. Nem lát még át az emberek önző szándékán, hiszen a természet nevelte, harmonikus, romlatlan világban élte eddigi életét.

■ Taláry Pál - az iíjú herceg jelleme elnagyolt, gátlástalan, fölényeskedő, ravasz. Taktikával szerzi meg Anikát szeretőjének. Gátlástalanságát legjobban a következők bizonyítják: Nekem a lányod kell mindenáron. Ez a mindenáron szó jelzi, hogy mennyire felelőtlen, kíméletlen, hogy nem feleségnek, csak kedvesének {hercegnőnek és nem hercegnének) szánja a gyönyörű lányt. Alakjának megformálásában Mikszáth arisztokrata-ellenessége is kiviláglik egy-egy megjegyzésből. Taláryt a selymes szobák hősének nevezi, vagy ahogy máshol észrevételezi: a herceg bizonyára Nagyon szeretheti a vadat és a tejet.

Üzenete • Az erkölcsi tisztaságot mindennél előbbre helyező ember is meginoghat, de lelkiismerete nem engedi, hogy élete úgy folytatódjon, ahogy addig élt. A bűnt bűnhődésnek kell követnie. Minél nagyobb a bűn, annál nagyobb a bűnhődés. Ezért dönt Olej Tamás úgy, hogy mindent feléget maga mögött. A fekete folt ott maradt az akol helyén, akárcsak a lelkén, hiszen önmagunk elől nincs hova menekülni.

A novella hangneme tragikus, keveredik benne a romantika és a realista stílus.

1. Vizsgáld meg Az a fekete folt című novella címét! Mire utal? 2. Kik a szereplői a novellának? Hogyan jellemzi az író a bevezetésben a főhőst? 3. Milyen esemény szakítja meg a nyugodt, a világtól elzárt idillt? 4. Miért inog meg a brezinai bacsa? Hogyan zárul az elbeszélés? 5. Melyek az elbeszélés romantikus és realista vonásai?

1. Hasonlítsd össze Az a fekete folt és a Lapaj, a híres dudás főszereplőjét! Miben hasonlít Olej Tamás és Lapaj Istók, és miben

különböznek?

A jó palócok Amit a műről tudnod kell

A kötet novellái szülőföldjének kedves tájaira, gyermekkori ismerősei közé, a palócok világába vezetnek el. Mikszáth itt sokkal otthonosabban mozog, mint a tót hegyek között, mintha közelebb állnának szívéhez ezek az emberek. Beleéli magát babonás hiedelmeikbe, átveszi paraszti szemléletüket, sajátos értékrendjüket, hőseit nagy szeretettel ábrázolja. Ennek következménye, hogy ezekben az írásokban Mikszáth gyakran kilép a kívülről szemlélő és mindent tudó elbeszélő szerepéből, s szinte észrevétlen nézőpontváltással csak annyit közöl, amennyit szereplői tudnak, látnak, felfognak az eseményekből.

Keletkezése • 1882 elején jelent meg a kötet. Legenda fűződik a történetek megírásához: állítólag Mikszáth gyermekkorában álmatlanságban szenvedett, ezért édesapja idős asszonyokat hívott a házhoz, akik meséltek neki, így később íróként felhasználta ezeket a kísértethis-tóriákat, babonákat, népi hiedelmeket.

Témája • Egy kis közösség életébe nyerünk betekintést a novellákon keresztül. Megismerjük normájukat, hagyományaikat, babonákat, pletykákat: szép asszonyok kalandjait, bosszúálló férjeket, álszentséget, félrelépéseket. Címe a kötet szereplőit jelöli. Helyszíne változó: Palócföld, Nógrád megye falvai: Bodok, Bágy, Gózon, Csoltó, Majornok - ezek fiktív falvak. Az idő pontosan meg nem határozható, valószínűleg az író saját kora.

A kötet szerkezete • 15 rövid novellából áll, melyek lazán kapcsolódnak, de önállóan is megállják helyüket. Ezek: A néhai bárány, Bede

Anna tartozása, A Péri lányok szép hajáról, A kis csizmák, Tímár Zsófi özvegysége, Az a pogány Filcsik, A bágyi csoda, Szűcs Pali szerencséje, Ga-landáné asszonyom, A gózoni Szűz Mária, A két major regénye, A „királyné szoknyája", Szegény Gélyi János lovai, A gyerekek, Hová lett Gál Magda?

A novellák jellemzői • Kitűnően megkomponált, visszafogott, rendkívül tömör alkotások. Az eseményeket nem részletezi Mikszáth, legtöbbször elhallgatással, balladás sejtetéssel utal a cselekmény lényeges fordulataira, az egyes történetek végső kimenetelére. Ezekben az elbeszélésekben is gyakoriak a megrendítően tragikus mozzanatok: a szégyenbe belebetegedett leány sorsa, a szerencsétlen szerelmesek tragédiája, a hűtlen férj halála, a férj és a feleség együttes pusztulása stb. A novellák balladás hangulatát, sejtelmességét fokozza a babonáknak, hiedelmeknek az a világa, amely átszövi a civilizációtól távol élő palóc falvak parasztjainak mindennapjait. A történetek a valóság és a fantasztikum határán lebegnek, teljes bizonytalanságban hagyva az olvasót. Ezekben a novellákban a népmesékhez hasonlóan az ártatlanság, az erkölcsi tisztaság elnyeri méltó jutalmát, a bűnös pedig mindig a bűn-hődést. Ha a jó palócokkal igazságtalanság, méltánytalanság történik, akkor még a természet is a védelmükre kel. Gyakori a függő beszéd és az adomázás a novellákban.

Szereplők • A jó palócok szereplői is polgárosulatlan parasztok. Közlékeny, beszédes emberek, némelyikük több novellában is szerepel. Ez is a belülről ismert kisvilág intimitását, bensőségességét sugallja. Valamennyien jól ismerik egymást, nincsenek titkaik, barátságos, közvetlen emberek, egyetlen kivétel: Filcsik István, de ő nem palóc, hanem tót, talán ezért is számít különcnek. Mogorva, rideg, érzéketlen embernek tartják a falubeliek. Pedig valójában ő is képes a részvétre, hiszen féltett bundáját egy koldusasszonynak ajándékozza.

Érdekességként említhetjük, hogy Mikszáth állandó jelzőkkel látja el szereplőit: pl. pogány Filcsik, szegény Gélyi János, ami a közösség értékítéletét tükrözi. Mikszáth szeretettel szól hőseiről.

A novellák hangneme változatos, hol tragikus, hol pedig szentimentális. Romantikus és realista stílusjegyeket hordoznak.

Bede Anna tartozása

Mind együtt ültek a bírák. Ott künn a köd nekinehezedett az idom-talan épületnek, s szinte összébb szorítá annak falait, ráült az ablakokra, és elhomályosítá a jégvirágokat. Minek is ide a virágok?

A teremben nehéz, fojtott levegő volt, ködmön és pálinkaszag, s a legfelső ablaktáblán csak lassan, lomhán forgott az ólomkarika.

A bírák fáradtan dőltek hanyatt székeiken (...)

- Van-e még odakünn valaki? - kérdi vontatott, hideg hangon a szolgától (az elnök).

- Egy leány - mondja a szolga.

- Hadd jöjjön be az a leány.

Az ajtó kinyílt, és a lány belépett. - Üde légáramlat surrant be vele, mely szelíden meglegyin-tette az arcokat, s megcsiklan-dozá a szempillákat: a vastag ködön át mintha egy sugár is lopózott volna az ablakhoz, és ott táncolna a jégvirágok között, megsokszorozva magát a tárgyalási terem falain és bútorzatán.

Takaros egy teremtés. Délceg, arányos termet, melyre a kis virágos ködmönke olyan módosán simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete szemei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs.

- Mi járatban vagy, gyermek? - kérdi az elnök közönyösen. (Az ilyen merev, szigorú hivatalnoknak nincs érzéke semmi iránt.)

A lány megigazítja fekete kendőjét a fején, és mély sóhajjal feleli:

- Nagy az én bajom, nagyon nagy. (...) Ma egy hete kaptuk az írást -rebegi töredezve. - Maga bíró uram hozta, meg is magyarázta az értelmét, édesanyám pedig így szólt szegény: „Eredj, lányom, a törvény, törvény, nem lehet vele tréfálni.” Hát én el is jöttem, hogy kiálljam a fél esztendőt.

Az elnök kétszer is megtörölgeti a szemüvegét, mérges, hideg tekintete fölkeresi a kollégák arcát, az ablakot, a padlót, a nagy vaskályhát, melynek likacsos ajtaján szikrázó tűzszemek nézik vissza mereven, és azt morogja önkéntelenül: „A törvény, törvény.” (...)

- Kísérje ön el Bede Annát a fogházi felügyelőhöz.

A szolga átveszi az iratot, a lány némán fordul meg, de pici, piros ajka, amint görcsösen megmozdul, mintha szavakat keresne.

- Talán valami mondanivalód van még?

- Semmi... semmi, csak az, hogy én Erzsi vagyok, Bede Erzsi, mert tetszik tudni, a testvérnéném, az az Anna. Ma egy hete temettük szegényt.

- Hisz akkor nem te vagy elítélve?

- O, édes Istenem! Hát miért ítélnének el engem? Nem vétek még a légynek sem.

- De hát akkor minek jössz ide, te bolond?...

Könnyei megerednek a visszaemlékezésben, alig bírja folytatni:

- Amint ott feküdt mozdulatlanul, becsukott szemekkel, örökre elnémulva, megsiketülve, megígértük neki az anyámmal, mindent jóvá teszünk, amit a szeretője miatt elkövetett. (Mert nagyon szerette azt a Kártony Gábort, miatta keveredett bűnbe.) Azt gondoltuk hát...

- Mit, gyermekem?

- Azt, hogy legyen meg a teljes nyugodalma a haló porában. Ne mondhassa senki, hogy adósa maradt: édesanyám a kárt fizeti ki, én meg a vármegyénél szenvedem el helyette azt a fél esztendőt.

- Jól van, lányom - szól halkan és szelíden -, hanem megállj csak, most jut eszembe...

Széles tenyerét homlokára tapasztja, s úgy tesz, mintha gondolatokba mélyedne.

- Igen, igen, nagy tévedés van a dologban. Hibás írást küldtünk hozzátok...

Nagy, mélázó szemeit élénken emeli fel a lány az öregre, s mohón szól közbe:

- Lássák, lássák!

Olyan fájó szemrehányás van hangjában, hogy az öreg elnök megint a zsebkendőhöz nyúl. A kegyetlen ember egészen el van érzékenyülve. Odalép a lányhoz, megsimogatja gyöngéden azt a hollóhajat a fején.

- Odafönt másképp tudódott ki az igazság. Eredj haza, lányom, tisztelem édesanyádat, mondd meg neki, hogy Anna nénéd ártatlan volt.

- Gondoltuk mi azt! - suttogá, s kis kezét szívéhez szorította.

Amit a műről tudnod kell

A gyermetegül naiv vallásos hitre, a túlvilág népies elképzelésére épül ez a meghatóan bájos történet.

Keletkezése • A jó palócok című novelláskötet egyik rövid elbeszélése, 1882-ben jelent meg. Címe az elhunyt szereplőt nevezi meg és utal a tartalomra is. Témája: a nemes erkölcsi tisztaság a törvény betűjével szemben. Helyszíne: a vármegye bírósági épülete.

Szerkezete:

ALAPHELYZET: Bede Annát orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra ítéli a bíróság.

BONYODALOM: a fogházbüntetés letöltésére felszólító írás Bede Anna halála napján érkezik.

KIBONTAKOZÁS: az idézésre húga, Bede Erzsi jelenik meg, hogy nővére helyett letöltse a büntetést.

TETŐPONT: a család úgy akarja megteremteni a meghalt leány nyugalmát a túlvilágon, hogy jóvá teszi azt a bűnt, amelyet Anna a szeretője, Kártony Gábor miatt követett el: az anya kifizeti a kárt, Erzsi pedig a vármegyénél szenvedi el helyette azt a fél esztendőt. Erre persze nincs törvényes lehetőség.

MEGOLDÁS: a bíróság elnöke kegyes hazugsággal kijelenti, hogy hibás írást küldtek hozzájuk...

Szereplők:

■ Bede Erzsi - takaros, délceg, arányos termet,.. .melyre a kis virágos ködmönke olyan módosán simult, mintha szoborra lenne öntve; fekete sze-

mei szendén lesütve, magas, domború homloka elborulva, megjelenésében báj, mozdulataiban kecs, szoknyája suhogásában varázs. Megjelenésével üde légáramlatot hozott a levegőtlen tárgyalóterembe és felvillanyozta a fáradt, közönyös bírákat. Hogy nővére békében nyugodhasson, annak evilági tartozását le akarja róni. Mert a törvény, az törvény, azzal nem lehet packázni.

■ A bíróság elnöke és a bírák - szigorú, merev, közönyös, fáradt, mogorva és unott arcú hivatalnokok. Az elnök hideg szürke szemű, izzadó homlokú ember. A közömbösen ülő bírákat Bede Erzsi megjelenése kizökkentette egykedvűségükből, látványa, lágy és szomorú hangja egészen a szívükig hatott. A lány naivsága, nemes erkölcsi tisztasága a törvényt is felülírja, ezért döntenek Bede Anna ártatlanná nyilvánítása mellett.

Üzenete • Az egyszerű parasztemberek becsületessége, a nemes erkölcsi tisztasága magasabb rendű erkölcsöt hordoz, mint a törvény betűi.

1. Sorold fel A jó palócok című novelláskötet darabjait! Összesen hány novellát tartalmaz? 2. Mi jellemzi általánosan a novelláskötet témavilágát, szereplőit?

3. Kik a szereplői a Bede Anna tartozása című novellának? Elemezd az elbeszélést! 4. Jellemezd Bede Erzsit és a bírákat!

Beszterce ostroma

(Rövidítve)

Estella

Nedec várában él gróf Pongrácz István, a „középkori várúr”. Otthonába, a modern kor, saját kora, a XIX. század nem tolakodik be. Magas, daliás ember, aki egy kicsit sántít, egy ütközetben szerzett sérülése miatt. Saját korának romlottságai elől menekült az általa teremtett álomvilágba, amit erkölcsileg magasabb rendűnek érez. Soha nem nősült meg, nőideálja Medici Katalin, II. Henrik francia király felesége.

Életét a háborúk töltik ki, és mivel háborúk nincsenek, ezért ő maga megteremti őket. Birtokán emberei alkotják a hadsereget, a katonák saját parasztjai, akik hadiszolgálataikért földet kapnak. Az ellenfél seregének Forget kapitány volt a vezére, és a gróffal kockán döntötték el, hogy kinek a serege támad, és ki védekezik.

Sokszor napokig, hetekig tartott az ádáz ostrom. Mindez a maga középkori formájában ment; a háború után, ha a gróf győzött, Te deumot tartottak a várkápolnában, amelyre a környékbeli urak és hölgyek is hivatalosak voltak. A Te deum után magnum áldás következett, ökörsütés a hadaknak, bál fent a termekben az úri részeknek.

A rangbeli urak azonban nem engedték el asszonyaikat és lányaikat a nedeci vár báljaira, hiszen a várnak nem volt asszonya. Ezért döntött úgy Pongrácz gróf, hogy asszonyt hoz a házhoz. így amikor a zsolnai vásáron szerepelt egy

cirkuszi társulat, és ott meglátta Donna Estellát, az artistanőt, rögtön magához rendelte a cirkuszigazgatót, és hatszáz forintért megvette tőle a csinos leányt. Estella a vár úrnője lett; a délelőtti hadgyakorlatokon, amit a gróf tartott, mint markotányosnő, bort és rozspálinkát szolgált fel a katonáknak, a hadjáratokon pedig amazon módjára lovagolt és verekedett István gróf oldalán.

István gróf udvartartása is a középkori szokásokat idézte.

A gróf élete a megszokott mederben folyt volna talán az idők végezetéig, ha nem a Behenczy bárók lettek volna szomszédai. A hajdan vagyonos nemesi család ma már csak a nemességének van birtokában. Behenczy Pál báró a vagyona jó részét elköltötte az élet kellemes dolgaira, fiával, Károllyal, most abból a tízezer forint évjáradékból élnek, amit elhunyt felesége hagyott fiára és férjére. Ezt az összeget félévente kapják meg, akkor újra úgy élnek, mint az urak, majd a következő évjáradékig megint marad a szegénység. A két férfiról Rozsákné, egy öregasszony gondoskodik. A báró urak most éppen megint az ínségesebb korszakukat élik, Károly kapott némi pénz egy volt iskolatársától, és közben egy remek üzletet kötött. A várbeli harangjukat eladta a krivánkai-aknak hatszáz forintért. Apját látszólag mélységesen felháborítja fia tette, hogy volt lelke a szent harangot, mely őseit elsiratta, elkótyavetyélni. Alávaló, korcs fajzatát elkergeti a házból. De amint fia elhagyja a házat, máris üzen a kri-vánkaiaknak, hogy jöhetnek a harangért, hiszen a hatszáz forint egy embernek mégiscsak több, mint kettőnek.

Az elkergetett kis báró pedig egyenesen Nedec várába futott Pongrácz grófhoz, aki miután a fiú orvosi tanulmányokat folytatott, udvari orvosává teszi, egyben ő lesz az előkóstolója is. A kis báró vígan éldegélt a grófi kastélyban, még Esteiiára is szemet vetett. Egy vacsorán kissé közönségesen udvarol Estei-Iának, a báró észreveszi, és egy gomb megnyomásával székestül a vár börtönébe süllyeszti a botor fiatalembert, mivel a vár úrnőjét sértette meg. Estella úgy érzi, a gróf szerelmes belé, és féltékenységből záratta börtönbe a kis bárót. Azonban csalódnia kell, a gróf nem érez iránta szerelmet, egyszerűen várúri méltóságában sértették meg. Estella úgy dönt, hogy megszökteti a bárót. Sétára indul a várból, és az őröknek meghagyja, hogy egy parasztasszony egy zsák krumplit hoz majd neki, ne hagyja itt, hanem mindenképpen várja meg. Estella bement a faluba, ruhát cserélt Ancsurkával, majd egy zsák krumplival visszatért a várba, a krumplit kiönti a börtönben, és a zsákban kihozza a kis bárót az áristomból. A két szökevény Besztercére menekül.

A gróf éktelen haragra gerjed, hogy így rászedték, hiszen Estella az ő tulajdona volt, ő vette hatszáz forintért. Ezért megváltoztatja tervét, a tervezett hadgyakorlatot elhalasztja, és hadat üzen Besztercének, megfenyegetve őket, amennyiben nem adja ki a szökött nőt, kő kövön nem marad a városban. A gróf írnokával azonnal megíratja a város elöljáróinak szóló levelet.

A követek azonban három nap múlva a lány nélkül tértek vissza a polgár-mester üzenetével, vegyen a gróf hideg zuhanyt ahelyett, hogy ilyen leveleket firkál. Ezt a sértést már végképp nem tűrheti István gróf, tehát serege megindul a város ellen.

Kedélyes atyafiak

Élt Zsolnán egy Trnowszky nevű gazdag vaskereskedő. Halála napján magához kérette három fiát, s pályaválasztásra szólította őket. Péterből méhész, Györgyből orvos, Gáspárból pedig juhpásztor lett. Péter meggazdagodott, de soha nem nősült meg. Gáspárnak szintén felvitte az Isten a dolgát, ő háromszor

nősült, s született egy fia, Miloszláv. György azonban szegény maradt, s fiatalon meg is halt. Egy 11 éves kislány, Apollónia maradt utána. A gyámapaságra Péter és Gáspár is igényt tartott, olyannyira, hogy a temetésen még ölre is mentek érte. Végül Blázy Miklós polgármester az elhunyt néhai felesége rokonának férjénél, Klivényi József írnoknál helyezte el Apolkát. Ezen Trnowszkyék úgy megsértődtek, hogy nem voltak hajlandóak anyagilag támogatni a kislányt... Egészen addig, amíg egy napon Apolka nem találkozott Péterrel az utcán, a nagybácsi pedig vett neki egy csomó édességet. Mikor ezt Gáspár meghallotta, nem nézhette tétlenül a történteket. A két testvér szívből gyűlölte egymást, így mindkettőjük igyekezett mindig a másiknál többet költeni a kislányra: ételt, ruhákat, ékszereket vettek Apolkának. A pénz azonban legtöbbször Klivényi zsebébe vádorolt, ezért Blázy kieszközölte, hogy vegyék el tőle a lányt, s felváltva helyezzék el a két nagybácsinál féléves időközökre. A licitálás ekkor is folytatódott: tanítókat és szolgálókat, egzotikus állatokat és növényeket hozattak, szebbnél szebb ruhákat és ékszereket rendeltek, Gáspár még egy külön villát is építtetett kertjében.

A XIX. század hétvene s-nyolcvanas éveiben kiéleződő nacionalista ellentétek ábrázolása tipikusnak nevezhető. Péter pánszláv, Gáspár magyar szellemben neveli a lánykát. Túrócszentmárton, a szlovák nemzeti mozgalom korabeli központja adja Apolka szláv tanítóit, Debrecen a magyart. Míg a lány Péter nagybátyjánál van, addig szlovák és cseh nyelvű képeskönyvek veszik körül, mikor Gáspárnál tölti a fél évet, akkor magyar hintó szállítja, magyar kocsissal, huszáros inasok veszik körül. A két testvért nem a hazafias indulatok fűtik, csupán egymás bosszantása és ingerlése a cél. Gáspár még saját nevét is Tarnóczyra magyarosította, sőt fia, Miloszláv nevét is Emilre változtatta.

Az idő előrehaladtával Apolka és Miloszláv összebarátkoztak, majd szerelem szövődött köztük. Mikor ezt Péter megtudta, egyszerűen elzavarta házából a lányt, majd Gáspár is hasonlóan cselekedett, hiszen az ő féléve már lejárt. Szegény Apolkának újból fel kellett keresnie Klivényiéket, akik másodszor is befogadták. Egy nap, mikor már Klivényiné súlyos beteg volt, az írnok elvitte Apolkát Lengeffy Elemér színtársulatának előadására, ahol megismerkedtek Behenczy Pállal. Az estét Kubikné zavarta meg, ugyanis ő jött a hírrel: Klivényiné meghalt. így Klivényi nem tudja az üzletet nyélbe ütni a báróval, felesége halálát ezért csak így kommentálja: „Szegény Zsuzsanna, szegény Zsuzsanna, de rosszkor haltál meg!” Mikor a hazafelé vezető úton Klivényi felajánlotta Apolkának, hogy feleségül veszi, a lány elrohant tőle. Rebernyik János hajdú talált rá a Vág partján, s bevitte a városházára. Másnap Blázy elhatározta, hogy új gyámszülőket keres az árvának, de még mielőtt ehhez hozzákezdhetett volna, menekülő falusiakra és egy közeledő lovascsapatra lett figyelmes a főutcán.

A túsz

A budetini parancsnok és a hadsereg tisztjei mindent elkövetnek, hogy elkerüljék az országos botrányt, a Beszterce elleni háborút. István gróffal azonban csak a saját nyelvén lehet beszélni. Az urak azt találják ki, hogy az éppen Zsolnán tartózkodó vándorszínészek öt tagját beöltöztetik Beszterce város hódoló küldöttségének, és az elszökött Esteiiáért cserébe átadják a bolondos grófnak a fiatal és gyönyörű Apolkát. A polgármester először nem akar beleegyezni, hogy a lány legyen a haditúsz, de sikerül őt meggyőzni.

- ...Ha a Szent Erzsébet kötényébe esne, jobb helyre akkor se esne. Tudod milyen István; erkölcsben szigorú, lélekben tiszta. Ételben, ruhában nem

lát nála szükséget, nevelteti, még férjhez is adja. Jobban fog rá vigyázni, hidd el, mint a tulajdon szeme fényére, hogy a haditúsznak baja nem történjék.

István gróf ezzel a megoldással boldog és elégedett volt, diadalmámort érzett.

A gróf a túszként felajánlott leányt elfogadja, és seregével s a lánnyal visszatér a nedeci várba. Apaként bánik a lánnyal, mindennel ellátja, mindenből a legjobbat kapja. A gróf is kissé szelídebben él a lány hatására. Hogy Apolka ne unatkozzon, bált rendez, ahol az egyik ifjú megcsókolja Apolka vállát. A gróf párbajra hívja ki a merész férfit, ahol ő súlyosan megsebesül. Betegágya fölött „hű” emberei csak saját sorsukért aggódnak.

A budetini katonaorvos, dr. Breke Nánás éppen akkor keresgélte bent a bordák közt, ahol a lövés a léket ütötte, egy kutaccsal a golyóbist. Az öreg kovács sírt, Pamutkay uram pedig mérges szemet vágott a közeledő Apolkára, a káplán egy vizestálat tartott az orvosnak, míg ellenben Pruzsinszky izgatottan járt fel s alá, egyre ezt hajtogatva:

- Mi lesz belőlünk, mi lesz belőlünk?

Apolka önfeláldozóan ápolja a beteg grófot, aki már csak őt viseli el a betegágya mellett. A gróf gondoskodni akar a lány jövőjéről, hogy az akkor is biztosítva legyen, ha történik vele valami, ezért Pamutkayval ügyvédet hívat. Megérkezik az ügyvéd, dr. Tarnóczy Emil, Gáspár bácsi fia, Apolka unoka-testvére. Emil már csak a beteg ágyánál ismeri fel unokahúgát, a lány pedig csak most értesül Gáspár bácsi haláláról. A gróf úr azért hívatta az ügyvédet, mert lányává szeretné fogadni Apolkát. Emil a gróftól feleségül kéri a lányt, a grófot először feldühíti, később inkább megmosolyogtatja a fiatalember merész viselkedése. De Apolkát nem adja hozzá, hiszen ő haditúsz, ő innen akkor távozhat el, ha Estella visszatér. Tarnóczy mindenáron magával akarja vinni a lányt, ezzel azonban végleg feldühíti a beteg embert. A gróf úr belefújt egy sípba, és szinte a semmiből négy alabárdos vitéz toppant a szobába, és a vár börtönébe vitték a tiltakozó ifjút.

Az éj

Zsolnán gyorsan elterjedt Tarnóczy fogságba kerülésének a híre. A gróf egyre betegebb lesz, lázálmaiban attól retteg, hogy a lányt elveszik tőle. Közben a város ki akarja szabadítani a foglyot, de a gróf emberei elkergetik a városi hajdúkat. Pongrácz úr levelet kap a besztercei polgármestertől, Blázytól, melyben arról értesítik, hogy Apollónia örökölte az elhunyt Trnowszky Péter vagyonát, ő, a polgármester lett a gyámja, és a végrendelet végrehajtója, tehát felkéri a gróf urat, hogy adja ki a lányt.

Pongrácz azonban a lányt nem adja ki, hiszen hadi túsz, és különben is, napok múlva hivatalosan grófkisasszony lesz. Közben az ifjú ügyvédnek egy titkos folyosón sikerült megszöknie a várból. Összefog Blázyval, hiszen az egyik a menyasszonyát, a másik a gyámleányát szeretné visszakapni, egy lehetőségük lenne erre, ha visszaadják a grófnak Estellát. Tarnóczy meg is találja a már öreg nőt, a Behenczyek kastélyában, ahol a bárók éppen megint ínséges korszakukat élik, és hatszáz forintért megveszi Estellát. Most az ifjú báró játssza ki az apját, és ő szerzi meg a pénz. Tarnóczy azonnal elviszi a már öreg és csúnya nőt a polgármesterhez, és elindul a küldöttség a grófhoz, hogy nyélbe üssék a túszok cseréjét. Amikor a gróf a levélből megtudja, hogy visszakapja Estellát, azaz szombaton el kell válnia Apolkától, csak ennyit mond: „Vesztettem. Fizetek.”

Most, hogy már biztos, hogy Apolka elmegy tőle, tudja, hogy meg fog halni. Halálára tudatosan készül, szinte belemenekül. Viselkedése nagyon is tudatos, mindenről pontosan rendelkezik, őrültségnek semmi jelét nem mutatja. Legszebb díszruháját öltötte magára, ágyát az ablakhoz vitette, hogy lássa, mi történik, meggyónnivalója nincs, hiszen egész életében tisztességesen, bűntele-nül élt. Matyej mesterrel monumentális koporsót készíttetett, lelövette kedvenc lovát, Waterloot, mert az volt az utolsó kívánsága, hogy lován ülve temessék el. Amikor a küldöttség elé vezeti Estellát, az utolsó várúr már nem él, halottas ágya mellett Apolka ül.

Irodalomelméleti ismeret

Anekdota • Rövid, az élőbeszédben kialakult, népi eredetű epikus műfaj. Humoros, tréfás, csattanóval végződő történet, hőse valamely ismert személy. Az író úgy mondja el a regénybeli eseményeket, hogy közben anekdotákat mesél. Ezekben a mulatságos történetekben gyakran erős társadalombírálat van: korra, embertípusokra jellemző vonásokat villantanak fel, és a valóságábrázolást mélyítik el.

Amit a műről tudnod kell

1894-ben Mikszáth már sikeres író és országgyűlési képviselő. Elbeszélései mellett a parlamenti karcolatok tették népszerűvé. A Szent Péter esernyője (1895) című regénye meghozta számára a hazai és külföldi elismerést: az angol fordítás néhány év múlva például Roosevelt elnök kedves olvasmánya lett.

A 90-es években saját kora társadalmi fejlődésének problémái foglalkoztatták: mindenekelőtt a birtokos nemesség dzsentrivé válása, annak vagyoni és erkölcsi hanyatlása. Ennek irodalmi megjelenítése a Beszterce ostroma című regény.

Keletkezése • Mikszáth a regényt először a Pesti Hírlapban, 1894-ben közölte folytatásokban, kötetben 1895-ben jelent meg. A keletkezésről a regény Bevezetése tájékoztat. Az író elmondja: esztendők óta együtt szokott vacsorázni egyik képviselő barátjával, Pongrácz Károllyal. Tőle hallott a Pongrácz család történetéről, köztük is István grófról, akinek

excentrikus (különcködő, szertelen) lénye megragadta az író figyelmét. A gróf családja beleegyezett, hogy Mikszáth regényt írjon István különös életéről. Néhány évvel a könyv megjelenése előtt még élt Pongrácz István, aki valóban középkori módon rendezte be életét Nedec várában, és valóban várúrként élt: hadijátékokat rendezett, a környékbeli parasztokat katonáskodásra fogta, és egyszer csakugyan elindult megostromolni Beszterce városát.

Mindezek a tények arra vallanak: a regény meséje megtörtént, valóságos eseményeken alapul, és Mikszáth a XIX. század magyar társadalmának hiteles ábrázolására törekszik.

Címe • Témajelölő. Alcíme: Egy különc ember története. (Kár, hogy nem mindegyik kiadás jelöli az alcímet.)

A regény cselekményének ideje • A regénynek két idősíkja van: egy aktuális, XIX. századi (Mikszáth kora) és egy képzelt, XVII. századi világ. Múlt és jelen váltakozása figyelhető meg az első két részben, a harmadik részben találkozik a két idősík. Innentől kezdve kronologikusan haladnak az események. A XVII. század romantikus, a XIX. század pedig a valóság.

Helyszíne • Nedec vára, Zsolna.

A regényszerkezet sajátosan mikszáthi vonásai • Legfőképpen az anekdotikus szerkesztés jelent újszerű írói ábrázolást Mikszáth művészetében. A regényhez írt Bevezetés már Mikszáth anekdotázó előadásmódjára utal, hisz azt meséli el kedélyes hangnemben, hogyan talált rá a regény témájára. Anekdotázása közben iróniával jegyzi meg: egyre több emberben él a feltűnési vágy István grófhoz hasonlóan, aki látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta, tehát mint bolond ember.

Az anekdotázás, az anekdotikus elemek a regény egészében jelen vannak.

Szerkezete • A regény négy részből áll: Estella, Kedélyes atyafiak, A túsz, Az éj. Mikszáth lassan és messziről indítja a cselekményt, s az első két rész időben és térben is távol esik egymástól, akár önálló, kerek történeteknek is felfoghatjuk ezeket. A harmadik részben a többszálú eseménysor összekapcsolódik, a cselekmény innentől kezdve felgyorsul.

I. rész: rövid EXPOZÍCIÓVAL kezdődik, melyben az olvasó megismeri Pongrácz Istvánt, a mű főszereplőjét, Estellát, a vár „úrnőjét", a volt kötéltáncosnőt, valamint Behenczy Pált és fiát, Károlyt, az elalja-sodott, erkölcsileg lezüllött, elszegényedett, élősködővé vált bárókat. Ezután következik a cselekmény kibontakozása, a BONYODALOM: az Estella-konfliktus, majd István gróf megindítja hadait Beszterce elpusztítására.

II. rész: tulajdonképpen visszalépés az expozíciós részhez, nem kapcsolódik az eddigi eseményekhez, az olvasó szemében epizódnak tűnik. Apolka történetét meséli el az író.

III. rész: Pongrácz gróf győzelme, a mű TETŐPONTJA, „а XIX. század behódol a XVII. századnak", de egyúttal egy újabb konfliktus veszi

kezdetét, Apolkáé. Gróf Pongrácz István és Apolka sorsa a regénynek ebben a részében kapcsolódik össze.

IV. rész: a mű MEGOLDÁSA, a végkifejlet. А „XIX. század győzelme a XVII. század felett". A megcsúnyult Estella visszakerült István grófhoz, s a „hadi regula" értelmében el kellett fogadnia a cserét. A gróf lemondott a túszról, lemondott az életéről is, hiszen a szerelem valósága már összetörte ábrándvilágát.

A regény Tarnóczy és Apolka házasságáról szóló rövid beszámolóval végződik. Olyan itt az írói hangnem, mintha egy korabeli esküvői tudósítást olvasnánk. Pongrácz halála után ez a befejezés túl könnyednek hat, de talán azt a mikszáthi gondolatot sugallhatja: a „régi" veresége után az ifjúság képviseli az új értékeket.

Szereplők, jellemek • A mű szereplőit csoportosíthatjuk aszerint, hogy melyik szereplő hányadik század eszméit képviseli.

A Beszterce ostromában a Felvidék társadalmi osztályainak jellegzetes alakjai jelennek meg. Mikszáth főhősei ebben a műben a „tipikus különcök". Az író társadalomkritikáját már nem úgy fejti ki, hogy a különböző társadalmi rétegeket megtestesítő átlagembereket jeleníti meg művében, hanem a különböző karakterek torzulásán keresztül. Jó példa erre a Behenczy bárók figurája.

■ Pongrácz István gróf: a mű főhőse, a különc, vagy ahogy a műben is sokszor emlegetik, a „bolond gróf". Külsejét röviden írja le az író: Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal...Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit. Alakját viszont sok oldalról, sokféle helyzetben mutatja be. Különcségét különös életmódja is jól kifejezi. Nézzük, például, hogyan telt egy napja: a reggeli misével kezdődött. Délelőtt a várúr hadgyakorlatot tartott, például az újoncokat lépni tanította. Délben kürtszó jelezte a környéknek, hogy a vár ura ebédhez ült. A különböző fogások elfogyasztásakor köszöntők hangzottak el. A jelenlevők Nedec urának hadi vitézségeit dicsérték. Odakint mozsárlövések dördültek el. Ebéd után csibukra gyújtott a gróf, majd pénzosztás következett. Ezt követően a csontterembe mentek a vendégek, ahol minden csontból volt, de a leggonoszabb csont volt Estella, aki már ott várta őket trikóban, kurta tüllszoknyában ...s kedvvel csinálta nyaktörő produkcióit...

A grófot nemesebbnek, tisztábbnak érezzük a környezeténél, egy ember, aki megjátssza az őrültet, hogy saját normáinak megfelelően élhessen álmai által teremtett saját kis „birodalmában", távol az őrült világtól. Nem véletlen a nosztalgiája a barokk korszak iránt, melyet er-

kölcsileg magasabb rendűnek érzett, nőideálja Medici Katalin, II. Henrik francia király felesége.

Nedec várának ura nem vette észre, vagy nem akarta tudomásul venni az idő múlását, a történelem változását. Fura, különc ember volt, rögeszmés hóbortjainak élő figura. A magának teremtett eszméket komolyan vette. A XVII. században megállt számára az idő, hamis illúziói elhatalmasodtak világszemléletében, s egy régmúlt kor erkölcsei, szokásai szerint rendezte be életét. Ha saját kora szabályainak megfelelően, azaz korszerűen viselkedett volna, együtt nevetne a többiekkel, amikor az ifjú Behenczy kikezd Esteiiával. Bár a gróf nem szerelmes Esteilába, mégis várbörtönbe záratta az ifjút. Ezután az élet visszaállt a régi kerékvágásba egy időre.

Hogy csakugyan bolond volt a gróf, annak nagyon sok minden ellentmond. Pongrácz pontosan tisztában volt környezetével. Tudta, hogy az ifjú Behenczy váltót hamisított. Tisztában volt Estella céljaival, egyetlen percig sem hitte el a lány színjátékait. Nem hagyta, hogy Pru-zsinszky hamis indokkal pénzt csaljon ki tőle, s talán a számára rendezett színjátékon is keresztüllátott. Mikszáth kételyt ébreszt bennünk. Vonakodik maga is az egyértelmű ítélkezéstől. Ez az írói magatartás a regény egyik jellemző vonása. Az író tudatosan tarja olvasóit bizonytalanságban. Többször is felteszi a kérdést, igazán bolond volt-e a főhős, bolondokházába való-e? A válasz: Az isten tudja. Mi nem... Ugye csakany-nyit lehet megállapítani higgadtan, hogy Pongrácz István egy visszamaradt bölény, egy későn született ember... Ez a szándékolt homály, az őrültség és épelméjűség határesetének bemutatása igazi írói bravúr.

A gróf jóságát, tisztességét azonban senki nem vonhatja kétségbe. Mikor Beszterce polgármestere vonakodik, hogy Apolkát túszként adja a grófnak, a budetini parancsnok így jellemzi: Ha a Szent Erzsébet kötényébe esne, jobb helyre akkor se esne. Tudod, milyen István; erkölcsben szigorú, lélekben tiszta. Ételben, ruhában nem lát nála szükséget, nevelteti, még férjhez is adja. Jobban fog rá vigyázni, hidd el, mint tulajdon szeme fényére, hogy a haditúsznak baja ne történjék.

Apolka érkeztével új élet költözött a várba. Pongrácz gróf szelídebbé, kedvesebbé vált. Sokat törődött a leány neveltetésével, bőkezű, gyöngéd apa módjára bánt vele. Lelkében újfajta érzés ébredt. Maga sem tudta: apai érzés, lovagi hódolat vagy szeretet? Nem merte bevallani, hogy tulajdonképpen ez szerelem. Számára a hajadon a barokk nőideált testesítette meg, aki feláldozta magát szeretett városáért, Besztercéért.

Örökös rettegése, hogy elveszik tőle Apolkát, megrendítette egészségét, állapota romlott. Beteges látomásai támadtak, hangokat hallott, őrült gondolatok, rögeszmék hatalmasodtak el agyában. Máskor pedig tudatosan készült halálára. Mindenről pontosan rendelkezett, őrültségnek semmi jelét sem mutatta. Jellemének lényege is feltárult, nem volt semmi meggyónni valója, hiszen egész életében tisztességesen, bűn-telenül élt.

Mikszáth olyan főhőst formált Pongrácz István alakjában, aki sokban hasonlít Cervantes Don Quijotéjéhez. Mindketten elfordultak a jelentől, elfeledkeztek arról a korról, amelybe beleszülettek. Egy régi letűnt világhoz, a lovagi élet ideáljaihoz ragaszkodtak szinte megszállottan. Cervantes hőse kicsit más is: ő a múlt nemes hagyományait követte, igazságért, nők, árvák és szegények védelméért szállt síkra. Világboldogító, nemes eszmékért akart harcolni. Pongrácz István viszont bezárkózott külön világába, csak saját hóbortjainak élt mindaddig, míg meg nem ismerte Apolkát. A magyar várúr alapvetően dölyfös, erőszakos, önkényeskedő ember. Kellő pénze és vagyona volt ahhoz, hogy nyugodtan élhette a maga rögeszmés életét. Don Quijotét sokan támadták, sok kudarca volt, ezzel szemben Pongrácz hóbortjait kímélték, cinkosa volt az egész vármegye.

■ Apolka: a 11 évesen árván maradt kislány. Rendkívül szép, karcsú, nyúlánk teremtés, hosszú aranyszőke haja, őziketekintete mindenkit magával ragadott: ...olyan szépen tudott nézni azokkal az édes szemeivel - írta Mikszáth. Mind kívülről szép, mind belső tulajdonságaiban. Nemes lelkű, őszinte, a tisztaság, jóság, ártatlanság megtestesítője, túlzottan is légies alak, sorsát azonban nem tudja irányítani. Hányódik, vetődik egyik helyről a másikra, Klivényitől, akinél nagyon rossz sorsa van, a Trnowszky fivérekhez, akik nem Apolka iránti szeretetből, hanem hogy egymást túlszárnyalják, pónilovat, külön kis kastélyt, társalkodónőt vesznek neki. Sorsa aztán ismét visszaveti Klivényihez, onnan pedig öngyilkossági kísérlete után Pongrácz grófhoz, akit mint apját szeret, becsül, tisztel, nem veszi észre, hogy a gróf apai szeretettel palástolt szerelemmel szereti. A gróf iránti szereteténél mégis erősebb a Tarnóczy Emil iránt érzett szerelme, és a mű végén mellette dönt, benne találja meg élete boldogságát. Apolka alakjában szinte Jókai regényeinek női szereplőit fedezhetjük fel.

■ Estella: szép, vörös hajú akrobatanő, akit Pongrácz gróf Zsolnán egy vándorcirkusz-társulattól vásárolt meg 600 forintért. Ő lett a vár asszonya. A hadjáratok idején hol az amazon szerepét játszotta, hol pedig bort és pálinkát mért a katonáknak markotányosnőként. Bolondnak tartotta a grófot, csak egy dolog érdekelte, hogy a gróf mihamarabb feleségül vegye. Ennek érdekében semmiféle színjátéktól nem riadt visz-sza. Pongrácz viszont meg se látta benne a nőt. Úgy szerette csak, mint ahogy egy ügyes kutyát szeret az ember.

Viszonya és szökése a züllött Behenczy báróval sorsdöntő események sorát indította el a nedeci várban. Miután Tarnóczy Emil visszavásárolta a megöregedett, megcsúnyult Estellát, visszakerült a várba.

■ Trnowszky fivérek - Péter és Gáspár korának tipikus alakjai. Egy kis ügyeskedéssel és kellő szorgalommal elérték, hogy Zsolna városának leggazdagabb embereivé lettek. A meggazdagodás azonban nem járt együtt a lelki értékek növekedésével. Ellenkezőleg: kapzsivá, önzővé, mohóvá váltak. Irigykedtek egymásra, s esztelen pazarlással próbálták

egymást felülmúlni, például Apolka neveltetésében. Péter pánszláv, Gáspár magyar szellemben nevelte a lánykát (a XIX. század 70-80-as éveiben kiéleződő nacionalista ellentéteket érzékeltette Mikszáth ezzel). Gáspár bátyja bosszantásául még saját nevét is Tarnóczyra magyarosította, sőt fia nevét Miroszlávról Emilre változtatta. Könyörtelenek és szívtelenek, a fiatal lány csak annyit jelentett számukra, hogy tromfolva bosszantsák egymást, és mértéktelen költekezéssel tegye tönkre egyik a másikat. De amilyen mértéktelen volt tékozló vetélkedésük, éppoly könyörtelenül és embertelenül űzték el házukból mindketten egy napon Apolkát. Gáspárt felháborította, hogy fia, Emil szerelmes lett Apolkába behálózta a kis pondró, Pétert pedig az gerjesztette éktelen haragra, hogy a kislány inkább szeretett volna - épp a bimbózó szerelem miatt - Gáspáréinál maradni.

Mikszáth írói stílusának jellemző vonásai a Beszterce ostromában

• Mindenekelőtt elbeszélő hangjának közvetlenségére, a természetes élőbeszéd-hatás keltésére figyelhet fel az olvasó. A humor alapvetően áthatja a regényt, oldottá és könnyeddé teszi a mondandót. Sajátos vonása az írói stílusnak, ahogyan az emelkedett hangnemet a közönségessel társítja: Mélységes csönd van itt, megdermesztő méltóság, fönség ül a hegyek, sziklák tetején. Kuss!!! Ide ugyan be nem tolakodik a XIX. század. Emelkedettség és köznapiság, pátosz és prózai valóság együttes jelenléte, egymást kizáró ellentéte gyakran válik hatásos, humorkeltő írói eszközzé. Amikor Estella és a fiatal Behenczy szökését meséli el, így ír: Körös-körül mély csend volt. Az erdő költészetet lehelt. Néha egy madár mozdult meg a gallyon vagy a fészekben, az erdő füvei között egy gyík suhant, s újra csönd támadt. Mintha hallani lehetne a föld páráját - ha nem zavarná a lapusnyai kenderáztatóból idehangzó békakurottyolás.

1. Mi a Beszterce ostroma című regény alcíme? Kire utal? 2. A regény szerkezete, felépítése sokban eltér az eddig elemzett regényekétől. Melyek a regényszerkezet sajátosan mikszáthi vonásai?

3. Hogyan, és milyen szereplőket mutat be Mikszáth az első részben? 4. A főhős különcségét különös életmódja is jól kifejezi. Mutasd be, hogyan telt Pongrácz István egy napja!

5. Mivel ér véget az Estella című rész? 6. Milyen új helyszínen játszódik A kedélyes atyafiak című rész? Kikkel ismerkedhetünk meg itt?

II 7. Milyen embertípust ábrázol Mikszáth a Trnowszky fivérek történetével? Hogyan szélesíti alakjukkal az 1800-as évek végéről készült társadalmi tablót? 8. Hol, és hogyan kapcsolódik össze Pongrácz és Apolka sorsa? 9. Hogyan változott meg Pongrácz István személyisége a túszátadás után? 10. Hogyan zárul a regény?

L' м," j 1. Mikszáth olyan főhőst formált Pongrácz István alakjában, aki Jv.i. { 'j-.- sokban hasonlít Cervantes Don Quijote főszereplőjéhez. Milyen

párhuzamot látsz a két mű szereplője között? 2. Készíts prezentációt!

A Noszty fiú esete Tóth Marival

(Rövidítve)

A regény egy sikertelen hozományvadászat története a dzsentri hanyatlásának korából, középpontban a Noszty családdal. Noszty Feri lecsúszó, de előkelő nemesi család fia. A dzsentrik léha életét élte, mint a többi fiatal ebben a korban. Huszártiszt volt, mindenkinek udvarolt, kölcsönökből élt, szenvedélyes kártyás volt, még váltót is hamisított. Ezért a seregből elbocsátják, de apja kimenti a bajból Kopereczki báró segítségével. A kölcsönért Kopereczki zálogként az öreg Nosztytól a lányát, Vilmát kéri.

Az öreg Noszty összeköttetései révén főispánná nevezi ki Kopereczkyt. Most ismét Kopereczkyn a sor: Ferit szolgabírának kell megtennie, és támogatnia kell a nagy vadászatban, Tóth Mari milliomos vagyonának megszerzésében. Feri egy szüreti mulatságon ismeri és hódítja meg a lányt, majd egy előkelő bálon találkoznak újra. Tóth Mihály tudomást szerez Feri múltjáról, és megtagadja tőle a lányát.

Egy bálon ismét találkoznak a fiatalok. A Noszty család előre eltervezi, hogyan fogják Marit kompromittálni, és akkor Tóth Mihály kénytelen lesz Ferihez adni. Útban hazafelé Mari kísérője beteg lesz, így Feri viszi haza Marit. Az átkelőhely hídja azonban „elbomlik” és így kénytelenek a közeli szanatóriumban megszállni. Azt akarták, hogy másnap úgy tesznek, mintha az éjjel közös nevezőre jutottak volna. Az apa azonban hajthatatlan maradt: az esküvő napján az anyát a lánnyal nyaralni küldi. így az érdekházasságból nem lesz semmi. Már minden készen áll, amikor Tóth Mihály bejelenti, hogy a lánya elutazott.

Huszonhatodik fejezet A regény véget ér

Jött-ment az idő; elment a hó, megjöttek a vizek; felzúgtak az erdők, és öltözködni kezdtek;... s egyszer csak topp, eléugrott a várva várt virágvasárnap is.

Es ahogy Tóthné asszony annak idején elképzelte az elbűvölő tavaszi napon, melynek mámorító verőfénye egész nap szólongatta a növényeket: „kijöhettek már a virágjaitokkal”, kora délután megindultak Bontóvár felől a Rekettyésre vezető úton a szebbnél szebb úri fogatok. Szent Isten, micsoda lovakat láthatott itt az ember! Hogy jöttek táncolva, kényesen, hányva-vetve a nyakukat, villogó-csillogó szerszámokban. Elöl Noszty Ferkó jött a négyesen, a feketéken, kék-vörös selyem pántlikarózsák a lovak fején kétoldalt. (...) Azután a főispán következett a négy óriás

lovával, az anyaföld is megremegni látszott a patkók csattogása alatt. A főispán mellett a neje ült tengerszín bársonymentében, és annak a csatja smaragdok, rubinok; piros, zöld sávokkal festették át a rajtuk nyalakodó napsugarakat. (...) A főispán térde között tartotta az aranyos kardját, miközben jobbra-balra köszöngetett a falvakon. A szemben ülő Maiinka úr ellenben egy virágbokrétával borított pálcát vitt óvatosan. És hol van még a többi! Se hossza, se vége. (...)

Minden ablak megnyílt, amerre a hintók elrobogtak. Kandi asszonyfejek jelentek meg a muskátlis virágcserepek mögött, nem egy leány sóhajtott, s elmerengett aztán, hogy vajon mit csinál, miről gondolkozhatik most Tóth Mari?

Némelyek kiszaladtak az utcára, kiálltak a kapuk elé, s utánabámultak a nagy porfelhőnek, mely a násznép nyomában kerekedett.

- Hm, sokra vitte dolgát ez a Tóth Mihály - mondogatták. - Pedig azt mondják, pék volt Amerikában. S ihol ni, most már méltóságos asz-szony lesz a leányából. Megérdemli különben, olyan, mint a galamb. Mit is csinál szegényke a sok páva között! (...)

Tóth Mihály az ambituson fedetlen fővel fogadta az egyszerre bezúdult előkelő urakat, finnyás hölgyeket. „Isten hozta nálunk, Isten hozta.” Azok megrázták a kezeit, megölelték, kedves bátyámuramnak vagy öcsémnek szólították, az asszonyok közül a nyájasabbak még csókot is cuppantottak a szépen beretvált, ráncos képére. (...)

- Tessék, tessék, uraim, hölgyeim - tipeg-topog fürgén, újdonatúj cinóberszínű selyemruhájában Tóthné -, egy kis frissítőt. Ugyan kérem, falatozzanak egy kicsit. A kocsi kirázta már az ebédet. Tessék, kérem alássan. Vagy lesz vacsora, vagy nem lesz. Igen örülök, hogy szegény házamat megtisztelték. Nagy szerencse az ránk nézve. Ne adjanak, kérem, kosarat. (...)

Noszty Feri egyre türelmetlenebb lett. Az óra már el is hagyta a négyes számot, és még mindig nincs itt. A násznép is kezd türelmetlen lenni. Az egyik rész kíváncsi, a másik része már szeretne átesni rajta. A párok igazodnak, milyen sorrendben mennek majd a templomba... De legtürelmetlenebb a vőlegény. Váltig kérdezgeti a fel s alá szaladgáló inasoktól, szobaleányoktól, akit házbelit előtalál, mennyire van már a kisasszony, de csak vállat vontak, hogy nem tudják, s olyan ostobán óvatos arcot vágtak (...)

Az óra pedig elütötte az egynegyed ötöt, azután megint olyan nyugodtan ketyegett tovább, mint azelőtt. Feri azonban tűkön állt, s hetykén szólt oda Kopereczkyhez:

- Majd megnézem én magam.

Nyugtalanul tekingetett szét, mikor egyszerre megpillantotta a kis ablakon keresztül, hogy a gazdasági udvaron, mely csak ebből a kémlelőablakból volt áttekinthető, éppen e pillanatban kászmálódik föl Tóthné egy zárt batárba, mire pattan az ostor, s nyomban megindul a batár. (...)

- Hová ment a mama?

Tóth Mihály rápillantott, az a ravasz, rejtélyes mosoly jelent meg az ajkszögleteiben, melynek értelmét olyan régóta találgatja Igali.

- A feleségemet tetszik érteni? - felelte Tóth uram csendesen, és olyan nyugodtan, mint egy pátriárka, hogy e nyugalomtól szinte visz-szaigazodott Feri megfeszült idegzete is. - A feleségem elutazott. (...)

- Nem értem - mondta Noszty Feri tompán, s látszott, milyen nehezére esik magát visszatartani valamely élesebb szótól. - Az ilyesmi nem szokás nálunk. És hol van Mari?

- Mari is elutazott!

Úgy süvített ez a három szó a levegőben, mint egy kilőtt parittyakő.

De talált is: Feri megtántorodott.

- Az nem igaz - hebegte, s olyan vörös lett, mint a skarlát. (...)

- De bizony elutazott még az éjjel, a Velkovicsné sógornőmmel, és sohase kerül többé erre a vidékre vissza. (...) - Ön, Noszty Ferenc úr, olyan gyalázatosán bánt a leányommal, hogy meg kellett neki szereznem az elégtételt, mely tiszteletre méltó rokonainak megjelenésében nyilvánul. Igen sajnálom, s bocsánatot kérek, hogy ide kellett őket fárasztanom, de legalább attól a szégyentől menekedjék szegény gyermekem, mintha a történtek után a család nem akarta volna fölvenni maga közé. Bizonyára vannak önök közt, uraim, gentlemanek, akik tudják ezt méltányolni.

Ferinek minden vére arcába tódult, orrcimpái reszkettek, melle zihált, s az utolsó szavakat nem is hallva (már ekkor erőt vett rajta a vadállati düh), Tóth felé rohant. (...)

- Ezt nem hagyjuk annyiban! - ordítá, s kitépte magát az őt visszatartó kezektől. - Ezért leszámolunk, pékmester! Leszámolunk!..

S vérbe borult szemei vészjóslóan forogván üregeikben, fölemelt ökleivel már-már rávetette magát Tóthra, mikor egyszerre megnyílt a könyvtárszoba ajtaja, s egy magas, délceg katona lépett be, és rászólt éles hangon:

- Akar ön valamit?

Noszty Ferenc hátrahőkölt az ismerős hangra, s félénken felpillantott, ahonnan a kérdés jött.

Stromm ezredes állott a küszöbön összefont karokkal, és ismétlé:

- Mit akar?

Noszty karjai lankadtan estek le, s halotti sápadtság borította el arcát.

- Haza akarok menni, ezredes úr - nyöszörögte szánalmas, megtört hangon.

Egy negyedóra múlva magányos fogat száguldott a Bontóvár felé vezető úton, utána vagy tízperces hézag jött, s csak akkor következtek megint hosszú sorban a pompás szerszámú négyesek. Amerre mentek, a népek újra kiszaladtak bámulni. De most még jobban bámultak. Ejnye, de rövid lagzi volt Tóthéknál! Hogy lehet ez? És nini: nem is hozzák sehol a menyasszonyt.

A magányos kocsiban Noszty Ferenc ült. Előbb osont ki az udvarra, előbb fogatott be, mint a rokonok. Röstelkedett előttük. Lehorgasztott

fejjel, összeesve ült egy darabig, de a tavaszi napsugár, mely füveket és virágokat hoz a rétnek, új lombokat a fáknak a levetettek helyett, elkezdte őt is nyalogatni, égő sebét gyógyítgatni. S amint egyre távolodott Rekettyéstől, némi enyhítő, vigasztaló gondolatok lopóztak a bénító levertség érzései közé.

...Hiszen elég nagy a világ. És van benne elég leány. Szebbnél szebbek, édesebbek. A hozományok se vesztek még ki. Éj, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.

ambitus, ámbitus - oszlopos tornác

Amit a műről tudnod kell

Az író utolsó, nagy társadalmi regénye, amely kötetben 1908-ban jelent meg. Olyan témát választott, mely hosszú idő óta foglalkoztatta az olvasóközönséget. Hiszen a vidéki közép- és kisnemesség a magyar történelemben századok óta a megyék politikai életének legfontosabb szereplői voltak. Sok olyan mű van a magyar irodalomban, mely egy-egy megyéről, egy befolyásos birtokos család történetén keresztül ad keresztmetszetet. Ilyen például Eötvös József A falu jegyzője című regénye.

Mikszáth legszélesebb társadalomrajza ez a regény. A megyei keretbe helyezett cselekmény egyszerre ábrázolja a magán- és közélet tipikus folyamatait.

Keletkezése • 1906 őszén fogott hozzá a regény írásához, a Vasárnapi Újság közölte folytatásokban 1906 októberétől 1907 decemberéig.

A megírás alapja • A mű alapötletét egy 1901-ben történt bácskai esetből merítette. Egy húszéves elszegényedett dzsentrifiú elszöktette a milliomos Ungár Lajos leányát. Az apa nem könnyen egyezett bele a házasságba, csak látszólag fogadta el a helyzetet, de a tervezett esküvő napján külföldre küldte a leányát. A násznép előtt a vőlegény előkelő családjának pedig kijelentette, hogy „ilyen kvalifikálatlan eljárás után" sem hajlandó birtokával bearanyozni a már elkopott nemesi címereket.

Műfaja • Regény, címe a két főszereplőt nevezi meg. Az 1880-as években játszódik a cselekmény Bontó vármegyében.

Témája • Hogyan hiúsul meg a hozományvadász dzsentri fiatalember érdekházassága egy polgárlánnyal. A hozományvadász Noszty-klán két „haditervet" dolgoz ki Noszty Ferinek Tóth Marival kötendő házassága érdekében. Előbb az álruhás ismerkedés ötletében bíznak (Homló-dyné és Noszty Feri taktikai megbeszélésének az olvasó is tanúja lehet), majd a visszautasítás után következik a második kísérlet, a lány komp-romittálása.

Szerkezete, cselekménye • Több szálon fut a cselekmény. Az író epizódokat iktat az események közé, ez kissé szétzilálja a kompozíciót, de az egyes szereplők jelleméről többet tudunk meg. A cselekmény szinte novellákból épül fel.

ALAPHELYZET: Noszty Ferenc huszárhadnagy jellemének bemutatása Velkovics Rozália meghódítási tervén keresztül. A vidám, könnyelmű férfinak pénzre van szüksége az udvarláshoz. A családja nem tudja segíteni, mert már annyira lesüllyedtek, hogy csak a nevük maradt meg. A lány kezéért más is verseng, a hatalmas vagyonú, de nem nemes Kozsehuba Tivadar.

BONYODALOM: Feri állandó pénzzavarán úgy próbál enyhíteni, hogy a vetélytárstól, Tivadartól kér kölcsön, aki csak váltó fejében hajlandó segíteni. A hadnagy Stromm Adalbert ezredes nevét hamisítja a váltóra. Megkéri Rozália kezét. Noszty Pál, Feri édesapja és húga Vilma is a helyszínre érkezik. A Nagy Szamár vendéglőben szállnak meg. Vilma megtetszik báró Kopereczky Izrael Izsáknak. Noszty Pál kétezer forintot kér tőle kölcsön, zálogként egy medaliont hagy, amelyen Vilma képe van. A megegyezés értelmében, ha nem fizet, Kopereczky megkapja a kép eredetijét. Noszty Ferinek le kell vennie a nyalka huszárruhát, mert kiderül a váltóhamisítás. Az adósságot Stromm ezredes kénytelen kifizetni.

KIBONTAKOZÁS: az egész Noszty család Tóth Mari hozományának megszerzésére törekszik törvényes és törvénytelen eszközökkel egyaránt. Beindul a nagy gépezet, Feriből „urat csinálnak", a voglányi járás szolgabírójává neveztetik ki. Máli néni, Feri egyik rokona és legnagyobb szövetségese különböző terveket eszel ki Mari hozományának megszerzéséért: pl., hogy újságokba írt hirdetésekkel fog kutatni a lány után, miután „véletlenül" találkoznak a Somló-hegyen. Feri vadásznak adja ki magát, így ismerkedik meg Tóth Marival, akinek sikerül elcsavarnia a fejét. Ezt követően Mari teljesen megváltozik, szomorúvá és álmodozóvá válik. Noszty Feri Kopereczkyt, Bontó megye főispánját és egyben sógorát küldi leánykérőbe. Tóth Mihály nemet mond. Feri és családja sértésnek veszi a döntést. Máli nénivel újabb tervet eszelnek ki: kompromittálni kell a lányt. Feri éjszaka besurran Mari szobájába. Tóth Mihályék kénytelenek beleegyezni a házasságba.

TETŐPONT: Tóth Mihály pompás esküvőt rendez. A menyegző napján a díszbe öltözött dzsentrikkel közli, hogy leánya még az éjszaka folyamán elutazott külföldre, felesége pedig a vendégek érkezte után követte. Az esküvő tehát elmarad. A hoppon maradt Noszty Feri acsar-kodva rontana rá Tóth Mihályra, de megjelenik az ajtóban Stromm ezredes, és a hozományvadász megszégyenülten távozik.

MEGOLDÁS: Noszty Ferit különösebben nem viseli meg a kudarc, úri léhasággal lép túl a történteken: ...Hiszen elég nagy a világ. És van benne elég leány. Szebbnél szebbek, édesebbek. A hozományok sem vesztek még ki. Ej, csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás.

Szereplők, jellemek • Két társadalmi réteghez tartoznak a szereplők: a dzsentrikhez és a polgársághoz.

DZSENTRIK: jellemtelen, hitvány, ellenszenves alakoknak ábrázolja az író őket, akik semmitől sem riadnak vissza, bármilyen gazságra képesek anyagi helyzetük javítása érdekében. Számukra a megye családi birtok, ők a törvények felett állnak, magánügyeiket a közügyek rangjára emelik. Mikszáth ironikusan ábrázolja őket. Noszty Pál például így fogalmaz: A kard és a karikagyűrű hozták a domíniumokat' azelőtt... A kardot, mint vagyonszerzőt, már kicsavarták a kezünkből az idők, de a karikagyűrű még megmaradt. Jellemük kiüresedett, szétesett: Noszty Feri, Noszty Pál, Kopereczky Izrael Izsák báró, Noszty Vilma, Homlódy és felesége Máli néni.

■ Noszty Feri: a mű főszereplője a csinos, „snájdig", tékozló életvitelű huszárhadnagy. A hadseregben szolgál, mint a legtöbb nemes, és ez nagyszerű színpad számára, hiszen a nyalka huszáregyenruhában remekül lehet a szép lányoknak csapni a szelet, urizálni a mamáknak, és a tiszti kaszinóban kártya parti kát csapni. Nagy hírű és nagy múltú család sarja, akinek mára már csak a múltja és a neve maradt. A hadsereget el kell hagynia egy váltóhamisítás miatt, de családja segítségével szolgabíró lesz Bontó vármegyében.

Egyetlen célja van az életben, minél gazdagabb lányt oltár elé vezetni, s véget vetni az anyagi gondoknak. Jellemének alapvonása: a megszorult ember cinizmusa. Emberi érzésekre csak nagy ritkán gondol, semmitől nem riad vissza, amitől anyagi helyzetének jobbra fordulását reméli. Váltót hamisít, kerítője lesz nővérének, és tudatosan fog hozzá a „jó parti" létrehozásához. Noszty Feri bár velejéig romlott személyiség, a külvilág előtt jól játssza a kedves, udvarias, lovagias, gáláns hódítót. A sértésekre, különösen, ami nyilvánosság előtt éri, érzékenyen reagál. Mikor Kozsehuba azt tanácsolja, hamisítsa alá az ezredes nevét a váltóra, egy megsértett főúr nemességével utasítja el, majd másnap aláírja. Valamelyest ez is része a dzsentriszerepnek, hiszen ennek a rétegnek az egész élete a nyilvánosság előtti alakításokból áll. Azonban még benne is él az erkölcsi normáknak a valamelyest való tisztelete, ez leginkább akkor jelenik meg, amikor a legaljasabb cselekedeteire készül. Miután Mari apja visszautasította házassági ajánlatát, családja segítségével megszervezi a leány kompromittálását. Hiszen nem akar semmi becstelent, csak a csatát akarja megnyerni, melyet neki a végzet üzent.

Mikszáth szerint Feri okos, mint a kígyó. Ez az okosság Nosztynál azt jelentette, hogy mindent alárendel a cél érdekében. Mert a nagy cél, a milliós hozománnyal rendelkező lány meghódítása nagy önfegyelmet követelt. El kell fogadtatnia magát a lány polgári értékrendeket képviselő apjával.

Amikor elkezdett udvarolni a leánynak, jóformán meg se nézte, csak a Somlyói leshelyen ejti rabul a leány különös szépsége. Néha elfogja

őt a helyzet idillikuma, szépsége, de amint régi társaságában, rokonai között van, már újra a régi cinikus, léha úrfi.

A regény vége azt jelzi, hogy Noszty Feri a dzsentrivilág törvényeit követi, osztálya bűneit hordozza, hoppon maradása ellenére nem csügged sokáig, újabb préda keresésére indul.

POLGÁRI SZEREPLŐK: Mikszáth nem elfogult a polgári szereplőkkel sem. Tóth Mihályon, Velkovics Györgyön és Stromm Adalbertén kívül nem egyértelműen pozitív szereplők: Tóth Mari, Tóthné, Kozsehuba Tivadar stb.

■ Tóth Mihály: Mari apja, a milliomos polgár, a kiflikirály, szinte valószerűtlenül tiszta, hibátlan jelleműnek ábrázolja az író. Amerikából tért haza meggazdagodva azzal a szándékkal, hogy fellendíti a megye gazdaságát. Mintagazdaságot hoz létre. Amikor Mikszáth bemutatja a rekettyési birtokot, kis utópiát ábrázol. Tóth úr tisztességes bért fizet alkalmazottainak, öregkorukra nyugdíjat kapnak, sőt a gazdatisztek még bérükön felül jutalékban részesülnek. Nagy vagyona ellenére idegen tőle minden pénzhajhászó mohóság, mind a kuporgató zsugoriság. Nem nemesellenesnek ábrázolja őt, hanem olyannak, aki csak a dologtalan dzsentriket veti meg. Ezért bontakozik lassan a konfliktus, hiszen eleinte házigazdái szívélyességgel és vendégszeretettel fogadja az udvarlót, csak akkor kezdi hevesen ellenezni a házasságot, amikor kiismeri a kérő valódi szándékait. A jól csengő nemesi névnél többre tartja lánya boldogságát.

Legfontosabbnak a tisztességes munkát tartja, józanságával, moráljával sokszor érthetetlenül áll a megyében zajló események előtt. A megyei közgyűléseken nem szól bele a vitákba, itt inkább passzív és félrehúzódó. Nem érdeklik a megkövesedett, ósdi hagyományok, a berögzült szokások. Csak a magánéletben kemény és hajthatatlan. Szívós munkával jár utána, hogy bizonyítékokat szerezzen Noszty ellen. Szembeszáll a pöffeszkedő dzsentri gőggel. Fellépése határozott, céltudatos.

Mikszáth alakjában egy ideáltípust jelenített meg, akiben mind Be-rend Iván, mind Tímár Mihály legnemesebb vonásai jelennek meg.

■ Tóth Mari: romantikus alak, naiv, érzékeny, tiszta lélek, akiben két magatartás normái ütköznek: az elkényeztetett gazdag lány félelme, hogy csúnya és csak vagyona miatt udvarolnak neki. (Ezért cserél ruhát szobalányával is). S az öntudatos nő, aki maga felel tetteiért: Amerikai lány vagyok, szabad levegőn és szabad beszéden nőttem fel. Noszty Ferivel való első találkozása meghatározó élmény volt számára. Beleszeretett az ismeretlen „vadászba". Később meglepődve tapasztalta, hogy az ő vadásza mennyire hasonlít az új szolgabíróra. Feri még az újságcikkeket is megmutatja, amelyekben kereste őt. Bizonyos idő múltával azonban Mari képes nemet mondani szenvedélyének, és az erkölcsi igényesség lesz magatartásának meghatározója. Fia értelmét látná, kiállna Feri mellett, dacolna a világgal, de nincs miért, szerelmese nem érdemli meg. In-

kább elmegy messzire. Tóth Mari alakjának megformálásában Mikszáth már eltávolodott a Jókai-hagyománytól.

Mikszáth írói hangja • Az események közben Mikszáth mindig kommentál, hol kedélyesen, hol szarkasztikusán, anekdotákat mond el arról, hogyan lehet a nemesi nevet összekapcsolni a polgárság pénzével. A regény társadalomszemlélete nagyon komor. Elkeserítő a megyei élet, az államszervezet működése, ahol mindenki rokonságban áll. A dzsentrik világáról, erkölcséről szól rendkívül kritikusan az alkotás. A jellegzetes mikszáthi humor ellenére a végkicsengése pesszimista. Ezzel a regényével közelítette meg Mikszáth leginkább a balzaci kritikai realista regény típusát.

szarkazmus - görög-latin eredetű szó 'keserűség'-et jelent. Stíluseszköz, durva, sértő, negatívan expresszív szavakkal élő, keserű, maró gúny.

1. Mikor keletkezett a mű? Honnan merítette Mikszáth az alapötletet? 2. Mi a témája a műnek, és melyik műfajhoz tartozik?

Ф 3. Ismertesd szerkezeti felépítését! Foglald össze cselekményét!

4. Milyen két társadalmi réteghez tartoznak a regény szereplői? 5. Mi jellemző a mű dzsentri alakjaira? 6. A Tóth család melyik réteget képviseli a regényben? 7. Mutasd be a regény többi szereplőjét!

8. Határozd meg, és igazold a regény társadalomkritikai vonulatát! 9. Milyen stiláris-műfaji rétegek vetülnek egymásra A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben? 10. Mondj példát a regényből a múlt és a jelen szembesítésére!

ÖSSZEGZÉS • Mikszáthot, a művészt, csak a legnagyobbak múlták felül a magyar irodalomban. Novelláinak, elbeszéléseinek, regényeinek olvasása, reméljük, sok szép, kellemes órát szerez nektek. Az elbeszélő hang közvetlensége, kedélyessége, az atmoszférateremtő előadásmód, a mese szépsége és áradása élteti novelláit, regényeit. Jellemző vonása írásainak az a mód, írói magatartás is, ahogyan előadja történeteit. Nem a kívülálló író tárgyias, személytelen hangján közli az eseményeket, hanem a népi mesemondó tudatvilágát utánozza. Ezért tudja oly természetesen magáévá tenni a falusi emberek önszemléletét, az életüket át- meg átszövő babonás hiedelmeket, a helybeli közvélemény híreszteléseit, mendemondáit, az egész népi mesevilágot. Beleéli magát a közvetlen hallgatósághoz szóló mesélő, regélő alakjába, s a naiv, élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. Ugyanakkor éles társadalomkritikát is megfogalmaz, főleg regényeiben. Mikszáth tisztában volt azzal, hogy a volt nemesség látszatvilágban élt a XIX. század végének Magyarországán. Nemcsak a főurakra vonatkoztatta ezt az ítéletét, hanem a dzsentri osztályra, a köznemesség földjét vesztett élősdi utódaira.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára

 



Попередня сторінка:  VAJDA JÁNOS
Наступна сторінка:   A SZÁZADVÉG NOVELLISZTIKÁJA ÉS REGÉNYIRODALMA



^