uabooks.top

 

A SZÁZADVÉG NOVELLISZTIKÁJA ÉS REGÉNYIRODALMA

A századvég irodalma, elsősorban a városi életforma és kultúra terjedéséről számolt be. Ez a magyar próza fejlődésében új fejezetet jelentett. Vezető műfaja a novella volt, amely részben elégikus, részben ironikus módon mutatta be a magyar társadalom látszólagos nyugalma mögött ható szociális és morális feszültségeket. Néhány vonást ugyan megőrzött Jókai zsánerfestő művészetéből, Mikszáth anekdotizmusából, de ennél fontosabb a francia naturalizmuson és az orosz realizmuson nevelkedett újszerű látásmódjuk.

Nóta bene! A századvégi novellát műfaji, formai és stiláris sokszínűség jellemezte. Visszaszorult a túlhajszolt eseményesség, az érdekes, fordulatos mese: a kihagyásos, hézagos cselekménybonyolításban az író rendszerint az eseménysor egyetlen pontját ragadta meg, a többit pedig homályban hagyta, vagy csak vázlatosan dolgozta ki.

A líraiság olykor áthatotta a tartalmat és a kompozíciót is. Az író nem vonult személytelen előadás, a tárgyias elemzés és megjelenítés mögé. Jelenléte állandó és nyomatékos volt, s ez főleg a hangnem személyességében érzékelhető. Egyes változataiban a műfaj csaknem tárgytalanná vált: egy lelkiállapot, érzés vagy hangulat kivetítődése lett.

Az egyszerű mese, történet egy mélyebben fekvő eszmét, gondolatot illusztrált, a hagyományos anekdota példázattá, parabolává alakult, az értelmi, szellemi igényesség tovább árnyalta a műfaji megoldásokat.

Egyre nagyobb hangsúlyt kapott a társadalmi konfliktusok, a szociális összeütközések megjelenítése is. Leginkább a naturalista hatások követ

keztében szokásossá vált a tények egyoldalú beállítása, a sötét, tragikus, leverő mozzanatok előtérbe helyezése. A novella műfaja így egyre dina-mikusabbá, drámaiabbá vált.

A műfaj előretörésének, átalakulásának az irodalmi fejlődés belső törvényein kívül természetesen társadalmi okai is voltak. Az a mély ellentmondás, mely a felszín látszatderűje, a millennium megünneplésére készülő ország nyugodt biztonságérzete és a társadalom mélyeiben meginduló és egyre erősödő szociális válságfolyamatok között feszült lett a magyar novellisták alapvető élménye. Novellairodalmunk a lelkek mélyén lejátszódó tragédiákkal szinte előre jelezte a magyar társadalom közeli földrengését, előre sejtette, hogy valami készülőben van, átalakulás előtt áll a világ.

Ezt a novellairodalmat Iványi Ödön, Petelei István, Gozsdu Elek, Papp Dániel és Thurzó Zoltán képviselte. Gárdonyi Géza regényei, közöttük a népszerű Egri csillagok a történelmi múltat keltették életre. Tömörkény István a paraszti világot, Bródy Sándor a főváros alakuló életét mutatta be. Ambrus Zoltán az útját kereső magyar értelmiség, Herczeg Ferenc a dzsentri réteg és a hozzá igazodó polgárság eszményeit fejezte ki.

A korszak színházi kultúrája nagyrészt a népies színműirodalom hagyományait folytatta, a társadalombírálat igénye Csiky Gergely drámáiban kapott fórumot. A dualista korszak általános fejlődése az irodalmi élet intézményeire is kihatott: új folyóiratok, irodalmi lapok jöttek létre: Új Idők (1894—1949), Budapesti Napló, Budapesti Hírlap (1896—1918), Népszava (1877), Szegedi Napló, Debreceni Hírlap, Nagyváradi Napló, 1900-tól a Huszadik Század stb. Megindult irodalmunk történetének módszeresebb feldolgozása. A konzervatív irodalomnak a Budapesti Szemle, a modernebb törekvéseknek A Hét (1890-1927) című folyóirat adott teret. Az irodalomtörténet-írást Beöthy Zsolt és Riedl Frigyes munkássága fémjelezte, a modernebb irodalomszemlélet először Péterfy Jenő esszéiben jelentkezett.

Nem tárgyalhatjuk e korszak minden fontos prózáját, de néhány jellemző életművön bemutathatjuk a főbb típusokat.

PETELEI ISTVÁN (1852-1910)

Pályaképe • A korabeli kritika Mikszáth mellett őt fogadta a legnagyobb elismeréssel. Gazdag örmény kereskedőcsalád sarja, aki élete nagy részét Erdélyben élte le. Anyagi gondjai sohasem voltak. Iskoláit Kolozsváron és Székelyudvarhelyen végezte. A pesti egyetemen irodalmi, nyelvészeti, történelmi és művészettörténeti előadásokat hallgatott. Tíz évig újságíróskodott Kolozsváron (1880-1890). írói munkásságának egyre súlyosbodó betegsége vetett végett.

Depressziója 1910 elejére teljesen elhatalmasodott rajta. A kolozsvári idegklinikán halt meg január 5-én. Nem volt termékeny író, de amit írt, szigorú önkritikával rostálta meg.

Petelei István nagyon sokat tett a századvégi Erdély magyar kultúrájának megszervezéséért. Tragikus hangvételű novelláiban az erdélyi kisvárosok zárt polgári világát vagy az udvarházak pusztuló dzsentrijét ábrázolja. Az írót annak a pillanatnak a születése izgatta elsősorban, mikor az ember morális magatartását, életakaratát, önmagát feladja, amikor ezáltal kisodródik az élet szervességéből, kint reked a többiek „normális” életrendjéből. Hőseiből többnyire hiányzik a kezdeményezés. Elfogadják azt, ami megtörténik velük. Például az Árva Lőtt і című novellájában a mostanára már megöregedett hajdani szép lány, Ötvös Lotti, cselédjének elmeséli pártában maradásának történetét. Egyre csak régi, hűtlen szeretőjére, Dezső Balázsra várt, és várja most is megújult reménnyel, mivel az megözvegyült. Éjszaka a kocsmázó, duhaj, részeg férfi meg is jelenik, hogy tréfából megkérje Lotti kezét. De ezt a gonoszságot a vénkisasszony már nem fogja fel, belehal a képzelt örömbe: A bút, bánatot csak elbírta, az örömet nem. -Nem ismerte addig. Különös élességgel fogalmazta meg az elszigeteltségük vagy kiszolgáltatottságuk következtében pusztulásba forduló asszonyi sorsokat. Petelei novelláiban jelenik meg először a meg nem értett asszonytípus alakja: A fülemile, Elkésett, Elítélve, A gyámoltalan. A századvég egész európai irodalmában egységesen ott van ez a típusjelenség, klasszikus megszemélyesítője Flaubert (e.: flober) Bovarynéja.

Erdély egyik legelhanyagoltabb vidékének parasztságával foglalkozott műfajteremtő kísérlete, a Mezőségi út című szociográfiája. Tényekre támaszkodva, de írói erővel jelenítette meg a teljes anyagi és szellemi széthullás riasztó képét. Az öngyilkosságok száma feltűnően sok novelláiban. Szereplői életük válságaiból csak ilyen megoldással tudnak kimenekülni. Egy öngyilkosság történetébe sűrítette mindazt a társadalmi és pszichológiai konfliktust, amely az általa feltárt életanyagot jellemzi. A jutalom című novellának Bogdán Gyuri a főszereplője. Az öreg cseléd megmenti a méltóságos úrnak egy megbokrosodott ló hátán ülő gyerekét. Az uraság hálából 100 arannyal jutalmazza és még egy miniszteri kitüntetést is kijár neki. Bogdán Gyuri felesége egy tehenet szeretne venni a pénzből, a cseléd viszont mindet elmulatja a kocsmában a falubeliekkel. A keserű kijózanodás és a gyötrő önvád öngyilkosságba hajszolja.

Legfőbb hatóeleme novelláinak a lírai hangnem. Jellemző írásaira a balladás előadásmód, a belső monológok gyakorisága s a sejtelmes természetábrázolás. Nagyon gondosan dolgozott kevés eszközzel. Novelláiban sokszor kínosan pontos kórrajzot festett szereplőiről: a lélekzavarodástól

egészen a megőrülésig, gyakran a végső tettig, az öngyilkosságig követve a sorsokat. Lehet, önmaga állapota is segítségére volt ebben a precíz láttatásban, de megérintette az európai pszichologizáló látásmód, amit majd Ambrus, később Csáth, még később Kosztolányi tett igazán magáévá a századforduló közeli magyar irodalomban. Drámai novellatípusa a XX. századi magyar elbeszélés előzménye.

GOZSDU ELEK (1849-1919)

Pályaképe • Szerb, román, macedón és magyar eredetű délvidéki polgárcsalád sarja. Ercsiben született. Gyermekkorát nagyapjánál töltötte Miskolcon. A szülők már meglehetősen elszegényedtek ekkorra. Iskoláit a délvidéki rokonok jóvoltából Temesvárott végezte. Jogi pályára lépett, Pesten tanult. 1880-tól újságírással foglalkozott, a Függetlenség című lapnál volt két évig. Ezután bírói pályára lépett. Fehértemplomban alügyész, majd Karánsebesen királyi ügyész lett. 1892-ben Temesvárra helyezték, ahol már méltóságos úr, királyi főügyész volt. Élete hátralévő részét ebben a városban töltötte el, itt is halt meg teljesen elfeledve, elhagyatva 1919 márciusában.

Irodalmi műveltsége eleinte francia irányú. Élménye a francia romantika, majd évek múlva az orosz irodalom, főleg Turgenyev és Dosztojevszkij hatása fedezhető fel. Nagyon keveset írt. írói hagyatéka: két regény: Az aranyhajú asszony (1880) és a Köd (1882), néhány dráma: A félisten (1908), A kárier (1911) és novellái. Irodalmi értéket képviselnek szerelmes levelei, amelyeket egy gazdag temesvári kereskedő művelt feleségéhez, Annához írt: Anna-levelek. Valódi, művészi újat novelláival hozott, melyekből évente kettőt-hármat írt. Kötetbe gyűjtve Tantalus címmel jelentette meg 1886-ban. Darabjait a címadó mítoszhoz nyilvánvaló

Tantalus v. Tantalosz - mitológiai alak, Zeusz és Plútón fia, Szipü-losz királya. Szörnyű bűntettéért - egy lakomán az olümposzi isteneknek saját fiát, Pelopszot tálalta fel - halála után az alvilágban „tantaloszi kínokat" kell elszenvednie örök időkig: kielégíthetetlen szomjúság és örökös éhség gyötri.

vagy burkolt kapcsolat fűzi, főként az eljátszott vagy elveszített jobb lehetőségek utáni sóvárgás motívuma. Hősei között van dekadens arisztokrata, lezüllött dzsentri, dilettáns színész, bukott szerb forradalmár, primitív temetőcsősz. Valamennyien önzésüknek, rögeszméiknek és szorongásaiknak áldozatai. Minden egyes darabja felvet valamilyen érdekes társadalmi kérdést. Rá akart világítani az okokra, amik miatt egy-egy

karrier kettétörik, amiért az emberek magányosakká válnak, romlottságukra és a nyomorúságra. A legtöbb novella fejlődésrajz, alapja szinte mindegyiknek azonos: fiatalkori hit vagy cél - találkozás a világgal, az emberekkel, a nagyvárosi vagy vidéki társadalom viszonyaival - s végül a kiábrándulás, magány vagy erkölcsi korrumpálódás. Ez történik Ordas Gidával is, Az étien farkas című novella főszereplőjével, aki vagyontalan, lezüllött dzsentrisarj. A novella az erősek és gyengék küzdelmét példázza, kiegészítve a XIX. század egyik individualista programjával, a „felsőbbrendű ember” különleges jogainak állításával. A főszereplő Rasz-kolnyikov (Bűn és bünhődés) elméletére emlékeztető módon osztja két részre az emberiséget, s véli úgy, hogy saját kiválóságának az a mércéje, hogy lelkiismerete elviseli-e a bűn (a gyilkosság) súlyát. A tantaluszi hév fűti, mindent magának megszerezni, mindent magának habzsolni, hogy a végére egy kiégett, erkölcsileg beszámíthatatlan emberré váljon.

Gozsdu műveiben korán megjelent a pusztuló dzsentri képe, halálra-ítéltsége, tragédiája. Földbirtokosai öngyilkos tivornyákon, féktelen murikban rohannak a pusztulás felé (Nemes rozsda, 1886). Az Arany füstben (1886) a pusztuló arisztokrata kastély és park atmoszféráját érzékelteti, az Aranypávában (1887) a fülledt vidéki úri társaság rajzát adja. Gozsdu realizmusa, emberábrázoló képessége ezekben a novellákban mutatkozik meg a legművészibben. Az Ultima ratio (1886) című novellája egyike legmélyebb és legművészibb írásainak. Egy öreg nyolcvanesztendős temetőcsőszről szól, akinek feltörő panaszában a magára hagyott, civilizálatlan nép jajszava szólal meg.

BRÓDYSÁNDOR (1863-1924)

Pályaképe • A modern irodalmi törekvések egyik bajnoka volt. A vezér szerepét erős, gazdag egyéniségével és művészetének izgató, felforgató természetével önkéntelenül töltötte be. Míg a Nyugat-nemzedék fel nem lépett, ő volt minden új jelképe, pártfogója, sugallója, s ezért irodalomtörténeti jelentősége fontosabb, mint maguk az egyes alkotások.

Egerben született zsidó kereskedő, nemzeti érzelmű, a 48-as hagyományok szellemében élő polgári családban. Apja a kiegyezés utáni szabad versenyben hamar tönkrement, s az elszegényedett család Budapesten telepedett le.

Tanulmányait anyagi okok miatt nem fejezhette be. Az ifjú Bródy rendkívül ambiciózus, szenvedélyes egyéniség volt, aki már serdülő korában művészi pályáról, sikerről álmodozott. Rajztanár, festőművész szeretett volna lenni, a reneszánszkor és Rembrandt

festészete volt rá a legnagyobb hatással. Önarcképek tömegét festette meg fiatalságától egészen nyomorgó öregségéig, sajátos „önéletrajzot” hagyva így az utókorra. A megélhetés kényszere azonban hivatali munkára kényszerítette, nagybátyja ügyvédi irodájában lett írnok. Ismertté Nyomor (1884) című elbeszéléskötetével vált, amelyben főként Zola emberszemléletét követte.

Ezután megnyílt előtte az út a fővárosi lapoknál. Dolgozott a Budapesti Hírlapuéi, az Ország Világnál, a Magyar Salonuál. Az 1890-ben induló A Hét című folyóiratnak az egyik legnépszerűbb munkatársa volt. Gyors budapesti karrierjét kolozsvári útja szakította félbe. Két évet töltött itt. Saját lapot akart indítani Erdélyi Híradó címmel. Aztán visszatért Budapestre a Budapesti Hírlaphoz. 1903-ban Gárdonyi Gézával és Ambrus Zoltánnal együtt megindították a Jövendő című folyóiratot, amely a Nyugat egyik előfutárának tekinthető. A Jövendő bukása és az öngyilkossági kísérlet után Bródy nehezen találta helyét a jelentős változásokat mutató irodalmi életben. Megfáradt, kiábrándult lélek volt, aki elszigetelődött a progresszió táborától. A forradalmak alatt nem vállalt szerepet, mégis menekülnie kellett származása miatt. Amint hazajött külföldről többet betegeskedett, mint dolgozott. 1924. augusztus 12-én halt meg. Mikszáth mellett a legnagyobb és legsikeresebb karrier az övé volt a századvégen.

Bródy írt regényt: Az egri diákok (1894), Az ezüst kecske (1898), A nap lovagja (1902), drámát: Királyidillek (1902) - három történelmi tárgyú egyfelvonásos dráma, valamint A dada (1902) és A tanítónő (1908), publicisztikát, de a legjobbat novelláival adta. Újdonságot jelentett írásaiban a nagyvárosi tematika^ a kapitalizálódó társadalom sajátos feszültségeinek átélt megközelítése. Ábrázolásmódja a népnemzeti iskola ekkorra már korszerűtlenné lett hagyományaihoz képest továbblépést jelentett a majdani Nyugat-körének látásmódja irányába. A műfaj zártsága mérséklő hatást gyakorolt rá: visszafogott bizonyos naturalista túlzásokat. Egyik fő erőssége nyelvének költőisége. Novelláiban a parasztian egyszerű hang a könnyed városi argóval ölelkezik, így adva lírát, izgalmat, gyöngédséget előadásának. Két csoportra különíthetjük el novelláit. Egyikbe a cselédnovellák tartoznak: Erzsébet dajka és más cselédek (1902), amelyekben a nagyváros leginkább kiszolgáltatott rétegének, a cselédeknek életét jelenítette meg. Naiv illúziók és tragédiák vegyülnek bennük, az igazibb élet utáni sóvárgás és a kiábrándító valóság kegyetlensége. A szereplők kezdetben tele vannak bizalommal. Azt hiszik, jó emberek közé keveredtek, de csak a gátlástalan önzéssel találkoznak. Erzsébet, a címszereplő, falusi leányként került Pestre egy gazdag ügyvéd családjához, hogy dajkaként gyereküket táplálja. Az első napok még derűs légkörben, gyermeteg ábrándok között telnek el: azt hiszi, hogy bérével majd saját gyermekének is jobb sorsot teremthet. Az ügyvéd azonban szemet vetett rá, s bár Erzsébet ártatlan marad, a ház asszonya megszégyeníti, és kidobja az utcára. Bródy együttérző szánalommal ábrázolja a szerencsétlen leány további útját, melynek tragikus lezárása az öngyilkosság.

Elbeszéléseinek másik kiemelkedő csoportja a halála előtt írt Remb-randt-novellák (1924). Megalázottságában az öreg, kitaszított festő sorsába élte bele magát. A tárgyszerű ábrázolás és a művészi önvallomás teszi megrendítő nagy ciklussá ezeket az írásokat. Kötetben csak halála után jelent meg 1926-ban Rembrandt. Egy arckép fényben és árnyban címmel. A ciklus egyik legsikerültebb darabja a Rembrandt eladja a holttestét (1923). A novella a művészlétről szól. Az öreg, csődbe jutott festő elmegy „előpénzt” kérni egy műkereskedőhöz festményével, Mosuszhoz. Neki nem a festmény kell, orvos fiának szeretne hullát szerezni, mert az holttest nélkül nem fejlesztheti tudományát. A mű groteszk fordulata, hogy a művész eladja neki saját holttestét, de megszabja az árat (ezzel „ingyen” eltemetteti magát). Az öreg művész némi elégtételt is érez, hogy „becsapta” a kereskedőt. A befejezés keserű, ironikus megállapításában a beteg, az irodalmi életből kiszorult író szívszorító fájdalma kap hangot.

GÁRDONYI GÉZA (1863-1922)

Pályaképe • A maga korában Jókai és Mikszáth mellett Gárdonyi Géza, az egri remete volt az olvasók körében a harmadik legnépszerűbb író. Hagyományszerető alkotó volt, akit szenvedélyesen érdekelt a nemzeti múlt, a falusiak élete és a nép nyelve. Stílusa ezért olyan egyszerű és bárki számára érthető. Azt vallotta, amit Arany János: a nemzet a köznépből felemelkedő, tehetséges emberek által tehető naggyá.

Agárdon született. Apja, Ziegler Sándor, német származású géplakatos. A szabadság-harc idején Bécsből Magyarországra költözött, s fegyverkovácsként szolgálta Kossuthot. Ez az örökség sokat jelentett az írónak.

Egerben végezte a tanítóképzőt, hat évig tanított különböző falvakban: Karádon, Devecseren, Sárváron, Dabronyban. Gyakran összeütközésbe került az egyházi hatóságokkal. Huszonkét éves korában megházasodott, feleségül vette a dabronyi pap tizenhat esztendős unokahúgát. Sikertelen házassága egy életre összeharagította a női nemmel. Gárdonyi később az újságírói pálya mellett döntött, egy ideig Pesten, majd 1897-től haláláig Egerben, a politikától és a közélettől elzárkózva élt és dolgozott. 1902-ben súlyos beteg lett, szívtrombózist kapott. Ötvenkilenc éves korában halt meg Egerben. Sírhelye az egri vár kertjében van. Fejfáján a következő olvasható: Csak a teste!

Híve volt a művelődésnek, a polgárosodásnak, de kedvenc hősei a falu népéből, a szegények közül kerültek ki. Szűkös anyagi helyzetén eleinte ponyvaregények (Göre Gábor-könyvek) írásával igyekezett enyhíteni. Egerbe költözése után már csak az irodalomnak élt.

ponyva - eredetileg vásári sátorponyván árult, olcsó kiállítású, illusztrált füzetecske, amelyet viszonylag olcsón tudtak előállítani. De általános megnevezése a szociológiai értelemben vett népszerű irodalomnak is. Annyiban tér el az elit irodalomtól, hogy e művek nem igényelnek az olvasótól szellemi erőfeszítést, leegyszerűsített világképet tükröznek, könnyen fogyaszthatok.

történelmi regény - több mint 200 évvel ezelőtt alakult ki Angliában. Regényműfaj, amely a múlt valamely lényeges eseményét, a történelem egy fordulópontját jeleníti meg. Megidézi a kor emberének legfőbb dilemmáit, az adott történelmi folyamat lényegét. Hősei a felemelkedni vágyó, történelembe beleszólni akaró polgárság ízlését, vágyait és öntudatát fejezik ki.

Gárdonyi kitűnő novellista volt. Egyik legnépszerűbb novelláskönyve Az én falum. Alcíme: Egy tanító följegyzései márciustól decemberig -decembertől márciusig (I. kötet (1898), II. kötet (1900)). Az író ajánlása: Mikszáth Kálmán úrnak tiszteletem és szeretetem csekély jeléül. Gárdonyi jó megfigyelő volt, mestere a tömören megfogalmazott részletleírásnak, a hősök beszéltetésének. Általában egyszerű jellemeket ábrázolt, de a hősök lelkében lejátszódó folyamatokat érzékenyen és pontosan formálta meg. Érzéseiket a beszédükkel és viselkedésükkel mutatta meg. Mikszáth palócaihoz hasonlóan az ő parasztjai is a babonák hiedelemvilágában élnek: A barboncás (1897), Tüzek meg árnyékok (1895). A legtökéletesebbek azok a novellák, amelyekben balladás tömörséggel és sejtéssel szól a szegénységben élő falusiak emberi tragédiáiról: A kék pille (1895), Kevi Pál halála (1897), A hópehely (1900). Talán legkülönösebb, szimbolista sugallató elbeszélése a Micó. Égy hétéves gyermek nézőpontjából értesülhetünk egy megesett parasztlány bűntettéről - újszülöttjének elemésztésé-ről. Magáról a csecsemőgyilkosságról szó sem esik a cselekményben. A kisfiú azt látja, hogy barátjának nővérét elviszik a pandúrok azért, mert vétett a becsület ellen. A szörnyű tett jelképes ellentéteként Micó macska az égő ház padlásáról próbálja kimenteni kölykeit, miközben maga is odavész a tűzben.

Gárdonyi legszívesebben gyermekekről, fiatalokról írt - különösen történelmi regényeiben -, akik a szegény nép soraiból küzdik fel magukat az úri társadalomba. Három regényt írt, mely régi korokat idéz fel, történelmi eseményekkel és történelmi alakokkal ismertet meg. Legkorábbi történelmi regénye Gárdonyinak az Egri csillagok 1901-ből. Fő hőse Bornemissza Gergely, a jobbágyfiúból vitéz hadnaggyá és egri hőssé felnövekvő, tehetséges és rokonszenves főhős valóságos ember volt. A regény arról győz meg bennünket, hogy a hazáért érdemes áldozatot hozni, s a hősies helytállás szép és értelmes cselekvés.

Ezt követte A láthatatlan ember (1902), mely Attila fejedelem korába vezet, s az Isten rabjai (1908) az Árpád-házi király, IV. Béla leányának, Szent Margitnak a környezetében játszódik. Gárdonyi mindhárom történelmi regénye az ifjúság kedvelt olvasmánya lett. Ifjúsági regénnyé teszi

őket, hogy fejlődő jellemű gyerekhősöket mutat be. Maga Gárdonyi így vallott regényiről: „Az Isten rabjai nekem a legszebb regényem. Az Egri csillagok a legjobb regényem. És A láthatatlan ember a legkedvesebb regényem.”

Társadalmi regényei közül Az öreg tekintetes (1905) című kisregényt kell kiemelnünk, melyben a város elembertelenedett, lélektelen pénzhaj-szolóival a vidék csupaszív, becsületes embereit állítja szembe. A városi erkölcsöket megszokni képtelen öregember az öngyilkosságba menekül.

Színművei közül A bor (1901) aratott nagyobb sikert.

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN (1866-1917)

Pályaképe • Ő az az író, aki túllépett nemcsak Mikszáth első korszakának és a szegedi parasztnovellának zsánerszerű parasztábrázolásán, hanem Petelei és Justh bensőségesebb, lélektani érdeklődésű ábrázolásmódján is. S elsőnek a magyar irodalomban: a Szeged vidéki tanyavilág népének problematikájában az egész válságba jutott szegényparaszti élet szociális gondjainak, nehézségeinek művészi megragadására vállalkozott.

Cegléden született elmagyarosodott német családban. Az apa egy hitelügylet során elvesztette vagyonát. Fia születésekor Cegléden, majd Makón volt kocsmáros. István Szegeden és Makón járt iskolába. Anyagi okok miatt egyetemre nem mehetett, így patikussegéd lett Szegeden. Három évig katona is volt, ahol számtalan szabálysértés miatt gyakran ült „egyesben”. A katonaévek után előbb a Szegedi Híradó, majd a Szegedi Napló munkatársa lett. 1899-től a Szegedi Városi Múzeumban dolgozott, amelyet 1904-től kezdve igazgatott. Részt vett a Szeged környéki ásatásokban, gyűjteni kezdte a vidék néprajzi érdekességeit, jelentős néprajzi és archeológiái tanulmányokat is írt. Jóformán nem is otthon élt, hanem a szanaszét szórt tanyák parasztjai, a kocsmák, vasútállomások, kaszárnyák, hadifogolytáborok népe között. Múzeumi irodájába zarándokoltak az emberek: levelet íratni, olvastatni, tanácsot kérni. A halál is munka közben érte. Kora tavasszal gyalog járta a tanyákat, megfázott, tüdőgyulladást kapott. Ötvenegy éves korában, 1917. április 24-én halt meg. Az egész tanyavilág, Szeged népe siratta és gyászolta.

írásait 1886-tól jelentette meg a Budapesti Hírlapban. Novelláinak kizárólag Szeged környékiek a szereplői. Legelső kötetének címe Szegedi parasztok és egyéb urak (1893). Egy addig ismeretlen „világrészt” fedezett fel az irodalom számára. Novelláinak alapkonfliktusát legtöbb

szőr az archaikus viszonyok között élő paraszti világkép, munkarend, szokásrendszer és erkölcs, valamint e paraszti világot szabályozni, „civilizálni” akaró városi hatalom tragikus összeütközése vagy fanyar, érteden találkozása szolgáltatja. Tömörkény legjobb írásaiban kívül marad az eseményeken, mintha harmadik személy mesélné el a történteket. A 90-es évek közepén írt novelláinak központi problémája: az emberhalál. Számtalan változatban dolgozta fel, hogyan halnak meg az egyszerű, tanyai emberek, s halálukban mily mélyen tükröződik életük nyomorúsága, sorsuk nehéz volta. Az életért folytatott mindennapos küzdelem, csöndes, egyszerű és hirtelen, munkaközben esett emberhalál, katonai számkive-tettség, természeti katasztrófák: mind megannyi drámai motívum: Városvégi dolgok, Főzés, Tanyák a hó alatt, Csőszhalál, Valér a földbe megy, Agyaghordás, Gugorázás, Vándorló földek, Fakadó víz, Katonadalok, Katona a kötélen, Parádé.

Novelláinak igazi vonzerejét két olyan tényező együttes alkalmazása adja, amelyek különben eléggé eltérnek egymástól. Az egyik az a kesernyés humor, amely mind szereplőinek, mind színhelyeinek bemutatását színezi, és amely következetesen alkalmazott lírai magatartást olt a különben objektívan előadott történetekbe. A külsődleges mozzanatok humorisztikus, fonáknak tetsző, különc és ezért mosolyra gerjesztő vonásai előtérbe állítása. A közmunkák körüli nyakatekert huzavonák, a lókötés akadályokkal, a húsvéti báránycsempészés, vásári alkudozás: mind alkalmak, amelyek a parasztot szokatlan, mulattató szempontból mutatják. A másik a pompásan felépített, nagy dramaturgiai tudással kidolgozott jelenetezés, amely mintegy felvonásokra és jelenetekre tagolja a többnyire rövid terjedelmű írásokat. Ez a legfőbb értéke többlépcsős csattanókra épített késői novelláinak. Ezek a novellák beszámolnak a világháborúnak a falusi életre tett hatásairól: a városvégi és a tanyai paraszti világ változásairól, a magukra maradt asszonyok küzdelmeiről, a gazdátlan földekről, az emberek keserűségéről, kiábrándultságáról, a gyászoló szülőkről: Etái és Tóni, Tanyai asszonyok, Öreg regruták, Nehéz emberek, Föltetszik a hajnal, Találkozás stb.

írói munkássága több tekintetben a naturalizmus stílusirányzatához kapcsolható. Ez mutatkozik meg enciklopédikusságában: a maga kijelölte világ teljes bemutatására törekedett - életmód, gondolkodás, nyelv egységének ábrázolására - kis történetek, esetrajzok, alkalmi észleletek végtelen sorában. Történetei sokszor közelebb állnak az esetleíráshoz és a zsánerképhez, mint a meséhez: a naturalizmusra jellemző személytelenség és fotografikusság gyakran megelégszik az állóképszerű ábrázolással vagy portrévázlattal. Tömörkényre jellemző a mozaikos szerkesztésmód. Utolsó két novelláskötetében (Népek az ország használatában, A kraszniki csata) a világháborús magyar népéletnek állított felejthetetlen emléket. Egész életműve, de főleg ezek a késői írások sokban ösztönzést jelentettek Móricz és a népi írók számára.

AMBRUS ZOLTÁN (1861-1932)

Pályaképe • A 80-as évek irodalmi csoportosulásainak egyik központi alakja, akit a fiatalok szellemi vezérüknek tekintettek. Tekintélye szorosan összefüggött azzal, hogy színvonalasan képviselt egy modern, európai műveltségű, széles látókörű magatartást.

Debrecenben született székely családban. Édesapja vasúti tisztviselő volt, s beosztása miatt gyakran változtatta a család a lakhelyét. Iskoláit Debrecenben végezte. Apja korai halála után Pestre költöztek, ahol a tizennyolc éves Ambrus tartotta el anyját és nővérét. A fővárosban jogot végzett. Éleinte tanítványokat vállalt, majd álnéven (Spectator) kritikákat, színházi cikkeket írt a Fővárosi Lapokba., a Pesti Naplóba és a Budapesti Szemlébe. Éjjel bohém, nappal józan, kenyérkereső hivatalnok, banktisztviselő a Magyar Földhitelintézetben. Itt Arany László volt a hivatali főnöke. Az intézet francia tőkére épült, ennek folytán Ambrus többször is kijutott Párizsba. Ott a bulvárokat, a művész kávéházakat, a kiskocsmákat kereste fel szívesen, de látogatta a Sorbonne és College de France előadásait is. A francia kultúra, a francia irodalom, elsősorban Anatole France, Flaubert, Maupassant, Zola hatása erőteljesen érződik írásain. 1890-ben indult a századforduló legnagyobb hatású szépirodalmi lapja, A Hét, ahol Ambrus vezető szerepet játszott. 1891-től tagja lett a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának. Később, 1917 és 1922 között a fent említett színház igazgatója volt. Ezután már nem nagyon volt ideje irodalmi alkotómunkával foglalkozni. Egyre többet betegeskedett. Pesten halt meg 1932-ben.

Ambrus Zoltán a modern nagyváros írója, ennek alakjait, az elkor-csosodó arisztokráciát és a bohém művészvilág figuráit jól ismerte. Elsősorban az értelmiség sorsával foglalkozott. Valódi értéknek a szellemi nagyvonalúságot, a műveltséget, a belső kultúráltságot tartotta, s ennek hiányát pedig élesen bírálta.

Irt regényeket: Midás király (1891), Gyanú (1892), Solus eris (1901), Giroflé és Girofla (1903), Tóparti gyilkosság (1912); kritikákat és tanulmányokat, amelyek kötetben is megjelentek: Vezető elmék (1913), Régi és új színmüvek (1915), drámát is, de igazi területe a novellaírás volt, melynek a századvégén ő az egyik legtudatosabb művelője, továbbfejlesztője. Novelláit ugyanaz a kettősség jellemzi, mint regényírói művészetét. Ezek is a regényíró világát tükrözik, de artisztikusabban (művészibben). Java részükkel sikerült magasabb művészi fokra emelkednie, mint bármelyik regényében. Novelláskötetei: Ninive _r pusztulása és egyéb elbeszélések (1895), Pókháló kisasszony (1898), Arnyékalakok (1901), Ámor és Halál (1911), Régi és új világ (1913), A kém és egyéb elbeszélések (1917).

parabola - erkölcsi célzatú példabeszéd, de retorikai-stilisztikai értelemben olyan történet, amelyet a hasonlóság, az analógia révén átviszünk egy másik történetre, helyzetre. Parabolisztikus lehet tehát egy múltban játszódó történet, ha a jelenre vonatkoztatjuk.

Történeti-egzotikus meséiben a parabolisztikus novella egy sajátos válfaját teremtette meg. A Ninive pusztulása például Jónás könyvét parodizálja. Arról szól, hogy a bűnös nagyvárosban még a prófétát is elcsábítják, s Jónás nem is a várost, hanem a benne elpusztult kurtizánt siratja. Realisztikus elbeszéléseinek hősei a hétköznapok világának zátonyra futottjai, a széthulló magyar középosztály vergődő tagjai, kisiklott életű emberek. Ezekben az írásokban a hűvös tárgyilagosság mellett megszólal a részvét és a megértő szánalom is: Ábránd, Gyűlölet, Bigyi, A gombkötő, A bicikli-király, Dalnokverseny. Híres novellafüzérében, a Berzsenyi báró és családja és a Berzsenyi lányok tizenkét vőlegényé ben a lipótvárosi újgazdagok erkölcsi és kulturális képét jeleníti meg szatirikusán. Képtelenek kitörni abból a körből, ahol az üzlet az első, s minden egyéb csak másodlagos. Művészetének szatirikus törekvései kapnak erőteljes művészi hangsúlyt a Kultúra füzértánccal (1911) című novella-ciklusában, a Mozi Bandi kalandjai (1915) című ifjúsági regényében, valamint néhány kiemelkedő háborús szatírájában, melyek A kém és egyéb elbeszélések (1917) című kötetben jelentek meg.

Ambrus Zoltán munkássága a századforduló magányos jelenségének nevezhető. Nincs köze a regionalizmushoz, az anekdotizmushoz, a szociológiai érdeklődésű naturalizmus is kevéssé jellemzi. Szerepe a kezdeményezőké, újdonsága a gondolatiságban, a világ- és emberlátásban, valamint a hangvételben rejlik. „Tudós” író, művei mindig elemző karakterűek, választékos, világos stílusúak, s az oktató szándék sem idegen tőlük.

1. Mi volt a századvég vezető műfaja? 2. Kik a képviselői a század-forduló novellairodalmának? 3. Milyen folyóiratok, irodalmi lapok jelentek meg ekkor?

Ф 4. Melyik táj, környezet játszik kiemelkedő szerepet Petelei István műveiben? 5. Mi Petelei műveinek három fő témája? Sorolj műcímeket tőle!

6. Ki volt Gozsdu Elek? 7. Melyek Gozsdu Elek főbb művei? Sorolj fel novellákat a Tantulus című kötetből! Kire utal a köteteim?

II 8. Melyik elbeszéléskötetével vált híressé Bródy Sándor? 9. Mely társadalmi réteg sorsáról szól a Rembrandt eladja a holttestét című novella? 10. Hol szerezte tanítói oklevelét, és hol élt Gárdonyi 1897-től? 11. Melyek Gárdonyi Géza legismertebb történelmi regényei? Miért maradt máig töretlen a népszerűsége? 12. Milyen stílusirányzathoz kapcsolható Tömörkény írói munkássága? Indokold! 13. Melyik társadalmi réteg életét mutatja be műveiben? 14. Kit tekintettek a fiatalok szellemi vezérüknek a századfordulón? 15. Melyek Ambrus főbb novelláskötetei? Mi jellemzi Ambrus novelláinak témavilágát és hangvételét? ¹

1. Készíts prezentációt A századvég novellisztikája és regényirodalma témakörből! Válassz egyet az alkotók közül! 2. Konferenciaórán vitassátok meg választás szerint Gozsdu Elek Őszi eső, Bródy Sándor Rembrandt eladja a holttestét, Petelei István A nagyapó, Tömörkény István Ferkó, Gárdonyi Géza Annuska apácza lesz című novellákat!

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára