Інформація про новину
  • Переглядів: 237
  • Дата: 19-06-2020, 04:39
19-06-2020, 04:39

MÓRICZ ZSIGMOND

Категорія: Tankönyvek magyar » Magyar irodalom





Попередня сторінка:  ADY ENDRE
Наступна сторінка:   BABITS MIHÁLY

MÓRICZ ZSIGMOND (1879-1942)

Móricz Zsigmond, a Nyugat első nagy nemzedékének tagja, a XX. század első felének legjelentősebb prózaírója. Művészetében az a folyamat tetőződött be, amely a XIX. század végén Mikszáthtal indult meg s a századforduló gazdag novellatermésével folytatódott. Novelláiban és regényeiben az erőteljes realizmust naturalista vonások is színezték. Magába olvasztotta a nagy elődök elbeszélő örökségét, de túl is lépett a hagyományokon. Megvolt benne Jókai áradó mesélő kedve, Mikszáth anekdotázó hajlama, de novellái és regényei már többnyire rövid időre tömörített, az eseményeket összesűrítő drámák, zárt kompozíciójú alkotások, jellemző szereplői pedig az önmagukkal és környezetükkel vívódó hősök. A magyar falu, a magyar vidék legnagyobb írója volt, a nagyváros világát csak élete vége felé ábrázolta.

ÉLETÚTJA

Gyermekkora, iskolái • 1879. július 2-án született Szatmár megyében, Tiszacsécsén, református családban. Neveltetésében a vallási és a hagyományos nemzeti értékek fontos szerepet kaptak. Édesapja, Móricz Bálint vállalkozó szellemével ötholdas parasztból a nagygazdák közé küzdötte magát. Édesanyja, Pallagi Erzsébet szegény, de művelt leiké-

szí családból származott, és mindenáron ragaszkodott kilenc gyermeke iskoláztatásához.

Móricz Zsigmond hatéves volt, mikor apja vállalkozása csődbe ment. Nagyanyjával Prügyre költözött. Itt járta az elemit. Nagy szegénységben éltek. Ennek ellenére 1890-től a Debreceni Református Kollégiumban tanult három évig. 1892-ben a szülők Patakra költöztek, ezért a negyedik gimnáziumi osztályt Móricz már itt kezdte. Tanulmányait azonban elhanyagolta, így az első félév végén három tárgyból megbukott. Ezért anyai nagybátyja, a kisújszállási gimnázium igazgatója, saját iskolájába vitte, ahol Móricz a hatodik osztályt majdnem színjeles eredménnyel fejezte be és ott is érettségizett 1899-ben. Ekkor már megérett benne az elhatározás, hogy író lesz.

Egyetemi tanulmányainak első színhelye Debrecen volt, ahol a teológiára iratkozott be, fél év múlva átment jogra, majd a pesti egyetemre. Diplomát azonban nem szerzett, elcsábította az újságírói pálya.

Házassága • 1905-ben feleségül vette Holies Eugéniát, akit Jankának nevezett. Három leányuk született: Virág, Gyöngyi és Lili. Házasságuk két évtized alatt teljesen megromlott. A lelki szenvedés, az emberi kétségbeesés, az apai fájdalom is közrejátszott abban, hogy annyi írói próbálkozás és újrakezdés után végre rátalált saját hangjára és témájára. Első kisfiúk meghalt, a második is, s ezután írta meg első igazi sikert hozó novelláját, a Hét krajcárt (1908). Az egyre emelkedő tiszteletdíjak véget vetettek a korábbi évek garasos kuporgatásainak. 1911-ben Leányfalun telket vásároltak, majd szép, kényelmes házat építettek rá. Családjának ez kitűnő otthont, nyaralásokat jelentett, ő maga pedig kiélhette gazdálkodó, kertészkedő szenvedélyét.

Házassága a 20-as évek közepétől egyre elviselhetetlenebbé vált. Janka mindenre és mindenkire féltékeny volt. Egymás után kétszer is öngyilkosságot kísérelt meg, s a második alkalommal már nem tudtak segíteni rajta. 1925 áprilisában halt meg.

1926-ban Móricz ismét megnősült, feleségül vette a fiatal színésznőt, Simonyi Máriát. Tíz évig tartott ez a házasság, válásukban (1937) szerepe lehetett Móricz fogadott lányának, Littkey Erzsébetnek is, akit Csibének hívott. Ekkor Móricz végleg Leányfalura vonult vissza.

A háborús évek és a Tanácsköztársaság • A világháború kitörésekor úgy gondolta, hogy a háború tisztítótüze elemészti mindazt, ami idejétmúlt és halálra ítélt a társadalomban. Önként jelentkezett 1915-ben haditudósítónak a keleti frontra. A magyar katonák hősiességéről akart riportokat készíteni, de a fronton szerzett tapasztalatok hamarosan rádöbbentették az embertelen borzalmakra, a hátországi nyomorra, a hadi gépezet korruptságára. Az 1919-es kommunista diktatúra kezdetben még reményekkel töltötte el. Tagja lett az írói direktóriumnak, munkatársa volt a Világszabadság, a Vörös Lobogó és a Fáklya című lapoknak. De hamarosan csalódott. A 20-as évek elején az új rendszerben mégis megszégyenítették, meghurcolták, valósággal gyalázták 19-es cikkei, riportjai

miatt. Leányfalui házából a csendőrök megbilincselve vitték kihallgatásra, kizárták az irodalmi társaságok. Néhány évig csak a Nyugat közölte írásait.

Az utolsó évtized • 1929-ben, Osváth Ernő halála után Móricz átvette Babitsosai a Nyugat szerkesztését. Egy 1931-ben írt cikkével országos felháborodást váltott ki. Elismeréssel írt a határon túl élő magyar ifjúság felvilágosult, demokratikus szelleméről, és szembeállította az otthonival: Izzóbb magyarság tombol ott a babiloni fogság érzései mellett, mint itthon, ahol ma is még a régi és sűrű levegőjű mesterséges sötétségben vannak az ifjak. Jobb és baloldal élesen támadta, a parlamentben felszólaltak ellene. Móricz kénytelen volt visszakozni. Belefáradt a szerkesztés gondjaiba is és 1933-ban megvált a Nyugattól. A népi írók ekkortájt kibontakozó mozgalmának az élére állt. 1939-től a Kelet Népe című folyóirat szerkesztőjeként támogatta a népiek törekvéseit.

Halála • A második világháború kitörése elrettentette Móriczot. Jövőbe vetett hite is megrendült, a fasizmust, Magyarország háborús szerepvállalását elutasította. írói tekintélyét is megpróbálta latba vetni a zsidótörvények sújtotta pályatársaiért. 1942. szeptember 4-én agyvérzés következtében halt meg Budapesten 63 esztendős korában.

MUNKÁSSÁGA

Első alkotói korszaka (1908-1919) • 1908-ban a Nyugatban jelent meg a Hét krajcár című elbeszélése, majd 1909-ben ugyanezen a címen novelláinak gyűjteményes kötete. A kötet megjelenésétől számíthatjuk Móricz első alkotói korszakát, amelynek legfontosabb jellemzője, hogy a magyar falvak és kisvárosok világát új szemlélettel ábrázolta. Paraszti hősein keresztül bemutatta a falvak társadalmi tagozódását: zsellérek, napszámosok, szegényparasztok, nagygazdák világát, és az ebből adódó tragikus élethelyzeteket, sorsokat (Tragédia, Judith és Eszter, Sárarany, Szegény emberek).

A Nyugat 1909-es évfolyamában kezdte el közölni első regényének, a Sáraranynak fejezeteit. 1911-ben jelent meg Az Isten háta mögött. Ezt követte 1912-ben A galamb papné, 1913-ban Kerek Ferkó. Első ízben festette meg hősében a nagyra, szépre törő lobogás s a hirtelen letörő, porba hulló, de az író számára bukásában is vonzó dzsentri figuráját. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1914) című kisregénye egy fiatal pár ci-vódásának és kibékülésének idilli rajza. A Szegény emberek (1916) című novellája már hangos tiltakozás az embert lealacsonyító vérontás ellen. 1917-ben jelent meg A fáklya című kisregénye, melynek alaptémája a vidéki értelmiség útvesztése, árulása. A Légy jó mindhalálig (1920) már címében is vallomás és program. Nemcsak a gyermekkort idézte meg regényében, hanem legfrissebb fájdalmait, érzéseit is.

Alakjait reális-naturalisztikus módon ábrázolta. Hősei lázadnak a sorsuk ellen, és Móricz lázadásuknak indítékait próbálja feltárni. Az okok

vagy társadalmi jellegűek (szegénység, feltörekvés, szerzésvágy, elvágyódás), vagy az ösztönökben rejlők (túlfűtött szexualitás - Túri Dani, Veres Pálné). Sorsuk többnyire tragikus, hiszen az egyéni boldogulást, a tehetség vagy a magánélet kibontakozását meggátolják a közösség normái, a társadalmi berendezkedés mozdulatlansága vagy az eltérő, ellenkező értékrendű környezet.

Második alkotói korszaka (1922-1933) • 1922-ben új téma jelenik meg regényművészetében: a magyar történelem. A XVII. századi Erdélyi Fejedelemség története alkalmas saját kora sorskérdéseinek megjelenítésére. Ez a mű a Tündérkert, melynek első részét a Nyugat 1921-ben közölte folytatásokban, könyv alakban 1922-ben jelent meg. Később két másik művel - A nagy fejedelem (1927), A nap árnyéka (1934) - Móricz trilógiává bővítette, és 1935-ben Erdély címen jelentette meg.

A 20-as évek jelentősebb regényeiben Móricz új témák felé fordult: a távolabbi múlt helyett a történelmi félmúltat elevenítette fel, a XIX. század végét, a dzsentri tegnapját. Közel egy évtizeden át szépirodalmi alkotásaiban a dzsentrit teszi művészetének mérlegére. A kezdeti rokon-szenv, a reményeket tápláló együttérzés azonban az egymást követő írásokban fokozatosan kiábrándultságba megy át, s a teljes reménytelenségbe torkollik.

Kivilágos kivirradtig (1924) című, harmonikusan szerkesztett regénye egyetlen éjszakába, az 1898. december 26-i István-nap hajnalig tartó mulatozásába sűríti az eseményeket. Az idősebbek és a fiatalok erkölcsi felfogását állítja szembe egymással, s az írói ítélet elmarasztalja az ifjabb nemzedék morális felelőtlenségét.

Az Úri muri (1927) cselekménye a millennium évében (1896) történik: körülbelül négy nap úri duhajkodásának keretében a környezetből kiemelkedni akaró, de annak szorításában elbukó ember tragédiáját írta meg.

Az 1929-ben kezdődő világgazdasági válság is hozzájárult ahhoz, hogy Móriczban végleg szertefoszlottak a történelmi osztályokhoz fűződő illúziók. Szinte naponta kerültek felszínre ekkor államhivatalnokok, városi vezetők különböző sikkasztásai, visszaélései, lelepleződött az egész intézményes korrupció. Rokonok (1932) című regényének ideje a megírás jelene, a nagy gazdasági válság évei. A cselekmény egy nagyszabású úri panama kipattanása körül bonyolódik. Ezzel a művel Móricz végleg kiírta magából a dzsentritémát.

A Forr a bor (1931) a Légy jó mindhalálig „folytatása”. Központi alakja az érettségi előtt álló, maturandus (érettségi vizsgára készülő) Nyilas Mihály, aki mindenáron, görcsös erővel készül írói hivatására. Osztálytársai, egy századvégi (1899) alföldi gimnázium nyolcadikos diákjai, léhák, könnyelműek, felszínesek. Nyilas Mihály furcsa különcnek számít komolyságával, elhivatottságával ebben a világban. A regény lehangoló végkövetkeztetése, hogy milyen felnőttek, milyen vezetők nőnek fel abból

a generációból, amelynek tagjai így készülnek fel az életre, ilyen módon válnak „éretté”.

Utolsó alkotói korszaka (1933-1942) • Új pályaszakaszának kezdetén a Barbárok (1932) című kötet áll kilenc novellával. 1936-ban újabb nagyszerű kötet látott napvilágot: a Komor Ló - huszonnégy novellával. Ezek az írások más jellegűek, közlés és a leírás háttérbe szorul, megnő a drámai párbeszédek jelentősége; szociografikus és folklorisztikai motívumok járják át a szöveget.

1936 őszén egy új élmény jelent meg életében: megismerkedett egy fiatal, árva, állami intézetben nevelkedett „kis proletárlánnyal”, Littkey Erzsébettel, akit írásaiban Csibének nevezett el. Több mint húsz novellája s Árvácska (1941) című regénye született a sokat szenvedett kis lelenclány embertelen sorsának élményköréből.

Utolsó nagyszabású, de már befejezetlenül maradt vállalkozása a XIX. századi híres betyárról, Rózsa Sándorról szóló trilógia lett volna. A Rózsa Sándor a lovát ugratja 1941-re készült el. A második kötetet Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, mely a szabadságharc idején játszódik, már nem tudta véglegesre csiszolni. Megjelent ugyan 1942 könyvnapjára, de ez a második rész befejezetlennek tűnik: fáradtsága, betegsége rajta hagyta a bélyegét.

MÓRICZ ÚJSZERŰ PARASZTÁBRÁZOLÁSA

Móricz paraszti témájú novellákkal kezdte írói pályáját, de hosszú időbe telt, míg el tudott szakadni a beidegzett, szinte kötelezővé vált konvencióktól. A kor csak a romantikusra színezett parasztképet kedvelte: a falu a derű, a csend, a nyugalom, a meghittség, a harmónia stb. csábító színhelye. Ezzel a faluképpel szállt szembe Móricz, és láttatta a szegénységet, az elégedetlenséget, a sok nyomort, a vad, hirtelen kirobbanó indulatokat, a durva ösztönöket és azt is, hogy a civilizálatlan körülmények között a tehetség elsikkad. A hagyományoktól és a konzervatív világszemlélettől való lassú elszakadás jelentette Móricz számára is az évekig tartó írói vergődést. Az egyéni szenvedés vezette el mások szenvedésének meglátásához, megértéséhez. Móricz új utat tört a paraszti világ ábrázolásában, új hagyományt teremtett. Novelláiban, regényeiben elsősorban a falusi szegények sorsát mutatta be életképszerű jelenetekben, gyakran példázatosan. Újításai közé tartozik, hogy szereplőit nemcsak sajátos tájnyelvi kiejtésükkel, hanem gyakran beszédmódjuk fonetikus helyesírási képével is jellemezte, akkor is, mikor a kétféle íráskép hangzás tekintetében semmiben sem különbözik.

A Hét krajcárban (1908) lefestett nyomor még csak a testet törte meg, a lélek ép és egészséges maradt. Ezt követő alkotásaiban már a lelket is megtöri a nyomor. Móricz - naturalista hatásra - egyre nagyobb figyelmet szentelt az ember ösztönvilágának működésére, s műveiben megjelenik később a túlfűtött érzékiség, az erotika is.

Tragédia

(Részlet)

Mindenki a Sarudy-lány holnapi lakodalmáról beszélt. Ebéd után lehevertek az aratók a keresztek tövébe, vagy a villákból, gereblyékből rögtönzött apró sátorok alá, ahol egy-egy szoknya adott egy kis árnyékot a fekvők arcára. Elég az, csak hogy napszúrást ne kapjon az ember. (...)

Kis János megette az almásételt, amit szeplős, málészájú fia, aki ijesztően hasonlított hozzá, kihozott utána. Azután körülnézett, de lusta volt keresztig menni s ott helyben dőlt el a tarlón. A kalapját az arcára tette s nyomban elaludt. Még annyit hallott, hogy Sarudy Pál borjút is vágatott a lakodalomra.

Azzal elaludt.

Senki sem törődött vele, a tulajdon fia sem. Ez elővette a cserépfazekat s belenézett, nem hagyott-e az apja egy kicsit neki is benne? Bizony nem hagyott. Olyan üres volt az edény, mintha a Bodri már ki is mosogatta volna. Ezzel fölborította a mázas csuprot s elment a kutya után földimogyorót keresni.

Mikor Kis János felébredt, első dolga volt megnyalni a száját. Almában lakodalomban volt s nagyon jól teleette magát. Kedvetlenül gondolt rá, hogy elfelejtett mindent, azt is hol volt, azt is mit evett. Legalább ne ébredt volna fel.

Hozzá volt szokva, hogy neki egész életében mindenről le kell mondani, hát nem soká sajnálkozott. Másik oldalra fordult és újra el akart aludni. Nem sikerült. Az arca olyan vörösre vált a kalap alatt, mint a főtt rák. Lelökte a megfeketült szalmakalapot s jól esett, hogy a mezei szellő hűvösen érte a bőrét.

- Egye meg a fene ezt a vén Sarudyt - gondolta magában -, eleget dolgoztam neki életemben, meghívhatna a lánya lakodalmára. Hadd laknék jól egyszer.

Felemelte a hüvelykujját:

- Lesz húsleves. Jó sárga, zsíros tyúkhúsleves. Az jó lesz. Abból megeszek egy tállal.

És már habzsolta is, szopogatta a sűrű, apró, sárgaszínű tésztacsigákat, amiket marokszámra eregetett le a nyeldeklőjén.

- Dolgozni emberek! - kiáltotta valaki. (...)

O is feltápászkodott. Éhesnek érezte magát. Odanézett a fekete falu cserépedényre. Üres... Úgyse volna benne, csak valami lötty.

Megrúgta az edényt; megvetően és dühösen. Annak beszakadt az oldala. Különben is drótozva volt már s egy drótszál a bocskorához akadt:

- Üssön meg a guta! - káromkodott Kis János és lerugdosta a lábáról a kölöncöt. - Már míg élek, mindig ebbe a szegénységbe kell szuszogni. Az a vén bitang nem fog elhívni.

Egész nap rosszkedvű volt. Észre sem vette senki. Kis János amolyan láthatatlan ember volt, akit senki sem lát meg. így élte le az egész életét,

sohase volt egy percig sem érdekes ember. Se nem erős, se nem gyenge, nem kicsi, nem nagy; nem sánta, nem hegyes; mi lett volna, ami feltűnt volna rajta. Olyan volt mint egy ember; két szeme volt, meg egy orra. Bajusza is volt. És sohasem jutott eszébe semmi. Ha reggel volt, felkelt, este lefeküdt; mikor eljött az ideje, megházasodott. Akkor lakott utoljára jól, beteg is lett tőle. Katona nem volt, a faluból tízszer se volt kinn, akkor is csak a vásáron. Nevetni csak egyszer nevetett életében jóízűen, akkor, mikor az apja le akarta őt ütni, amiért megette az egész tál galuskát s amint feléje sújtott, a saját ütésétől megtántorodott, felbukott s falba vágta a fejét. Bele is halt.

Még ez az egy érdekelte: az evés. A feleségét e miatt szokta elverni, s ha gondolt valaha valamire, arra, hogy mit volna jó enni. De ezt sem tudott sokat elképzelni. Hiába, a tapasztalat nem segítette.

Este, ahogy hazamentek s a gazdának megmondták, mit végeztek, azt mondta a vén Sarudy.

- Emberek, asszonyok, holnap este mindenki eljöhet a lányom lakodalmába. Annyit ehettek, amennyi belétek fér.

Kis János majdnem elszédült. Valósággal megijedt. Attól ijedt meg, hogy nem bír majd megfelelni a feladatnak. A többiek ujjongtak, éljeneztek, de ő hallgatott. Ott állt hátul, sötétedő este volt, senki se törődött vele. A többiek közt aztán ő is elindult nehézkes léptekkel hazafelé.

Otthon megette a vacsorát; korpacibere volt. Csendesen, szótlanul. (...) Egész éjszaka nem tudott aludni. Sokszor felébredt és ébren hánykolódott, de ha hozzáfogott arra gondolni, mi lesz holnap, igen nagy nyugtalanság fogta el. (...)

Összerántotta a szemöldökét.

- Egye meg a fene a vén Sarudyt, ma kieszem a vagyonából. Eleget kapáltam neki.

Nem mert reggelit enni. Ebédre meg se kóstolta az ételt, félt, hogy estére nem lesz éhes.

Máskor, ha összeveszett a feleségével, akárhányszor megtette, hogy egész napon át nem evett egy falatot sem, észre se vette. Most reszketett az egész belseje és szédülés fogta el az éhségtől.

Ősszeszorította a fogát, széles, erős, nagycsontú állkapcáját és szürke szemeivel mereven nézett előre. Egy vadállat makacs dühével viaskodott önmagával. De nem evett, megállta.

- Ótven töltött káposztát! - ismételgette magában s vas elhatározással vágta kaszájával a rendet. Taktusra, mint az aratógép. (...)

Végre alkonyodott. Hazamentek a munkából. Otthon már dél óta állott a lakodalom. Idő sem volt a hozzákészüléshez, le kellett ülni a terített asztalhoz.

Kis János egy zugba került; annál jobb. Falnak veti a hátát s akkor hadd jöjjön az ellenség. Ezzel a vak és vad elszánással szállott szembe valamelyik őse egy kétezer emberből álló török sereggel.

Hozták a levest.

János nem sokallt, nem kevesellt semmit. Jó mély cseréptányért kapott, amit a szakácsné színig öntött neki. Ujjnyi vastag volt a tetején az a sárga zsír, amely már nem is szakadt karikákra hanem egybefolyt.

Kis János fogta fakanalát s nyugodtan, komolyan kezdett munkához. A bélé reszketett s alig bírt uralkodni a mohóságán.

A tizedik kanálnál rettenetes megdöbbenés érte.

Úgy érezte, jól van lakva.

Sápadtság futotta el az arcát. Megérezte, hogy roppant feladatot vállalt magára. Megérezte emberi kicsinységét. Mint valami szél suhant át agyán a gondolat, hogy nem fogja megbírni, amit vállalt.

Összerántotta vastag szemöldökét; alacsony homlokán függőleges ráncok gyűrődtek, széles vasállkapcája összekattant s nekidült újra a csatának.

Gépiesen, ahogy a kaszát eregeti ívben jobbról-balra, most a kanalat emelte taktusra a szájához, míg csak a tányér ki nem ürült.

Akkor szédülést érzett és utálatos csömört. Az étel túl zsíros volt kiványadt, gyönge, zsírtalan löttyökhöz szokott gyomrának.

Túrós csusza következett. ízes, tejfölös, töpörtős, kövér. Jól telerakták a tányérját. (...) Ma már evett annyit, mint egész életében egy ülésre szokott. De összecsikorgatta fogát, s odatartotta a tányérját a harmadik fogásnak. (...) így ment ez két óra hosszáig, megállás, pihenés nélkül.

Akkor jött a töltött káposzta.

- Ötvenet! - mondta magában Kis János és a szemére fátyol szállt.

Nagy darab húsok voltak a töltött káposzták közé téve ráadásnak. És

Kis János, amint a három hatalmas töltelék után egy ilyen darab szívós, fövetlen, rágatlan húsdarabot le akart gyűrni - rémülten állt föl. A szeme kidagadt, szinte kiugrott vastag szemöldökei alól, a nyakán az erek kötélvastagra dagadtak.

Utolsó józan eszével kirohant a házból.

Az eperfához ért, mikor megszabadult a bajtól. A torkán szorult darab, amely már szinte megfojtotta, visszacsúszott a szájába.

Szemébe könnyek gyűltek s állkapcsát olyan keményen vágta össze, hogy éket se lehetett volna közé verni.

Azzal a szenvedély részegségével mondta el magában:

- Dögölj meg kutya.

Újra lenyelte a húst.

És most is képtelen volt rá. Megakadt az a torkán, s többet nem ment se le, se föl.

Az ember két keze a levegőbe kapott; sovány hosszú teste megfordult s hanyatt vágódott.

Irtózatos vonaglásban vergődött hangtalanul a földön, míg csak végleg el nem csöndesedéit.

Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.

Amit a műről tudnod kell

Tragédia (1909) című novellája már nemcsak a testet, hanem a lelket deformáló (eltorzító, elcsúfító), a komikum határát súroló nincstelenség-ről, egy ember örökös éhezéséről szól. Kis János nemcsak külsőleg jelentéktelen, érdektelen figura, hanem eldurvult lelkű, gyűlölködő, szinte a vegetatív ösztönélet szintjére korlátozott ember.

Témája • Az örökös éhezés, emiatt a főhőst csak egyetlen dolog érdekli, az evés. Címe egyetlen névszó, utal a befejezésre, nem műfajjelölő. Műfaja: novella. Újszerűsége: Móricznál a falu nem a nyugalom, a derű, a harmónia színhelye, bemutatja a nyomort, a nélkülözést és a szegénységet.

Szerkezete • Lineáris szerkezetű, az első nap ebédjétől a másnap délutáni lakodalmi vacsoráig tart.

ALAPHELYZET: Kis János arról álmodozik, hogy Sarudy meghívja a lánya lakodalmára, a gazda meg is teszi ezt.

BONYODALOM: Kis János eldönti, hogy kieszi Sarudyt a vagyonából.

KIBONTAKOZÁS: egész éjszaka az evésről álmodozik, régi emlékeket idéz fel. Másnap egész nap éhezik. A mulatságon kiderül: tíz kanál levessel jóllakott, ennek ellenére gépiesen eszik tovább.

TETŐPONT: a töltött káposzta húsa megakad a torkán.

MEGOLDÁS: megfullad.

Kis János jelleme • A főhős neve beszélő név. A leggyakoribb nevek egyike, ezzel is jelezte Móricz, hogy általános jelenségről van szó. A szereplő külsőleg sem különleges, jelentéktelen átlagember. Nincstelen cseléd. A falu legszegényebb rétegének képviselője. Élete sivár, szinte vegetál, nem gondolkodik, cselekedetei ösztönszerűek. Sohasem jutott az eszébe semmi, érzelmi életéből kipusztultak a nemesebb emberi vonások, s ha voltak is gondolatai néha, azok csupán az evésre, az ételekre vonatkoztak. Nevetni is csak egyszer nevetett „jóízűen", apja halálakor. Ez is torz látásmódjára utal. Egyetlen vágya, hogy egyszer jóllakhasson. A lakodalomra határozott céllal megy, úgy akar bosszút állni Sarudy gazdán, hogy kieszi a vagyonából. Móricz ezt a tudatlan, szerencsétlen embert minden komikumával együtt mégis a nagy tragédiák magasába emeli. Kis János sejti, hogy valami emberi léten felüli feladatra vállalkozott. Zsírtalan löttyökhöz, ciberelevesekhez szokott gyomra nem bírja a nehéz ételeket. Küzdelme az ételekkel - a zsíros húslevessel, a tepertős túrós csuszával, a lencsével, majd álmai netovábbjával, a töltött káposztával - valódi élet-halál küzdelemmé válik. De a pusztulás tudatában is nekidűlt újra a csatának. Célhoz érését persze megakadályozza a realitás, a valós világ, amely mégsem engedi, hogy tervét végrehajtsa. Az akadály egy lenyelt falat alakjában jelentkezik, amely megakad a torkán. Móricz pedig naturalista pontossággal mutatja be halálát.

A kisszerű, nevetséges célért folytatott hatalmas emberi erőfeszítés teszi groteszkké ezt a küzdelmet. Eltorzult bosszújával önmagát pusztítja el.

Esztétikai minőség • A novella esztétikai minősége a groteszk. Abból fakad, hogy két ellentétes esztétikai minőség keveredik benne. Tartalma tragikus, szerkezeti felépítése drámai, kisszerű a főhős és kisszerű a célja. A nagyság és a kisszerűség ellentéte groteszkké teszi a küzdelmet.

Üzenete • Kis János sorsa tragikus több szempontból is: túl nehéz feladatot tűzött ki maga elé, melyet minden áron végre akart hajtani. Értelmetlen és lehetetlen célt választott, ez okozta halálát. Az egész élete és halála sem tűnt fel senkinek - senkihez nem fűzte szeretetteljes kapcsolat, ezért senkinek sem hiányzott: Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, vagy azt, hogy élt.

Szegény emberek

(Rövidítve)

A katona rövid szabadságra érkezett haza a frontról, de családját adóságban és nyomorban találja. Beáll napszámosnak, hogy ezzel keressen pénzt, de mikor Vargáéknál meglátja, hol tartják a pénzt - amiből a napszámosokat is fizetik -, jobb módszernek látja, ha kirabolja őket. Másnap a földön dolgozva beszélget egy István nevű öreg paraszttal, de kilenckor elindul végrehajtani a kitűzött célt. Csak az a probléma, hogy Vargáék otthon hagyták a kislányukat és a csecsemőjüket a szomszéd lány felvigyázása alatt.

A konyha sötét volt és alacsony, szabad tűzhely, alatta fehérre meszelve a kemence... cserépfazekak... s vasvilla a kezében. Ezek a Vargáék is szegények voltak a háború előtt, csak most, hogy eladták a tehenet, meg a borjút... most vannak az ezrek...

- Mi az? — kiáltott bentről egy gyereklány.

A katonának kinyílt a szája s megállt a vére.

- Itthon vannak - motyogta.

Sápadt lett a fekete arca s visszább torpadt.

Egy fiatal lány kinyitotta a szoba ajtaját s ijedt és bámész szemmel, tátott szájjal nézett.

Hosszú pillanatokig néztek szembe. Lassan megismerte, hogy ez nem a Vargáék gyereke, hanem Szabó Eszter, a Szabó András lánya...

- Itthon vannak? - kérdezte végre rekedten.

- Nem.

-Hát.

- Elmentek reggel.

-El?

- Igen, a vásárba. Hiszen maga látta.

A katonának tágra nyílt a szeme. Aha. Ez már támad. Ez már ellenség.

S erre mindjárt nyugodtabb lett, s folytatta a szeme a villámlást, mintha most már joga volna felülkerekedni...

A lány mögött a Vargáék kislánya dugta ki a fejét. Ez is olyan gyerekes ijedt szemmel meredt rá... Úgy nézett rá, éppen úgy, mint az a lány... ott a háború elején... a legelső gyerek... ott Sábáéban...

Megmarkolta a vasvillát, a vére leszállt a szívére s várt. Várta a parancsot...

A katona nem engedheti meg magának, hogy szemtanúi legyenek, ezért a két idősebb lányt hidegvérrel meggyilkolja, de a kisbabát nem bántja. Dühödten jön rá, hogy Vargáék magukkal vitték a pénzt a vásárba, amit ellopott, az nem lesz elég az adóság törlesztésére és a téli betevőre, de nem tehet mást, hazamegy és elmondja a feleségének, mit tett.

Miután elmondta feleségének a szörnyűséget, az asszony is rájön, hogy valami megváltozott. A férje eddig soha nem tett volna ilyet. A novella végéig megismerhetjük a katona és a felesége érzését, illetve gondolkodását. Ez bennünk is drasztikusan megváltoztatja a férjről alkotott képünket.

(...) Csámpásan, kedvetlenül ballagott most hazafelé.

(...) Úgy megnyugodott, mikor a kapun beért.

A gyerekei ott álltak a ház előtt, s az anyjuk leguggolt hozzájuk és csókolta őket.

Komolyan, fakó arccal nézte a kedves gyerekeit, aztán megfordult, még mielőtt megcsókolta volna valamelyiket, ahogy az ajka kívánta. Érezte, hogy keresik.

Két csendőr állt meg a kapuban.

Az egyik leemelte a fegyverét s lövésre készen tartotta.

Neki a szeme se hunyorított.

A csendőrök rászegezett szemmel jöttek az udvarra.

- Járt maga a Varga házba ma? - kérdezte a fekete, az őrmester.

- A Varga házba? - szólott a katona nyugodtan.

- Mégpedig ma.

- Éppen ma?

- Éppen ma.

- Mert tegnap jártam.

A csendőr a szemébe meresztette a szemét.

- Azt tudom, hogy tegnap járt. Napszámért.

- Napszámért. Igen.

- De ma volt ott?

- Ma? Minek lettem volna ma.

- Mi van a zsebedbe? - kiáltott rá a másik csendőr.

A katona hidegen odanézett a tegezésre, de akaratlan lepillantott a zsebére. Egy fehér kendőnek csücske lógott ki s véres volt.

Nyugodtan kihúzta s gondolkodott, micsoda vér ez.

- Hogy magyarázza ezt meg? - szólt az őrmester.

- Hogy? - szólt a katona.

- Ki vele! - s a két csendőr úgy emelintette a szuronyos fegyvert, hogy bármely pillanatban használhassák.

A katona csendesen elmosolyodott s mintha nem törődött volna velük.

- Megvágta magát a kisfiam. Az ő kezét törültem le vele. Be is kötöttem.

A csendőrök meglepetve figyeltek.

A gyerek után néztek, aki nagy, okos szemmel bámészkodott rájuk az anyja mellől. Az asszony reszketve fojtotta könnyeit s nem is nézett rájuk, a legkisebb gyerekét szorította a szívére, másikat kezén tartotta.

- Miért van bekötve a kezed kisfiam? - kérdezte szépen az őrmester a gyereket.

Az még nagyobbra nyitotta a szemét.

- Én nem tudom - mondta s az apjára nézett. - Édesapám bekötötte, mikor hazajött, pedig az övé volt véres.

Mindenkinek az arcán meglepetés volt, a katona azonban hosszan elnézte a kisfia okos, csillogó arcát. Szeretettel nézte, elmosolyodva nézte...

- No fiam - mondta -, most csendőrkézre adtál...

Akkor odafordult bizalmas egyszerűen a két csendőrhöz, a fekete őrmesterhez.

- Hát én voltam... csendőr urak... (...)

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • Az életrajzból tudjuk, hogy Móricz az első világháború kitörése után önként jelentkezett haditudósítónak a keleti frontra. Az itt szerzett tapasztalatok ihlették többek között a Szegény emberek című novellát 1916-ban. A novella témája - nagyon leegyszerűsítve - az első világháború hatása a falusi emberek életére, értékrendjére, a katonák személyiségének széthullására.

Ideje • A novella fiktív ideje megegyezik a megírásának valóságos, történelmi idejével, ezért egyfajta korértelmezés. Az írás ugyan nem jelzi évszámokkal a cselekmény idejét, de az első világháborút egyértelműsítik a helyszínek (Sabác, Oslava, Volhínia, Doberdó, Koltov, Lukovice, Zizim) és a német nyelvű harcászati kifejezések, katonai műszók. A történet ősszel, novemberben (elmúlás = ősz) játszódik.

Címe • Sajátos módon utal a cím a mű tartalmára. Látszólagos ellentmondás csupán, hogy a novella főhőse katona, a mű mégis szegény embereket említ - a katona is állandóan tudatában van szegénységének, ez tettének motiválója. Ugyanakkor a többes számú alak általánossá tágítja a katona egyedi sorsát. A cím hordozza az író véleményét, ítéletét: a szegény szónak itt nem az anyagi értelemben vett jelentése fontos csupán, a lelki-szellemi nyomorúságra is utal.

Helyszínek • Az idő előrehaladtával változnak a helyszínek: egy kert, az utca, a Vargáék háza, a sárköz, a katona otthona, a folyó töltése, a városi vásár, az út vissza, újra az otthona és utoljára ki a kapun.

Cselekménye, szerkezete • A novella felépítése hagyományosnak tekinthető abban az értelemben, hogy cselekménye időben előrehala

dó, lineáris elbeszélésen, leíráson, párbeszédeken és a szereplők gondolatainak, érzelmeinek bemutatásán alapul, amit emlékek, víziók, háborús hallucinációk szakítanak meg.

ALAPHELYZET: főszereplője egy katona, akit a szerző nem nevez meg. 26 hónapos háborús szolgálat után hazatér 28 napra, s megpróbálja nyomorgó családjának biztosítani a megélhetést, dolgozik.

BONYODALOM: hiába van otthon, nem a jelent éli. Háborús emlékei visszatérnek, tudata zavarodott, nem tud különbséget tenni a két élethelyzet között. Felesége adósságot halmozott fel. Nem talál más kiutat a család problémáinak a megoldására, mint a rablást.

KIBONTAKOZÁS: a módos Vargáékat akarja kirabolni, tudja, hogy a vásárba készülnek. Kiterveli az alibijét. Vargáék a gyerekeket viszont otthon hagyják, a pénzt meg magukkal viszik.

TETŐPONT: másnap napszám után betör Vargáékhoz. A visszafeleselő, ellenkező két gyereklány láttán a katonában működésbe lépnek a fronton reflexszé vált, begyakorlott mozdulatok: parancsnok híján a szegénység kommandíroz, fegyver helyett jó a vasvilla és a kés is, és aztán rá az ellenségre.... Megöli őket. Feleszmélésének első jele, hogy a síró csecsemő szájába cumit tesz. Ezresek helyett csak 145 forintot talál. Látszólag nincs lelkiismeret-furdalása, elmegy, hogy törlessze az adósság egy részét. Otthon nyugodtan játszik gyermekeivel, elmond mindent a feleségének, majd együtt elmennek a vásárba. Víziói, látomásai vannak, a feleség ekkor jön rá: férje lelkét tönkretette a front. A férfi hazafelé eldobja a maradék pénzt. Nyugalom és békesség szállja meg, s úgy érzi, megtisztult minden vértől.

MEGOLDÁS: hazaérve azonban a csendőrök fogadják, hogy az igazságtalan társadalom - mely az ölésre kényszerítette - törvényét és igazságát (a gyilkosság a legsúlyosabb bűntett) is rámérjék.

Üzenete • A mű példázat arról, hogy mivé teszi a háború az embereket, hogyan válik gépies cselekedetté az öldöklés - otthon. A történet drámai tragikuma, a gyilkosság naturalisztikus ábrázolása elrettentő és figyelmeztető. A katona sorsa, miként Bertold Brecht Kurázsi mama... című drámájában Eilifé, arra figyelmeztet, hogy a háború, az öldöklés olyan torzulásokhoz vezet az ember személyiségében, melyek nemcsak az egyén sorsában vezetnek tragikus következményekhez, a társadalom felelőssége is, ha eltűri és elfogadja, hogy tagjaival ez megtörténjen. A katonát nem menthetjük fel tette alól, hiszen brutálisan meggyilkolt két gyermeket, bár sajnálatot érezhetünk iránta, mert tudjuk, hogy a háború borzalmai, embertelensége okozta lelki torzulását. Ezért inkább áldozatnak tekinthetjük, mint tudatos, közönséges bűnözőnek. 1

1. Hogyan kapcsolódnak Móricz Zsigmond életpályájához a következő évszámok: 1879, 1885, 1890, 1892, 1899, 1905, 1908, 1911, 1915, 1919, 1924, 1926, 1929, 1933, 1939, 1942? 2. Milyen konvencióktól kellett elszakadnia Móricznak a parasztábrázolás terén?

3. Móricz alapvetően realista író. Melyik az a stílusirányzat, amelyik legtöbbször színezi írásainak stílusát? Hogyan jelentkezik ez a Tragédia című novellában? 4. Jellemezd Kis János alakját! 5. Milyen esztétikai minőséget fedezhetünk fel a novellában?

Ili 6. Mi ihlette, miről szól a Szegény emberek című novella? 7. Értelmezd a címét! 8. Bontsd jelenetekre a novellát! Tartsd szem előtt a főhőst és az ő mozgását! 9. A mű példázat arról, hogy mivé teszi a háború az embereket, hogyan válik gépies cselekedetté az öldöklés otthon - vezényszó híján is. Nyelvileg mi utal a katona tudathasadásos állapotára? 10. Végső soron a szörnyű tett, a két gyilkosság elindít a katonában egy, a tudathasadással ellentétes, önszemlélési folyamatot. Mikor kezd önállóan gondolkodni?

1* Sajnos Ukrajna keleti részében is háború folyik az orosz és a - * t LíUtol SZeparatista erők ellen. Kárpátaljáról is nagyon sokan vettek részt eddig a harcokban. Van-e az ismeretségi körödben olyan ember, aki megjárta a frontvonalat?

A DZSENTRITÉMA MÓRICZ REGÉNYEIBEN

A Móricz korabeli dzsentri nem azonos már azzal a társadalmi réteggel, amelyről Mikszáth írásai szólnak. A XX. századi dzsentri fogalma sokkal szélesebb kategória: a birtokot szerzett hivatalnoktól, a földeket vásárló idegen származású nagypolgártól a fölemelkedő nagygazdáig, az apadt birtokú régi földesúrig sok mindenki beletartozik.

Az ő főhősei nem afféle úri svihákok, mint Katánghy Menyhért vagy Noszty Feri, hanem átlagon felüli, kiemelkedő képességű emberek, akikben nagy, előremutató tervek lobognak. Ezért is keserűbb, lesújtóbb a kiábrándulás: a nagy akarások semmivé foszlanak, az elszánások, tervek rendre zátonyra futnak, a legjobbak sorsa is a bukás.

Az úgynevezett dzsentriregények a történelmi osztályból való fokozatos kiábrándulás egy-egy állomásai: bennük az író saját kora országvezetésének visszásságait, korruptságát, morális züllöttségét mutatta be. A Rokonok például a teljes kiábrándulás, a teljes illúzióvesztés regénye.

Rokonok

(Rövidítve)

Kopjáss Istvánt váratlanul kinevezik főügyésznek. Megválasztása azért meglepő, mert a volt főügyész, Makróczy a város kiskirálya, s egyben igen jó cimborája a helyi vezetőknek. Line elcsodálkozik azon, hogy miért pont a férjét választották meg. Kopjáss elmondja feleségének, hogy valójában Makróczy elszólta magát: zsé, vé.

- De mi az?

- Zs. V... Ez van ráütve minden bútorára, minden tárgyára, minden marhájának a tomporára: Zs. Y. Zsarátnok Városa... De mindenki tudja, hogy a városi gazdálkodásra való célzással ezt úgy szokták mondani, hogy azt teszi, hogy „zsebre váglak”.

Lina felkacagott.

- Marha - mondta vígan.

- Elég marha. Mert egy pillanat alatt végigfutott az egész közgyűlésen, hogy mit mondott Makróczy. Makróczy nem is gondolta ezt komolyan, inkább csak olyan szabad tréfa volt tőle, hiszen tudod, milyen nyers ember, de valahogy a közgyűlés egy pillanat alatt megfordult. Úgy megbolygatódott, mint egy méhkas. Megirigyelték Makróczytól, hogy ő legyen az alföldi dózse. Merthogy a polgármester a zsebében van, azt már alaposan zsebre vágta, hát most aztán ő lett volna a város teljhatalmú ura... Mindig vannak ilyen tragikus fordulatok. Itt, dicsősége tetőpontján érte utol Makróczyt a nemezis1. Megelégelték... Még a százezer holdas városi határ is szinte végigborzongott, biztosan a szelek is hallották, és végigsustorogták a pusztákon, hogy zsé, vé, zsé, vé... és a föld megrázkódott, barátom, és lehányta magáról a vén zsiványt. Mindenki kihúzta a nevét a szavazócéduláról, azt mondják, még maga a főispán is.

Kopjáss István lett a főügyész. A városházára menet rádöbbent, hogy milyen szegényes körülmények között él; az utcán folyik a szennyvíz, nincsenek szennyvízelvezető csatornák, hanem a járdán keresztül távozik a háztartásokból. Felvillan az ötlet a fejében, hogy venni kéne valahol egy házat. Találkozik a Takarékpénztár igazgatójával, aki rájött, hogy valamilyen úton-módon nagyon távoli rokonok, és meghívja a csütörtökönként esedékes fogadóestélyre. Karonfogva mennek az utcán. A polgármester is hívatja, megbeszélésre, és még egy riporter is tájékoztatót kér a programjáról. Először a polgármesterhez megy. A megbeszélés fő témája, hogy meg kell szerettetni az emberekkel az adófizetést. Kopjáss István egyszerűséggel azt mondja, hogy az a fő, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. A polgármesternek nagyon tetszett ez az egyszerű, ám frappáns állásfoglalás. Emlékezteti, hogy ne felejtsen el megjelenni a csütörtöki fogadáson, mert jóformán itt dőlnek el a pénteki közgyűlés dolgai. Badai Isti, az osztály legfiatalabb tagja elmondja, hogy valóságos legendák keringenek arról, hogyha Kardics valakinek nem nyújt kezet, akkor az halott ember. Vajon ő mi lehet, ha karonfogva sétáltak, talán újjászületett? A riporternek is a kecske és a káposzta esetét mondja el.

Kopjáss ahogyan nézegeti az aktákat, s az ügyeket, egyre inkább rájön, hogy mindenhol jelen van a korrupció. A hír, hogy főügyész, minden kedves ismert és eddig ismeretlen rokonhoz is eljut, akik most pénzt kérnek tőle. Minden rokona csak ezért keresi meg, és kínál fel különböző üzleti lehetőségeket - Berci bácsi is csak Kopjáss pénzére pályázik. Nem véletlenül, hiszen ha valakinek hirtelen felviszi az Isten a dolgát, akkor minden létező és nem létező rokon jelentkezik, hogy pénzre van szüksége - rokonok között pedig úgy illik, hogy segítik egymást. Kopjáss számára megvételre ajánlják fel a Boronkay-villát, méghozzá alacsony áron.

Kardics bácsi, a helyi Takarékpénztár igazgatója is közli, hogy ők ketten végül is rokonok, s ennek mentén rá akarja venni őt, hogy segítsen a Sertés-tenyésztő üzemet újraindítani. Kopjáss utánanéz az ügynek, s óriási csalásokat fedez fel. Rendet akar teremteni. A Sertéstenyésztő ügyeit kezdi tisztán látni, s úgy érzi, végre győzhet, elérheti minden célját, mert a kezében van mind a polgármester, mind Kardics bácsi. Közben igyekszik az összes rokonnak valamilyen állást szerezni.

Boronkay búcsúestélyén vesznek részt feleségével, amikor hazafelé menet észreveszi, hogy a Városházán ég a villany a polgármester szobájában, de ekkor még nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek. Másnap bemegy dolgozni, s látja, hogy felforgatták a Sertéstenyésztő aktáit, s minden bizonyítékot, amit idáig megszerzett, eltüntettek.

Bemegy a polgármesterhez, mert feljelentést akar tenni, de a polgármester kineveti, és elmagyarázza a főügyésznek, hogy ő azért töltheti be ezt a posztot hosszú idő óta, mert bár segítette a rokonait, soha egyiknek sem szerzett állást a városnál. Kiderül, hogy Berci bácsi, tulajdon nagybátyja is átverte Kopjásst.

Úgy érzi elveszett, s letaglózva hagyja el a polgármester szobáját. Nemsokára jön a hír, hogy Kopjáss pisztollyal öngyilkosságot kísérelt meg. A polgármester, s Kardics bácsi is azonnal intézkednek, hiszen a város legbecsesebb emberéről van szó, akinek életéért mindent meg kell tenni.

- Méltóságos úr - dadogta a főügyész úr, a főügyész úr...

- Na, na, mi az?

- Meglőtte magát.

- A, á, s miért?

Oly felháborodottan nézett az emberre, hogy az ijedten hebetelt.

- Azt nem tudom, kérem.

- És miféle revolver? Hol vette a revolvert?

- Alázattal kérem, a Makróczy főügyész úr revolvere itt maradt az irodában, azzal.

- A, a... de hisz ez rettenetes... Hát hamar orvost... meg kell menteni azt a szegény embert... Meghalt?

- Haldoklik.

- Nahát, akkor mit ácsorognak, a teremtésit. A legbecsesebb embere a városnak. Azonnal mozgósítani az egész kórházat.

- Igenis.

Péterfi dr. elrohant, ahogy jött, s a polgármester felvette a köpenyét és a kalapját, mert a folyosók cúgosak.

- Csak nem akarsz odamenni? - kiáltott ijedten Kardics.

- Dehogyse akarok. Ez rettenetes. Meg kell menteni. Meg kell gyógyítani.

Odaszólt a belépő titkárhoz:

- Azonnal utaljatok ki ezer pengőt az özvegynek... Illetve a szegény feleségének... Ötszázat. Küldjétek át neki azonnal ötszáz pengőt.

- Százzal én is megtoldom - mondta Kardics bácsi, s már nyúlt is a zsebébe a tárcájáért. - Ilyenkor pénzre van szükség.

Sietve indultak a szegény ember megmentésére.

Amit a műről tudnod kell

Keletkezése • 1930-ban kezdte közölni a Pesti Napló ban, könyv alakban 1932-ben jelent meg. Az Erdély-trilógia első két részének munkálatai közben erősödött benne egyre inkább az az elképzelés, hogy a régi

történelmi osztály egyes tehetséges, jobbra hivatott embereitől lehet esetleg várni az ország felvirágzását.

Címe • Témajelölő. A műben megjelenő rokoni világ már inkább riasztó, taszító, mint kedélyes. A rokoni érintkezés érdekeken alapul, a szegény rokonok piócaként tapadnak arra, aki egy kicsit följebb emelkedik, s kötelezően számíthat a közelebbi-távolabbi rokonai hirtelen felbukkanására. Nincs összetartás, és nem garancia a rokonság a megbízhatóságra sem. A rokonság egy újabb változatára is utal Móricz a címmel: a pénzen vett rokonságéra. A mű olyan világról szól, ahol a környezet magához hasonlóvá, rokonává teszi az újonnan odakerülőt.

Témája • Zsarátnok város életét, urainak korruptságát, érdekeik ösz-szefonódását leplezi le az író az új főügyész, Kopjáss István tapasztalatai, élményei, hivatali pályafutása alapján.

Regényidő • A regény ideje valóságos és nagyjából megegyezik a regény írásának idejével - ezért egyidejű (kontemporális) regénynek, is nevezzük. A regénybe foglalt történelmi utalások segítenek a regényidő megállapításában (Kopjáss világháborús részvétele, a forradalmak idején elszenvedett nélkülözések, a trianoni szerződésről - Kati néni Felvidékről érkezik -, az 1920-as évek gazdasági stabilizációjáról, majd az ezt követő dekonjunktúráról1). A cselekményidő is megállapítható. Kopjáss főügyésszé választása és öngyilkossági kísérlete közt megközelítőleg egy hónap telik el.

Helyszínek • A regény helyszínei egy kivétellel (mikor Kopjáss István Budapestre utazik) Zsarátnok városában találhatók. Ez a hely fiktív, ilyen nevű város nincs az Alföldön (szemben a regényben említett más településekkel: Nyíregyháza, Nagykároly, Salgótarján). A város neve beszélő név, a zsarátnok szó a leégett tűz után még lassan izzó parazsat jelenti. Tipikusan magyarországi kisváros. Gazdasági, politikai és szociális állapota az egész országra jellemző.

Szerkezete, cselekménye • Móricz jól szerkesztett, egységes sodrású, minden részletet a mondanivaló szolgálatába állító alkotása. A kompozíciónak egy olyan feszes, drámai formájáig jutott el, amelyben már minden háttérbe szorul, ami nem a lényeget szolgálja. A művet két estély foglalja keretbe. Az első pezsgős vacsora, melyen a főügyész megválasztását ünnepük, az utolsó összejövetel Magdaléna bankettje.

A cselekmény az új főügyész megválasztásának másnapján indul. A főhős a történteket feleségének, Linának (Szentkálnay Lina) meséli el, s naiv módon valóban elhiszi, hogy Makróczyt, a volt főügyészt anekdotába illő elszólása {azt mondta, hogy zs. v.) buktatta meg.

A nagy gazdasági összeomlás következtében a város nyakába szakadt a roppant pazarlással felépített Sertéstenyésztő csődje. A részvény-társaságban érdekelve volt a város, a főispán, az alispán, a nagybirtokosok és a kisgazdák széles tömege. Az építkezés „hulladékaiból" az üzlet

vezető igazgató, Boronkay Ferenc részére modern luxusvillát is építenek a város előkelő negyedében. Mielőtt azonban az üzem produkálni tudott volna valamit, a sertés ára lement, a kukorica ára meg felment. Erre beütött a krach. Ezt a krachot, az egész úri társaságot magával rántó botrányt kell valahogy eltussolni: ezért van szüksége a városnak egy tiszta múltú, fedhetetlen főügyészre, de egyúttal olyasvalakire is, akitől nem kell tartani. így esett a választás a volt kultúrtanácsnokra, Kopjáss Istvánra.

Kopjáss István pontosan tudja, hogy min kellene változtatni. Már az első hivatali napján azonban megérzi, hogyha meg akarja őrizni a véletlenül elnyert pozíciót - ahol lehetősége nyílhat a változtatásokra -, meg kell alkudnia. Jól kifejezi ezt a polgármesternél és az ellenzéknél egyaránt sikeres mondata, „programja": A kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon.

Már a választás másnapján feltűnik az első szegény rokon, és segítséget kér a váratlanul magas pozícióba jutott unokaöcstől. Lajos bácsit követik a többiek is: Berci bácsi, Menyhért, Albert, Adélka és Kati néni, az egész „poloska faj", ahogy Lina nevezi őket. Az új főügyészt fokról fokra behálózzák: a szegény rokonok alulról tolják, a város vezetői felülről húzzák a panamák felé. Kardics folyószámlát nyittat számára a Takarékpénztárban, a nyakába akarják sózni a kompromittált Borokay Feri luxusvilláját, végül őt vennék be harmadiknak a Sertéstenyésztő megmentésére létrehozandó szindikátusba.

panama - gazdasági érdekek érvényesítése, csalással, megvesztegetéssel, a közpénzekkel való visszaélésekkel. Nevét a Panama-csatorna építése körüli nemzetközi botrányról kapta. szindikátus - nagyvállalatok ideiglenes szövetsége a piaci előnyök biztosítására: pl. árszabályozás, értékesítés.

A magánéletét, feleségéhez való viszonyát is fokozatosan kettősség jellemzi. A korábban megbecsült takarékos, a családjáért élő asszonyt hirtelen koloncnak érzi, aki visszatartja őt a szárnyalástól. A másik asz-szony, Szentkálnay Magdaléna, az újonnan megnyíló lehetőségek jelképe: elegáns, szép, intelligens és független. Linával szemben a valóság helyett az ábrándok, eszmények világát képviseli. Kopjáss vesztét végül is az okozza, hogy meg akarja mutatni a hatalmát, hogy vele is számolni kell. A helyi hatalmasságok ezt már nem tűrhetik. Olyan helyzetbe hozzák, hogy épp ő tűnik fel panamistának és a legfőbb népnyúzónak. Ellene fordítják minden korábbi elképzelését. A polgármester és Kardics nagyon elégedettek. Úgy érzik, hogy most már Kopjássból remekül használható ember lesz, akinek kiváló ötletei vannak. Kopjáss csak egy kiutat lát, öngyilkos lesz. A regényből azonban nem derül ki, hogy meghal-e, vagy a kórházban sikerül megmenteni.

A polgármester és Kardics bácsi azonnal intézkednek, hiszen a város legbecsesebb emberéről van szó, mindent meg kell tenni, hogy megmentsék.

Szereplők • Kopjáss István a regény központi alakja, az ő szemével látjuk az eseményeket.

■ Kopjáss István: 45 éves, jellegzetes móriczi hőstípus, hasonló Ma-tolcsy Miklóshoz (A fáklya), Szakhmáry Zoltánhoz (Úri muri) - az általa képviselt magasztos eszmék, a változtatás igénye és programja nem valósítható meg az őt körülvevő világban, így tragikus alak. Másrészről Móricz az ő sorsában is bemutatja a saját magánéletében megtapasztalt ambivalens házastársi viszonyt, a magasba törő férfi és a realitások világához ragaszkodó asszony között.

Kopjáss mint egyszerű városi kistisztviselő, kultúrtanácsnok, a tanügyi és kulturális osztály, a legutolsó, leglényegtelenebb ügyosztály vezetője megválasztásáig tiszta erkölcsű ember, művelt, széles látókörű, aki oly sok kemény, szigorú kritikát mondott a város urairól. Főügyésszé választásával egy új világ nyílik meg előtte, gyermekeinek szebb és jobb életet biztosít. Egy csapásra irigyelt ember lesz, a kegyeit keresik olyanok, akik eddig még köszönésre sem méltatták. Megelégedéssel tölti el új helyzete, élvezi, hogy a városháza kapujában álló őr most már feszes haptákba vágja magát, s úgy tiszteleg neki.

A főhős tönkrement dzsentricsaládból származott. Szegényes gyermekkora s nélkülözései révén, de különösen négyéves frontszolgálata és hadifogsága idején közel került a néphez. Ifjúkorában nagy népboldogító légvárakat építgetett magában: az emberiség harcosa, katonája kívánt lenni, vértanúja inkább, mint árulója. A szegény megtört magyarságot szerette volna jó útra vezetni. Még a helyi lapban megjelent főügyészi programja is tartalmazott ilyen célkitűzéseket: az igazság és a jog alapján állok, s egyetlen célom a polgárság érdekeinek védelme. Mindezek ellenére, Kopjáss már főügyészi pályájának legelső napján elcsúszik, meginog. Késve érkezik hivatalába, boldog, hogy Kardics, a Takarékpénztár igazgatója fölfedezi köztük a „rokonságot", s ezzel eldicsekszik a polgármester, Béla bácsi előtt is.

Főügyésszé való megválasztásáig harmonikus családi életet élt városszéli lakásában. Gondos, beosztó felesége megteremtette a tisztességes, nem nélkülöző háztartás lehetőségeit a két fiúgyermek (Berci és Kálmuska) és férje számára. Kopjáss jellemének negatív vonásai, amelyek addig csak lappangtak benne, lassan, fokozatosan kerülnek felszínre kinevezését követően. Felismeri, hogy új társadalmi helyzetében változtatnia kell az életvitelén, és ehhez pénzre van szüksége. Az addig oly kedves otthona is ócskává, csúnyává válik, az utca büdössé, sárossá, ahol mindig latyak van. Úgy érzi, hogy szegényes otthona méltatlan új hivatalához, ezt sugallják neki új társaságának célzásai is. Anyagi és társadalmi függetlenségét akarja először megteremteni, s ha meglesz a háza, s lesz elég pénze, akkor szembeszállhat a város hatalmasságaival. De addig „kétkulacsos politikát kell folytatnia", ifjúkori ideáljai és a hatalom közt. Rendkívül vonzódása az úri, könnyű élethez szinte megválasztásának másnapján már felszínre törnek. Karriervágya, gyá

va meghunyászkodása, megvesztegethetősége, képmutatása, és nem utolsósorban rokonait támogató protekcionizmusa jellemét fokozatosan deformálják. Gondolkodás nélkül zúdítja a városra a protezsált rokonait. Albertét a Takarékba szánja, Menyhértet a Múzeumhoz, Adélkát tanítónőnek, nem is szólva Berci bácsiról, aki végül is a vesztét okozza. Hiába figyelmeztették, hogy a bácsival vigyázni kell, mert soha semmit nem ért el tisztességes úton, nem veszi komolyan. Nem jut eszébe, hogy arra is figyelnie kell, hogy ne legyen sarokba szorítható.

A jó szemű, tehetséges Kopjáss át tudja tekinteni mindazt a törvénytelen összeesküvést, korrupciót, amely a város életét jellemzi. Mégis leginkább akkor háborodik fel, mikor úgy érzi, hogy mellőzik. Megakadályozza a Holub és Társa cég híd pályázatát. Célja nem az igazság érvényre juttatása, hanem a zsarolás. Vele is számolni kell!

De ezt a vakmerőséget a város hatalmasságai nem nézik jó szemmel, s minden korábbi elképzelését, sőt mondatát ellene fordítják. Ekkor szembesül azzal, hogy az igazság és becsület (Kopjáss eszményei) a pénz és a rokonok világában nem érvényesül. Az utolsó lökést végső elkeseredéséhez nagybátyja széncsalása adja meg. Berci bácsi a Kalácsbányából mintaként salgótarjáni szenet szállított a városnak, s a vagonokon még a salgótarjáni feladócédula is rajta maradt. Úgy érezte elveszett, letaglózva hagyta el a polgármester szobáját. Kopjáss élete romjain nemcsak közéleti szereplésével számol le, hanem szerelmi ábrándjaival, Magdaléna emlékével is. Bukásának nem bűne, nem becstelensége, csak gyengesége és mohósága az oka. Az a naiv gondolata, hogy úgy lehet hatalmon, hogy egyszerre akar népbarát igazságosztó lenni, és megteremteni saját anyagi jólétét.

■ Szentkálnay Lina: a főhős felesége, józan gondolkodású, hűséges, meggondolt és megfontolt asszony. Sokkal tisztábban látja a dolgokat, mint az ura, tudja, hogy ebben a pozícióban elkerülhetetlen a megvesztegetés, a panamázás. Ha férje megfogadná a tanácsát, talán elkerülhetné a bukást. Ahhoz szokott hozzá, hogy egyik napról a másikra teremtse elő az életre valót, hogy filléres problémákat oldjon meg, és nem ahhoz, hogy egyik napról a másikra villát vegyenek. Lina sokszor kimondja azokat az igazságokat (pl. a rokonok viselkedésével kapcsolatban, a városi korrupcióról), amelyek Kopjáss gondolataiban is megjelennek - ezzel is bizonyítva, hogy méltó társa -, de az a tény, hogy ő mondja ki, valamint szavainak bántó, sértő éle arra késztetik Kopjásst, hogy nyíltan vagy magában ellene szegüljön, és más „igazságokat" keressen.

Kopjáss viszonya megváltozik feleségével szemben. Csak akkor látja magához illőnek, amikor új ruhában, az újonnan megismert társaságban vannak. Lina nem tud és nem is akar férjével emelkedni. A tisztes polgári szegénységhez szokott feleség nem érti Magdaléna és a többiek életvitelét, és nem is tartja illendőnek.

■ Szentkálnay Magdaléna: a kompromittált Boronkay Ferenc felesége, Kopjáss feleségének rokona, a faj kitenyésztett, szinte egzotikus

virága. Kopjáss valamikor szerelmes volt bele. Az elérhetetlen, csillogó, könnyed, bájos asszony szinte pontosan Lina ellentéte. A főügyész bukásában akaratlanul ő is szerepet játszik. Hiszen mindig akkor kerül elő, amikor a legfontosabb kérdésekről van szó. Hogy tudna a főügyész a ház megvételéről józanul dönteni, ha Magdaléna az eladó.

Magdaléna alakját Móricz visszafogottan rajzolta meg: hideg, meddő, üres életű nő, akinek lelke talán nincs is, csak vonzó, gyönyörű teste.

■ A panamisták: a polgármester (Béla bácsi), Kardics, a helyi Takarékpénztár igazgatója, Wagner, a főjegyző, Makróczy, volt helyettes főügyész, a főispán, az alispán, a nagybirtokosok és a kisgazdák egész tömege. Móricz általuk, párbeszédeik, belső monológjaik segítségével foglalja össze a város és Magyarország politikai, gazdasági és szociális életének jellemzőit. Meglehetősen lesújtó képet rajzol: az országos és a helyi vezetésben a közérdek helyett az egyéni (rokoni) érdekek munkálnak. A patriarchális (atyáskodó magatartás az állami, politikai életben) alapon nyugvó társadalom protekción és korrupción alapul, a látszólag meglévő demokratikus intézmények ellenére sem működik demokratikusan. A politika összefonódik a pénzvilággal, a tisztségviselők érdekeltek a városi beruházásokban, cégek, bankok munkájában, ugyanakkor a közpénzeket büntetlenül elherdálhatják. Nincs adózási fegyelem. Mindegyiküket csak az önös, anyagi érdekek vezérlik, magukhoz idomítanak mindenkit, s aki ellenáll, könyörtelenül eltiporják.

Üzenete • Móricz nem emeli hősét a tragikus hősök szintjére, s ezzel elvetette saját illúzióit is Magyarország a rokonok és a panamák lápvilága, melyben szükségszerűen el kell merülnie még a legbecsületesebb szándéknak is: nincs, nem található az ország vezetői között egyetlen igaz, a nép ügyét felkaroló ember sem. Ebben a regényben teljesedett ki Móricz realista ábrázolásmódja.

1. Móricz Zsigmond mely regényeiben központi szerepű a dzsentritéma? 2. Mikor keletkezett a Rokonok című regény, és mit takar a címe? 3. Mi a fő témája a Rokonok című regénynek? 4. Milyen történelmi utalásokat találsz a regényben a regényidő megállapítására? 5. Hogyan épül fel a regény? Milyen a szerkezete? 6. Foglald össze a cselekményét!

Ф 7. Jellemezd Kopjáss Istvánt! 8. Hogyan alakul Kopjáss és az asszonyok (Lina és Magdaléna) viszonya? 9. Jellemezd Kopjáss rokonait! Melyik rokona bukásának egyik okozója?

Ш 10. Értelmezd: Magyarországon a hozzáértés helyett sokkal fontosabb a megbízhatóság! 11. Milyennek látod a város vezetőit? Szerinted miért beszél tört, befejezetlen mondatokban a ravasz polgármester Kopjással? Milyennek képzeled el Kardicsot? 12. Keress példákat a regényből a realista ábrázolásmódra! A példákat értelmezd is! 1

1. Milyen különbség figyelhető meg Móricz és Mikszáth dzsentriábrázolásában? Készíts összehasonlító táblázatot a Rokonok és A Noszty fiú esete Tóth Marival című regények alapján! 2. Nézzétek meg a 2006-ban készült Szabó István által rendezett Rokonok c. filmet! Beszéljétek meg!

ÖSSZEGZÉS • Móricz Zsigmond művei azért forradalmian újszerűek a maguk korában, mert Magyarország társadalmát s benne az emberi viszonyokat tűrhetetlennek és változást követelőnek mutatja. Tűrhetetlen az ország urainak tékozló életmódja, mértéktelen hatalmaskodása - és elviselhetetlen a szegények nyomorúsága és megaláztatása.

Nemcsak ebben érezték kortársai az újszerűséget. Emberábrázolását is szokatlannak és merésznek tartották. Arany Jánoson kívül nem volt előtte magyar író, aki az elbeszélő művészetben olyan megjelenítő erővel ábrázolta az embert, mint ő. Csakhogy Aranynak az volt az elve, hogy a valóság „égi mását" kell az írónak ábrázolnia, Móricznak pedig az, hogy a dolgokat a maguk földi mivoltában kell visszaadnia. Sokat tanult Móricz a századforduló világszerte elterjedt irodalmi stílusából, a naturalizmusból. A nagy összefüggések, okok és okozatok, az általános érvényű igazság megmutatására törekedett. A tipikus, vagyis jellemző, általános érvényű élethelyzetek és konfliktusok ábrázolását tűzte ki maga elé célul. Nem merült el a részletekben, hanem elhagyta a lényegtelent, kiemelte a lényegest, és az általános igazságokat érzékeltette az egyszeriben. Ezért naturalista vonásaival együtt nem naturalista, hanem realista írónak tarjuk.

 

 

Ez a anyag a magyar irodalom Debreceni tankönyvéből  a 11. osztály számára

 



Попередня сторінка:  ADY ENDRE
Наступна сторінка:   BABITS MIHÁLY



^